Két első alkalom

Az első VOLT Fesztivál élményem

2014/07/03

Mivel ezek a koncert/fesztivál beszámolók, melyeket évek óta írok, a nem létező naplóm bejegyzéseiként szolgálnak, úgy döntöttem, hogy életemnek erről az eseményéről is írok egy rövid összefoglalót.

Tavaly eléggé csalódott voltam, hogy nem tudtam elmenni megnézni a 30 Seconds To Mars-ot a VOLT Fesztiválon, mivel akkor volt az egyetemen a diplomaosztóm (és mivel valamiért nem is volt live stream közvetítés arról a koncertről). Így amint meghallottam, hogy idén is visszatérnek, elég izgatott lettem. Az egyetlen kérdéses dolog az volt, hogy kivel is menjek. Nem sok magyar ismerősöm ismeri vagy szereti őket, de szerencsére Katuska barátnőmnek is kedve volt a kalandozáshoz.

Mindezek ellenére a buli előtti napon nem igazán volt kedvem menni. Azonban ez szerencsére megváltozott július 3-án. Miután elkészültem és bementem vonattal Budapestre, ott találkoztunk Katuskával, hogy megvegyük a jegyeinket, majd autóval folytattuk az utat. Természetesen vittem magammal pár CD-t az útra, így volt is némi jó muzsika amíg kocsikáztunk (30STM, Depeche Mode és Linkin Park). Az út egy kicsit hosszú és meleg, de ugyanakkor kalandos is volt, mivel eddig egyikünk sem volt még a VOLT-on. (Nem kizárt, hogy pár percre egyszer csak véletlenül Ausztriában találtuk magunkat, hehe.) De végül sikeresen leparkoltunk és felkészültünk a kapukig tartó hosszú sétára.

Bent, miután felfedeztük a helyet, egy időre leültünk beszélgetni. Mindig szeretem figyelni az érdekesnek tűnő embereket a fesztiválokon és persze ott van az a különleges fesztiválérzés, ami minden egyes alkalommal megmosolyogtat, amikor csak elfog. Egy kis idő elteltével megint mászkálni kezdtünk és egyszer csak egy Deák Bill Gyula koncerten találtuk magunkat. El voltam képedve, hogy milyen remek hangulatot tudott az öreg csinálni, meg hogy az egészen fiataltól az idősebb korosztályig mindenki énekelt, táncolt, kántált és tapsolt. Nagyon szuper volt! Főleg mikor rákezdett „Koppány dalára” az István a királyból, amit minden magyar kívülről fúj. Még mindig libabőrözök, ahányszor csak visszagondolok rá.

Nem sokkal ezután a 30 Seconds To Mars kezdett a nagyszínpadon. Mondanom sem kell, hogy a tömeg hatalmas volt. Sajnos azonban mi nem sokat láttunk a színpadból, mert a talaj, amin álltunk kissé leejtett és persze az összes magas ember elénk állt – a pasijaik nyakában ülő csajokról nem is beszélve (nem szeretem, mikor ezt csinálják – főleg ha előttem). Így hát a színpadon való történéseket a kivetítőn követtük. De ennek ellenére a koncert maga nagyon ott volt. Jared és Tomo nagyon jól feltüzelte a közönséget, és számomra remek volt ismét részévé válni annak a hatalmas energiának és szeretetnek, amit a tömeg sugárzott. Minden koncerten ledarálja az agyamat ez az élmény. Természetesen nagyon hiányzott Shannon, és vele együtt biztos vagyok benne, hogy még jobb lett volna a buli. No meg amiatt is kicsit szomorú voltam, hogy nem hallhattam és láthattam őt, amint a lelket is kipüföli azokból a dobokból. A „City of Angels” alatt, amikor Jared a „Second sight has paid off well / For a mother, a brother and me” részt énekelte és arrafelé mutatott, ahol általában Shannon van, be kell hogy valljam, majdnem elpityeredtem. Jared hangja hibátlan volt, mint mindig, csakúgy mint az egész koncert hangosítása. Remek kis meglepetés volt, amikor a „Hurricane” után megjelent Steve Aoki is a színpadon, akit Jared be is mutatott. Az „End of All Days” alatt felhívtam az egyik barátnőmet és hagytam, hogy pár számot legalább ilyen formán élvezhessen a koncertből. És végül: az „Up in the Air” élőben még nagyobbat üt! Lehetséges, hogy azért mert nem volt teljes a csapat, a koncert rövidebbre sikeredett, mint ahogy számítottam. Persze még nagyon szívesen vettem volna pár plusz számot. De összességében véve elégedett voltam és számomra ez egy remek első 30 Seconds To Mars koncertélmény lett. Remélem, hogy hamarosan újra visszatérnek Magyarországra és majd láthatom játszani a teljes bandát is.

Setlist:

1. Birth

2. Night of the Hunter

3. Search and Destroy 

4. This Is War

5. Conquistador

6. Kings and Queens

7. Do or Die

8. City of Angels

9. End of All Days 

10. Hurricane (Acoustic)

11. The Kill (Bury Me) (Acoustic)

12. Closer to the Edge

Ráadás:

13. Up in the Air

A Mars után WC-szünet következett, majd elindultam sört keríteni magamnak. Annál a standnál, ahol vásároltam ért a második kis meglepetés, mivel az egyetemről az egyik régi ismerősöm szolgált ki. Mindketten meglepődve és örömmel nyugtáztuk a tényt és gyorsan váltottunk is pár szót, majd visszatértem Katához és ismét a nagyszínpadnál találtuk magunkat, ahol Steve Aoki volt a soros. Mi ketten csupán az „A Light That Never Comes” c. Linkin Park számot ismertük, amin ő is dolgozott, de úgy döntöttük, hogy maradunk és megnézzük őt is.

És micsoda bulit nyomott!! Be kell, hogy valljam, annak ellenére, hogy ritkán hallgatok ilyen zenét, totál ledarált az élmény. A tömeg megőrült és mi remekül éreztük magunkat Katával. Nem tudom, hogy általában milyen hosszúak Steve bulijai, de kellemesen meglepődtem, hogy több mint két órán keresztül hergelt minket. (Talán próbált kompenzálni a rövidebb Mars show miatt is, ki tudja?). Mint ahogy rájöttem, számára már megszokott dolog volt, hogy a bulijai alatt hatalmas kerek tortákat dobál a közönség közé, mivel számos „Cake Me!” („Dobj meg tortával!”) feliratot láttam a közönség soraiban. Marhára röhögtem, mikor a közönség megvadult minden egyes dobás előtt – főleg mikor Tomo a Marsból is színpadra lépett, hogy segítsen Aokinak! Eszméletlen volt! Emlékszem, hogy később is láttam még lányokat meg fiúkat csupa tortásan. Természetesen mi akkor buliztunk a legjobban, amikor elkezdte adni annak a Linkin Park számnak a remixét (igen, imádkoztunk érte, hogy legyen! :P). Az egyetlen „probléma” a számmal a rövidsége volt. Az igazat megvallva az a buli számomra ugyanolyan fénypontja lett a napnak, mint maga a Mars koncert.

Az Aoki show után – még mindig igencsak partizós hangulatban – betértünk az első sátorba, ahol valami ismerős szám ment (nem emlékszem már, hogy mi XD) és ott is maradtunk az éjszaka végéig. Olyan hajnali 5 körül visszavánszorogtunk a kocsihoz, ahol aludtunk kb. 2.5 órát mielőtt haza indultunk volna. (Isten áldja a napszemüveget! :D)

Összességében véve az első VOLT élményem nagyon szuper volt! Remekül éreztem ott magam, csomó érdekes embert és remek koncerteket láttam, így minden apró kellemetlenség ellenére (meleg, távolság stb.) nagyon is megérte! Szerintem nem utoljára jártam ott. Mikor végre hazaértem még mindig annyira benne éltem az élményben, hogy alvás helyett aznap és másnap is inkább live streamen néztem koncerteket.

HIM koncert a Budapest Parkban

2014/7/24

Majdnem egy hete Facebookon megkeresett az általános iskolás legjobb barátnőm és megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni a 24-i HIM koncertre. Tudtam, hogy lesz ez a koncert, de nem terveztem, hogy elmegyek, viszont ez a kérdés/kérés elgondolkoztatott. Először is kb. 10 éve nem igazán beszéltünk Szandra barátnőmmel és tudtam, hogy az elmúlt évekről való beszámolás jónak ígérkezett. Másodszor, sokat köszönhetek a HIM-nek, hiszen anno hetedik osztály környékén velük kezdtem el rock zenét hallgatni és tisztán emlékszem, hogy Szandrával mennyit rajongtunk értük (éveken keresztül :D). Hamarosan el is döntöttem, hogy remek móka lenne a dolog, még ha azóta csak időnként hallgattam is a HIM-et és nem is nagyon követtem a munkásságukat az utóbbi években (pl. az utóbbi 3-4 albumot annyira nem is ismerem).

A koncert napján olyan délután 5 körül találkoztam a barátnőmmel egy kis beszélgetős alapozásra. Olyan érzés volt, mintha ott folytattuk volna a barátságunkat, ahol jó pár éve abbahagytuk miután eltávolodtunk egymástól. Úgyhogy szuper volt! Olyannyira, hogy el is beszélgettük az időt és sietnünk kellett, hogy időben odaérjünk a Budapest Parkba, ami elég messze volt tartózkodási helyünktől. Azt mondjuk hozzá kell tennem, hogy eleve nem terveztük, hogy megnézzük az Anti Fitness Club-ot mint előzenekart, mivel az ő zenéjük nem igazán a mi ízlésünk. Azt viszont kicsit sajnáltam, hogy a HIM-nél lemaradtunk az első számról („Buried Alive By Love”) és a „Rip Out the Wings of a Butterfly” első feléről. De végre megérkeztünk és miután magunkhoz vettünk némi frissítőt, elvegyültünk a tömegben. Először hátulról néztük a koncertet, de ahogy egymás után jöttek a számok, úgy kerültünk egyre közelebb és közelebb a színpadhoz. Mire belekezdtek a „The Kiss of Dawn”-ba, a színpad jobb oldala felé megtaláltuk a helyünket, ahonnan elég tisztán és közelről láthattuk a srácokat.

Jaj de jó is volt látni őket! Úgy tűnt, hogy némi technikai malőr ellenére jó kedvük volt (Ville még szórakoztatott is a megjegyzéseivel meg abba a szerencsés mikrofonba való mormogásával. Egyébként az egész koncert alatt beszédes volt). Noha pár újabb számot nem igazán ismertem, nagyon jól éreztem magam és a tömeg is egyre inkább lázba jött. Ez a csodás gitárszólókon (és csatákon), illetve a hosszú percekig tartó sikítások és tapsolások utáni két ráadáson is látszott. (Tudom, tudom, valószínűleg máshol is kétszer jönnek vissza a színpadra, de hadd ringassam már magam abba a hitbe, hogy azért volt a dupla ráadás, mert ennyire jók voltunk! :P). Természetesen azok a klasszikus számok voltak a kedvenceim, amiken felnőttem (pl. „Right Here in My Arms”, „Join Me”, „Your Sweet Six Six Six”, „Poison Girl”, „For You”), és úgy is gondoltam, hogy számomra a „Wicked Game” lesz az est fénypontja. Hát tévedtem. Ez a fénypont akkor következett be, amikor az első ráadás végén Ville a következő számot a hölgyeknek küldte.

A „When Love and Death Embrace” volt az. El sem tudom mondani, hogy hányszor ihletett már meg ez a dal írás, fordítás vagy rajzolás közben. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez a szám legalább olyannyira elsőszámú kedvencem a HIM-től, mint a „Pretending”. (Na ha ezt is hallhattam volna élőben, az lett volna a csúcs, de ugyebár nem mindig kapjuk meg, amit akarunk :P). A barátnőmmel extra hangosan sikítottunk és tapsoltunk ennél a csodás számnál. Nagyon kellemes meglepetés volt és egyben az utolsó csepp is, hogy totál elvesszek egy másik dimenzióban. De sajnos nem sokkal utána a koncert véget ért, mi meg persze még többre vágytunk volna.

Összességében véve meg kell, hogy mondjam, ez a koncert sokkal többet adott, mint amire számítottam. És nem csak azért, mert alkalmam nyílt arra, hogy ezt az élményt egy gyerekkori barátnőmmel osszam meg, vagy mert érződött az a bizonyos nosztalgikus érzés, hanem azért is, mert ez a koncert tényleg nagyon ott volt és tökéletes első HIM koncert élményt biztosított a számomra. Még inkább megerősített abban is, hogy ha visszatérnek Magyarországra, akkor mindent el fogok követni, hogy ismét megnézhessem őket. Megint csak egy csodás élményt köszönhetek ennek az együttesnek, aminek mindig lesz helye a szívemben.

Forrás: Mernyó Ferenc

Setlist:

1. Buried Alive By Love

2. Rip Out the Wings of a Butterfly

3. Right Here in My Arms

4. The Kiss of Dawn

5. All Lips Go Blue

6. Join Me in Death

7. Your Sweet Six Six Six

8. Passion's Killing Floor

9. Soul on Fire

10. Wicked Game (Chris Isaak cover)

11. Tears on Tape

12. Poison Girl

13. For You

14. The Funeral of Hearts

Ráadás:

15. Into the Night

16. It's All Tears (Drown in This Love)

17. When Love and Death Embrace

Ráadás 2:

18. Sleepwalking Past Hope

Forrás: a HIM hivatalos Facebook oldala

Egy kicsit bizonytalanok voltunk a barátnőmmel, hogy mit is csináljunk majd a koncert után, de már a show közben felvetettem, hogy maradjunk, ahol vagyunk, mert biztos voltam benne, hogy utána stílusban hasonló zenék lesznek majd. És igazam is lett. Amint a HIM levonult a színpadról, be is indult a rock disco a Budapest Parkban. Meglepően jó számokat adtak, mi meg örültünk, hogy nem kellett máshova átbumlizni. Már eléggé benne voltunk az estében, amikor az egyik DM-es barátnőm, Judit kiszúrt és odajött beszélgetni egy kicsit. Végül csatlakoztunk is hozzá és a barátnőihez és így buliztunk hajnalig. Immár tele csodás új élményekkel reggel 5 körül visszaindultunk Szandra lakására. Ez a nap sok szempontból megérte. Remélem, hogy a jövőben is meg fogjuk tudni ismételni.

A régi barátságokra, életre szóló kedvencekre, a szeretetre és az olyan kishalálokra, mint amilyen az az este is volt!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés