2. fejezet

A vad�sz �s a vad

– Lenn�l olyan kedves, �s visszaszolg�ltatn�d a mapp�m?

Nymph oldalra billentett fejjel �llt Avery �tj�ba. Egyik kez�t a cs�p�j�n, a m�sikat tal�rzseb�b�l kikandik�l� p�lc�j�n nyugtatta. B�r pirospozsg�s arc�n illedelmes mosoly �lt, tekintete szikr�kat sz�rt. A szemmel ver�s azonban nem volt er�ss�ge.

– Mi�rt, m�gis mi van benne, Daphne? – lebegtette meg a fi� az irattart�t a l�ny orra el�tt. G�nyos vigyorral �lvezte a kettej�k k�zti magass�gk�l�nbs�get, amely az � jav�ra sz�lt.

– Csak rajzok… Teh�t sz�modra �rdektelen pap�rhalom. L�gy sz�ves, add vissza, am�g sz�pen k�rem.

– P�rbajozn�l a remekm�veid�rt? L�ssuk csak, �rdemes-e… – kacagott fel Avery, miut�n a biztons�g kedv��rt p�lc�j��rt ny�lt.

Nymph pillant�sa egy m�sodperc alatt riadtt� v�lt. Kihagyhatatlan alkalom k�n�lkozott sz�momra j�indulat�nak megnyer�s�re.

Suhintottam egyet, �s a mappa m�ris a kezembe rep�lt. Avery megh�kkenten n�zett r�m, �m j�l tudta, hogy az a legokosabb, ha nem ellenkezik.

A l�ny most t�pel�dve pislogott fel�m. Val�sz�n�leg k�ptelen volt eld�nteni, kinek az oldal�n �llok.

– Tom? – k�rdezte t�relme fogyt�n, mivel nem tettem m�st azon k�v�l, minthogy zavartalanul n�zegettem az irattart�j�t.

Mosolyogva felpillantottam r�:

– Nyugodtan sz�l�thatsz Voldemortnak.

– Az hossz�. – Halkan felnevettem. Avery egyre �rtetlenebb�l festett. – Van n�lad valami, ami az eny�m. – Nymph megindult fel�m, azt�n el�m �rve kiny�jtotta a kez�t.

– L�sd, kivel van dolgod – enyh�ltem meg rajta.

– K�sz�n�m, Voldemort nagy�r – hajtott f�t sz�npadiasan, miut�n visszakapta t�lem tulajdon�t. – H�t ez nem j�tt �ssze, Ave – sz�rta oda a fi�nak, amint elhaladt mellette, majd kilibegett a klubhelyis�gb�l.

– Az �gyadba akarod csalogatni? – �rdekl�d�tt Avery.

– Eltal�ltad – sz�m �rd�gi vigyorra h�z�dott.

�

– Nem is tudtam, hogy szeretsz rajzolni – leheletem h�v�sen simogatta Nymph f�l�nek t�v�t. Megborzongott.

– Nem is tudsz r�lam semmit – hangja b�rsonyos volt, ahogy h�tra sem fordulva figyelte a vad�rkunyh�t.

– Mi tetszik rajta? Vagy benne?

– Kir�l besz�lsz? – most m�r teljes figyelm�t r�m �sszpontos�totta.

– Hagridr�l – tekintetemet �sszekapcsoltam az �v�vel.

– A j�s�ga – felelte mindenf�le mell�besz�l�st mell�zve �s olyan szeretetteljesen, ami k�ts�gk�v�l nem nekem sz�lt. Szempill�im megrebegtek. M�g csak legilimenci�t sem kellett haszn�lnom. – Honnan…?

– A forr�st nem nevezhetem meg – utas�tottam el a v�laszt. – �s ismered �t egy�ltal�n?

Kezemet a feje felett az ablak�vegnek t�masztottam. Ahelyett, hogy felelt volna, pillant�sa a leg�jabb kik�lcs�nz�tt k�nyvemre esett:

– Mit olvasol? – Megmutattam neki. – Feketem�gia. H�t persze – elgondolkodva p�szt�zta arcom.

– Ahhoz, hogy legy�zhess�k az ellens�get, ismern�nk kell.

– De k�zben nem szabad ugyanolyann� v�lnunk – Szeme kih�v�an csillogott a f�kly�k f�ny�ben. – Engem nem tudsz elb�v�lni – tette hozz� vid�man, kis gondolkod�s ut�n.

Vakmer�s�g – esztelens�g. �jdons�g – kih�v�s.

– Nem is ismersz – suttogtam higgadtan.

– Tal�n nem is baj – vonta meg a v�ll�t.

– Am�g nem ismersz, addig nem fogod megtudni, az-e.

– �s ha nem akarom tudni? – hangja alig �szrevehet�en megremegett.

– Tal�n… ha… T�l sok benned a bizonytalans�g...

– Nem leszek a leg�jabb �ldozatod. Rubeus m�s tett��rt b�nh�dik – v�ltott hirtelen. – Miattad.

– Hagrid nyitotta ki a Titkok Kamr�j�t – jelentettem ki t�nyk�nt.

– Ugyan! – csattant fel Nymph. – Te is nagyon j�l tudod, hogy nem.

– T�vedsz. K�l�nben hogyan �lhetn�k nyugodt lelkiismerettel?

– Nem tudom, Tom. Mert nem ismerlek. Egy k�rd�s p�ld�ul kap�sb�l felmer�l bennem: hogyan lehetne Slytherin ut�dja gryffindoros?

– A Teszlek S�veg nem t�vedhetetlen.

Nymph szem�ld�ke egyet nem �rt�en a magasba sz�k�tt.

– �s te az vagy? – Sz�m sarka megr�ndult. – Mi�rt pont engem szemelt�l ki? – k�rdezte v�g�l.

– Mert m�s vagy, mint a t�bbiek.

– �, teh�t az�rt, mert nem esem hanyatt t�led. – Kertel�s n�lk�l b�lintottam. – Csakhogy �n szeretem egyenrang�nak �rezni magam. Te pedig azt hiszed, mindenki felett �llsz.

Megd�bbentettek a szavai. T�k�letes anal�zist �ll�tott fel r�lam.

– Te magad ismerted el, hogy nem is ismersz – vil�g�tottam r�.

– Nagy manipul�tor vagy, Tom. De nem az eny�m.

Elmosolyodott – �s ami nem f�rt a fejembe, az az volt, hogy mosoly�ban n�lk�l�z�tt b�rmif�le tettet�st. Mintha arra sem lettem volna m�lt�, hogy feld�h�tsem. Neki viszont siker�lt ezt el�rnie.

Hogyan igazodhatott ki ennyire rajtam? Dumbledore-ra eml�keztetett, aki azonban m�r azel�tt tal�lkozott velem, hogy a Roxfortba j�ttem, �s �gy olyannak l�thatott, mint ut�na senki m�s. De �?

– Figyelsz engem?

– Ahogy m�sokat is – k�z�lte k�nnyed�n. – Komolyan azt javaslom, hogy ne pazarold r�m a dr�ga id�d. Ink�bb k�sz�lj a RAVASZ-aidra!

Legal�bb azzal nem volt tiszt�ban, hogy m�r r�g m�s szinten �llok, minthogy holmi vizsg�kra kelljen fecs�relnem az energi�m.

– Te mi is szeretn�l lenni? – tereltem vesz�lytelenebb mederbe a besz�lget�s fonal�t.

– Gy�gy�t�. Te? – viszonozta �rdekl�d�sem.

– Tan�r – eresztettem meg egy f�lmosolyt.

Arca el�rulta, hogy nem erre sz�m�tott.

– Na �s csak nem…?

– Eltal�ltad. S�t�t var�zslatok kiv�d�se.

Somolyogva m�regetett. Amikor �vatosan a gondolatai k�z� f�rk�ztem, el�gedetten tapasztaltam, hogy �gy v�lte, tal�n rosszul �t�lt meg. Egy apr�s�g mennyi mindenen k�pes v�ltoztatni egy pillanat alatt… Azt �lveztem a legink�bb, hogy nem kellett alantas megold�sokhoz folyamodnom, ha el akartam �rni valamit… A vad m�r �gy is a csapd�m k�zel�ben j�rt...

S�g� M�g nincs hozz�sz�l�s.

�j hozz�sz�l�s Friss�t�s