19.

Lassan nyitotta fel a szemeit. A fény miatt azonban rögtön össze is szorította. Erős fejfájás tört rá, ebből tudta, hogy a viszkit megint nem köszönte meg a szervezete. Na igen, a gyógyszer-ital párosítás hiába boszorkány az ember, ugyanúgy hat, mint a mugliknál. Ahogy fájó fejéhez emelte a kezét, az egész teste rögtön egy merő fájdalommá vált, mintha csak arra várt volna, hogy megmozduljon. Úgy érezte, mintha a teste csak csupasz fájó idegvégződésekből állna. Felnyögött, ahogy eszébe jutottak a tegnap történtek. Újra fájdalmasan lüktetni kezdett a lába között. De tudta, hogy le kell zuhanyoznia, mielőtt leápolná magát a gyógyító és fedővarázslatokkal, amiket nem véletlenül tanult meg. Tett még egy próbát a szemei kinyitásával. Ezúttal már jobb volt. Felszisszent, ahogy lassan feltornázta magát annyira, hogy a könyökeire támaszkodhasson. Elborzadt a teste látványán. Mindenhol kék, zöld és liluló foltok, mély harapásnyomok és karmolások tarkították a bőrét hol kikerülve, hol összeérve a régi vékony fehér átokhegekkel. Fájdalmasan összehúzta a szemöldökét. Ez az évek során csak egyre rosszabb lesz. Maga sem tudta, hogy hogyan, de sikerült magát ülőhelyzetbe tornázni, bár érezte, hogy pár sebe újra felnyílik. Csípni fog a zuhany alatt... De nem érdekelte, lassan felhúzta magát az ágy oszlopába kapaszkodva. Egy fokkal jobb volt állni, mint ülni. Csigalassúsággal eljutott a zuhanyig, ahol dacolva a fájdalommal lassan, de alaposan lemosta a vértől, nyáltól és ondótól ragacsos testét. Panaszosan nyögött, mikor a lába között is letakarította magát. Nem nagyon törődött a törölközéssel, úgy ahogy volt, vizesen, dideregve és sajogva lassan visszament az ágyához, és lefeküdt rá pálcáját magához ragadva. Vizes hajától rendesen fázott, de egy szárítóbűbájjal lebűvölte magáról a vízcseppeket. Varázspálcájával először a súlyosabb sérüléseit gyógyította meg. Már épp kezdett volna neki a kisebb-nagyobb sebei eltüntetéséhez is, mikor a takarón észrevett egy borítékot, ami a zuhanyzás előtt biztos, hogy nem volt ott. Gyorsan körbenézett a szobában, de nem látott senkit. Remegő kézzel nyúlt érte, és bontotta ki. Egy kis pergamendarab volt benne:

„A harapásokat ne tűntesd el. D."

Felsikoltva dobta el a papírt összehúzva magát az ágy támlájánál, és úgy meredt a papírra, amin Dave szálkás betűi sorakoztak, mintha maga a megtestesült félelem lenne. Szinte hallotta a férfi parancsoló és egyben gúnyos hangját. Ez az egy mondat annyi többletjelentést hordozott magában, hogy megrettent. "Ugye nem akarja ezt még egyszer? Ugye nem?!" - kiáltott magában, és csak azt vette észre, hogy olyan kicsire összehúzva magát kuporgott a párnán, amennyire csak lehetséges volt, és újra sírt. "Mibe mentem bele?"

Ekkor lépet be az ajtón Sela. Aznap reggel, mikor ő is felébredt a fürdőben szemrevételezte a testén található új hegeket. Gyűjteménye elég alaposan megugrott az elmúlt nap folyamán. A "kedvence" a jobb csuklóján volt található: olyan volt, mint egy cérnavékony fehér karkötő. A szobában felnézett Arlynra és azonnal tudta, hogy valami gond van - Mi történt?

A nő először észre se vette, csak kuporgott tovább meztelenül a bűnös levelet nézve tágra nyílt szemekkel.

- Arlyn - lépett elé és ült le vele szemben.

A nő végre észrevette, de össze is rezzent. Nem látta bejönni. Tekintete mindjárt vissza is ugrott a levélre, mintha attól félne, hogy majd mindjárt megtámadja. Kapkodva vette a levegőt. Szinte tapintható volt a rettegése.

Sela csak a levélért nyúlt és elolvasta - Arlyn, nyugodj meg, Ez csak egy darab papír. Nem árthat neked.

- De ő írta! Ő volt! Itt volt, míg zuhanyoztam! Itt járt. Bármikor bejöhet, bármikor megteheti ezt velem. Bármikor megalázhat és játszhat velem! - hüppögte fájdalomtól eltorzult arccal.

- Nem Arlyn, azt nem engedem - fogta meg a nő kezeit.

- Ugyan, mit tehetsz ellene? Sokkal erősebb! - nézett rá kétségbeesetten, majd lepillantott a kezeikre - Sela... mi történt a csuklóddal? - kérdezte megakadva, ahogy észrevette a fehér heget körbefutni rajta.

- Semmi - vágta rá a nő és elhúzta a kezét.

- Ez friss! Tegnap még nem volt rajtad. Emlékeznék rá. Mi történt? Hozzá mentél tőlem, igaz? - kerekedett el újra a szeme - Megkínzott, ugye?

- Nem nagy ügy – vonta meg a vállait a nő. Örült, hogy a többi hege nagy részét fedi a ruhája.

- Sela... Mennyire bánt el veled? - kérdezte halkan és komolyan. Hetek óta nem volt ennyire az eszénél.

- Nem volt komoly - nézett félre a nő. Nem akarta még jobban megrémíteni Arlynt.

- Nem hiszek neked - rázta meg a fejét - Ismerlek, Sela. És már őt is annyira, hogy tudjam: hazudsz.

- Arlyn, mikor megtudtam, hogy mi történt elmentem hozzá és megkínoztam. Nem tartott sokáig, nem tudtam felette sokáig uralkodni. Mikor visszanyerte az erejét a szobájába vitetett. Utánam hozatta Martint is. Lefogatta, majd rám irányította a pálcáját. Levágta a kezem. Feltépte a mellkasom. Martint mentett meg. Arlyn: Dave rosszabb, mint Voldemort.

A fekete hajú nő sokkolva meredt Sela-ra átölelve a térdeit. - De hogy... hogy mentett meg? - korlátozta magát egyelőre egy kérdésre.

- Nem tudom. De alábecsültük őt. Uralja a vizet. Pálca nélkül is.

Arlyn elismerően biccentett, majd újra elkomorodott - Sela, mibe keveredtünk már megint? Itt hamarosan vér fog folyni. Nem is kevés. Már nem kell sok neki. Tud a horcruxokról. Már lassan mindenről tud. Egyre többen állnak át hozzá - suttogta - A Nagyúr pedig csak ritkán mutatkozik. Le van bénulva. Nem tudja, hogy mit csináljon. Itt nagyon hamar hatalomátvétel lesz. És... és nekem mellette kell állnom! Dave mellett kell állnom!

- Miért kell?

- Mert az övé vagyok - hajtotta a karjára a fejét.

- De hogy érted ezt?

- Hatalma van fölöttem - nézett újra fel - Nem tudok ellent mondani neki. Parancsol az elmém fölött. Talán azért van ilyen könnyű dolga velem, mert félig őrült vagyok - vonta meg a vállát.

- Jaj Arlyn - ölelte át a nőt - Túl fogjuk élni. Muszáj.

- Reménykedem, Sela. De ha még sokszor csinál velem olyat, mint tegnap... én.. én megölöm magam...

- Arlyn ne! Nem hagyhatsz itt egyedül!

- De nem tudok védekezni ellene! Időről-időre egyre erősebb lesz a hatalma felettem, ahogy a sajátja nő. Én rettegek tőle, Sela... annyira rettegek, és ő ezt tudja... és élvezi! Betegebb lett a legelvetemültebb halálfalónál is!

- Figyelj. Itt vagyunk ketten. Eddig is sok mindent átvészeltünk, ezt is át fogjuk.

- Megígéred, Sela? Megígéred, hogy össze fogunk tartani? Hogy a túlélésre fogunk játszani? Hogy belemegyünk olyan helyzetekbe is, amikbe másképp nem akarnánk? Hogy eljátsszuk neki, hogy csak őt szolgáljuk?

- Megígérem.

- És hogy mellettem leszel?

- Azt is.

- Köszönöm, Sela, annyira köszönöm! - borult sírva a nyakába - És sajnálom, amiket Martinról mondtam. Jogod van szeretni őt. Nem állok az utatokba, csak annyira magányosnak érzem magam. Annyira elveszett voltam Dave-vel szemben.

- Sajnálom, hogy nem voltam veled - szorította magához gyengéden - És nem akartalak és nem akarlak elveszíteni soha. Mi csak egymásra számíthatunk ebben a világban. Ezért fogunk túlélni, míg a többiek meghalnak. Én is érzem, hogy a vérontás nemsokára elkezdődik. Túl nagy a csend.

- Biztos vagyok benne, hogy kivár, és a háttérben szervezkedik. Mellé kell állnunk, Sela. Csak mellette van esélyünk túlélni.

- Igen, tudom.

Arlyn érezte, hogy minél több idő telik el, hogy nézheti Sela arcát, annál nyugodtabb lesz. Csöndesen lefeküdtek egymás mellé. A még mindig meztelen Arlyn társa vállára hajtotta a fejét, és egész testével hozzásimult, jobbjával Sela hasát ölelve.

Sela örült, hogy meg tudta nyugtatni Arlynt. - Hogy érzed magad? - utalt a sebeire.

- Fájnak. De már csak a harapásai maradtak. Nem merem eltűntetni őket.

- Ez olyan megalázó. A bábuja vagy és semmit sem tehetsz ellene. Nem is merek belegondolni, hogy mi lesz itt, ha Mart nem lesz - mondta csöndesen.

- Hogy érted, hogy nem lesz?

- Nem fog végig itt maradni Arlyn.

- Elviszed, ugye?

- Igen. Akár akarja, akár nem. Az ő érdekében. Nem képes itt túlélni, nem ide való.

- Ezzel látod egyetértünk. Már az elején látszott, hogy sosem fog beilleszkedni ide. Túlságosan az érzelmeire hallgató ember.

- Miért, mi nem? - mosolyodott el.

- Azért nem annyira, mint ő - mosolyodott el halványan, felnézve Sela-ra, de mindjárt fel is szisszent, ahogy a sebei húzódtak.

- Mi nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust.

- Nem. Mi nem.

- Arlyn, el kéne, hogy vigyelek az orvoshoz.

- Minek?

- Aggódom az alhasi fájdalmaid miatt és miattad. Kérlek.

A nő sóhajtott egyet lehunyva a szemeit - Jól van.

- Fel tudsz állni?

- Körülbelül fél óra alatt - húzta el a száját.

- Levitesselek?

- Nem, nem. Ne kell levitetni. Semmiképp! Nem fognak gyengének látni. Engem nem! - tiltakozott lassan felülve.

- Jól van, jól van - hagyta rá.

- Idehoznád, kérlek a fekete sárkányos köntösömet és a köpenyemet? Jobban nem tudok felöltözni.

- Persze - majd odaadta a kért ruhadarabokat.

Arlyn lassan készült el, hisz szinte majdnem minden mozdulat még mindig fájt neki, de nem panaszkodott, száját összeszorítva állt fel Sela karjába kapaszkodva. - Mehetünk. Csak kérlek, ne siess. Nem tudok nagyokat lépni.

- Érthető - mondta a nő, majd lassan megindultak az orvosi szárny felé.

A két nő lassan ért le a kórteremhez. Ugyanaz a barátságtalan arcú vörös hajú boszorkány fogadta őket, mint aki Sela-t is ellátta korábban. Mikor Arlyn levetkőzött, a fél szemöldöke a magasba szaladt, de nem kérdezett semmit. Miután megvizsgálta, és elmondta, hogy ha Arlyn nem végzett volna el pár varázslatot magán, akkor lehet, hogy már nem is élne, és rendbe hozta az alhasa tájékát, a harapásaira szegezte a pálcáját, de Arlyn hevesen tiltakozott azok eltüntetése ellen. Komolyan vette Dave-et és a parancsait. A tegnap este óta mindennél jobban.

Sela összefont karokkal állt az ablakban és az esti hóesést bámulta. A kandallóban békésen ropogott a smaragdszínű tűz, amit egy fél órája varázsolt. Szenteste volt. Sela elmélázott a halványan tükröződő tükörképén. Kezdte megviselni a fennálló helyzet. A tudatlanság, a feszültség, a néma kivárás. Mindenki érezte, hogy történik valami, és egyre közelebb kerülnek a végkifejlethez. Napjaik meg vannak számlálva. Már akinek. Néha elmélázott Martinon. Tudta, hogy, mikor eljön az a végzetes este, neki búcsút kell mondani a férfinak. A gondolat hatására a legszívesebben a karjaiba vetette volna magát és csak zokogott volna, de nem tette meg. Uralkodnia kell az érzésein. Pont, mint régen. Halkan felsóhajtott.

Martin lassan sétált Sela szobája felé. Sokat gondolkodott az utóbbi időben a nő szavain. Tényleg csak a családja helyett szereti őt? Nem hitte, hogy így lenne. Azért megviselte a Karácsony. Elképzelte, ahogy a gyerekei a fa körül ülnek, és bontogatják az ajándékokat. Talán ezúttal nem olyan boldogan, mint korábban, hisz azt hiszik, hogy ő meghalt. Mindenki ezt hiszi. Lelkiekben már készült az innen való lelépésre. Tudta, hogy hamarosan eljön az ideje, de nem tudta, hogy egyáltalán megéli-e. Dave készült valamire. Feltehetőleg a hatalomátvételre. Mindenkinek kezdtek pattanásig feszülni az idegei. Egyedül Dave maradt nyugodt és elégedett, legalábbis kívülről. Martinnak vérzett a szíve a jó barátért, akit elveszített a személyében. Dave-et túlságosan beszippantotta a sötétség és a hatalomvágy. Sosem hitte volna, hogy valaha is képes lesz ilyenné válni. De úgy tűnt, elég volt egy szikra és a megfelelő környezet, és tessék, íme a végeredmény...

Halkan lépett be Sela szobájába. A nő az ablaknál állt. Odasétált hozzá, és átölelte a derekát, majd beszívta finom illatát. Szeretett volna minden percet kiélvezni, amit még vele tölthet.

- Boldog karácsonyt - suttogta a nő fülébe.

Sela elmosolyodott - Neked is - súgta vissza, aminek következtében enyhén bepárásodott az üveg.

Martin nem tudta megállni, és mutatóujjával egy szívet rajzolt a párás részre, majd belecsókolt Sela nyakába.

A nő megfordult és szorosan átölelte Martot. Annyira nem akarta, hogy elmenjen! De ez lesz a legjobb neki. Csak remélni tudta, hogy soha nem kerülnek szembe egymással. Már most fájt neki, hogy el kell válniuk. De ha Mart itt marad, akkor halálra van ítélve, csak idő kérdése lenne, hogy mikor következik be.

A férfi tudta, hogy mikre gondol, hisz az ő fejében is ezek jártak. Tudta jól, hogy miért öleli őt olyan kétségbeesetten. Érezte, hogy ez az életükben az első és utolsó karácsony együtt. Érezte, hogy csak ennyi adatott meg nekik. Már vértezte magát a búcsúzásra. Nem fog visszakozni. Erős lesz, és gyors, hogy mindkettejüknek megkönnyítse.

Finoman fogta Sela arcát a kezébe és irányította magára a tekintetét, hogy a barna szemekbe nézhessen. Csak nézte, és hüvelykujjával simogatta az arcát. Minden részletet magába akart inni, hogy majd emlékezhessen rá, ha már nem lesz mellette. Lehajolt, és életében talán most csókolta ennyire gyengéden, minden érzését beleadva a csókjaiba.

Sela nem bírta tovább, érezte, az első forró könnycseppet végigfolyni az arcán. Belsőjében már ordított, hogy nem akarja, hogy elmenjen a férfi. Szíve szerint a külvilágba is kikiabálta volna, de nem tette meg. És ez annyira fájt neki! Mérhetetlen belső kínt érzett. Mikor elszakadt Marttól rekedten kérdezte - Miért... miért kellett ennek megtörténnie? Miért nem tudsz engem gyűlölni inkább?

- Mert túlságosan szeretlek. Sokkal nagyobb kínzás a szerelem, igaz? - simogatta le a nő könnyeit.

- Érzéketlen akarok lenni - sírtam

- Tudom, tudom... - suttogta a mellkasára vonva Sela fejét - De hallod a szívemet? Hallod? Ha nem tudnánk érezni, akkor feleslegesen dobogna. Ettől vagyunk emberek. Az érzelmeink és a gondolataink tesznek azzá.

- Ember... ez itt egy elég fura fogalomnak számít. Mert mi nálunk az ember? Gyilkos vagy áldozat.

 - Most kérlek, ne gondolj erre. Csak ránk gondolj, csak rám. Engedd, hogy szeresselek, amíg lehet. Engedd, hogy kihasználjuk a maradék időnket! - fonta szorosabbra ölelését.

- Egyvalamit ígérj meg nekem. Kérlek, hogyha elmentél, sose állj az utamba. Kérlek. Ne állj be a rendbe, és ne segíts a másik oldalnak. Nem akarlak bántani. De ha találkozunk majd, és mások lesznek a céljaink, akkor muszáj lesz. Meg tudod ezt nekem ígérni?

Martin felsóhajtott, majd egy csókot adott Sela fejbúbjára, s az illatos hajba súgta lehunyt szemmel: - Meg.

- Jól van - bújt hozzá.

Martin percekig csak ölelte, majd felemelte az állánál fogva a fejét, és gyengéden újra csókolni kezdte, miközben kezei bontogatni kezdték Sela ruháját a hátán.

Nem ellenkezett, sőt...mohón vágyta, hogy érezhesse még a férfit, pont úgy, mint először... a kertben egy fának szegezve.

Martin hagyta magát sodródni. Kezei élvezettel simogatták az egyre több csupasz bőrt, mígnem mindketten meztelenül álltak egymással szemben. A férfi két keze közé fogta Sela arcát, és a szemeibe nézett: - Gyönyörű vagy - suttogta.

A nő csak elmosolyodott. Még a rengeteg heg ellenére is, amik elcsúfítják a testét is gyönyörűnek látja. Újra az előtte álló ajkainak esett.

Martin szenvedélyesen viszonozta a csókjait, miközben az ágy felé kezdte terelni. Megborzongott, mikor szőke tincseibe túrt. Imádta, ha a fürtjeivel játszott.

Sela hagyta magát.

Martin már könnyedén megtalálta azokat a pontokat a szerelme testén, amikkel egy pillanat alatt fel tudta izgatni. Már tudta, hogy nagyon vágyik rá, de ahelyett, hogy belé csúszott volna, ujjbegyeivel finoman cirógatni kezdte a hegeket a nő testén, ajkaival pedig a múltkori sérülések helyét csókolta.

Sela lefogta simogató kezét. Nem szerette, ha a sebhelyeihez értek. Mindegyikhez egy harc vagy kínzás kapcsolódott és ezek így felidéződtek benne.

Martin felnézett rá melegen csillogó tekintettel - Kérlek... hadd gyógyítsam az emlékeket - suttogta.

Engedett a kérlelő pillantásnak és ujjai lassan engedtek fogásukon is.

Martin ha lehet, még gyengédebben simogatta és csókolta a hegeket lehunyt szemekkel, és tudta, hogy ajkai és ujjai nyomán kellemes meleg árad szét Sela bőrén.

Sela már lehunyt szemmel is tudta, hogy Mart mikor melyik hegénél jár. Emlékezett mindegyik történetére, a fájdalomra, a harcokra...Mindenre. Nehéz volt megszoknia, de végül a feltóduló emlékeket úgymond a hegeibe zárta, így nem kellett rájuk emlékeznie. Soha.

Martin mindegyikkel végzett, és elmosolyodott, aztán Sela fölé mászott, és gyengéden megcsókolta, miközben széttárva lábait érzéssel belécsúszott.

Sela reszketegen felsóhajtott és több helyett biztosított Martinnak.

A férfi gyengéden szerette hosszú perceken keresztül hol Sela melleit, kulcscsontját és nyakát, vagy a száját csókolva. Testük teljes harmóniában mozgott. A szoba csöndjét csak a zöld lángok pattogása és saját sóhajaik törték meg.

Sela nem sietett el semmit. Ráértek. Most igazán. Csak egymásra figyeltek, és az érzékeikre. A lelkük volt a fontos és nem a kielégülés.

Martin mélyen, és hosszasan nézett Sela sötétbarnává sötétült szemeibe, melyek megnyíltak neki, ahogy kipirult arcát két keze közé fogva finoman mozgott benne. Mindkettejük lehelete csiklandozta a másik izzadtságtól fénylő bőrét.

Sela finoman nyomás alá helyezte Mart derekát jelezvén, hogy egy kicsit merészebb is lehet.

A férfi vette a jelzést, és lassan egyre gyorsabb tempót vett fel, amitől egy idő után már nem csak sóhajtoztak, hanem nyögtek is.

Sela nem bírta sokáig, erőteljesen nyögött fel az édes megsemmisülés pillanatában.

Martin pedig hamarosan követte végigsimítva egyik kezével Sela combján, nagyot nyögve.

Sela csillogó szemekkel, finoman zihálva nézett Martinra. A zöld fény furcsa árnyékokat vetett rá. A szemei szinte ragyogtak, akár a csillagok. Elmosolyodott a hasonlaton.

Martin egész addig maradt fölötte Sela homlokát simogatva fél kezével, míg teljesen le nem nyugodott a légzése. Utána mosolyogva csókolta meg párszor, aztán oldalára gördülve mellé feküdt felkönyökölve. A mosoly nem olvadt le az arcáról, szemei pedig pajkosan csillogtak.

- Mire gondolsz? - fordult a férfi felé Sela és a szemeibe nézett.

- Arra... - kezdte halványan elmosolyodva, miközben ujjbegyeivel Sela hasát kezdte cirógatni -, hogy így talán jobb, nem? - pillantott le a kezére, ami a hibátlan bőrt simogatta.

Sela döbbenten nézett végig magán. Sehol egy heg, a bőre sértetlen volt. Mintha csak ma kezdené a "pályafutását". Bárcsak tényleg tiszta lappal indulhatna! Annyi mindent csinálna másképp... Csillogó szemekkel nézett a férfire - Köszönöm - suttogta el.

- Igazán nincs mit. Vedd úgy, hogy ez a karácsonyi ajándékod - mosolygott rá továbbra is cirógatva tökéletes bőrét - Ugyan nekem a hegekkel is tetszettél, gondoltam, megleplek... De azért tartottam a reakciódtól.

- Azt gondoltad, hogy annyira ragaszkodom hozzájuk?

- Talán azt is. Igazából tartottam tőle, hogy esetleg direkt akarod őket magadon, emlékeztetőnek, hogy mi mindent túléltél - vonta meg kicsit a vállát - De úgy tűnik, nem bánod, hogy újra ép a bőröd.

- Nem. Nem emlékeztetnek így már semmire, és... és ez jó - mosolyodott el - De nem tudom viszonozni – sóhajtotta.

- Nem is várom el. Csak legyél velem és szeress - ölelte magához gyengéden.

- Szeretlek. Teljes szívemből - fúrta Mart álla alá magát.

- Én is téged, Sela. Én is... - suttogta elérzékenyedve, de lefolyó könnycseppjeit nem mutatta, csak simogatta a nő haját és hátát, majd halkan énekelni kezdett neki. A szívéből.

Sela csendben hallgatta. Érezte, ahogy Mart mellkasa finoman berezeg. Teljesen hozzábújt.

A férfi nem is tudta, hogy már ennyire hiányzott neki az éneklés. Jól esett kiengednie a hangját, főleg, hogy annak a nőnek énekelhetett, akit szeretett. Érezte a karcsú test melegét, ahogy saját testének préselődik, érezte a karjai ölelését, a leheletét a mellkasán, az illatát az orrában, és érezte, hogy a lelke hosszú idő után újra szárnyal, még ha csak egy kis időre is.

Sela lassan kezdte elveszíteni a kapcsolatott a külvilággal. Szemei lassan lecsukódtak. Egy ideig még hallotta Martin halkan csengő hangját, aztán semmit. Elaludt.

A férfi csak egy idő után vette észre, és lassan elhallgatott, gyengéden simogatva Sela haját. Sóhajtott egyet, és félig keserűen, félig boldogan jegyezte meg magában, hogy a szituáció ellenére is ez lett élete egyik legszebb karácsonya...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés