Nagyot sóhajtva rázta meg a fejét. Egyszerre csak egy problémára kellene fókuszálnia, és az most Dave volt. Segíteni akart rajta. Rendbe hozni a hibákat, amiket megint csak elkövetett. Remélte, hogy Jen nem lesz a közelben, mikor Dave-vel beszél. Mindenesetre óvatosan kopogott be az énekes ajtaján. Pár pillanat múlva a nő nyitott ajtót és nem derült fel túlzottan az arca, mikor meglátta őt.
- Mit akarsz? - kérdezte semleges hangon.
- Rendbe hozni, amit elbaltáztam. Itt van?
- A hálóban. Alszik. Akarod, hogy...
- Nem, majd inkább én, ha nem bánod.
Jen nyugalmat erőltetett magára és felsóhajtott - Jól van, én akkor most elmegyek sétálni egyet vagy moziba. Majd csörgess meg, ha visszajöhetek. Így jó lesz?
- Jó. Kösz.
A nő csak biccentett, majd felkapta táskáját és távozott, otthagyva Martot a csendes lakosztályban.
Ő is felsóhajtott, majd halkan a háló felé indult. Benyitva az oldalán fekve találta a kimerült énekest. Nyakig betakarózva aludt lábait felhúzva. Mart szíve megdobbant a látványtól. Annyira ártatlannak és mégis megviseltnek tűnt. Nem bírta ki. Lerúgva cipőit óvatosan felemelte a paplant és az oldalára feküdve bújt be ő is az ágyba szemben Dave-vel. Csak figyelte, ahogy alszik, s hagyta, hogy érzékeit eltöltse a jelenléte.
Pár perc múlva óvatosan felemelte a kezét és megcirógatta Dave homlokát, kisimítva pár ráncot, amik álmában jelentek meg, és tovább figyelte őt ujjaival a homlokát és a kicsit kócos hajat simogatva.
Dave jólesően felmordult álomittas hangján, majd közelebb mozdult a cirógató kézhez. Lassan nyitotta ki az alvástól nehéz szemhéjait, hogy a tompán csillogó zöld íriszei befogják kényeztetője alakját. Martin visszafogottan, kicsit tartva Dave reakciójától viszonozta a pillantást, de ujjai nem álltak meg, tovább cirógatták a lassan ébredezőt.
Dave tudata lassan magához tért és a látott archoz kapcsolta a nevet is - Mart? - mormogta frissen ébredt, a szokásosnál jóval mélyebb hangján.
- Igen, én - rándult egy kis mosolyra a szája - Ki más bújna így be melléd és ébresztene fel? - kérdezte inkább csak magától.
- Mit keresel te itt? Hol van Jen? Ugye nem vett téged észre? - kérdezte Dave, miközben az álom maradékától zavartan félig ülő helyzetbe húzta magát. Hangjából az aggódás csendült ki, de sokkal inkább Martin miatt, mint amiatt, hogy a neje kiborulna, ha meglátná így őket.
- Jen elment megnézni valami filmet - húzta vissza a kezét, látva és félreértelmezve Dave reakcióját. Fájt neki, hogy elhúzódott tőle, de ezt nem mutatta. Csak a tekintete vált egy kicsit sötétebbé.
Dave teljesen felült, miközben immár tiszta fejjel nézett le Martra - Értem. És, mit szeretnél? - kérdezte valamivel hűvösebben, mint amilyennek szánta. Nem tudta Martinnak megbocsátani, hogy akkora lelki tortúra közepén otthagyta őt az öltöző padlóján ülve, mint egy elveszett gyereket. Sokáig ült ott, egyedül várva, hogy hátha visszajön hozzá szőke társa, de az idő múlásával tudta, hogy hiába vár.
Társa is felült az ágyon, hátát a falnak vetve és saját lábaira meredt a takaró alatt. Próbálta elrejteni, hogy bántotta az énekes által használt hangnem. Nyelt egyet, majd halkan megszólalt:
- Bocsánatot akartam kérni, amiért csak úgy ott hagytalak pár napja. Nem voltam én sem a helyzet magaslatán. Ne haragudj rám, kérlek...
- Mégis képes voltál ezt megtenni velem.... Tudod, hogy mennyire fájt? - kérdezte halkan súgva Dave - Vártam rád, hogy vissza gyere. Vártam... de te nem jöttél...
- Tudom... - hajtotta le a fejét ujjaival a takarót morzsolgatva.
- Néha elgondolkozom, hogyan vagy képes ilyeneket megtenni velem... Hogyan lakozhat benned ennyi szenvedély és ilyen kegyetlen hideg szívtelenség egyszerre?
- Ha sértegetni akarsz, csak rajta - mondta halkan és szomorúan - De ha akarod, el is mehetek - csúszott ki az ágy szélére, a hátát mutatva Dave-nek, készen arra, hogy a kérésére felálljon és kimenjen.
- Nem akarom, hogy elmenj - vallotta be Dave.
- Én se akarok elmenni - bámult ki az ablakon. A szobát egy percre csak az egyik falióra ketyegése törte meg. Olyan érzése volt, mintha belefagytak volna a pillanatba, ahogy ő ott ült az ágy szélén, Dave pedig a másik oldalon, a háta mögött figyelve őt.
- Miért nem jöttél vissza?
- Mert nem tudtam mit mondhatnék.
- Semmit sem kellett volna mondanod! Csak velem kellett volna lenned! Nekem nem kell több. Szükségem van rád - halkult el a végére.
Mart egyik kezére támaszkodva félig hátrafordult, hogy a szemébe nézhessen, mikor válaszol.
- Nekem is szükségem van rád, de ezt te is tudod.
- Akkor miért csinálod ezt velem? - kérdezte a kócos énekes.
- Mert nem tudom, hogy mit kellene tennem - hajtotta le ismét a fejét - Az egyik pillanatban még nem érdekel semmi, csak amit irántad érzek, ami köztünk van, a másikban viszont már... elbizonytalanodok, hogy jót tesz-e nekünk ez az egész, hogy nem volt-e hiba annak idején hagyni, hogy a barátságunk többé váljon... - halkult el a végére.
- Úgy érzed, hiba volt? - kérdezte Dave döbbenten. Úgy érezte, mintha valaki összeszorítaná a torkában a levegőt.
- Nem. Nem tudom, össze vagyok zavarodva! Az egyik percben még azt mondom, hogy nem, a másikban hogy igen. Nem tudom eldönteni. Féltelek és nem akarom, hogy rámenj erre a kapcsolatra. Nem kéne elbaltáznod ezt a házasságodat is - súgta az utolsó mondatot a halkabbnál is halkabban.
- A házasságomat nyugodtan rám bízhatnád.
- Tudom. Ne haragudj.
- És, azért jöttél, hogy ezen gondolataid ellenére kibékülj velem?
- Ez volt a terv, igen...
- Nem értelek – csóválta meg a fejét Dave - 21 évnyi kapcsolatunkat kidobnád, mert hirtelen elkezdett érdekelni a házasságom állapota. Látod, erre gondoltam, mikor azt mondtam, hogy egyszerre vagy szenvedélyes és kegyetlen.
- Ha ez megnyugtat, én sem értem magamat - vont vállat egy kesernyés mosollyal - De egy valamit tudok... mégpedig hogy... szeretlek - nyögte ki - És nem akarlak szenvedni látni - nézett fel rá nagy zöld szemeivel szinte szégyenlősen.
Dave szíve megdobbant erre a mondatra és akaratlanul is elfeledtette vele mindazt a fájdalmat, amit Martin okozott neki. Mozdult a szőkeség felé és már át is karolta, hogy magához húzhassa - én is szeretlek - súgta szoros ölelésében Mart fülébe.
Társa egész testében végigborzongott, ahogy megcsapta az orrát Dave ismerős illata és megérezte a karjait a teste körül. Lassan ő is a háta köré fonta a karjait és lehunyt szemmel élvezte ki az énekes közelségét. Eszméletlen, hogy pár nap is elég ahhoz, hogy örülten hiányozzon neki!
- Nem akarom, hogy depressziós legyél miattam - mondta rekedten, még mindig szorosan ölelve Dave-et, ahogy a nyakába fúrta az arcát.
- Akkor ne bánts engem - kérte Dave.
- Még akkor sem, ha te kéred? - kuncogott a jó illatú nyakba rá nem jellemző módon.
- Az más - nevetett fel Dave is - De ne lökj el magadtól, ne zárkózz be. Mert az nagyon fáj.
- Igyekszem majd, jó? - húzódott hátrébb, hogy a szemeibe nézhessen két keze közé fogva a nyúzott arcot - Te meg szedd össze magad, édes - kérte szinte lágyan - Nem szeretem, mikor így elhagyod magad.
Dave csak bólintott, majd elmélyült a zöld tekintetben, amivel sosem tudott betelni. Nem állta meg, hogy ne mozduljon előre, hogy finoman megcsókolhassa szőke társát, aki habozás nélkül viszonozta is azt. Mindig szerette a kibékülés utáni első csókot. Abban még benne rezgett a konfliktus maradékának feszültsége, de azt már szinte teljesen elnyomta a szerelem és a megbocsátás, megédesítve ezzel az ajkak találkozását.
Dave mohón itta magába a kapott csókokat. Megkönnyebbült, hogy Martin eljött hozzá és, hogy minden rendben van közöttük. Persze, kisebb-nagyobb surlódások voltak, de hát melyik kapcsolatban nincsenek?
- Hiányoztál - szusszantotta Martin két csók között, örülve, hogy úgy tűnt, az énekes megbocsátott neki. Megint. Már meg se tudta volna számolni, hogy hanyadjára.
- Te is nekem - mosolyodott el Dave attól a tudattól, hogy itt van Martin a karjai közt és annak az időszaknak vége, ami akkora fájdalmat okozott neki. Habár, biztos volt benne, hogy lesz még benne része, hiába könyörgött a szőke férfinek, hogy ne tegye ezt vele, ez benne volt Martin természetében, de ő túlságosan szerette, túlságosan függött tőle ahhoz, hogy emiatt elhagyja.
Jen pár nap múlva – mikor látta, hogy férje már sokkal jobb állapotban van – visszautazott New Yorkba. Kicsit kellemetlen érzéssel vált el tőle, de nem hozta szóba, amit megtudott, és férje viselkedéséből kikövetkeztette, hogy Martin sem beszélt arról, hogy már tud kettejük kapcsolatáról. Ennek valahol örült is. Időt akart adni magának ahhoz, hogy szokja a gondolatot, hogy amit sejtett, az valóság volt. Később sem kérte meg Martint, hogy mesélje el mióta tart ez köztük. Nem volt erre felkészülve. Ha pedig majd eljut arra a pontra, hogy felkészül erre a témára, akkor Davidtől akarta hallani, nem a Szőkétől. Annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartotta magát prűdnek, egyelőre nem akart belegondolni, hogy mit művelhet egymással a két férfi a turné folyamán. De annak legalább örült, hogy Dave nem rohangászott nők után, ha Mart a közelében volt. Ezzel próbált lelket önteni magába és visszatérni a mindennapi teendőkhöz. Most egy ideig úgysem fogja látni őket.
A turné dél-amerikai része, illetve a második európai turné is gond nélkül zajlott le. Rengeteg helyen léptek fel, temérdek elégedett rajongót hagyva maguk után. Időnként egy-egy nagyobb szünetet is beiktattak, hogy a családjukkal lehessenek, illetve kipihenve magukat kicsit feltöltődhessenek otthoni környezetükben. Dave túlságosan boldog volt ahhoz, hogy észrevegye Jenen, hogy valamin rágódik, és a kontrolljai is lefoglalták a figyelmét. Mondjuk a nő amúgy is jól el tudta rejteni a gondjait, ha nagyon akarta, annak ellenére, hogy alapjában véve az őszinteségükre épült a kapcsolatuk. Az énekes azonban örült neki, hogy Martinnal jól kijöttek a turné során. Persze voltak kisebb összekülönbözések, mint mindig, de ettől függetlenül úgy tűnt, hogy végre kezdenek túllépni a múlt fájdalmain és kezdenek ismét kinyílni egymás felé.
A Karácsony és a Szilveszter hamar elment és jött a január, ami azt jelentette, hogy vissza kellett a bandatagoknak állniuk a turnézás folyamatosan vándorló menetéhez. Dave boldog volt a családjával, de annak is örült, hogy újra láthatja a barátait, hogy ezreket tehet boldoggá és nem utolsó sorban Martinnal lehet. Megérezte szőke társa hiányát a pihenő alatt. Első januári helyszínűk Berlin volt, hogy aztán Budapesten is fellépjenek, ahol 2 napra meg is pihennek.
A katasztrofális németországi időjárás és hóviharok után szerencsésen megérkeztek az általuk olyannyira kedvelt magyar fővárosba. Mart látta Dave-en, hogy egyszerre volt fáradt és boldog a két nappal azelőtti berlini koncerttől. Nem is nagyon hagyta, hogy a pihenésen kívül mást csináljon a férfi, hisz még mindig aggódott érte. Szerette volna, ha vége lenne a turnénak, hogy pihenhessen és visszanyerhesse az erejét. Nem kis fizikai állóképesség kellett egy-egy ilyen turné során. Főleg ha olyasvalakiről volt szó, aki mindig 110%-ot próbált teljesíteni a színpadon, végigpörögve az egész showt.
Másodjára jártak Magyarországon a turnéval és most a jóval kisebb kapacitású Papp László Sportarénában fognak fellépni. Dave számára ezek a fedett, kisebb férőhelyes stadionok olyan klubszerűnek hatottak, de talán éppen ezért lesz sokkal forróbb a hangulat, mint tavaly. Emlékezett rá, hogy nyáron elég ramaty időt kaptak, a rajongók megáztak és a team aggódott, hogy nehogy úgy járjanak, mint az előző helyszínükön, amikor is elúszott az elektronika. De nem volt gond, a magyar közönség hozta a formáját, még ha egy-egy szám viccesre is sikeredett.... Első útjuk a hotel felé vezetett, mivel a maradék két napot itt töltik, ide jöttek lepakolni a cuccokat azután, hogy elmenekültek a fotósok elől a reptéren. Dave ismerte már a menetet. Lepakolnak a hotelban, pár órát pihennek ott, esznek, esetleg interjút adnak, majd elindulnak a stadionba, hogy legyen idejük próbálni és átöltözni. Rohant az idő, de ő nem bánta, várta már a koncertet, izgatta a budapesti közönség. Sokszor jártak már itt és mindig teltház volt valamint fergeteges hangulat.
Dave a hideg levegőn állt egy fekete vastag garbós pulcsiban a balkonján és az utcán összeverődő pár DM rajongót nézte. Nem voltak sokan, a többség már biztos a stadion előtt állt ás várta a kapunyitást. Halványan elmosolyodott, ahogy a kitartó középméretű emberalakokat nézve fentről.
- Min derülsz ilyen jót? - lépett mellé Mart két vastag pulcsiban és egy kabátban.
- Mindig elcsodálkozom az emberi tűrőképesség határain és az őrültség mércéjén. De jól esik.
- A rajongókra gondolsz, akik odalenn fagyoskodnak? - hajolt kicsit előrébb, hogy ő is kileshessen a korláton túlra, de vigyázott rá, hogy ne vegyék észre. Dave direkt nem kapcsolta fel a lámpát, hogy ne látszódjon, hogy kijött a sötétbe levegőzni.
- Igen. Még a jó helyekről is lemondanak.
- Szeretnek minket, nem igaz? - egyenesedett ki, majd arcát az elgondolkodott Dave felé fordította, aki még mindig az utcát pásztázta. Imádta a profilját.
- Úgy gondolom - elhallgatott egy kis időre - Megint teltház.
- Itt mindig - bólintott Mart is végigfuttatva tekintetét a kamaszosan karcsú testen.
Dave elmosolyodott, majd Martinra nézett. Látta, ahogy megcsillan a zöld szemekben a narancssárga fény, ami bevilágította a várost. Egy percig csak nézték egymást. Mart szerette ezeket a pillanatokat is, s igyekezett el is raktározni őket elméje mélyére.
- Gyere be, a végén még meg fogsz fázni így - kérte halkan, ahogy az énekes hideg keze után nyúlt és elkezdte befelé húzni a sötét szobába.
- Én jobban bírom a hideget, mint te. Mit csinálnál Angliában? - nevetett Dave, miközben engedett a testét húzó erőnek.
- Valószínűleg megfagynék - nevetett fel röviden - De ne mondd, hogy nincs hideg! - pillantott hátra rá, de egészen addig nem volt hajlandó megállni, míg be nem húzta a meleg szobába intve Dave-nek a szemével, hogy csukja be az ajtót. Dave ennek a kérésnek is eleget tett, majd nekidőlt a hideg üvegnek.
- Nem válaszoltál - állapította meg a szőkeség még mindig a kanapé mellett állva a sötétben. A város fényei előtt Dave szinte csak egy sötét árny volt, aminek körvonalait körbeölelte és beragyogta a narancssárga lámpák derengése.
- Annyira nem. New Yorkban hidegebb szokott lenni - vont vállat.
- Hmm... - hümmögött Mart. Igazából csak fenn akarta tartani a beszélgetést, hogy elvonja a figyelmét arról, amit igazán csinálni akart. Hozzá akart érni Dave-hez, hogy felmelegítse, de attól tartott, hogy egy érintés a meleg bőrre és nem lesz képes megállítani magát, többet és többet akar majd.
Dave nem mozdult, csak csendben figyelte szőke társát. A sötétség elrejtette somolygását.
- Talán jobb lenne, ha én most... - mondta kicsit rekedten, de ahelyett, hogy magára hagyta volna az énekest, vagy elindult volna felé, inkább megkerülte a kanapét és lehúzva kabátja cipzárját leült a bútordarabra, maga elé meredve, ahogy igyekezett elnyomni vágyát.
- Te most mit? - hajolt egy kicsit előre Dave.
- ... elmennék - mondta szinte kérdő hangsúllyal, de nem bírta volna ki most Dave jelenléte nélkül, amit még így is érzett, hogy a sötét szoba másik felében volt és nem is látta őt.
- Nem akarom, hogy elmenj - jelentette ki az énekes.
Szeretője nem válaszolt csak hosszan kifújta a levegőt és lehunyta a szemeit, ahogy hátrahajtotta a fejét a háttámlára.
Dave ellépett a testétől felmelegedett üvegtől és Martin mögé sétált, hogy beletúrhasson a tincseibe. A szőkeség szinte feldorombolt az érzéstől. Dave lassan lehajolt, hogy meleg ajkai Martin nyakának puha bőrét érintsék. A kényeztetett felsóhajtott az ingertől, fél kézzel pedig hátranyúlva beletúrt Dave hajába. Dave finoman nyomást alkalmazva mélyesztette el fogait a bőrben.
Társa erre felnyögött s egy rekedt szusszanás után megjegyezte: - Szeretem a hegyes kis fogaidat...
- Igen tudom, élesek... - morogta Martin nyakába.
- Azok - markolt bele Dave hajába finoman fokozva a húzást - Gyere, ülj az ölembe! - mondta a leginkább parancsnak ható mondatot. És Dave engedelmeskedett. Hamarosan már közvetlen közelről nézett a zöld szemekbe.
Mart elégedetten futtatta végig a kezeit Dave hosszú combjain, tekintetével szótlanul az ágyékán időzve egy darabig. Szerette érezni Dave súlyát magán. De azt még jobban szerette, ha engedelmeskedik neki. Ő volt az ő kiskutyája. Tekintete lassan kezdett felfelé kalandozni a fekete garbóba bújtatott felsőtesten. Elégedetten vette észre még a félhomályban is a nyaki ütőér heves lüktetését, majd tekintete találkozott az énekesével. Mikor látta, hogy előre mozdulna, ujjait belemélyesztette a combjaiba.
- Vársz! - vakkantotta.
Dave megállt a mozdulatában, csak a szemei sötétedésének nem tudott megálljt parancsolni.
- Jó kutya... - simított végig párszor Dave combjain, majd átfagyott kezeit orvul a pulcsi alá csúsztatta megérintve a forró bőrt, s az énekes reakcióit figyelte.
A férfi felszisszent és meg is rándult picit az érzéstől. Imádta, ahogy Martin egy kutyához hasonlította. Szinte fájt neki, ahogy megregulázta, de nem tudott neki ellenállni.
- Most csókolj meg - utasította halkan, miközben felmelegedett kezeit lecsúsztatta az énekes feszes hátsójára és nem tudta megállni, hogy ne markoljon bele.
Dave közel hajolt, míg ajkaik nem találkoztak. Először finoman csókolta meg, azt a bátortalanságot felidézve, amit akkor érzett, amikor először csókolta Martot.
Martin hagyta, hadd fedezze fel magának a száját az énekes. Ő addig sem tétlenkedett. Kezeit előre csúsztatva futtatta végig a nadrágon keresztül Dave máris meredező tagján. Tudta, hogy mennyire fel tudja izgatni, ha uralkodik felette... Pár simítás után pedig ki is oldotta az övét és a nadrágját, de ott is hagyta, hadd szenvedjen még. Kínzottja felnyögött az érzéki kíntól, de hamar visszatalált a szőkeség ajkaihoz. Martin egy kicsit belemosolygott a csókba majd hátrébb húzva a fejét elszakadt egy kis időre a kipirosodott ajkaktól, hogy végighúzza mutató és középső ujját rajtuk. Dave nem állta meg, hogy ne kapjon az ujjak után, hogy ne ízlelhesse meg őket, így eleget is tett ezen vágyának, ahogy eltűntette a két ujjat a szájában.
Mart elégedett mosolyra húzta a száját - Ez az... - súgta rekedten, s hagyta, hogy pár másodpercig Dave lehunyt szemmel elmerüljön tevékenységében. Ezután kihúzta az ujjait a szájából, s másik kezével a tarkója után kapott, hogy mohón megcsókolja. Benedvesített ujjait viszont egy határozott cél felé irányította, hamarosan el is tűntek hátul szeretője kilazított nadrágjában. Lassan csúsztatta lejjebb először csak az egyik ujját a megfelelő helyig.
- Akarod? - súgta a szájára, miközben ujjával finoman ingerelte Dave-et.
- Igen... - nyögte rekedten Dave, ahogy lehunyt szemmel, remegve várta a folytatást.
- Nem hallottam! Kérd szépen! - húzta visszább a kezét.
- Kérlek! - szűkölt fel Mart távozó mozdulatára.
- Máris jobb, édes... - azzal miközben a tarkójánál fogva közelebb húzta magához az énekes kipirult arcát a félhomályban, egyik ujjával lassan elkezdett belé hatolni.
Dave hátizmai megfeszültek az élvezettől, aminek egy kéjesen öblös nyögéssel hangot is adott. Ujjai belemélyedtek a kanapé anyagába.
Mart pár mozdulat után másik ujját is bepozícionálta, hogy még nagyobb élvezetet szerezzen szeretőjének. Tudta, hogy hova kell nyúlnia, hogy pillanatokon belül reszketve az eszét veszítse.
- Mozogj te is, segíts nekem - jött a következő halk parancs, de látva Dave élvezetét nem volt képes kemény hangnemet megütni. Imádta nézni ilyenkor. Gyönyörű volt! Még a sötétben is tudta, hogy az arca pírban ég.
Nem kellett kétszer kérnie Dave-et erre, örömmel adta át magát a még nagyobb élvezeteknek, ahogy csípőjét a koncerten látott finom mozdulatokkal mozgásba hozta, aminek következtében kiszakadt belőle egy hangos nyögés.
- Ez az édes... - simított végig szabad kezével a combján, majd a garbó alá nyúlva finoman végigkarmolta a mellkasát és a hasát - Élvezed?
Dave nem tudott válaszolni, csak remegve támasztotta magát Martin fölött és csak nyögött, nyögött szüntelenül. Halántékán lassan csordogált egy eltévedt izzadtságcsepp, ami a koncentráció és az élvezet keverékétől indult meg a bőrén. Mart azonban nem elégedett meg a nyögéseivel - büntetésből kihúzta az ujjait és újra hideg pillantással nézett fel az énekesre. Dave állatias tekintettel nézett vissza rá. Nyelt egyet és nem kis erőfeszítés árán türelmet erőltetett magára és remegő hangon felelte - Igen, nagyon....
Mart ajkán egy kis mosoly derengett fel - És akarsz még többet? - jött az alig hallható suttogás, miközben kiélvezte a fölötte tornyosuló test remegését.
- Akarok!
- Lásd, hogy milyen kegyes vagyok hozzád... - azzal ismét beléhatolt ujjaival, a megfelelő helyre fejtve ki nyomást.
Dave-ből egy nyögés kíséretével szakadtak ki a szavak: - Igen... igen, az vagy!
Kínzója egy pillanatra beharapta a saját száját, míg elölről is benyúlt a nadrágba, hogy kiszabadítsa a kőkemény férfiasságot, mely csak az érintéseire várt. Rögtön keményen ragadta meg és kezdte mozgatni rajta a kezét, nem törődve vele, hogy saját nadrágja már jó ideje fájdalmasan feszül.
Dave-et váratlanul érte az újabb csodás inger. Ha akarta volna, se tudta volna megállni, hogy fel ne kiáltson - Istenem... Martin!
- Gyerünk, kis bestiám, mondd el, mit érzel! - nyalta meg a száját, miközben kezei egy percre sem pihentek.
- A csodát! - kiáltott fel ismét a férfi.
- Nem, az még csak most jön... - nevetett fel röviden és rekedten, majd a kemény hímvesszőt tartó kezével olyan ritmusra kapcsolt, amiről tudta jól, hogy pillanatokon belül el tudja juttatni vele a csúcsra szeretőjét. Kicsit feljebb hajolva egy mohó csókot lopott Dave-től.
- Istenem... - szakadt ki a kínzottból, ahogy megérezte az új ritmust és tudta, hogy ez fénysebességgel fogja elröpíteni a csúcsra, amit egy hatalmas élvezéssel fog kinyilvánítani.
- Élvezz nekem, édes, élvezz! - nyögte rekedten, szintén ködös tekintettel Dave elnyílt szájába.
Dave hallatott egy öblös nyögést. Izmai kontrollálatlanul csapódtak össze-vissza, remegve rázták Dave testét, ahogy az énekes kínlódva vonaglott kínzója fölött. Kezeit Martin vállaira helyezve engedte fel már zsibbadásig fáradt karjait, csakhogy hamarosan ismét rájuk nehezedjen, miközben élvezetét nyögte és adta a szőke férfinek.
Mart elégedetten érezte meg kezén a forró nedvességet, mely szinte égette a bőrét, s közben hosszan gyönyörködött a magán kívül lévő énekesben. Lassított kezének munkáján, majd hátulról ki is húzta az ujjait, csupán másik kezével húzott még párat Dave férfiasságán, csak hogy utána lustán megízlelhesse magját.
Ahogy véget ért az extázis Dave izmai is összeomlottak, csakúgy, mint a férfi a saját testébe tette azt és összecsuklott. Fáradt izmai meg-megremegtek, miközben zihálva próbált levegőhöz jutni. Fejét Mart vállára ejtette, mikor összeomlott, mint egy rongybaba.
Társa elégedetten karolta át a ziháló férfi hátát és derekát, de egy kis nyögést nem tudott elnyomni, mikor Dave véletlenül hozzáért a feszülő dudorhoz a nadrágjában. Öntudatlan reflex volt ez a nyögés annak ellenére, hogy nem tervezte, hogy most ő is testi élvezethez jut. Ez alkalommal Dave volt a lényeg, neki akart örömet okozni, és úgy tűnt sikerült. Dave zamatát forgatva a szájában ölelte őt.
Az énekes lassan tért magához. Kicsit hátrébbhúzódott Martintól, de épp csak annyira, hogy a szemébe nézhessen.
- Ez valami ... csodálatos volt - súgta szőke társa szájába és közben már-már hozzáért ajkaival a másikéhoz.
- Örülök, hogy örömet szerezhettem - simított végig az oldalán.
- Örülhetnél jobban is.... – súgta vissza, miközben finoman cirógatni kezdte őt a nadrágján keresztül.
Mart reszketegen szívta be a levegőt egy pillanatra lehunyva a szemeit az élvezettől, de összeszedve magát megfogta Dave kezét, hogy elhúzza magától. - Ne.
Dave értetlenül nézett Martinra.
- Majd koncert után... - simított végig a fölötte lévő karján - Addig is csigázódom... - nézett a gyönyörtől és a sötéttől még mindig tág pupillákba - És... talán te is jobban fogod élvezni a kis meglepetésem...
- Meglepetésed?
- Oh igen... De csak akkor kapod meg, ha olyan showt csapsz, amitől menten merevedésem lesz - súgta mocskosul.
- Nemcsak, hogy merevedésed lesz, de el is fogsz élvezni tőle - villantott egy gonosz mosolyt Dave, miközben ismét a szőke hajba túrt, de most nem volt semmi kedveskedés a mozdulatban, ahogy keményen ráfogott a tincsekre, hogy hátrahúzhassa Martin fejét, hogy ő a nyakához férhessen, amin a nyelvével húzott egy finom csíkot.
Mart élesen szívta be a levegőt, majd jólesően felmordult.
- Nem képzelsz egy kicsit sokat magadról, édes? - ugratta a plafonra nézve.
- Úgy gondolod, hogy igen? - nézett fel.
- Hát emlékeim szerint még nem élveztem el tőled a színpadon... Csak felizgultam tőled - simított végig az arcán.
- Mikor? - kapott mohón a kérdés után Dave.
- Sokszor - vont vállat - De úgy teszel, mintha ezt nem tudnád... - forgatta meg a szemeit egy kis mosoly kíséretében.
- Kíváncsi vagyok, hogy zavarna-e téged mások előtt elélvezni... - mélázott el.
- Egy stadionnyi emberre gondolsz? Igen, az valószínűleg zavarna.
- Nem kifejezetten, csak ennek kapcsán jutott eszembe. Úgy általánosságba véve.
- Kire gondoltál? Úgy értem milyen helyzetet képzeltél el?
- Idegenekre. Helyzetben nem gondoltam, ez csak egy megérzés, amit meg kellett kérdeznem.
- Most már valószínűleg zavarna. Ha huszonakárhány évvel ezelőtt kérdezel meg, akkor lehet másképp válaszolok. Miért, téged nem zavarna most se?
- De igen. Eljárt felettünk az idő - nevetett fel keserédesen - De rólad még azt hittem, hogy megvan benned az a régi meggondolatlan őrültség.
- Valahol meg is van, csak lehet, hogy nem épp ebben nyilvánulna meg.
- Miben nyilvánulna meg? - csillant meg a kíváncsiság a zöld szempárban.
- Miért áruljam el a mocskos kis titkaimat, ha egyszer át is élheted őket? - pattant egy újabb szikra dominancia a tekintetében.
Dave lassan elmosolyodott, majd újra közelhajolt, hogy megcsókolhassa szeretőjét.
- Van kedved pihenni még egy kicsit a koncert előtt velem? Bebújhatnánk az ágyba, nem? - kérdezte a csók befejezése után - Rád férne még egy kis pihenés, nem?
- Minden vágyam - mormogta.
- Akkor gyerünk te énekesek gyöngye! - csapott a fenekére, hogy felállásra ösztökélje.
Dave felnevetett, majd fel is állt és előre indult az ágy felé.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés