|
48 - The Line Begins To Blur
2007.04.20. 22:10
"How could we resist it, life like this?"
48.
Martin egyedül maradt a két nővel. Kicsit feszélyezve érezte magát, de megpróbálta ezt az érzést elnyomni.
- Rengeteget nőtt - jegyezte meg a Dave mellett álló nő karján ülő lányára nézve.
- Ha te mondod. Én mindennap látom, nem tűnik fel.
A férfi akár apró szurkálásnak is felvehette volna a megjegyzést, de nem volt kedve veszekedni volt kedvesével. - Igyekszem minél többet menni.
- Ne vedd magadra, nem azért mondtam - nézett rá barna tekintetével.
Mart bólintott - Majd szeretném, ha találkozna a testvéreivel is. Ava és Calo párszor már mondta.
- Nincs sok akadálya - már-már Suzanne felé biccentett, de beérte egy néma pillantással. Legszívesebben félrevonszolta volna a férfit, hogy nekiszegezze a kérdést, hogy minek hozta el a nőt.
- Köszönöm - nézett rá melegen a férfi. Természetesen nem hagyta hidegen Capri jelenléte. Az érzései nem sokat változtak az irányába, de ezt nem akarta senkinek az orrára kötni. - Sue, nem lenne gond, ha majd nálatok ejtenénk meg a találkozót? Vagy más ötlet? - nézett vissza Caprira.
A nőből majdnem kibukott egy 'Nála?!' felkiáltás, de végül is belement - Rendben - mondta miközben kifújta a levegőt.
- Remek - mosolyodott el a férfi, majd ő is a vízesés felé pillantott.
Suzanne körülnézett és észrevett egy kis büfét a közelben. Hasa megkordult jelezvén, hogy ma nem sokat evett - Én veszek valamit enni. Te kérsz valamit? - fordult a szőke férfi felé.
- Valami csokit, ha van - nézett rá egy kis mosollyal.
Mosolyogva biccentett, majd elindult.
A férfi a hűvösen néző Caprira pillantott, miután egy darabig tekintetével kísérte csinos volt nejét.
- Mi az?
- Minek hoztad el? - mondta ki kertelés nélkül miközben Martinra nézett.
- Nem akartam egyedül hagyni. A gyerekek alig vannak már otthon - vonta meg a vállát - Sosem bírta jól az egyedüllétet.
- Milyen önzetlen vagy – fintorgott - Ah, és gondolom szívesen töltöd ki az űrt az életében.
- Nem vagyunk együtt, ha erre célzol.
Felszaladt szemöldöke - Nocsak. Tudsz még meglepetéseket okozni.
- Ezt most miért mondod? - nézett rá kérdőn, egy kicsit elkomorulva.
- Miért kérded?
- Mert érdekel.
- Egy idő után elégé ki tudlak következtetni.
- Ezzel arra célzol, hogy nem bírok meglenni egyedül?
- Nem céloztam semmire.
- Akkor miért mondtad? - kérdezte. Nem tágított.
- Hagyjuk már - sóhajtott fel.
Mart nem válaszolt, csak alaposan végigmérte. Capri kérdőn nézett rá. A férfi elfordult. Egy perc alatt ingerültté tette.
Egy sóhajtással hagyta édes-kettesben visszatérő volt nejével. Boldogítsák csak a másikat, megérdemlik egymást. Csatlakozott Zsóékhoz. Eltökélte, hogy kizárja mind Suzanne-t, mind Martint a tudatából és igenis, hogy élvezni fogja a kirándulást, elvégre ez volt Zsó célja. Meg Zoé gyorsan kiszúrja nála, ha valami gond van. Mart tekintetével követte a karcsú nőt. Sejtette, hogy nem fog tetszeni neki Sue jelenléte, de ebből nem akart problémát csinálni. Rámosolyogott a visszatérő nőre, aki felé nyújtott egy szelet csokit. - Köszi.
A kis csapat elbeszélgetett a nap előre haladtával Suzanne-t is bevonva a beszélgetésbe Zsó kezdeményezésére, hiszen mégiscsak ő volt az ötletgazda, és lelkiismerete nem engedte, hogy "magára hagyják" a nőt. Időközben körbejárva a helyet kicsit felfedezték maguknak a terepet, majd letelepedtek a fűbe, és elfogyasztották kései ebédjüket.
Zoé eljátszott Liliannel a fűben, biztosítva anyját, hogy nyakig koszos lesz, vagy épp apját környékezte meg, hogy pár pillanat múlva az ölébe bújjon. Martin természetesen örült lánya további ragaszkodásának, és az se zavarta, hogy összemaszatolja nem csak saját magát, hanem őt is. Hamarosan arrébb is ment a két lánnyal játszani, hogy istenesen kifárassza legkisebb csemetéjét Caprinak. Capri egy pillanatra hagyta elkalandozni a gondolatait, miközben a játszó feleket nézte halványan mosolyogva, de hamar visszairányította a figyelmét.
Zsó látta rajta, hogy fegyelmezi magát, hogy a másik nő és Mart jelenlétében nem akarja elengedni magát. Pont ettől tartott, de ez ellen nem tudott semmit tenni. Most épp fia lelki világát próbálta rendbe rakni. Otthagyva a többieket odasétált a korlát mellett álldogáló gyerekhez, aki épp a vízesést nézte. - Hogy érzed magad? - kérdezte ő is előre nézve.
- Egész jól. Szép hely.
Nem tudta, hogy kimerje-e mondani, ami rögtön az eszébe jutott, de végül halkan megtette lehajtott fejjel: - Apádnak is tetszene...
A fiú felnézett az anyjára és halványan elmosolyodott - Én is azt hiszem...
A nő könnyes szemmel mosolygott vissza rá, és végigsimított az arcán. Ewan hosszan szemlélte az anyját. Valóban megszenvedte az apja halálát. Talán még mindig fáj Zsónak? Neki még mindig fáj.
- Nekem is hiányzik... - súgta halkan a nő, mert félt, hogy a hangja túlságosan elcsuklana. Gyorsan letörölt egy kibuggyanó könnycseppet, ahogy tekintetét visszafordította a víztömegre.
Ewan finoman megérintette anyja kezét. A nő nagyot nyelve, elakadó lélegzettel hagyta, hogy fia lassan a kezébe csúsztassa a sajátját. Alig akarta elhinni. Nem mert ránézni, nehogy kiderüljön, hogy csak álmodik. Annyira jól esett neki ez a kis érintés! Szíve hevesebben kezdett verni, és nagyon igyekeznie kellett, hogy csak egy-két könnycsepp folyjon végig az arcán. Óvatosan szorította meg fia kezét. Dave a háttérben maradt. Nem akarta megzavarni az anya-fia párost, csak somolyogva figyelte a jelenet. Örült, hogy hatással volt Ewanra.
Ezek után nem sokkal Mart és Suzanne el is búcsúztak. A férfi pár percig még ölelte álmosodó lányát, majd elbúcsúzva tőle Capri kezébe adta a fruskát. Dave-től elcsípett egy rosszalló tekintetet, Zsótól viszont kapott egy mosolyt, ami jól esett neki, bár nem volt biztos benne, hogy neki szólt-e, hisz nem tett semmit. A végére végül is egész jól feloldódott a hangulat, csak Capri maradt hűvös és tartózkodó. Hamarosan Zoé megadta magát az álmosságnak így fél óra múlva Capri is eltávozott, miután mindenkitől elbúcsúzott.
Zsó a vízesésnél beszélgető gyerekeit nézte karba tett kézzel, ahogy egy fa alatt álldogált. Még mindig Ewan gesztusának a hatása alatt állt. Dave Zsó mellé sétált.
- Ewan... Láttad? - kérdezte a férfitől utalva a nem olyan régen történt jelenetre.
- Láttam - nézett rá mosolyogva.
- Alig tudom elhinni. Nagyon meghatott - pillantott egy kis mosollyal az ajkán a férfire.
- Örülök, hogy kezd végre felengedni. Neki sem volt egészséges ez a lelki állapot, nem beszélve rólad és Lilianről.
- Igen. Talán most már rendbe fog jönni. Köszönöm, hogy beszéltél vele, bár nem tudom mit mondtál, mindenképp hatottál rá vele, és ezért nem lehetek elég hálás - ölelte át lazán fél kézzel a derekát visszanézve csemetéire.
- A fő, hogy lassan mindnyájan túlteszitek magatokat a múlton, és boldogabbak lehettek. Nem azt mondom, hogy felejtsetek el mindent. Csak a fájdalmat.
- Igazad van - nézett rá a szavait hallva, és megsimogatta a derekát - Köszönöm, hogy mellettem állsz.
A férfi válaszul szerelmesen megcsókolta. A nő viszonozta, majd miután elvált a szájától, pár percig csak nézett a zöldes-barna íriszekbe, végül odasétált a két gyerekhez, hogy megmondja: indulnak haza.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó