Megjegyzés by Useless-girl: Miután Capri szünetet kért az írásban, nekem is sok teendőm akadt az egyetemen, így elég hosszú ideig szüneteltünk, és úgy tűnt, ez a szünet még hosszabbra fog nyúlni, de szerencsére most hogy hazajöttem december második felére, Capri azzal fogadott, hogy folytassuk az írást! Pár ötlet már külön-külön is kavargott a fejünkben, és nem sok kellett ahhoz, hogy ez a történet kipattanjon szinte teljes vértezetben a fejünkből. És mindezt megint csak a fiúk egy „ártatlannak” tűnő gesztusa, egy kézcsók váltotta ki! Imádom az ilyen – elég ritka - pillanatokat!
Megjegyzés by Capri: Nagy szeretettel ajánlom ezt a novellát mindenkinek! :D Kicsit más most a stílus, mint amit megszokhattátok tőlünk, nekünk eddig nagyon bejön :D Az írási folyamatot gyakran szakította meg az olyan megjegyzés, mint az „ÁÁÁÁ!”, a „WÁÁÁÁ!” meg a „JAJÚRISTEN!” XD És, hogyan kezdődött? Zsó bejelentkezett MSN-re én meg: „Hé, láttad azt a vidit, amikor Dave kezet csókol Martnak?” XD
Kategória:SLASH!!! + 18-as karika!
Időszak: SOTU / Touring the Universe + visszatekintések
Írás kezdete: 2009.12.21.
Megjegyzés2: Ajánlanám a DM-től az „A question of lust” és az „It doesn’t matter two” számokat és szövegeiket. Az utóbbiból jött a cím ötlete is. Illetve egy új kedvencünket: Placebo – Meds (Angkor Wat Version)
A közönség felmorajlott, tapsolt és sikoltozott. Még mindig érezte a hőt a reflektorokból áradni, érezte az izzadtságot a halántékán lefelé araszolni, orrát megcsapta Dave ismerős parfümjének az illata, de mindezt csak elméje legszélén érzékelte. Meglepettsége szinte minden mást elnyomott benne.
„Miért tetted te bolond? Miért?” – kérdezgette tekintetével az énekest, akivel egy pillanatra összevillant a tekintetük. A másik férfi szemében játékosság, és mögötte valami mélyebb, sötétebb játszott. Pörgött, boldog volt és ez merésszé tette. A közönségnek tetszett. Martin vívódott magával. Dave az utóbbi időben amúgy is rászokott, hogy spontán megöleli őt a koncerteken jókedvében, vagy ha elönti egy szeretethullám, de ilyet még nem csinált, hogy ennyi ember előtt megcsókolja a kezét. Persze bolondozásnak szánta, és a közönség valószínűleg azt látta, amit Dave láttatni akart varázsával, de Martinnak ez az egész mást jelentett. És tudta, hogy Dave ezzel tisztában van.
Zavart arckifejezését egy nagy nevetéssel próbálta enyhíteni. Nem félt tőle, hogy az eksztázisban tomboló tömeg elkezdené kielemezni az arckifejezését, meg amúgy is a többség csak oldalról látta, de tudta, hogy Dave látja a meglepettséget és zavartságot felváltó rosszallás első szikráit zöld íriszeiben.
„Bolond!” – tátogta neki, miután hátat fordított a közönségnek, de a frontember látszólag csak nevetett rajta. Inkább lehajtotta a fejét és visszafordulva a fények felé pengette tovább a gitárját, leküzdve pirulását. „Bolond…” – rándult pár perc múlva mégis egy halovány kis mosolyra szája széle, majd felemelve fejét lehunyt szemmel fürdette arcát a reflektorok meleg fényében.
De Dave-et most nem érdekelte semmi, csak a tömeg hergelése. Tovább is libbent nem kicsit erotikus csípőriszálásával, hogy a hangját ismét a mikrofonba eressze egy új dal kezdő soraival, amire a rajongóik felhördülhetnek és együtt ordíthatnak. Heves gesztikulációval adott érvényt a dalok sorainak, aminek hatására cseppekben szakadt el a bőrétől az izzadtság, amitől már csatakos volt, de ő csak a pillanatnak élt. Azonban a két versszak közti szünetben Martinra nézett és széles, incselkedő mosoly terült szét az arcán, akár egy gyereknek, aki tudja, hogy valami olyat tett, amit nem lett volna szabad, mert a dolgok mögött valami nagyobb rejtőzik.
Martin próbálta figyelmen kívül hagyni Dave további provokálását, szokásosan elmerülve saját kis világában, de nem tudta megállni, hogy a „Miles Away”-es akciója után ne pillantson rá néha elgondolkodva, vagy elmosolyodva egy-egy mozdulatán vagy grimaszán. Homloka azonban időnként újra meg újra ráncokba futott. Rá kell szólnia, hogy nem feledkezhet meg magáról ennyire. Hiszen mi lenne a következő lépés? Véletlen nem az arcára ad puszit valamelyik szám hevében?
Dave azonban visszafogta magát, habár egy kis koncert végi ölelgetéstől nem tudott eltekinteni és széles vigyorral valamint ragyogó arccal intett búcsút a tömegnek. Természetesen megint ő jött le legutoljára és még mindig mosolyogva vette útját az öltöző felé, ahol egyből lekapta magáról a mellényét és egy törülközőért nyúlt. Martin kopogás nélkül sétált be a férfi öltözőjébe még mindig csillámló mellényét és nadrágját viselve. Szemfestéke az izzadtságtól elkenődött, de nem érdekelte. Szó nélkül lépett oda az egyik asztalhoz, ahol ásványvizes palackok sorakoztak, majd kibontva egyet kitöltött egy pohárba a vízből. A művelet közben néhány rosszalló pillantást vetett az énekesre, aztán inkább szájához emelte a poharat és kortyolt párat. Dave Mart felé fordult és a haját borzolta a törülközővel, mivel abból is csorgott a víz, majd a nyakába vette az anyagot és megkérdezte:
- Mi van?
- Miért csináltad? - kérdezte szinte duzzogva.
- A közönségnek tetszett. Nem értem, hogy miért vagy kiakadva miatta - vont vállat, majd a székre dobta a törülközőt.
Martin tekintete önkénytelenül követte a mozdulatot, majd tekintetét szánt szándékkal elszakította a még mindig csillogó felsőtesttől. Kortyolt még egyet, majd letette a poharat és összefonta karjait a mellkasa előtt.
- Az egy dolog, hogy nekik tetszett, de talán nem kéne ilyen nyilvánvaló jeleket a nyilvánosság előtt tenned. Mi van, ha gyanút fognak?
- Ugyan már Martin! - legyintett az énekes - Miből gondolnák, hogy mi miket művelünk valójában? Ők sem veszik komolyan, jól szórakoznak.
- Rendben, az egy dolog, hogy a rajongók mit gondolnak, vagy miket írogatnak rólunk, de arra nem gondoltál, hogy esetleg olyanok is észrevehetik ezeket a kis jeleket, akik közelebb állnak hozzánk? - ráncolta össze szemöldökeit, amitől megcsillant pár csillám az arcán.
- Gondolod, hogy a családtagjaink ezeknek jelentőséget tulajdonítanak? Lassan több mint 30 éve ismerjük egymást Mart! Nem gondolod, hogy ilyen mértékű barátság kellő magyarázat lehet a dolgokra? És most konkrétan vissza akarsz fogni engem?
- Miért? Nem sikerülne? - emelte meg egyik szemöldökét "meglepetten", ahogy eszébe jutott, hogy miként szokta időnként megzabolázni, szinte kezes báránnyá szelídíteni a férfit, ha úgy tartja kedve. Tudta, hogy Dave ugyanúgy függ tőle, mint ő az énekestől, csak igyekszik ezt a vadságával és határozottságával elrejteni, mint ahogy Martin a visszahúzódó hűvösségével.
- Tégy próbára - biccentett ismét szemtelenül mosolyogva a férfi és megfordult, hogy az asztalán heverő cuccai között kotorásszon.
Martin megcsóválva a fejét vágott egy fintort és pár másodpercig még figyelte az énekest ahogy tesz-vesz. Szerette csak figyelni a férfit. Korábban sokszor érezte magát úgy, mint egy kukkoló, amiért megpróbálta észrevétlen figyelni barátját. Nem feltétlen szexuális vonzódása miatt. Sokszor csak szeretett ránézni. Szépnek találta Dave-et, szerette az energiáját, ami rá is átragadt egy-egy koncerten, találkozón, a hálószobában. Most már "szabadon" figyelhette őt, feltéve, ha nem nyilvánosság vagy a család előtt voltak. Felsóhajtott. Ismerte már őt annyira, hogy tudja: a falhoz beszél, Dave nem fogja meghallani az aggodalmat a szavaiban, nem fogja érezni a mélységét, ami egy ideje már felütötte Martinban a fejét. Nem beszélt ilyenekről, ha nem volt muszáj, de lassan ideje lett volna. De tudta, hogy Dave milyen önfejű és makacs - esetenként kicsit arrogáns -, amivel már sikerült tudtán kívül nem egyszer megbántani őt. De ő tűrt, mert már régóta túlságosan szerette, már régóta tudta, hogyan "működik" az énekes.
- A szállodában találkozunk... - mondta halkan, otthagyva félig teli poharát, s nem nézett vissza társára.
Dave még látta, ahogy Mart behúzza maga után az ajtót, majd felsóhajtott és elment fürödni. Nem értette a férfit és azt sem, hogy miért nem tudja néha elfelejteni a gondjait és nem mindenen aggódni.
A zuhany után aztán kocsiba ült, hogy elkerülve az embertömeget, ami kihömpölygött az utcára a szállodába vigyék, ahol rendelhet magának valami kaját és aludhat is egy jó nagyot, hogy holnap gépre szállva egy másik városban kezdjék előröl az egészet. Örült, hogy van ideje rendesen kialudni magát és nem azonnal repülnek, mint sokszor teszik a turné alatt. Lesz ideje beszélni a szőke férfival. Igen, makacs volt, ugyanakkor látta, hogy Martot mikor bántja valami és nem szerette, ha szomorú a társa. Sajnálta, hogy nem hagyta beszélni az öltözőjében, de sokszor úgy érzi, hogy annyira más a szemléletmódjuk! A hotelba érkezvén fel se ment a szobájába, hanem a bárrész felé vette az irányt. Tudta, hogy Martin ott lesz, és habár nem iszik, de ha bezárkózik a szobájába, tudják, hogy valami baja van és a szőke férfi nagyon vigyázott arra, hogy kettejükkel kapcsolatban semmilyen gyanú ne vetődjön fel. És igaza volt, társa már ott ült a bárban az egyik sarokasztalnál Christiannal és Peterrel, akik valamilyen beszélgetésbe merültek nagyokat nevetve, miközben néha hozzászólt a témához a mindig elfoglalt Kessler is, megint a telefonján pötyögve.
A szőkeség azonban prémszegélyes kapucnis kabátjában annak ellenére, hogy ott ült mellettük, láthatóan elhatárolódott a társaságtól gondolataiba mélyedve. Félig teli kólás pohara előtte pihent az asztalon. Néha elmosolyodott, vagy válaszolt, ha kérdezték, de alapjában véve csöndesen bámult hol maga elé, hol a vendégeket és a környezetét figyelve, ahogy összefont karokkal hátradőlve ült a párnázott padon. Mikor nem valami melegebb országban turnéztak, vagy nem otthon volt Santa Barbarán, általában kabátban vagy meleg pulcsikban volt, mintha mindig fázna. Túlságosan hozzászokott a hőséghez, amit mindig is kedvelt. Nem úgy, mint a hűvös és nyirkos időjárást még régen Angliában. A telet pedig kifejezetten utálta. Félt, hogy a hideg egyszer talán eljut a lelkéig, megdermesztve őt. Persze tudta, hogy ez lehetetlen, hisz az élete az utóbbi pár évben kifejezetten jól alakult, főleg mióta letette a piát, de a szokásoktól nehezen szabadul az ember. Ezt első kézből tapasztalta, tudta.
Dave szemeiben mintha a szomorúság tiszta érzése csillant volna meg, de az is lehet, hogy csak a fény játéka volt, ahogy magába itta a jelenetet. Elindult az asztal felé, majd mikor odaért, megkérdezte:
- Csatlakozhatok?
- Persze! - vágta rá vigyorogva Chris, megszakítva beszélgetését a másik két férfival - Kérsz valamit? Inni, enni? Épp indultam a pulthoz.
- Nem, köszi. A kaja még várhat - nézett egy másik zöld szempárba.
Martin szája sarka megrándult, de nem szólt semmit, csak viszonozta a pillantást pár hosszú másodpercig, majd kólájáért nyúlt.
- És inni? Pótold ám rendesen az elvesztett folyadékot! - "anyáskodott" Chris az énekes felett.
- Jól van, jól van! - adta meg magát Dave és felnevetett - Akkor talán egy kis ásványvizet hoznál nekem? Hisz pótoljuk az elvesztett folyadékmennyiséget...
- Rendben - nevetett Chris is.
- Nekem jöhet még egy sör - mondta Peter mielőtt Chris megszólalhatott volna. A dobos gyorsan el is iszkolt a pult felé, Kessler pedig Dave felé fordult valamit ellenőrizve a telefonján.
- Dave, holnap ne felejtsd el, hogy miután megérkeztünk Houstonba, lesz egy két órás magazin interjúd.
- Két órás? Ez most komoly? Martint nem vihetem magammal?
- Nem, csak rád kíváncsiak. Készülj fel, hogy valószínűleg a turné balszerencséjéről és a betegségedről is fognak kérdezni.
- Nem volt elég azt elviselnem, hogy felröppentek hírek, hogy visszaestem? Most ki akarnak arra is térni, hogy lehetséges, hogy rákos vagyok? - fújtatta a férfi. Ugyan tudta, hogy mi lett a biopszia végeredménye, és az orvosok is megerősítették, hogy még időben észrevették a daganatot, mélyen a szívében még mindig félt ettől az egésztől. Régen elég erősen pusztította a szervezetét, megvolt rá az esély, hogy balul sülhetnek el a dolgok.
- Tudod, mi ilyenkor a szokásos eljárás: röviden elmagyarázod a tényeket, aztán finoman tereled a témát. Ha egy kis mosoly is besikerül, az még jobb. Ne húzd fel magad.
- Persze, igazad van. Csak néha... - elharapta a mondatot - Elmegyek arra az interjúra és kedves leszek. Elvégre a turné visszatért a rendes kerékvágásba, mindenki boldog, jól haladnak a dolgok - nagyot nyújtózott és megdörgölte a szemeit, majd beletúrt a hajába - Alig várom a következő állomást - mosolyodott el.
- Minden rendben lesz - jelentette ki John olyan határozottsággal, hogy az asztalnál ülőkben szemernyi kétség sem maradt igaza felől. - De most megyek, még el kell intéznem pár telefont. Ne maradjatok fenn sokáig! - állt fel.
- Igen, anya... - jegyezte meg félhangosan Martin, végre hallatva a hangját, mire a visszaérő Chris is felnevetett a többiekkel.
Dave elvette a felé nyújtott vizes palackot, majd nagyot húzott belőle. Hamarosan nagy beszélgetésbe kezdtek, és, mire Dave az órájára pillantott már jóval hajnali kettő is elmúlt - Azt hiszem, jobb, ha megyek és lefekszem. John megöl, ha elalszom azon az interjún, amire megvan az esély - mondta és fel is állt az asztaltól.
- Lassan én is lépek - bólintott Mart laposakat pislogva - További szép estét - szólt oda két társuknak, akik máris azt lesték, hogy kikhez társulhatnak még be a stábból.
- Jaja, sziasztok, jó pihenést! - biccentettek mindketten.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés