8. fejezet

„Mmmm Foxy Lady…”

Ordító elektromos gitár ugrasztotta ki a lányt az ágyból. Csak nézett maga elé lesokkolva és kissé remegve a hirtelen ébredéstől, majd lassan az éjjeli szekrény felé amin Dave mobilja ébresztett Jimi Hendrix számát ordítva rendületlenül. Agya még nem indította el a parancsot, hogy tenni is kellene valamit, csak meredt a villogó-rezgő-zenélő kis tárgyra. Amúgy sem ért Dave telefonjához.

A következő pillanatban kivágódott az ajtó és egy nagyon borzas és morgós énekes csörtetett át, csupasz testén épphogy összefogva a lepedőt. Lehuppant az ágy szélére, kikapcsolta az ébresztést, visszadobta a telefont a szekrénykére, majd hangosan mordulva párat eldőlt Usi mellé az ágyban, fészkelődve beljebb tolva fenekét, hogy helyet csikarjon ki magának. Aranyos volt, mint a durcás óvodás, legalábbis az ébredező lány szemében. A férfi testéből bizsergető forróság áramlott lassan mintha körbe fogta volna őt, mint a barátian ölelő kar és hátát simogatná. Usi is visszafeküdt mosolyogva a kellemes energia ölelésében. Épp elszenderült volna a már ütemesen szuszogó férfi mellett, amikor Martin kellemes hangja érte el érzékeit.

A szőke az ágy mellett térdelve cirógatva ébresztgette társát, szemében aggódó rajongás csillogott, ahogy szinte duruzsolva próbálta kiimádkozni az ágyból. A mocorgásra a feléjük forduló lányra nézett a kelletlenül szedelőzködő énekes felett.

- Reggelt! Pakolnunk kell, mert nemsokára itt vannak értünk. Indul a cirkusz megint – kis mosollyal puszilta meg Dave arcát, majd kezénél fogva húzta magával a nyöszörögve tiltakozó kamaszt.

- Hagyjál máááár!!! Ha nem alszom az a bajod… egyszer tudnék akkor is cseszegetsz… - morgott, de azért követte és nekiállt szedelőzködni. Nincs mit tenni, ha hisztizik is menni kell. A köztes ajtót becsukták, így a lány is kezdte összepakolni magát és a cuccait eléggé izgulva rajta, hogy találkoznia kell a többiekkel, akik a fiukkal dolgoznak. Andy, Chris és neki, mint tanácsadó kell megjelenni előttük. Hűha!

Mire kivonszolta a csomagjait már csak Dave-et találta az előtérben.

- Külön vagyunk általában a többiek előtt – válaszolta meg ki nem mondott kérdését a férfi szintén a táskáival bajlódva. Arcán nem kissé látszódott, hogy a kialvatlansággal szeretné palástolni a szomorúság felhőit, amik rátelepedtek.

Némán indultak a várakozó kisbuszhoz, a rajongókat ismét korán kivetette az ágy, Usi szinte fuldoklott a parkolót szorosan körbefogó emberek erőszakos energiáitól, amint csak egy pillantást, egy fotót szerettek volna készíteni a csapatról.

A kocsiban Chris és Dave közé ékelődve vizsgálgatta a remek padlót, míg a két cimbora pajkosan ugratta egymást. Kérdezték, felelt, mosolygott rajtuk, körbenézett a többieken óvatosan. Átlagembereknek tűntek, akik kirándulni indulnak. Hirtelen semmi idegent vagy távoli áhítatot sem érzett. A furcsa sötét hajú lény forró oldalának dőlve, ahogy az barátian átkarolta hihetetlen biztonságban érezte magát. Ismét. Csak egy apró gondolat futott keresztül racionális agyán a bizsergető kellemes érzések mellett, arra utalgatva, hogy mik is lehetnek ők egyáltalán? Mert valamilyen nem evilági dolgokat emlegettek és a saját szemével látta, saját bőrén érezte különleges képességeiket. Az Univerzumból!!! Hangosan fel kellett nevetnie saját magán. A fiúk nem értették, de vele nevettek még a repülőn is megtartva a jó hangulatot.

Martin huppant le mellé felszállás után szélesen vigyorogva.

- Hallom gondolkodtál – kacsintott a lányra – és mi volt olyan vicces, amire jutottál velünk kapcsolatban?

- Hát az Univerzum hangjai meg nem igazán vagytok átlagemberek….. de remélem, nem vagytok marslakók – robbant ki újfent a nevetés Usiból.

- Nem, nem igazán – kuncogott a szőke is – érdekes, hogy szinte senki sem érti még az albumborító képek után sem. Universal studios, tehát ez az album az Univerzum hangja – kacsintott rá hamisan.

- Oh… tényleg nem gondoltam rá. De attól még megvigasztalhatnál, hogy nem a világűrből huppantatok ide.

- Nem – mosolygott rá világító szemekkel és kedves mosollyal Martin – az ellenkező létsíkról, ahonnan te is. Ne lepődj meg, majd ha a következő városba érünk lesz idő mindenbe beavatni téged. Meglátod, amire kíváncsi vagy. – Ezzel magára hagyta, hogy gondolatiba feledkezve figyelje a felhőket és a kirajzolódó települések sakktábláját a gép ablakán keresztül. Láthatóan sokkal mélyebb a két férfi között a kapocs, mint ahogy az elsőre tűnik, és azt szeretnék, ha ő segítenie nekik valamilyen kapocsként megérteni egymást, úgy ahogy egykor. Legalábbis eddig ezeket az infókat kapta tőlük. Kérdésekre fog válaszokat kapni. Még egyelőre kérdései sincsenek. Lemondóan sóhajtva nézett körbe a magángép belsejében a csevegő, alvó, olvasó csapaton, háttér dolgozókon.

Vajon hogyan és mikor kezdődött ez az egész? Hogyan lettek férfipártiak, hiszen amennyit látott eddig őszinte és mély érzéseik vannak egymás iránt, talán még mélyebbek is, mint amiket valaha írt a történeteiben. Mégis a rengeteg nő, akik imádják őket és nekik is elég jó hírük van a hódításból. Még végiggondolni is óvatosan merte; szerelmesek egymásba. Igen! Mintha valami miatt ez megkönnyebbüléssel töltötte volna el. Ha jobban megnézi nem is meglepő, szinte mindig másmilyennek képzelte, képzelték őket és a kapcsolatunkat eddig írótársával. Dave volt a macsó, aki csak a kielégíthetetlen vágyait kergette a szőkével való hancúrozásban, akinek érzékeny, szinte törékeny szenvedő lelkivilágot adtak a regényekben. Ez a könnyen piruló figyelmes vicces kamasz nem hasonlított az egoista sex-mániáshoz aki mindenkin keresztül tipor. És Martin, mit is mondott? „Ahogy eddig vele bánt”… Mit jelent ez? Mindenesetre valami nagyon fontosat akarnak megoldani az életükben, és úgy tűnik ez a közös életük. Fontos nekik a kapcsolatuk. A lányban egyre inkább felülkerekedett a kíváncsiság az első napok sokkhatásából felolcsulva, figyelni fog és a végére jár.

A reptéri és szállodai rajongók által kísért meneten már meg sem lepődött csak minél előbb el akart tűnni a közelükből. Mintha állatok lettek volna és az állatkerti nézelődők éhes tekintetétől ijedten szaladtak volna a biztonságos ketrecekbe, így érezve ejtette le a lakosztályban végre nagyot szusszanva a táskáját.

- Nem gondoltad volna, hogy űzött vadak vagyunk, ugye? – jött a dörmögős kuncogás mögüle. Dave húzta át a másik szobából bőröndjét, az egyik hálóba csörtetett a pakoló Mart mellé ülve az ágyra és a nyakába ugrott felborítva a nevető zenészt. Halk, Usi számára nem érthető, szavakat dörmögött göndör szeretője fülébe, amitől az szipogva szenvedélyesen cirógatta az őt beterítő Dave hátát. Telve szeretettel és gyöngédséggel, állapította meg a lány nézve őket és az ő szíve is megolvadt a kellemes látványtól. Lepakolt, mire a nem épp szégyenlős páros kiabálva hívta a szobájukba.

Martin az ágy végének támaszkodva ült ölében a szinte kisgyerekként összegömbölyödő Dave ölelte őt magához szemből, mintha csak a védő bástyája lenne.

- Ma éjjel elmegyünk egy olyasmi helyre ahol először találkoztunk szemtől szembe. Rejtett síkon a mi fajtánk számára látható csak. Telihold van, ilyenkor erősebb az ereje és a kandúrkánk is kicsit magához tér megint remélhetőleg – lesett le az önfeledten szinte dorombolva bújó alakra – akkor már kicsit jobban ráismersz talán – mosolygott, de Dave ferdén feltekintő sötéten izzó szeme durcásan nézett rá.

- Mondtam már, szólj, ha a terhedre vagyok a hülyeségeimmel – állt fel és vonult a fürdőbe láthatóan megbántódva.

 Mart az ágy szélére ült, tenyerével dörzsölve meg arcát, a semmit sem értő Usira nézett zavartan és szomorúan.

- Mindig ez van, nem tudom, mikor bántom meg valamivel, és az elmúlt évek alatt ő is túl érzékeny lett az ilyesmire tőlem. Ma megtudsz mindent, amit kell. És azt is, hogy miben kell nekünk annyira a segítséged – fújt maga elé és erőtlenül indult a másik után már az ajtóból kedvesen szólva hozzá.

(Folyt. köv.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés