9. fejezet

- A fürdőben is kitakarítottál? – hallotta Sue parancsolgató hangját a hálóból.
- Mindjárt kész vagyok vele – válaszolta Martin miután ivott egy kis vizet a konyhában és visszasétált a szobájukba. Figyelte, ahogy csinos felesége készülődik a partira, amire pár barátjával szándékozott elmenni.
- Nem mutat egy kicsit túl sokat ez a ruha? – kérdezte Mart halkan és szemöldök ráncolva.
- Egy vagyok a DJ-k közül, ez munka. El kell adnom magam és a zenémet – pillantott rá hidegen a tükörből, miközben feltette a felsőjéhez illő nyakláncot.
Mart szemével követte a mozdulatot, majd tekintete végigsiklott a még mindig formás testen. Igen, dögös volt, de valahogy semmit nem érzett belül, ahogy ránézett a nőre. Hidegnek és üresnek érezte magát. Vállat vont és kezével megdörzsölte a tarkóját.
- Elvégre én vagyok, aki dolgozik… megint csak… még úgy is, hogy maradt valamennyi pénz a new yorki kis kiruccanásod óta – kent fel egy kis szájfényt és már indulásra kész is volt. Martin csak közömbös arckifejezéssel hümmögött és hagyta, hogy elsétáljon mellette. A nő egy pillanatra visszafordult – Oh és most már csak a tiéd a fürdő.  És jó lenne, ha Calo és Ava időben ágyba kerülne!
- Igen, édes… - morogta és csak mozdulatlanul állt ott míg meg nem hallotta az ajtó csukódását.
Felsóhajtott és bement a fürdőbe, hogy befejezze a munkáját. Csupán túl akart esni rajta, hogy aztán kimehessen az erkélyre a közlekedés zaját hallgatni és gondolkodni. Az utóbbi pár napban semmi sem számított neki igazán – még a gyerekeinek sem sikerült felvidítani őt. Természetesen megtett mindent, hogy gondoskodjon róluk, de érzelmileg megfagyott. Nem igazán volt ott velük meg Sue-val. Igen, mikor a felesége úgy döntött, hogy épp meg akarja büntetni a kutyuskáját… még a gonosz kis kínzásai közben is valahol máshol járt – valaki mással. Mindig, ha ilyen helyzetekben gondolt Dave-re, pillanatokon belül fájdalmas merevedése lett. Nem tehetett róla, el kellett képzelnie, hogy Dave az, aki ezeket csinálja vele. Azon gondolkodott, hogy vajon milyen érzés lehet általa megkötözöttnek, ostorozottnak és néha még „megerőszakoltnak” is lenni. Vagy hogy milyen lenne, ha ő kötözné ki az énekest és tenné ugyanezeket vele… Élvezné? Könyörögne még többért azon az izgatóan mély hangján? Akarná, hogy Mart szétdugja, mikor már nem bírja tovább? Sikoltaná a nevét abban a pillanatban, amikor elélvez?
Tudta, hogy torz agya kínozza őt ezekkel a dolgokkal, de egyszerűen képtelen volt nem arra gondolni, hogy mi történhetett volna köztük, ha több idejük lett volna. Soha senkinek nem merte volna bevallani, hogy mindenféle helyzetben elképzelte kettejüket.
- De megint elcsesztem… - motyogta és erősebben kezdte dörzsölni a csempéket. Olyan érzés volt, mintha elmulasztotta volna az utolsó esélyt azzal, hogy nem állt ki magáért és vette el magának azt, amit akart. David… Davidet akarta majdnem az első pillanattól fogva, hogy meglátta. Egész romantikus valami alakulhatott volna ki belőle, de a dolgok más irányt vettek. Igen, először mérges volt az énekesre, hogy betuszkolta őt abba a sarokba leállítva őt mielőtt tovább juthattak volna. Megnyalva a száját lehunyta a szemeit. Tisztán emlékezett a férfi ajkainak ízére és arra, ahogy az a hosszú nyelv a sajátjával csatázott. Mart csendesen felnyögött, de megrázva fejét elengedte egyre inkább dudorodó nadrágját. „Bassza meg, de szánalmas vagyok!” – gondolta és folytatta az átkozott csempék sikálását. Értelmetlen volt róla álmodozni. Elérhetetlen volt számára és az is marad.
Szóval azt tette, amit mondtak neki és elviselte Sue durva megjegyzéseit és dolgait, nem igazán figyelve rá. Úgy fagyasztotta meg az érzéseit, mint a múltban párszor, ahelyett, hogy az önsajnálatban dagonyázott volna. David most már a múlt részévé vált.
De még így is néha képtelen volt megakadályozni, hogy az énekes megjelenjen a gondolataiban, mint valamiféle kegyetlen emlékeztetője a legújabb baklövésének.

---

- Apu, apu, kipróbálhatom az új színes ceruzáimat? – kérdezte Rosie abban a minutumban, ahogy beléptek a lakásba.
- Persze, édes. Tudod, hogy melyik zacskóba tettük őket? – húzta össze a szemöldökét és letette a számos csomagot az asztalra.
- Igen, ezek közül vannak valamelyikben – emelte meg azokat, amiket még mindig szorongatott – Minden új iskolai cuccom ezekben van – mosolyodott el.
- Remek. Akkor menj és pakold ki őket. De később segítened kell nekem a takarításban. Meg akarjuk lepni anyut, emlékszel?
- Aha. Gyors leszek! – ígérte meg, majd elfutott a szobája felé.
David elmosolyodott és miután megszabadult a dzsekijétől és a sáljától, ő is elkezdett kipakolni. Az idő hirtelen szokatlanul csípőssé vált ezen a kései augusztusi napon. Bekapcsolva a nappaliban a tévét egy zenecsatornát keresett. Szerencséje volt, mert épp The Doors top 10 volt műsoron. Felhangosítva a készüléket visszament a konyhába, hogy készítsen valamit ebédre magának és a gyerekeknek.
Mire Rosie visszaért, az étel el is készült és evés közben a lány közelgő új iskolaévéről, meg a tervezett délutáni edzésekről beszélgettek. Minden simán ment a napi rutinjukkal kapcsolatban és hamarosan készen álltak, hogy megcsinálják a rájuk váró takarítást. Mindketten elmerültek abban, amit éppen csináltak, mikor is Dave fülét megütötte egy ismerős dallam a tévéből. Ledermedt mikor felismerte. Az a szerelmes dal volt, amit Martin annak a lánybandának írt. A képernyőre pillantott és hamarosan a lábai felmondták a szolgálatot és le kellett huppannia a kanapéra. Erőtlennek érezte magát miközben a számot hallgatta és minden a helyére kattant. Nem tehetett mást, mint hogy szembenéz önmagával.
Az elmúlt hosszú hónapok a klubbeli este óta kínozták. Próbált megoldást találni a problémájára, de semmit sem tudott kitalálni. Az egyetlen opció az lenne, hogy elhagyja a családját és megpróbálja megtalálni az igazi Dave Gahant valahol odakinn… De félt. Elég erős volt ehhez? Ez a videó jel lett volna arra vonatkozóan, hogy tegye meg ezt a lépést? A fülei csengeni kezdtek és hirtelen nem kapott levegőt. Mi van, ha ez az egyetlen megoldás? Az utóbbi pár hónapban folyamatosan harcolt önmagával, de most mindent olyan tisztán látott, mintha valaki felnyitotta volna a szemét.
- Apu, téged keresnek! – futott oda Rosie az apja mobiljával.
Még mindig ott ült egyik kezében a poros rongyot szorongatva és a klip záró képeire meredve. – Hm? Oh, ki az, édes?
- John nagybácsi – mosolygott rá, s Dave is az arcára erőltetett egy mosolyt mielőtt átvette volna a telefont.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés