Sea of Sin
Sea of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
SepticFlesh (ENG)
 
Behemoth (ENG)
 
Adam Lambert (ENG)
 
Teen Wolf / Sterek (ENG)
 
Marvel Cinematic Universe (ENG)
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Capri - U-girl - Dream on
Capri - U-girl - Dream on : 10. fejezet

10. fejezet

  2009.08.21. 13:39


 

10.
 
Zsó a "What's your name?"-et dúdolgatva lépett ki a szállodai folyosóra. Volt majdnem két szabadnapjuk most a két koncert között, és azzal az elhatározással ébredt, hogy elcsalja Caprit, és talán a fiúkat is, beleértve Andyt, Christ is, valahova közösen, ha ráérnek és kedvük is lesz. Gondolatban még hozzátette Petert és a mindig elfoglalt Kesslert is. Sietősen trappolt barátnője szobájához és bekopogott az ajtón, noha sejtette, hogy le fogja harapni a fejét, hogy ilyen korán – hajnali negyed 8-kor – zavarni merészeli, de ha egyszer valamit a fejébe vett...
- Héhahó! Felkelni, itt az idő, vesd be már az ágyadat! - kopogtatott ritmusra Zsó magyarul énekelgetve a mondatát. Valahogy kicsattanó boldogsággal ébredt, és már előre tudta, hogy egész nap lökött lesz. Néha előfordult ez nála.
- Mi van? - mormogta bele a kócos, vörös lány a párnájába, ahogy eljutott hozzá az igencsak bántó zaj.
- ... szégyen az a csapatra ha Tónya Berci vagy! - folytatta rendületlenül barátnője - Capriiiiii! Fent vagy??
- Valami hatalmas katasztrófa kell, hogy legyen, amiért felvertél! - válaszolta a lány álomtól mély hangján.
- Gyere, vegyük rá a fiúkat, hogy menjünk el együtt valahova! - hallatszott az ajtó másik feléről, ahogy a magas lány nem zavartatva magát kiabált be a szobába - Olyan szépen süt a nap és ránk fér egy kis kimozdulás!
Capri a mellette fekvőre nézett, tanulmányozva, hogy ő is felébredt-e Zsóra.
- Mi a fene? - mormogta halkan Martin a párnába, de még képtelen volt megmozdulni, így csak bozontos hajfürtjei, az orra és a szája látszott ki a párna takarásából, ahogy nem túl jókedvűen felmordult.
- Capri! Nem akarsz beengedni? - próbálta a kilincset barátnője közben gyanútlanul, de az nem engedett.
Capri csak leintette a férfit, hogy hangosabb hangszínt ne üssön meg. Az volt a legjobb, ha mindenki minél később szerez erről tudomást.
- Bocs Zsó, de nem vagyok szalonképes állapotban - kászálódott ki az ágyból, hogy az ajtóhoz préselve magát tudjon ne üvöltve kommunikálni barátnőjével. - Mire is gondoltál pontosan? - érkezett a faanyagon túlról a kérdés.
- Jól van - vont vállat a lány, tudta, hogy barátnője nagyon házsártos tud lenni kora reggel - Majd odalent pár perc múlva reggelinél felvetem az ötletet, ha már mindenki lent lesz! - kuncogott fel gonoszan - Csipkedd magad, addig én szólok a srácoknak!
- Martnak majd szólok én és akkor útba ejtem Petert is.
- Remeeek! Na akkor én meg kiverem Dave-et az ágyból, heheheee! Pá! - vetette még oda máris gonoszan vigyorogva, ahogy tovalibbent a folyosón.
- Mármint nagyon szó szerint? - kiáltott még utána barátnője, de nem volt biztos benne, hogy Zsó hallja. Visszamászott a matracra, majd kezei a visszaaludt férfi hátára kúsztak, ahogy ő maga óvatosan Martinra ült és a fülébe súgta - Gyere, Zsó kitalált valami programot.
- Hmmm.... - hallatszott a kelletlen és a párnától némileg fojtott komment.
- Kivétel nincs! - nevetett fel a lány, majd ki is mászott az ágyból, hogy elmenjen zuhanyozni.
Mart kelletlenül szuszogott meg morgolódott még pár percet az ágyban, majd álmosan vakargatva hasát csatlakozott a nőhöz a zuhany alatt. Hosszú volt az éjszakájuk.
 
Zsó eközben vadászó nagyvad módjára cserkészte be az énekes csöndes szobáját, majd egy ördögi mosollyal bekopogtatott, hogy felriassza legszebb álmaiból a férfit.
- Gyere be - mormogta Dave csukott szemekkel.
- Pálinkás jó reggelt! - nyitott be Zsó az engedélyt hallva energikusan - Kelj fel, kelj fel Dave! Ma elmegyünk valahova ökörködni, jó? - masírozott az ablakokhoz és egy rántással széthúzta a sötétítő függönyöket.
- Ne, neeee!!! Gyilkoooos!!!! - kapta a kezeit a szeme elé és forgolódott az ágyban.
- Dehogy is!! Akkor lettem volna gyilkos, ha fakanállal egy lábast verve jöttem volna be! - kuncogott fel jóízűen az ágyhoz sétálva - Talán legközelebb ezt a taktikát alkalmazom, jó? - vigyorodott el gonoszan a paplant a fejére húzó kócos és borostás férfira emelve ördögien megcsillanó tekintetét.
- Teeee!!!! - kapott Zsó után egy nagymacska gyorsaságával és már rántotta is magával, hogy lebirkózza.
- Neee!!! Jézus, Dave!!! - sikongatott és próbált szabadulni az erős karok szorításából lábaival szinte a levegőben kapálódzva, ahogy az ágyra és ezzel Dave-re esett a lendülettől, miközben megállíthatatlanul kacagott.
- Deee! - felelte a férfi, majd ujjai a nő érzékeny pontjait keresték a testén, amivel megbüntetheti, amiért hajnalok hajnalán felverte őt.
Zsó ficánkolva és nagyokat nevetve próbált elhúzódni, mikor Dave meg is találta ezeket a csiklandós pontokat - Ne, Dave! NAGYON CSIKIS VAGYOK OTT, ÁÁÁ!!! - kiáltotta.
- Azt kapod, amit megérdemelsz! - nevetett a férfi.
- Dave... Dave hagyd abba, mert be... bepisilek! - sivalkodta már szinte magzati pózba kuporodva, majd egy szerencsés mozdulattal egy kicsit sikerült arrébb löknie a férfit, de csak arra volt ideje, hogy a hátára forduljon, arra már nem, hogy kezeivel ellent tarthasson Dave mellkasának, ugyanis addigra a férfi már fölé hengeredett és lefogta a csuklóit a feje mellett. Nevetve majd zihálva néztek egymásra.
Dave hagyta, hogy a tekintetük egymásba mélyedjen.
Zsó lassan abbahagyta a nevetést, és még mindig levegő után kapkodva nézett fel a férfire. Úgy érezte, hogy a zöldes-szürke szemek kezdik magukba szippantani és lassan kezdte felfogni a helyzetet amiben volt. Dave ágyának szegezve Dave által... Egy pillanatra becsukva száját nyelt egyet és engedélyezett egy röpke pillantást a férfi telt ajkaira. Szinte centikre volt a borostás arctól. Aztán újra felpillantott az énekes szemeibe. Érezte, hogy szíve a torkába ugrik.
Dave csak nézte a barna szemeket és hirtelen nem tudta, mit gondoljon. Itt volt ez a fiatal nő az ágyában de...
Zsó érezte, hogy attól függetlenül, hogy teste egy pillanat alatt életre kelt, rögtön el is pirult és zavarában megköszörülte a torkát és félre nézett. - Ehm... szóval érdekel, hogy mit találtam ki mára? - törte meg a pillanatot.
- Persze - engedte el Dave a lány csuklóit és a tekintetében mintha neki is zavar tükröződött volna.
Zsó gyorsan félretette a zavarát és felpattanva finoman Dave arcába vágta az egyik fekete alsónadrágot, amit az egyik széken talált - Akkor öltözz fel és a reggelinél elmondom! - vigyorodott el újra - Ne aggódj, nem fogok lesni, addig én megkérdem Andyt meg Christiant meg talán Kessyt is - tette csípőre a kezeit és sürgetőn Dave-re nézett.
- Pedig szeretem, ha néznek - vigyorodott el.
- Te exhibicionista disznó! - kuncogott fel Zsó figyelmeztetőn ingatva mutatóujját - Megint a rosszfiút játszod? - ciccegett incselkedve, miközben lassan az ajtó felé sasszézott.
- Én? Rosszfiú? - kérdezte ártatlanul Dave.
- Oh, tudod te, hogy miről beszélek! - nevetett fel.
- Oh, hogyne - csapott Zsó fenekére az alsójával - na menj, hajtsd fel a többieket - mondta mosolyogva.
- Jól van, jól van - kuncogott a lány a fenekét fájlalva egy eltúlzott fintorral, miközben egyik kezét a kilincsre tette - Kapsz 15 percet! Lent találkozunk a reggelinél! - kacsintott, majd gyorsan elhagyta a szobát, hogy kiszellőztesse fejéből a szürke pólós és sötét boxeres énekes képét. A zavarba ejtő pillanatot pedig gyorsan elzárta agyának egy kis zugába. Majd később ráér agyalni rajta.
 
Hamar kiderült, hogy Kessler bokros teendői miatt már talpon is volt és kedvesen mosolyogva, de sajnálkozva elutasította a lehetőséget, azokra a bizonyos teendőkre hivatkozva. Ahogy Andytől megtudta, Chris a barátnőjével ruccant ki valahová, ő maga pedig a gyerekei látogatását várta, úgyhogy pár perc múlva Caprihoz, Marthoz és Dave-hez csatlakozott csak a hotel éttermében. Mindegyikük arcáról le lehetett olvasni, hogy jobb elfoglaltságot is el tudnának képzelni perpillanat - például az alvást. Ugyan Dave frissebb volt, mint a másik kettő, köszönhetően a jó kedélyű ébresztőnek, meg mindenki tudta, hogy néha amúgy is felkel korán hogy futni mehessen.
- Akkor még egyszer jó reggelt a kis társaságnak! - huppant le Zsó és máris a kávés kannáért nyúlt - Jól aludtatok? - kérdezte csevegő hangon, még mindig nem vesztve el határtalan jókedvét.
- Miután totál kiütöttem magam az este jól aludtam volna, ha valaki hajnalban nem veri a szobám ajtaját! - morogta Capri.
- Jaj, ugyan már! - legyintett.
- Pedig én is osztom az előttem szóló véleményét - ásított egy hatalmasat Szöszi.
- Miért? Téged úgyis Capri ébresztett, ő nem lehetett olyan rossz, nem? - vágott durcás fejet a lilás-barna lány és nyelvet is nyújtott Martinnak.
A vörös hajú lányban felpattant a gyanú éles szikrája és nem bírta visszafogni fura pillantását, ami Zsó felé irányult. A gyomra összerándult a gondolatra...
- Most mi van? - nézett barátnőjére értetlenül - Te mentél át hozzá felkelteni miután megtámadtam az énekesünket, nem? - bökött hüvelyujjával a mellette ülő Dave-re.
Martin nem reagált, csupán a vaj után nyúlt.
- De igen. Nem is dörömböltem az ajtaján vadállat módjára, mint egyesek - nevetett fel a végére.
- Ez tény - sóhajtott egyet színpadiasan Mart, majd barátjához fordult, miközben kenni kezdte a pirítósát - És te? Milyen ébresztőt kaptál? Neked is énekelt a hölgyemény magyarul?
- Capri énekelt neked? Ajaj... - mosolygott Dave.
- Nem, nem ő énekelt, hanem Zsó, és nem nekem, hanem Caprinak, aki ezt az infót volt oly kedves és megosztotta velem, miközben próbáltam magamhoz térni a szobámban - mentette a helyzetet könnyedén, miután rájött, hogy elég beszédes volt az előző mondata. Hiába, még neki is reggel volt.
- Értem. Lassan mindent... - mosolyodott el Dave, ahogy szőke társára pillantott.
Martin figyelmen kívül hagyta Dave pillantását és inkább újra feltette a válasz nélkül maradt kérdését: - Szóval? Miként ébresztett a kis PhotoShop-zsenink?
- Betört a szobámba és rám vetette magát. Remélem neked legalább ilyen kellemes ébresztésben volt részed - nevetett fel Dave.
- Nem is vetettem rád magam! Te rántottál magadra és kezdtél el őrült mód csikizni! - tiltakozott rögtön méltatlankodó arckifejezéssel a tejtől bajuszos lány, ahogy hirtelen lecsapta a bögréjét az asztalra.
Mart jellegzetes nevetését hallatta a látványtól.
- Nocsak, testedzéssel indítottad a napot? - mosolygott Capri a barátnőjére.
- Ha a rekeszizmom megdolgoztatására célzol, akkor igen - vont vállat, majd lenyalta a tej-bajuszt.
- És, mit találtál ki? - kérdezte Capri, miközben lekvárt kent a pirítósára.
- Nos, az utolsó álmomból egy képet hoztam magammal: egy vidámparkban kajáltuk mi négyen a vattacukrot és mindenfelé mászkáltunk, miközben a "What's your name?" című számotok ment a háttérben. Na ezért arra gondoltam, hogy menjünk vidámparkba!! - kiáltott fel jókedvűen, csillogó szemekkel.
- Jézus! Miért pont az a szám? - rökönyödött meg Mart félhangosan.
- Asszem én le vagyok maradva, mert nem hinném, hogy meghallgattam volna valaha is - gondolkodott el Capri - Szóval vidámpark? Ki ül fel velem a hullámvasútra? - lelkesedett be, szélesen mosolyogva.
- Tuti hallottad már! - dorgálta meg barátnője - Tudod, az az aminek a refrénje úgy megy, hogy "Hey you're such a pretty boy, hey you're such a pretty boy!"
- Elég, elég! - tiltakozott Dave.
- De én biztos nem hallottam! - vetette ellen Capri - Ha esetleg... elénekelnétek, nagyon hálás lennék - nevetett fel. Dave reakciója heves utálatra engedett utalni.
- SOHA! - tiltakozott most már határozottan Martin is - Azt még Vince írta és ki nem állhatjuk azt a számot!
- Miééééért? Szerintem nagyon cuki! - vetette ellen Zsó.
- Uhh... inkább elmegyek a vidámparkba, csak ejtsük a témát! - borzongott meg a szőkeség.
- Juhééé! - bokszolt a levegőbe Zsó - Akkor már hárman vagyunk! Ugye te is jössz Dave? Ha nem, akkor egész nap ezt a számot fogom énekelni neked! - fenyegette meg vigyorogva.
- Mondtam már, hogy lenyűgöző a meggyőzőkészséged? - nézett rá a kérdezett.
- Neem, még nem! - dugta ki a nyelvét, majd visszafordult a vajas kiflijéhez - Na örülök, hogy akkor ezt megbeszéltük! Reggeli után indulhatunk is! Mindent ki akarok próbálni, amire felmerek ülni, mászni satöbbi! - jelentette ki határozottan, ahogy némi lekvárt csepegtetett kiskanaláról a kiflijére - Kicsi gyerekkorom óta nem voltam vidámparkban és arra sem emlékszem már!
- Én még soha nem voltam, engem cirkuszba vittek. Nem jött be. A bohócokat utáltam. Az állatokból hülyét csináltak. - grimaszolt a fiatalabb lány - De kíváncsi leszek a mi közös vidámparkozásunkra. Szóval... ki ül fel velem a hullámvasútra? - kérdezte mosolyogva körbenézve a társaságon.
- Én szívesen - ajánlkozott Mart - Szeretem a hullámvasutakat. A gyerekeimmel is mindig együtt megyek - mosolyodott el.
- Szóval, most én leszek a gyereked? - nézett rá Capri.
Dave beleröhögött a szendvicsébe. Zsó hasonlóképp reagált, Mart viszont csak megforgatta a szemeit - Hát persze, Capri...

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
Depeche Mode (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre