Ajánlott szám: Nine Inch Nails – Right where it belongs
Kategória: dark/angst
Karakter: Dave Gahan
Megjegyzés: Sajnos a magyar nyelvben nem derül ki, hogy a beast (= szörnyeteg) nőnemű, erre már itt felhívnám a figyelmet.
The Cage
- A ketrec -
Megbénulva meredsz a szemeibe. Azon rácsok mögött van, amiket te hoztál létre, hogy távol tartsd, hogy megvédd az ép eszed és azokat, akiket szeretsz. Nekik nem kell tudniuk, hogy ez a bestia benned lakozik. Állandó és csendes harc a tietek az elméd rejtekében. Harc a hatalomért. Ki fog nyerni? Vége lesz egyáltalán valaha? Vagy az utolsó lélegzetedig harcolni fogsz vele?
Valószínűleg.
És tisztában vagy ezzel. Tudod, ahogy a macskaszerű szemeibe tekintesz, melyek ijesztő ezüstös fényben csillognak az árnyékok között. Visszanéz rád, felmér téged, vár valamire. Keresi a gyenge pontodat. Tudod mi fog következni, ha megtalálja, ugye? Megkezdődik az őrjöngés. Átváltozol és Isten segítsen azokon a szerencsétleneken, akik abban a pillanatban körülötted lesznek! Tudod ezt jól – láttad már a saját szemeiden keresztül, mikor képtelen voltál megállítani őt, mikor nem tudtad visszanyerni a hatalmat a saját tested fölött. Bántottad az embereket. Csúnyán. Szégyellted magad – és még mindig bánod azokat a borzalmas dolgokat, amiket elkövettél ellenük.
De talán egy részed úgy gondolta, hogy megérdemelték. Igen, meg. Egyedül voltál, gyengén, sebezhetően és senki sem szólt hozzád egyetlen jó szót sem. Csak a kedvükre akartál tenni, felhívni magadra a figyelmüket. Csak azt akartad, hogy szeressenek. Páran közülük így tettek, páran hazudtak. És néha még azok is használtak téged, akik szerettek. És te hagytad, hogy kihasználjanak, nekik adtad a szíved és a szereteted. Kétségbeesett voltál. Szánalmas. Láttad magad, ahogy mindkét kezeddel értük nyúlsz, de csak az üres levegőt markoltad. Senki sem volt ott. Egyedül maradtál a sötétben. A saját világodban ragadtál, a saját személyes sötétségedben – vele. Ő sosem hagyott el. Ő mindig ott volt veled. Várva rá, hogy eljöjjön az ő ideje. És kibaszott hosszú éveken keresztül harcoltál vele. Nehéz és kemény harcok voltak ezek. Néha azt kívántad, bárcsak halott lennél, hogy végre vége legyen ennek az egésznek.
De itt maradtál. Visszatértél és a világot ezen az átlátszó vékony falon keresztül szemlélted, mely kívülállóvá tett. Ez mindig is így volt. Részese lehettél a világnak, az életednek, de ez a fal, mint holmi üveglap, mindig előtted feszült, néha – mikor össze akartad törni, vagy át akartál jutni rajta – az arcodhoz nyomódott, de nem vetted észre, hogy a kép ettől elmosódott, eltorzult ilyenkor. Hogy ez a dolgokat sokkal hívogatóbbnak és fényesebbnek mutatta, annál, mint amilyenek valójában voltak. És hagytad, hogy a bolondját járassák veled. Hagytad, hogy mélyebbre rángassanak a szarba, amiben már amúgy is csücsültél. Nem maradt számodra remény. És mélyen belül tisztában voltál ezzel, de akarattal vagy akaratlanul szemet hunytál fölötte, s csupán az élvezeteknek és a vágyaidnak éltél – az egyedüli dolgoknak, melyek még úgy tűntek, hogy működnek számodra, melyek némi színt és érzelmeket tudtak még vinni lelked száraz sivatagába.
Egyedül szenvedtél ott, futva a mély homokban, kergetve azt a valamit, amiről már azt sem tudtad mi az, és ő – mint az árnyékod – ott volt a nyomodban. Futottál előle, megpróbáltál megszabadulni tőle. De össze voltatok kötve. Hozzád tartozott, te pedig hozzá már a gyerekkorod óta, mikor a gyermeki félelmeidből életre kelt, növekedett és erősödött minden egyes hibával, kudarccal, a szeretet hiányával és évvel, míg te próbáltad letagadni a létezését. Lassan föléd nőtt és az irányítás kicsúszott a kezeid közül. Megrettentél, halálra váltál mikor kieresztette a karmait és az agyadba, az ép eszedbe, és a hozzád legközelebb álló személybe vájt.
Összezavarodtál. Nem igazán tudtad, hogy melyik oldalon is állsz. Tényleg megőrültél? Csak illúzió volt? Vagy az életed, mindaz, amit felépítettél, és amiért harcoltál volt az illúzió? Még azt is megkérdezted magadtól, hogy vajon az élet maga is csak egy illúzió remek grafikával?
What if everything around you
Isn't quite as it seems?
What if all the world you think you know
Is an elaborate dream?
And if you look at your reflection
Is it all you want it to be?
What if you could look right through the cracks?
Would you find yourself...
Find yourself afraid to see?
(Mi van akkor, ha minden körülötted Más, mint aminek látszik? Mi van akkor, ha a világ, amiről azt hiszed, hogy ismered Egy gondosan kidolgozott álom? És ha a tükörképedre nézel Ez mind, ami lenni akartál? Mi lenne, ha átnézhetnél a repedéseken? Gondolod, hogy… Gondolod, hogy félnél attól, amit látnál?)
Sokat dúdolgattad ezt a dalt mikor egyedül voltál és csak ültél a padlón az éjszaka közepén, mikor képtelen voltál aludni, mikor az álmatlanság újra meglátogatott. Dohányoztál és magad elé meredtél, nem látva semmit. Egyáltalán semmit. Üres voltál. Próbáltad elnyomni a folyamatos morgását a dúdolással. Remélve, hogy egy nap végre abbahagyja. De ez hamis remény volt, mint mindig. Addigra már elég jól ismerted. Láttad a fekete lángszerű testét és a hegyes kis fogait. Beleégette magát az agyadba.
Láttad a véres rémálmaidban. Képtelen voltál felkelni, úgy érezted, mintha belefulladnál a sötétségbe és a vérfürdőbe. Az ő hibája volt. A te hibád volt. Nem tudtad megállítani, ő nem akarta megállítani. Tudatni akarta veled, hogy mindig itt lesz, figyelve, kínozva téged, felzabálva az életedet és az energiáidat. Felültél, az izzadtság gyöngyözött a homlokodon, ziháltál. A gyógyszereidért és a drogokért nyúltál, hogy elnyomd őt, hogy kiszakadj a valóságból, mely lassan megölt téged. De ez csak erősebbé tette őt, téged pedig még gyengébbé, megadva neki a lehetőségeket, hogy újrakezdődhessenek az őrjöngések.
Tisztában voltál vele, hogy az emberek körülötted kezdtek bolondnak nézni. Egyetértettél velük. Még mindig így gondolod, de azóta kaptál segítséget. Megtanultad irányítani őt. Most már tudod, hogyan húzz hasznot belőle és adj neki cserébe valamit. Szimbiózisban éltek. A részeddé vált és te is a bestia részévé lettél. Már egyre ügyesebb vagy. Még mindig tanulsz, de a helyes úton jársz. Az út még mindig hosszú és nehéz, de már nem egyedül kell megvívnod a háborút a fejedben. Nem szabadulhattok egymástól, csupán a halál után… vagy ki tudja?
Most pedig a szemébe nézel, a mentális ketrecén túlra. Nyugodt vagy és ő is az. Olyan, mintha a tükörképed lenne, visszatükrözve, ahogy csendben ülsz ott. Az állandó morgása halkabbá vált, mióta elfogadtad őt. Ő még mindig a veszélyes állatias oldalad. Ő a te bestiád és te vagy az ő démona. Összetartoztok.
Micsoda párhuzamot húztál.....nagyon érzelmes és mély. Pont ezért szeretünk!
És cuki a két cica a képen :D
Válasz:
Jajjj, köszönöm szépen! Igyekeztem. Tudod, itt is megvolt az az "írói transz", mint amiről az "In the dead of night"-ban is írtam, illetve amiről beszéltünk is párszor :) Jahhh hát a háttérre meg szintén büszke vagyok! :D
És én is szeretlek titeket!!!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Jajjj, köszönöm szépen! Igyekeztem. Tudod, itt is megvolt az az "írói transz", mint amiről az "In the dead of night"-ban is írtam, illetve amiről beszéltünk is párszor :) Jahhh hát a háttérre meg szintén büszke vagyok! :D
És én is szeretlek titeket!!!
Usi