|
Lost in the stars - 04.
2007.02.28. 14:33
"It's a question of trust..."
4.
A napok teltek és az újságok egyre hozták elő a cikkeiket. Eléggé felforrósodott a talaj a lányok körül. A lapok szépen leközölték az egész múltjukat. De eddig semmi komoly atrocitás nem érte személyesen őket a rajongók részéről, ugyan egy darabig Eric háza előtt strázsáltak rendesen.
Zsó próbált nem foglalkozni ezekkel a tényezőkkel, és normálisan élni. Gyártotta a képeit szorgosan, hátha el tud adni belőlük. Na nem mintha annyira szűkölködnének a pénzben, de nem akarta, hogy teljesen Eric tartsa el.
Egyik délután megszólalt Zsó telefonja.
- Igen? - vette fel megtörölve maszatos kezét.
- Szia - hallotta barátnője hangját - Csak érdeklődöm, hogy vagy? Életben nem olvastam ennyi újságot és látom, hogy visszaköszön a gyerekkorunk.
- Hi! Komolyan néha olyan dolgokat előástak, amire én már nem is emlékeztem. Na meg persze vannak ferdítések is rendesen... Mondjuk már kezdem megszokni. Valamilyen szinten elfogadtam. De láttam, hogy titeket csúnyán kikezdtek a korkülönbség miatt... - ciccegett a telefonba.
- Igen. Mart kapott hideget is meg meleget is. A kedvencem a 'kisgyerekeket megrontó cukros bácsi' státusz volt. Komolyan, mi már csak mosolygunk rajta. Szánalmas. Egyébként mi jót csinálsz?
- Hát tényleg szánalmas. Éppen rajzolok. Van már jó pár képem. Remélem, hogy valahol el tudom passzolni. Nem akarom, hogy mindent Eric fizessen. Legalább a saját magam cuccaimra meg akarom keresni a pénzt.
- Igen, én is ügyködöm, főleg ugyanezen indokból kifolyólag. De alakulgat már a dolog. Nem tudom, én két lehetőséget hagytam meg magamnak: végzettségem szerint - ami még középsuli - környezetvédő ökoharcos vagyok, de mondanom sem kell, hogy nem mentem vele semmire. Az amerikaiakat nem érdekli a környezetvédelem. Elképesztő! Úgyhogy maradt a cikkírás, de nem ilyen szennylapokba. Olyan National Geographic stílusra gondoltam, de persze nem az NG-nél, oda csak a legjobbak kerülnek. De azt hiszem ez esélyes.
- Na ezt jó hallani! Valami tudományos folyóiratra gondolsz, igaz? Szerintem, az neked való munka lenne! Én csak támogatni tudom az ötletet! Ja és meg akartam kérdezni, hogy akkor holnap után te is jössz-e haza, mert ha igen, akkor úgy készülök.
- Köszi. Már tobzódom, jó pár novellát firkantottam már és jól el vannak dugva Mart elől... így legalább a 'vizsgacikkemen' kell dolgoznom.
- Miért dugod el Mart elől?
- Ha gondolod, megmutathatom neki a Te novelláidat is.
- Jól van, nem szóltam! - nevetett fel - Nos, akkor jössz? Reptéren találkozzunk?
- Igen, megyek. Ez volt a másik indok, amiért hívtalak. Okés. Mondd mikor.
- Mivel a reggel 8-as járatra szól a jegyünk, úgy gondolom találkozzunk 6-kor a váróban. Megfelel?
- Rendben. Akkor holnap látlak és megyünk hazaaaaaaaaaa! - ujjongott a lány.
- Igen - válaszolta kicsit megint kesernyés szájízzel a lány - A könnyes búcsúk után... Igazából félek itt hagyni Ericet, de nem nyavalygok többet. Minden rendben lesz.
- Nem lesz semmi gond. Mi nekünk is jót fog tenni szerintem, hogy kicsit hazamegyünk. Az anyukák csodákra képesek.
- Ez igaz. Na akkor holnap UTÁN találkozunk! Nehogy nekem holnap menj ki! - vigyorgott.
- Ennyire nem kell hülyének nézni - vigyorgott a lány.
- Csak azért mondom, mert előbb a holnapot emlegetted.
- Tényleg? Akkor lehet, hogy tényleg ennyire hülye vagyok... Na akkor holnap UTÁN látlak. Meg szólok Martnak, hogy két nap múlva elmegyek.
- Nem én mondtam... Rendben.
- Jól van na! Na, de tényleg leraklak. Örülök, hogy jól vagy és minden rendben.
- Én is! Szia! És vigyázz magadra!
- Szia és te is!
Capri bontotta a vonalat. Körbenézett: persze Martin nem volt a lakásban, legalább is a nappaliban nem volt. 'Akkor irány a stúdió. Komolyan az a második otthona' és felállt, hogy szóljon, hogy két nap múlva mellőznie kell őt.
A férfi nem akadékoskodott, megértette kedvese döntését, bár tudta, hogy nagyon hiányozni fog neki, és ígért neki egy észveszejtő szeretkezést, ha visszaér.
A hátralévő idő gyorsan letelt és Capri reggel 6-kor a megbeszélt helyen várta Zsót.
Először alig akarta megismerni a nagy napszemüvegben olvasgató barátnőjét, de vörös haja támpontot jelentett számára. - Szia! - adott két puszit.
- Szia! - viszonozta a puszikat, majd felszálltak a gépre.
Az otthonukban eltöltött idő mindkettőjüket kikapcsolta. Sokat beszélgettek a szüleikkel, barátaikkal. Jó volt kiszabadulni kicsit a stresszesebb környezetből, de néhány nap múlva már hiányzott nekik. Miután mindent elintéztek és túl voltak pár bulin, megadva a fórumon a beszédtémát, mert minden közös bulija a társaságnak szállóige lett, mentek is vissza. Egyikük sem akarta sokáig magára hagyni a párját.
Miután Mart ígéretéhez híven fogadta Caprit, az ágyban egymás mellett feküdve megkérdezte a hozzá bújó Capritól, ami egy ideje már foglalkoztatta: - Mi lenne, ha bemutatnálak a gyerekeimnek? - kérdezte hirtelen.
A lány hirtelen leblokkolt - Öhm... biztos, hogy ezt jó ötletnek tartod? Úgy értem - kezdett bele a hosszas gondolatkifejtése - hogy mi lesz ennek a vége? Vagyis a gyerekek... ők gyerekek és hát... nem tudom, hogy hogyan is viszonyulnának hozzám. Nyilván visszahallanak dolgokat a médiából és nem tudom... Mondjuk én csak magamból indulok ki. Mikor anyám újra férjhez ment... én nem irigyeltem szegény férfit, olyan tortúrát kellett miattam kiállnia. Anyám komolyan kétségbe volt esve. És akkor voltam 11 éves.
- Hát ez az. Szeretném, ha megismernének, és nem lenne hamis képük rólad. Valószínűleg most a fiatal gaz csábítót látják benned, aki miatt kevesebbet vagyok velük - nem mintha ez igaz lenne.
- Fiatal gaz csábító?
- Az. Hiába írja az újság azt, hogy "kisgyerekeket megrontó cukros bácsi" vagyok, nem rám fognak más szemmel nézni, hisz az apjuk vagyok. Ismerem őket.
- Nyilvánvaló, de a fiatal gaz csábító szerinted nem túlzás?
- Miért? Talán nem tetszik a titulus? - sandított le rá, miközben kezét finoman végigfuttatta a meztelen háton.
- Hmmm... ki csábított el kit azon a bizonyos estén?
- Én téged, tudom, de te is kitettél magadért. Nem nagyon kellett csábítgatni...- mosolyodott el az emlékek hatására.
- Végre egy eset, mikor nem nekem kellett törnöm magam. Visszatérve a gyerekekre: ha szeretnéd, akkor állok elébe.
- Rendben. Akkor megbeszélem Suzanne-nal a dolgot. Megkérdem, mikor érnek rá stb... Persze úgy kérem az időpontot, hogy fel tudj készülni rá. Ja, és akkor beszélek majd neked arról, hogy milyenek is a gyerekeim, hogy kicsit megismerd őket, mielőtt találkoztok. Szóval ne aggódj, ki leszel okosítva - csókolta fejbúbon.
- Rendben - ment bele a lány, bár nem tudta, hogy mit remélhet az egésztől. Ő és a gyerekek, az két külön fogalom. Sosem értett hozzájuk. Míg régen osztálytársai arról áradoztak, hogy milyenre tervezik a családjukat, ő maga csak csendben ült vagy épp az egyik könyvét olvasta. A 'Szerinted nem édes?' kérdésre meg egyöntetű nemmel felelt. Sosem tervezte társasra az életét, család, meg gyerekek sosem jöttek a számításaiba. 'Őrület, hogy mikre nem vagyok képes, ezért a férfiért' - gondolta Capri és ettől egy kicsit meg is ijedt. Szerette azt hinni, hogy ő irányítja a dolgokat, erre belerángatják egy olyan helyzetbe, amit szíve szerint messze elkerülne. Persze, közben a kíváncsisága is feléledt. Kíváncsi volt, hogy mi sül ki a dologból.
Mart ugyan előre sejtette, hogy ex-neje nem fog éppen repesni az ötlettől, de végül csak sikerült egy időpontot egyeztetniük, ami mindhárom gyereknek jó volt. Volt pár napja, hogy kiokosítsa Caprit Aváról, Viváról és Calóról.
Aztán eljött a nap, mikor ott álltak a nagy kertes ház előtt.
Capri érezte, hogy nagyon izgul. Sőt nagyon-nagyon. Jobban, mint azelőtt bármitől. Kicsit kétségbe volt esve. Nah meg elképzelte Mart ex-nejének a feltérképező pillantásait - ha látják egymást. Remélte, hogy párja nem akarja kitenni még annak a tortúrának is, hogy találkozzon az édesanyukával.
- Suzanne nem lesz itthon. Dolgozik. A dada van a gyerekekkel – fordult felé, majd bíztatóan rámosolygott a sápadt lányra.
Aki szíve szerint inkább a kocsihoz láncolta volna magát. De már belement, visszakozni meg nem fog. A lány is kiszállt. Elhessegette a menekülési terveit, meg a 'mit keresek én itt?' kérdéseit.
- Na gyere, már várnak! - mondta a kocsiajtót kinyitva, majd amint beléptek a házba, egy szöszke majdnem 6 éves fiú rohant Marthoz, azt kiabálva, hogy "Apa! Apa! Apa!".
- Szia Calo! - kapta fel mosolyogva.
A fiúcska boldogan ölelte át. Majd félénken a mellettük ácsorgó nőre nézett.
A lány visszanézett rá.
- Calo, ő itt Capri. Most vele jöttem meglátogatni titeket. Ugye nem baj? - kérdezte nyugodt hangon, de komolyan.
- Nem baj - nézett még mindig a megszeppent lányra a fiú.
- Szia - nyerte vissza hangját a lány, ami megdöbbentően nyugodtnak hangzott még önmaga számára is.
- Na, jól megnézted magadnak? - váltott fogást a fiún kicsit megdobva őt.
Ő csak komolyan bólintott, majd egy pici mosoly suhant át az arcán.
Capri megkönnyebbülten mosolyodott el. De kettő még hátravan.
- Viva, Ava, merre vagytok? - lépett beljebb a házba Martin még mindig a fiát tartva. Capri követte. Szemrevételezte a házat, ami Suzanne jó ízléséről tanúskodott. Közben felkészítette magát arra a pillanatra, mikor a két lány felbukkan.
- A nappaliban Erinnel! - kiáltotta Ava, a kisebbik lány.
'Ki az az Erin?' - kérdezte magában a lány, de meg is adta magának a választ - 'A dada'.
Beléptek hát az említett helyiségbe. Meleg narancs, sárga és barna színeivel igazán barátságos látványt nyújtott a tágas szoba.
- Martin! - pattant fel rögtön a nő, de érdeklődve állt meg és szemlélte a vörös hajú teremtést.
- Szia, Erin - mosolygott rá - Rég láttalak.
- Örvendek. És kit hoztál? - bár nagyon jól tudta, hála a lapoknak. Közben Viva is megfordult. Kimérten mérte végig Caprit, amit a lány is észrevett.
- Ő Bernadett, a barátnőm. De gondolom, már hallottatok róla az újságokból - bökött fejével megvetőn az asztalon heverő régebbi lapokra.
- Igen, elég hírhedt - mondta a dada. 'Puff, első sértés' - gondolta a lány - 'de nem adom fel ilyen könnyen!’
- Örvendek a szerencsémnek - mondta Capri, miközben kezet fogott a nővel.
- Egész jól beszél angolul, ahhoz képest, hogy magyar! - 'ámult el' a nő.
- Azt hiszem, hogy maga mindent tud rólam. De nem mindent közöltek le a lapok.
Az eddig halkan a fiával beszélő Mart most közbeszólt: - Erin, lányok, nem kell mindent elhinni, amit az újságok írnak. Nagyon sokszor ferdítik el a tényeket. Emlékeztek, hogy rólam is voltak már álhírek régebben, és persze most is - nézett végig rajtuk, aztán letette a fiát, aki rögtön megfogta a kezét, és a lábához bújva figyelte a történéseket.
- Persze, apa. De mi van, ha mégis van benne valami igazság? - szólalt meg Viva.
- Konkrétan mire gondolsz? - kérdezett vissza Capri.
A lány nem felelt csak összeszűkült szemmel méregette tovább Caprit, aki ilyesmi reakcióra számított. Tisztán emlékezett még a saját gyerekénjére, tudta, érezte, hogy Viva undok lesz vele, de ez nem rettenti el. Idővel feladja, hacsak nem eltökélt teremtés. Akkor elég érdekes lesz a kapcsolatuk, mert most emberére akadt.
Mintegy fél év múlva ő is feladta, mikor az anyja összeköltözött a leendő második férjével. Belátta, hogy előbb meg kéne ismernie a férfit, ahelyett hogy ok nélkül utálná. És meglepődött. Azóta sem bánta meg a tettét.
A kisebbik lány, Ava egy fotelből figyelt. Egy rajzos füzet volt az ölében, meg színes ceruzák. Valószínűleg rajzolt mielőtt a vendégek megérkeztek. Ő még nem tudta hogy mit higgyen az apja új barátnőjéről. Sejtette, hogy valamikor eljönnek.
- Ava, nem mész üdvözölni az apádat? - kérdezte Erin.
A lány elgondolkodva ránézett a dadára. Látta rajta, hogy valami nem stimmel nála, de most nem foglalkozott vele. Egy zavaró hajtincset kisöpörve a szeméből tette le a rajzos eszközöket az asztalra, majd apjához ment. Egy percig csak nézett fel rá, aztán kinyújtotta a karjait felé. - Szia apa! - súgta a lehajoló férfinak, és adott két puszit neki.
- Szia, kicsim - simított végig a hátán, majd újra kiegyenesedett, és rámosolygott a sötétbarna hajú lányra, erre ő is kapott egy mosolyt.
Miután bólintott, illedelmesen Capri felé fordult, és kicsit távolságtartón kezet nyújtott. - Jó napot, Ava Lee Gore vagyok.
- Szervusz Gurdon Bernadett, de a barátaimnak Capri - mosolygott rá a lányra és kezet fogott vele. Szimpatikus volt neki a kislány.
Egyre jobban kezdte érdekelni a helyzet. Tudta, ahhoz, hogy elnyerje a gyerekek bizalmát, neki is újra gyereknek kell lennie, de meg kell várnia, amíg a kicsik kezdeményeznek.
- Nah, most, hogy túl vagyunk a bemutatkozáson - fordult Mart felé a dada - mi legyen a terv?
- Milyen terv? - nézett vissza rá.
- Gondolom, csak kitaláltál valamit.
Capri elmosolyodott. Mart nem volt a tervezések embere.
- Ja, különösebben nem, de lemehetnénk a tengerpartra, nem? - nézett a többiekre - Vagy van valami más ötlet?
- Jó - állt fel Viva - Felőlem mehetünk - felelte a tipikus tinik flegma stílusában.
- Én is benne vagyok, csak felveszek egy kardigánt - bólintott Ava, és elsietett a szobájába. Mart néha elgondolkodott rajta, hogy középső gyermeke mennyivel okosabb, mint a korabeliek. Calo még mindig kicsit megszeppenve nézett fel apjára, de a tengerparti séta ötlete tetszett neki, mivel az egyenlő volt a homokvárak építésével.
Mikor Ava visszatért a kis társaság megindult le a partra. Mikor leértek és Caprit megcsapta az ismerős sós víz illata az emlékei akaratlan pörögtek le a szemei előtt, de visszarángatta magát.
Mart is hasonló cipőben volt egy pillanatig, de aztán inkább ritkán látott gyerekeire koncentrált. Látta, hogy Viva nem lesz könnyű eset, mindig is kicsit csökönyös volt, Ava meggyőzhető, Calonak pedig tudta, hogy tetszik a lány.
Calo széles vigyorral az arcán rohant előre. Szerette a tengerpartot, ezt apja is tudta. Egészen közel ment a vízhez, majd mikor Erin rászólt, hogy ne vizezze össze a cipőjét, hátrébb ment, és a megfelelő terepet kereste tiszta kék szemeivel.
- Apa! Építsünk homokvárat! - kiáltotta, mikor a vízhez viszonylag közeli helyre esett a választása. Ava szó nélkül állt be segíteni a máris nagy ásásba kezdett fiúcskának, hisz tudta, hogy addig úgysem nyugszik, amíg legalább egy várat fel nem építenek.
Mart nem válaszolt, csak mosolyogva nézett egyetlen fiára, majd bátorítón Caprira mosolygott.
- Capri! Te is gyere! - kiáltotta a fiú, és Ava is elmosolyodott. Az öccsének tetszett a nő.
- Jól van, de nem vagyok nagy homokvárépítő, előre szólok - mondta mosolyogva a lány, majd odasétált a két gyerekhez és letérdelt melléjük a homokba. Perceken belül mindhárman elmélyültek a homokvárépítés fortélyaiban. A lány nem hitte volna, hogy ilyen gyorsan elfogadja eme két gyerek, hogy ennyire közvetlenek lesznek.
Viszonylag hamar megtalálták a közös hangot és beszélgetve, meg nevetve igyekeztek mindhárman minél koszosabbak lenni. Viva azonban távolról ülve figyelte az eseményeket. Még mindig bizalmatlan volt. Unott képpel figyelte a tengert és egy bottal szórakozott.
- Úgy látom, jól elvannak - jegyezte meg karba tett kézzel Mart. Idősebbik lányán meg sem lepődött. Vele még külön beszélgetnie kell.
Capri, annak ellenére, hogy eljátszott a két gyerekkel végig magán érezte Viva figyelő szempárját.
- Nem fiatal egy kicsit ez a lány, Mart? - kérdezte Erin.
- Kérlek, ne gyere te is ezzel, Erin.
- Csak érdeklődök, hogy mi fogott meg benne. Ha neki ment, akkor nekem se lenne nehéz. Könnyen csábulsz - mosolyodott el a nő.
Mart is elmosolyodott a sötétszőke nőre nézve.
- Talán épp az, hogy magához tud fiatalítani.
- Ennyi? Ez nem művészet.
- Nem, ez adottság kérdése.
- És komolyan ennyi?
- Nem, sokkal összetettebb a dolog. Amiken keresztülmentünk, ahogy reagált a helyzetekre, amiket művelni tud velem, ezek mind számítanak.
- Martin veled sokan, sok mindent tudnának művelni.
- Tisztában vagyok vele - mosolygott lehajtva a fejét, majd a látóhatár felé nézett - Inkább arról mesélj, hogy minden rendben van-e Suzanne-nal és az új pasasával.
- Hát, fogjuk rá. Persze vannak gondjaik nekik is, de jól megvannak.
- Akkor jó. A gyerekekkel hogy bánik? Elfogadták?
- Calo még bizalmatlan vele egy kicsit, de Viva imádja. Avat meg ismered.
- Igen, azzal a bizonyos távolságtartásával és öntudatosságával szemléli mindig a világot. Nem tudom ezt kitől örökölhette.
- Én sem, de okos húzás volt tőle.
- Jók a génjei - nevetett fel - És az iskolában? Hogy állnak?
- Egész jól állnak, tudod, hogy Suzanne ezt megköveteli tőlük, és nem enged belőle.
- Remek. Reméltem, hogy minden rendben - sóhajtott. Azért sokszor rosszul esett neki, hogy nem lehet ott minden nap a gyerekei mellett, de nem akarta felhánytorgatni a válás okait, és az ahhoz vezető problémákat.
- És veled mi van? Elég nagy a felhajtás körülötted - mondta a nő.
- Gondolhatod, nem egy leányálom a fotósoktól körülvéve intézni az ügyeidet, de hát nem tehetek mást. Azért annak örülök, hogy a gyerekeket így most sikerült jobban kihagyni a médiából. Ez az egyetlen előnye volt a válásnak - húzta el a száját - De rólam már "mindent" tudsz az újságokból, nem? - kérdezte szarkasztikusan, semmiféle bántó szándékkal - Inkább mesélj te. Mit csinálsz, ha nem kell a gyerekekkel lenned? Pasi?
- Semmi különöset, megvagyok, élem az életem. Bár azt jobban élveztem, mikor a közelemben voltál...
- Csak nem arra az éjszakára gondolsz? - vigyorgott Mart a csinos nőre nézve.
- Lehet azt elfelejteni? - a nő sokatmondóan kalandozott el tekintetével a férfi testén.
Mart csak hümmögött, majd a többiek felé nézett. Észre se vette, hogy időközben kicsit távolabb sétáltak tőlük. Látta a mellette álló egyértelmű pillantásait. Ez azért legyezte a hiúságát. Kellemes emlékként élt benne az együtt töltött éjszaka.
Közben Capri fel-felpillantott a homokvárépítésből. Nőből volt ő is, így nem kerülte el a figyelmét a másik nő érdeklődése párja iránt... de mikor meglátta, hogy hogyan méregeti.... komoly önuralomra volt szüksége, hogy ne menjen oda. Erről még elbeszélget Martinnal, de nem most van annak itt az ideje. Erőnek erejével fordította figyelmét újra a homokvárépítésre és a két gyerekre. Tudta, hogy Viva még mindig figyeli.
- Ezzel célozni akarsz valamire? - nézett újra a nő szemébe.
- Te döntsd el.
- Megismételnéd azt a pár órát?
- Te döntsd el - ismételte Erin, de a pillantása sokat elárult.
- Tudod, hogy az egyszeri eset volt.
- Az egyszeri eseteket is meg lehet ismételni, ezt te tudod a legjobban.
- Erin, nekem itt van Capri.
- Csak nem átváltottál hűséges szerelmesbe?
- Még az is lehet... – mosolygott.
- Nah ez az, amit nem tudok elhinni.
- Nézd, hízelgő az ajánlatod, de nem érzek késztetést rá, hogy megcsaljam őt, érted? Fontos nekem ez a lány - nézett komolyan rá.
- Jól van - mondta védekezőn a nő.
- Bocsáss meg, nem akartam a kelleténél erélyesebb lenni.
A nő nem felelt, csak rásomolygott a férfira, majd megindult visszafelé.
- Köszönöm - súgta még utána, majd mosolyogva guggolt le a nyakig koszos fiához mikor odaért mellé - Na hogy megy?
- Mindjárt kész! Capri nagyon ügyes.
- Igen, ha nyakig koszosnak kell lennem. Úgy látszik nem mindent nőttem még ki - nevetett a lány.
Mart kedvesére nézett, akinek nem értette azt a furcsa fényt a szemében.
- Bernadett - hangzott Viva hangja - valóban igaz, hogy mindössze 22 éves vagy? - hangozott el a könyörtelen kérdés.
A lány összerezzent. Eleve nem szerette, ha a teljes nevén szólítják - keménynek hatott - de ami még rosszabb: erre a kérdésre nem számított. Főleg nem az egyik gyerektől.
- Viva! - szólt rá Mart.
- Igen, igaz - hangozott a válasz.
- Óóóóó, akkor már értem, hogy anya miért volt annyira kibukva - ütötte tovább a vasat.
- Miről beszélsz? - kérdezte a férfi.
- Pedig én azt hittem, hogy ezt is csak az újságírók találták ki. Hát, mikor megtudta, hogy mennyi idős a barátnőd, kicsit kiakadt. Hát még akkor kellett volna látnod, mikor előálltál azzal az elvetemült ötleteddel, hogy idehozod.
Capri érezte, hogy kezd megsemmisülni az önbizalma.
- Gyere velem! - állt fel Mart.
Lánya felvette azt a jól ismert idegesítő ártatlan tekintetet, majd követte az apját.
- Mi volt ez az egész? - kérdezte a szemébe nézve.
- Mire gondolsz?
- Miért kellett a többiek előtt zavarba hoznod Caprit?
- Én? Ugyan, csak őszinte vagyok. Általános nézet, hogy a gyerekek azok.
- Ezt nem pusztán őszinteségből csináltad. Látom rajtad, hogy nem kedveled őt, de legalább egy esélyt adj neki! Az zavar, hogy ilyen fiatal? Hogy a lányom lehetne? Nem tudom anyád miket mondott neked, vagy hogy mennyire befolyásoltak az újságok, de egyikőtök se ismeri, csak arra támaszkodhattok, amiket máshonnan, másoktól hallotok.
- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, csak azt nem értem, hogy miért traktálsz minket is vele? Pár hónap és úgyis otthagyod! Mellesleg, igen, kész röhej az a 24 év különbség. Szerinted milyen érzés úgy suliba menni, hogy azt kérdezik tőled, hogy szerintem mire kell az apámnak az a nő? Fogalmad sincs róla!
A férfi egy percig nem tudta, hogy erre mit mondjon. - Viva, tudom, hogy van igazság a szavaidban. Sajnálom, hogy elcsesztem az életeteket a válással, a hírnévvel, a hülyeségeimmel! Képzelheted, hogy én sem így terveztem. De még ha ritkábban is vagyok veletek, szeretnélek titeket is belevonni az életembe, nem csak én akarok jelen lenni a tietekben. Lehet, hogy nem érdekel, szíved joga. De a kicsiknek lehet, hogy rosszul esne, ha nem tudnák, hogy kivel vagyok. Egyébként meg anyád is ezt csinálta azzal a Kevinnel, vagy kivel. Ő is belefolyt az életetekbe...
A lány erre nem tudott mit felelni, csak dühösen meredt az apjára.
- Tudom, hogy neki adtál esélyt. Capri miért ne érdemelne egyet? A kora miatt? Azt meg nem tudhatom, hogy meddig leszünk együtt. Ha tudtam volna az elején, hogy csak pár alkalommal találkozom vele, akkor nem is hozom el, nem is tudtatok volna róla.
- Vagyis még mindig nem tudod, hogy mit akarsz? Roppant célratörő terveid vannak, mondhatom.
- Mit akarsz? Hogy jegyezzem el? Nem akarom lekötni. Ő nem az a tipikus lány, aki minél hamarabb férjhez akar menni. Van benne valami keménység, persze jó értelemben. Nem hisz a kötöttségekben. Nincsenek konkrétumok. Ti és a munkám mindig biztos pont lesztek az életemben, de szeretném, ha ő is az lenne. Nem tudom, hogy mit hoz a jövő.
- Te tudod - vonta meg a vállát a lány. Beleunt a vitába, részéről befejezettnek tekintette a dolgot.
- Látom, hogy nem érdekel. Hát jó, a te dolgod, én megpróbáltam elmagyarázni - azzal otthagyta őt.
Lánya bosszúsan nézett utána, majd úgy döntött, hogy tüntetően duzzogni kezd.
- Bocsáss meg, makacs lány - nézett Caprira bocsánatkérően.
- Semmi gond, valamikor régen pont ugyanilyen voltam. Kinövi.
- Remélem. Na prücsök, hogy állsz a várral? - tekintett a jókora homokkupacra, ami már majdnem teljesen felvette a formáját.
- Nem sokára kész, ha te is segítesz! - nézett rá csillogó szemekkel. Ava éppen homokot lapogatott a kezeivel.
- Rendben, akkor segítek, mondd, hogy mit csináljak! - térdelt le ő is, és túrni kezdte a homokot.
- Nocsak. Mr. Gore, nem tud homokvárat építeni? - nézett rá párja.
- Dehogynem, csak hagyom, hogy a fiam dirigáljon nekem egy kicsit - mosolygott rá.
- Oh, már értem - mosolyodott el a lány is.
Nem sokára kész lettek, és visszamentek ebédelni. A nagyobbik lány továbbra is duzzogott, a búcsúnál pedig csak vonakodva adott puszit apjának, Caprit csak egy hűvös pillantásra méltatta, majd elvonult. A kisfiú még szívesen játszott volna az egész jól feloldódott nővel. Sokkal szimpatikusabbnak találta anyja barátjánál. Tulajdonképpen Ava is szimpatizált a lánnyal, de nem akarta semmibe se beleélni magát, mert nem tudhatja, hogy hányszor látja még a nőt.
Hazafele az úton eleinte csönd volt. Mart vezetett. Aztán megszólalt.
- Na?
A lány a gondolataiba mélyedt, Mart hangja zökkentette ki belőlük.
- Édesek. És tényleg azok.
- Kivéve Vivát. Ő egyszerűen undok volt. Mondd ki nyugodtan.
- Az, hogy bizalmatlan kicsit, teljesen normális. Ne erőltesd a dolgot, majd megbékél magától. Hisz még mi se tudjuk, hogy mit hoz a jövő, nem?
- Igazad van - sóhajtott - Csak szerettem volna, ha minden jól sikerül.
- Nem lehet minden tökéletes. Lehet egy kérdésem?
- Mondd csak.
- Mi volt közted és Erin közt? - mondta ki kertelés nélkül. Bántotta az a pillantás, amit Mart váltott a nővel. Tisztában volt a jelentésével.
- Sejthettem volna, hogy kiszúrod - kúszott egy apró mosoly arcára - Egyszer lefeküdtem vele. De erről senki sem tud.
- És én tudom meg először. Micsoda megtiszteltetés.
- Te kérdezted.
- De ugye nem gond, hogy nem nézem jó szemmel, ha hajt rád a nő?
- Naná, hogy nem gond. Amúgy meg megbeszéltem vele.
- És szerinted hallgat rád?
- Le tudom állítani, ha arról van szó. De egyértelműen megmondtam neki, hogy nem szándékozlak megcsalni - mosolygott rá. Kicsit elege volt már a magyarázkodásokból mára.
A lány visszanézett rá és elmosolyodott, majd újra elmélyedt a gondolataiban. Eléggé elfáradt, az idegeskedés kiszívta az erejét.
A hazafele utat csöndben, zökkenésmentesen tették meg az alkonyat fényeiben.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés