| Novellák : Wrong Decision - Rossz döntés (II./II.) |
Wrong Decision - Rossz döntés (II./II.)
Capricornus & Useless-girl 2007.10.23. 12:56
Egy újabb sötét titok a múltból?
A sötét hajú férfi szeme döbbenten kerekedett el. Keze még mindig a kilincsen volt, s egyre inkább szorítani kezdte. - Meg... tudhatnám... hogy... mi... folyik... itt?! - szűrte fogai között, megpróbálva visszatartani fellobbanó haragját.
- Én...én csak... Dave... - kezdte a neje. Mart azonban levette Dave-ről a tekintetét és visszavette az ezüstszínű pólóját, amin megcsillant a fény.
- Mi "csak te"?! - kiáltott nejére dühösen, s közelebb ment a pároshoz - Martin mégis hogy képzelted ez?!! - torzult el dühös arca, s meglökte a másik karját, aki idegesítően nyugodtan vette fel utolsó ruhadarabját is.
- Most meg akarsz verni? - kérdezett vissza nyugodt hangon a férfi.
- Nem! Egyelőre választ akarok kapni a kérdésemre! Hogy képzelted, hogy csak úgy megkeféled a nejemet?! És te... te.... nem is tudom mit mondjak rád! - fordult hűtlen feleségéhez, aki időközben szintén felvette felsőjét és lehúzta a szoknyáját.
- Nem veszed észre, hogy Jennifer szenved?! Miért is vennéd, mert az van, mint mindig: túlságosan el vagy foglalva önmagaddal! - emelte meg a hangját a szőke férfi.
- Te... te ribanc! Hogy volt merszed megcsalni pont Martinnal?! - hagyta figyelmen kívül a szőke zenész válaszát, és fenyegetően lépett a barna hajú nő felé. Nehezen összeszedett önuralma amúgy is labilis lelki állapotában megrendült.
Ám Martin gyorsabb volt, mielőtt Dave a neje elé érhetett volna, elkapta a pólóját, megrántotta és behúzott neki egyet - NE MERÉSZELD még egyszer így nevezni! Ez a nő melletted állt, mikor te majdnem halálra drogoztad magad! Jogod nincs hozzászólni, semhogy sértegetni!
- Újabban te vagy a férje?! - üvöltött rá szikrázó szemekkel Dave, mikor szóhoz jutott meglepettségétől, és miután felrepedt szája sarkát megnyalta, dühösen ugrott Martinnak.
- Te sem vagy az! Mellette állsz, mond?! - térítette el Dave ökölcsapását egy gyomorszájon vágással.
A férfi panaszosan felnyögött, majd alulról Mart állkapcsába vágott.
- Ne! Fiúk! Fiúk, hagyjátok abba! - próbált közbeavatkozni Jen, de Dave kezének egy legyintésével arcul ütötte, szinte oda se figyelve a falnak tántorodó nőre.
- Te féreg! - hördült fel a szőke zenész, majd Dave bordái közé vágott.
A férfi nem hagyta magát, miután kiegyenesedett, sípcsonton rúgta Martot, és újra behúzott neki. Jen jobbnak látta, ha segítségért siet, mielőtt halálra verik egymást.
- Törődj a saját feleségeddel! - üvöltött vissza - Semmi közöd Jenniferhez! Fogalmad sincs, hogy miken mentem keresztül, úgyhogy ne merészelj belepofázni az életünkbe, mert megbánod!!
- Min mentél keresztül? Az egoista öntömjénezésed és sajnáltatásod ennyire megerőltető lett volna?! - törölte le az orrából folydogáló vért, majd újult erővel esett Dave-nek ott ütve őt, ahol érte.
- Mondod te, aki nem vagy más, csak egy rohadt alkoholista paraszt, aki szintén az önsajnálatból él! Fogalmad sincs semmiről, Gore! - húzott be neki még egyet, majd a tarkójára vágott.
Mart hátratántorodott az ütéstől, pár pillanatig nem látott semmit, csak a vakító fehérséget. Vért köpött a padlóra - Majdnem tönkretetted az együttest, Andy miattad szorul azokra a kezelésekre és most a nejedet is kiszipolyozod pont úgy, ahogy a rajongóidat is! Egoista kis pöcs vagy Gahan! Ki vagy te? Úgy viselkedsz, mintha te lennél az atyaúristen, mert te vagy Dave Gahan! De te csak hozzánk csapódtál 18 évesen, én és Andy vagyunk itt már a kezdetektől, jogod nincs megítélni, te fasz! - üvöltötte el szavait Mart, majd Dave elé pattant bemosott neki és a földre kényszerítette, csakhogy intenzív rugdosásnak tehesse ki.
Dave panaszosan felnyögött, de elkapta Martin lábát, és kirúgta alóla, így ő is a földön kötött ki. Ő csak erre várt, és máris fölé hengeredett, ahogy a pólójánál megragadva ütlegelni kezdte az arcát, ahol érte.
- Nélkülem sehol se lennétek!! Az én hangom vonzotta a rajongókat, Gore! De nem is ez a lényeg!!! Halvány lila gőzöd sincs, hogy milyen kibaszott nehéz ellenállni a drogoknak! Te szarsz az egészbe, neked ott a rohadt piád! Jól berúgsz, leszarva a saját feleséged, és elcsábítod másét! Igazi barát vagy, mondhatom! - ütött még egyet teljes erejéből, minden dühét beleadva.
Aztán érezte, hogy valaki megragadja hátulról és a következő pillanatban már a levegőbe emelte két izmos kar, s hátrébb vonszolta.
- ERESSZ EL! MEGÖLÖM! AGYON VEREM!!!
- Gyere, te pöcs! - tajtékzott Martin, de már ő is lefogva találta magát, bár az, ahogy felrángatták a földről nem volt túl kellemes. Sejtette, hogy az egyik biztonsági őr az - Ha most nem engedsz el, úgy kibaszlak, hogy a lábad nem éri a földet és sehol nem kapsz újra munkát! - majd újra Dave felé fordult a dühe - Nem a te hangod vonzotta őket Gahan! Semmit sem érnél a szövegek nélkül!
A biztonsági azonban nem engedte Martot, mint ahogy a másik testőr sem Dave-et, hiába kapálódzott felrepedt szemöldökkel és liluló szemekkel.
- Mert nem engedtél írni! De lesz még olyan idő, amikor szarrá verlek, Gore! Mit gondolsz, hány rajongót szereztél volna a nyálas hangoddal? - köpött ki a férfi felé - Fele ennyi album se fogyott volna! - üvöltötte továbbra is - Eressz el Daryl! Eressz el! Majd én megmutatom neki!!!
- Ne csodálkozz, ha holnap már mehetsz is haza, mert kibaszlak az együttesből Gahan! Elintézem, hogy zokogva kullogj haza!
- Ne merészeld te öntelt pöcs!!! Azzal örökre vége a Depeche Mode-nak! Eláshatod magad! És amúgy se megy az olyan könnyen! A szerződéseket és sok más mindent nem hághatsz át, te rohadék!
- Hitegesd csak magad! - üvöltötte még Dave után utolsó szavait Mart, mert Daryl erőnek erejével rángatta egyre messzebb a férfit a szobától. Mikor végre eltűntek Martint is elengedték, de a biztonsági nem ment el, nehogy Dave után induljon. Ekkor lépett be Andy a liluló arcú Jennel.
- Istenem! - kiáltott fel a nő, és Marthoz sietett - Nem kellett volna! Ezt nem kellett volna! Most ez mire volt jó? - sopánkodott, letéve egy elsősegély dobozt az asztalra, és leültette a vérző arcú Martot egy székre.
A férfi elnyomott egy pár káromkodást csak tompán felnyögött - Nem én tehetek róla. Egy egoista baromhoz mentél hozzá - mondta érzéssel.
- Mi történt? - kérdezett a közepébe Andy.
- Nem sok jó, Andy - vetette oda Martin.
A vörös gondterhelten összehúzta a szemöldökét - Mégis mi?
- Megcsaltam Dave-et Martinnal és ő megtudta - suttogta Jen minden mindegy alapon, ahogy kitisztította Martin felrepedt szemöldökét - El kell menned a korházba, hogy biztosak legyünk, nincs-e belső vérzésed.
- Nem kell - fintorgott Martin. Andy látszólag nem lepődött meg Jen kijelentésén.
- Minden esetre a hátralévő koncerteket le kell fújnunk. Csak azért mert nem vagy képes a gatyádban tartani a farkadat! Gratulálok Martin! – mondta Fletch.
- Andy, most jobb ha elmész! Nem akarok veled is összeveszni! - szorította össze a fogait, és érezte, hogy Jen is próbálja visszafogni a csuklójára szorítva.
- Mielőtt nekem is ököllel mész? Amúgy is el kell intéznem ezt Kesslerrel és Antonnal. Örülni fognak nektek - mondta, majd megfordult és idegesen kisétált a helységből.
Mart a plafonra sóhajtott reszketegen, mert pár bordája még mindig őrülten fájt. A távoli puffanó hangok alapján Dave még mindig tombolt.
- Sajnálom, Martin. Én ezt nem akartam... - suttogta Jen bűnbánóan, ahogy lehajtotta a fejét, nehogy Martin meglássa a könnyeit.
- Nem a te hibád. Valószínűleg az enyém, mint annyi minden mostanában. Dave-nek igaza van. Nem vághatjuk ki. Akkor mindennek vége lenne. És ezt ő is tudja.
- Igen, tisztában van vele, és ki is fogja használni. De... én szeretném, ha... ha megpróbálnánk ezt az egészet rendbe hozni idővel... - simogatta meg a férfi vállait, de nem nézett a szemébe.
- Muszáj lesz - értett vele egyet Martin, majd a nő álla alá nyúlva emelte fel a fejét.
Jen szemeit újabb könnyek futották el, ahogy az egyre liluló és dagadó arcra nézett nagy barna szemeivel - Menj be a korházba, kérlek... - súgta.
- Kutya bajom sincs - ellenkezett a férfi - És te, mit fogsz csinálni?
- Ne vedd félvállról a sérüléseidet! - nézett rá kérlelőn.
- Inkább a kérdésemre felelj - mosolyodott el halványan.
Jen nem nézett a férfi szemébe. - Nem tudom. Nem tudom, hogy most mi van... Én.. én csak egy kis... törődésre vágytam... - futották el újra a könnyek a szemeit.
- El kéne mondanod neki.
- Minek? Hogy elhajtson egy legyintéssel, azt mondván, hogy neki is arra volt szüksége? - lépett hátrébb Marttól összefonva karjait.
- Nézd Jen, ő a te férjed. Neked kell megoldanod, kettőtökért. Úgy látszik Dave tökéletesen alkalmatlan erre.
- Igen, ezt is nekem kell megoldanom - mosolygott rá szomorúan, majd még egyszer utoljára megcsókolta a férfit - Sajnálom... még egyszer - mondta visszafordulva az ajtóból - De... nem bántam meg amit tettünk.
- Nem, egy pillanatig se - mosolyodott el halványan, majd felállt, hogy a szobájába vonszolja magát.
Egy-két hét múlva a kedélyek csillapodni látszottak. Miután Jen részletesen kifejtette és elmagyarázta a helyzetet és az okait, Dave megenyhülni látszott. Szerette a nőt, de fájt neki, amit tett. De nem tehette semmissé. Ugyan Martinra még mindig dühös volt, de már legalább szóba álltak, s komolyabb csúszások nélkül sikerült befejezniük a turnét.
Dave megpróbált jobban figyelni a nejére, mind az ágyban, mind pedig az életben. Lassan, de biztosan kezdtek rendbe jönni a dolgok.
De persze semmi sem lehet tökéletes. Jen napok óta ideges volt. Most is kezeit tördelve mászkált a szobában, azon rágódva, hogy hogyan mondja el Dave-nek, és hogy felhívja-e Martint.... Úgy döntött, hogy titokban megbeszél egy találkozót a szőke zenésszel. A telefonért nyúlva tárcsázta Martint.
- Igen? - vette fel a telefont a férfi.
- Szia Martin, Jen vagyok. Tudnánk találkozni? - kérdezte nyugalmat erőltetve a hangjára.
- Szia. Történt valami?
- Jobb szeretném személyesen. Lehetséges?
- Persze. Akkor odarepülök.
- Köszönöm - bólintott - Majd még felhívlak a részletekkel kapcsolatban. Szia! - köszönt el gyorsan, majd le is rakta idegességében a telefont.
Mart kérdőn nézett a mobiljára. A nő valami miatt nagyon aggódott. Nem találgatott, úgyis meg fogja tudni, hogy mi a baj. Újra tárcsázott, hogy lefoglalja a jegyét.
Jen a fehér takaróval fedett olcsó de tiszta szállodai ágyon ült és a szőke férfit várta kezeit birizgálva.
Hamarosan nyílt is az ajtó, majd belépett rajta a várt férfi.
- Szia.
- Szia! - lélegzett fel egy picit a nő, majd gondolkodás nélkül szorosan átölelte Martint, aztán mint aki fél, hogy megégeti magát, odébb is húzódott.
- Na, nem harapok - mosolyodott el kedvesen a férfi, majd finoman, mintegy féltve megcirógatta a nő arcát.
Jen nagyot nyelt. Tudta, hogy nem szabadott volna, de jól estek neki Mart cirógató mozdulatai. Nem tudta megállni, hogy gyorsan és röviden meg ne csókolja.
A férfi nem húzódott el tőle és nem is lökte el. Szabad mozgásteret adott a nőnek.
- Miért hívtál? - kérdezte, mikor Jen elhajolt tőle.
A nő kibontakozott az ölelésből, s visszatértek borús gondolatai. Idegesen lépett az ablakhoz, majd hátat fordítva az utcának Martin felé fordult, aki még mindig a szoba másik felben állt.
- Bajban vagyok, Martin - mondta kicsi remegő hangon.
- Milyen bajban? - ráncolta össze a szemöldökét.
Jen komoly és félős pillantást küldött Mart felé, majd a szőnyegre nézve halkan válaszolt: - Terhes vagyok.
A férfi hirtelen nem tudott mit mondani. Pár percnyi hallgatás után azonban megszólalt - És nem tudod, hogy melyikünk az apja...
- Nem... nem tudom... - suttogta egy nagyot nyelve - És... félek. Mi... mi lesz, ha kiderül, hogy nem Dave az apja? - kapaszkodott kétségbeesetten saját karjaiba.
- Sosem kell kiderülnie, hogy ki a valódi apja, Jen. Dave a férjed, ő lesz az apja.
- Igen, ezzel tisztában vagyok, de... de mi lesz, ha rád fog esetleg hasonlítani egy idő után, mikor már nagyobb lesz? Mi lesz, ha esetleg rajta jön ki a néger gén? Hogy a fenébe magyarázzam meg? És ha valamiért megvizsgálják, és kiderül, hogy mondjuk Dave vércsoportja nem fér össze a lányáéval, akkor mi lesz? - nézett rá egyre inkább kétségbeesetten.
- Épp annyira biztos, hogy én vagyok az apja, mint Dave. De ha ennyire aggódsz, akkor azt hiszem, az lenne a legjobb, ha elvetetnéd.
Jen meghökkent, majd megbotránkozott - Hogy mondhatsz ilyet? Váljak gyilkossá?!
- Ne haragudj - emelte fel védekezőn a kezét a férfi - De képes lennél kockáztatni a házasságod, ha esetleg mégis enyém a gyerek? És... az én házasságom is.
- Jaj, Martin... milyen helyzetbe kevertem magunkat a gyengeségemmel? - fordított hátat neki, hogy eltakarja könnyes szemeit - Ne haragudj rám... Én... én képtelen lennék elvetetni egy kisbabát...
- Ha ragaszkodsz hozzá, én nem kényszeríthetlek az ellenkezőjére. Nekem is nehéz lenne, ha az én gyerekemről lenne szó... mármint 100%-ban az enyémről.
Jennifer halkan letörölte könnyeit, s szipogott egyet.
- Sajnálom Martin, de akár a tiéd a gyerek, akár nem, meg fogom tartani. Nem lennék képes megölni. Nem kérte, hogy létrejöjjön, ő nem tehet semmiről, és ugyanúgy joga van az élethez, mint bármelyikünknek. Borzasztóan sajnálom, hogy belekevertelek. Épp elég bajunk volt így is mindkettőnknek.
- Nem te tehetsz róla. Erről senki sem tehet.
- De igen. Én vagyok a hibás. Mindig olyan kibaszottul erős tudok lenni, akkor most miért nem ment? Minek kellett meginognom?
Mart odalépett mellé és gyengéden a karjaiba zárta - Ezt hagyd abba! Te sem bírsz ki mindent!
- Most nézd meg! Megint! - kente el dühösen a könnyeit, majd kétségbeesetten Mart pólójába kapaszkodott, ahogy mélyen beszívta jellegzetes illatát.
- Ne kínozd magad.
Jen nem válaszolt, csak kapaszkodott a férfiba és kimondhatatlanul jól esett neki, ahogy a hátát simogatta, s nem lökte őt el. Pár perc múlva végül halkan megszólalt: - Dave még nem is tudja...
- És mit fogsz tenni, ha mondjuk tényleg enyém a kicsi, és ne adj Isten fekete bőrű lesz? Bár ez is 50-50%-os, hisz eddig csak két gyerekem van és mindkettő fehér. Van még egy lehetőség ebben a színben. Vagy, ha szembeszökően rám fog hasonlítani?
- Akkor... akkor már mindegy lesz. Dave rá fog jönni, hogy tőled van és... és nem tudom, Martin. Én félek. Nem akarom elveszíteni őt, és nem akarom a te házasságodat se tönkre tenni!
- Nézd, egyelőre csak mondd el neki, és örüljetek együtt a hírnek. Aztán, meglátjuk, mi lesz, rendben?
- Rendben - hajtotta le a fejét, két újabb könnycseppet hullajtva.
Martin finoman a nő álla alá nyúlva felemelte a fejét, majd elmorzsolta azt a könnycseppet és gyengéden megcsókolta.
- Most menj haza és mondd el Dave-nek. Örülni fog neki. Lesz mibe kapaszkodnia - súgta, miközben homlokát Jenének támasztotta.
- Köszönöm Martin, hogy megértesz, hogy nem gyűlölsz... hogy nem löksz el... - suttogta megsimogatva az arcát, majd a szemébe nézett.
- Miért tenném? - mosolyodott el halványan mégis szomorkásan.
- Talán mert veszélyeztetem a házasságod, hogy kellemetlen helyzetbe keverlek? - vonta meg kicsit a vállát.
- Veszélyeztetem én épp eleget.
Jen csak halványan elmosolyodott, majd még egy hosszú csókot nyomott a férfi szájára, aztán kibontakozott a meleg ölelésből. - Most már megyek. Köszönöm, hogy eljöttél.
- Neked bármit - nézett a nő után.
Jen egy újabb halvány mosollyal ajándékozta meg visszapillantva rá, majd becsukta maga mögött az ajtót. A nehezén már túl volt... egyelőre. Most Dave-nek kellett elmondania a hírt...
Mart tekintetével követte a kilépő Jen alakját. Nem mert belegondolni, hogy mi lesz, ha a gyerek az övé és ez kiderül. Katasztrofális lenne. Kétségbeesetten kapaszkodott abba, hogy Dave-é a gyerek, az övének kellett lennie! Muszáj volt, nem volt más lehetőség! Gondterhelten szorította össze a szemeit és dörgölte meg őket. Végül összeszedte magát és ő is kilépett az ajtón.
Capricornus & Useless-girl
2007.10.21-22.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó