Megjegyzés: Először is, szeretnék köszönetet mondani pár drága barátomnak, akik sokféleképpen bátorítottak és segítettek nekem, illetve megatanítottak, hogy higgyek önmagamban és a képességeimben. Köszönöm, drágáim! Szeretlek titeket!

Kategória: Dave/Mart – SLASH

Korhatár: R (18-as karika)

An Aching To Be Free
(Vágyódás a szabadulásra)
- Useless-girl -

Prológus

A bár majdnem tele volt. Mindenki a soron következő punk banda felbukkanását várta a kis színpadon. A vegyes közönség minden tagjának megvolt a helye a tágas teremben – az idősebb törzsvendégek inkább asztaloknál ültek a falak mentén; a fiatalabbak közelebb lézengtek a színpadhoz, teljes mértékben élvezve az estét. Ez az elrendezés remek lehetőséget biztosított arra, hogy az árnyékok közé húzódók figyelhessék őket. Mondhatni, hogy a fiatalok szemlére voltak téve.

Egy 17 éves sötéthajú fiatal fiú egy idősebb férfi ölében ült. Haját körbe felborotválta és laza ruhát viselve rosszalló arckifejezéssel nézett. Annak ellenére, hogy nagyon fiatalnak és lányosnak tűnt, az asztal körül ülő idősebb férfiak mind csodálták őt. Birtokában volt annak a bizonyos plusznak, aminek köszönhetően úgy játszhatott velük, ahogy csak akart. Ennek köszönhetően tehát mindig ő mozgatta a szálakat a háttérben. Csak az alatta ülő férfire kellett néznie azokkal a nagy zöldes-fekete szemekkel és a fickó máris rendelte neki a következő sört. Egyértelmű volt, hogy a pasas odavolt azokért a telt duzzogó ajkakért. A vékony fiú nagyot kortyolt a söréből és a színpad felé biccentett, ahol az előzenekar próbált valamit előadni, amit ő nem nevezett volna zenének.
- Hallod milyen bénák? Borzalmas. Remélem, hamar befejezik – hajolt előre és az asztalra könyökölt – Mi is a nevük? – nézett hátra a mögötte ülő férfira, figyelmen kívül hagyva a tompa nyögést, ami akkor szakad fel belőle, mikor megérezte a csinos fiú fenekét a combjainak dörzsölődni.
- Composition of Sound, vagy valami ilyesmi… - vont vállat miután a mellettük lévő plakátra pillantott, majd végigfuttatta kezét a fiú hátán – Nem tetszik a zenéjük? – kérdezte, próbálva visszanyerni a fiú figyelmét.
- Nagyon szar – jött a válasz arrogáns tónusban, és mielőtt folytatta volna, kortyolt egyet söréből – Én sokkkkal jobban csinálnám!
- Zenész akarsz lenni, helyeske? – kérdezte az egyik férfi.
Rápillantott és egy pimasz kis mosoly jelent meg helyes arcán – Persze. Szex, drogok és rock ’n’ roll! Nem fogok ebben az elátkozott Basildonban maradni. Semmiképp! Egy nap kitörök ebből az unalmas városból – mosolya önelégült vigyorrá vált miközben hosszú ujjaival rágyújtott.
- Hova akarsz menni? – kérdezte a férfi mögüle, figyelmen kívül hagyva az idegesítő háttérzenét.
- Természetesen az Államokba. Utálok itt lenni, utálom Angliát. Majd meglátjátok, egy nap híres leszek.
- A fiatal véred beszél belőled… ez tetszik – válaszolta és egyik kezét a fiú combjára tette.
- Nem. Vannak céljaim, amiket el is fogok érni – rázta meg a fejét és a színpad felé fordult, ahol az együttes végre befejezte.
- Nekem is megvannak a céljaim – hajolt előre kicsit az idősebb férfi és valamit a fiú fülébe suttogott, aki gonoszan felnevetett.
- Majd meglátjuk… de csak a Fad Gadget show után. Addig jól jönne még egy sör – ajándékozta meg egy sokat ígérő tekintettel, majd elfordult, hogy elnyomja a csikkjét.

---

A bőr ismerős illata vette körül és csiklandozta orrát. Szerette a szagát. Mindig felizgatta. A fiatal fiúk, akikkel volt, időnként hangosan felnevettek, elvonva figyelmét a zenéről, amit próbált élvezni. Ezért jött ide, nem a durva vicceiket hallgatni – főleg nem azokat, amik róla és a természetéről szóltak. Rápillantott az egyik pasasra, de ez hiba volt, mivel létrejött a szemkontaktus. Tudta, hogy most mi következik. Ismerte őket, de inkább csöndben maradt.
- Szóval, Szöszi… mondd csak, hány verset is írtál a Mesterednek? – kérdezte vigyorogva a részeg fickó.
A szőke alacsony fiú partnere rázkódott alatta az elnyomott nevetéstől, de a fiú nem nézett rá, ismerte a felsőbbrendű mosolyt, ami valószínűleg helyes arcán játszott most. Nem állt szándékában megválaszolni ezt az idióta kérdést. Amúgy sem értené meg egyikük sem őt.
- Baby, válaszolj neki – hallotta meg a nyugodt, hűvös hangot, amitől végigfutott a hátán a hideg.
- Még nyolcat – válaszolta röviden és lehajtotta fejét.
- Ó-ó, csak nem szégyelled a feladatot, amit kaptál tőlem? – kérdezte partnere és bőrbe bújtatott ujjaival belevájt a fiú derekánál a puha fehér húsba.
- Nem – kapott levegőért.
- Tényleg egy törékeny kislány vagy, nem igaz? – röhögött egy másik fiatal srác, ahogy a szőkeség punkos, de mégis lányos ruháját és sminkjét méregette. A többiek csatlakoztak nevetéséhez.
- Igen, ő az én kis szukám… - jegyezte meg a férfi kuncogva.
Önmagára nem jellemzően a szőke fiú érezte, ahogy a harag egyre magasabbra csap benne. Az egyik dolog, ami nagyon fel tudta dühíteni, hogyha gúnyolták a művészetét. Mert a verseit és dalszövegeit annak tartotta, és még ha néha úgy is gondolta, hogy nem tökéletesek, akkor is így érzett.
- Tudod mit?! – tört ki és talpra ugrott, meglepve a többi bőrbe öltözött férfit, ahogy hangja maróvá vált – Pár év múlva köszönetet mondhatok neked – fordult partnere felé -, hogy ezt akartad tőlem, mert így alkalmam fog nyílni, hogy gyakoroljam a szövegírást olyan számokhoz, amik nagy slágerek lesznek és a listákra fognak kerülni! És fel is fogom használni őket a bandában, amibe most vettek be! – azzal ott is hagyta a tátott szájú férfiakat, de pár pillanat múlva még így is hallotta a háta mögül felharsanó kacagásukat. „Senki sem fog megérteni…” – gondolta keserű szájízzel, és közelebb ment a színpadhoz, próbálva elfeledni, amit maga mögött hagyott, és a zenére koncentrálni, ami a levegőt jelentette számára. Meg fogja csinálni, bármi áron. Egy nap büszke lesz magára, megvalósítja az álmát, még ha a többiek csak egy álmodozónak is tartják…

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés