2. fejezet

Érezd a fekete fény sűrűségét. Majdhogynem anyaga van olyan sötét. Szinte megérintheted. És meleg. Nem: forró, tüzes. Beborít. Benned él. A tűz végigfut az ereiden, pulzál. Elevenen éget téged abban a fekete lyukban. Érzed a hideg hívását? Pont alattad van. Látod? Te fekete és meleg vagy – ő pedig fehér és hideg. Vedd magadhoz. A tiéd. Csillapítani fogja az égető éhségedet. Egyél belőle. Ez az, tartsd közel magadhoz. Ő majd lehűt téged. Olyan jó érzés, hogy érinteni akarod, ahol csak tudod. Puha és olyan illata van, mint a hűsítő nyári esőnek. Lélegezd be. Lélegezd be őt. Élvezd a borzongást, ahogy belélegzed őt a tüdődbe. Ízleld meg a molekuláit a szervezetedben. Hmmm, finom! De többet akarsz. Mindent akarsz. Most már látod őt? Halálra van rémülve. Könnyű préda. És neked enned kell. Szabadnak kell lenned. Szabadjára kell engedned a tüzet. A felszínre kell engedned. Nincs más választásod. A tűz máris beborítja az egész testedet. Füstöt lélegzel be. Csapdába esett alattad. Lefogod, hogy moccanni sem bír. Fújtat a félelemtől. Vagy a várakozástól? Gyerünk! Próbálj rendes lenni! Ne várasd meg! Szippantsd be a félelmét. Ízleld meg a hideg verejtéket a nyakán. Borzong, ahogy a nyelved a bőrét érinti. Te is borzongsz. Az éhséged kibírhatatlan. Most már ki kell engedned. Látod, a kezeid az én mancsaim. Látod, a fogaid az én agyaraim. A szőr feláll a tarkódon és a hátadon. Most én vagyok te! És ma este lakmározni fogunk. Harapd meg. Élvezd a kiáltását. Erősebben, még inkább hallanod kell a sikoltásait. Érezd, ahogy a karmaink felszakítják az oldalát. Nyald le a vért. Mámorító. Halld a hangodat. Morgunk. Üvöltünk. És ő az élvezettől sikolt. Mostantól élvezni fogja. EGYÉL! Szívd a vérét, tépd a bőrét, hogy még többet ehess.

(Most csak egy kisfiú vagy, aki kívülről nézi a szörnyeteget. De tudod, hogy benned él. Ő te vagy. Te teszed ezt miközben ő irányít. Úgyhogy megpróbálod megállítani, de túl kicsi és gyenge vagy. Csupán egy kis ijedt fiú vagy, aki el akar futni. Aki el akar bújni a sötétben az elől a gonosz dolog elől, ami te vagy. Martin most már sikolt.) HAGYD ABBA! Ne bántsd őt! (De az ő vére tapad a kis kezeidhez. Az ő vérében fürdik a tested.) NE BÁNTSD ŐT! SZERETEM ŐT! HAGYD ABBA! (Most már sírsz. Nem tudod megállítani őt. Sosem tudtad. Úgyhogy megpróbálsz megszökni. Próbálsz a fenekeden hátracsúszni a hatalmas fekete falak sarkába. Sírsz és tehetetlenül suttogod, amit percekkel ezelőtt kiabáltál. Nem tehetsz semmit, csupán bámulni tudod őket, miközben próbálsz a falakhoz csúszni. De a falak egyre távolabb és távolabb kerülnek, minél inkább el akarod érni őket.) Kérlek, ne öld meg… Szeretem őt… kérlek, hagyd abba… kérlek… (Nem menekülhetsz. Sosem fogod elérni azokat a falakat, amik megvédhetnék a hátadat és elrejthetnének a múlt árnyai között. Azok már messze-messze járnak. Az a valami morog és a szeretőd húsát tépi. A vérét szívja, miközben ő sikolt a fájdalomtól. Az arcod az ő vérétől ragacsos. A körmeid alatt az ő bőre van. A vérét ízleled a szádban. A torkodon csorog lefelé. Fulladozol a vérétől. És nem menekülhetsz. És nem állíthatod meg.) Kérlek, ne… ne… ne… neeeee… (Édes húsát a szádban ízleled. Elevenen felfalod. A húsát rágod.)

- NEEEEE! – Dave reszketve ébred a rémálomból. Még mindig érzi. Az egész teste jeges verejtékben úszik. Levegőért kapkod. A szoba forog vele. A vihar odakint tombol. Még mindig érzi az ízt a szájában. A forró friss vér… a meleg élő hús. Dave kivágódik az ágyból a fürdőbe sietve, s a porcelán trón fölé hajol fölajánlva gyomra tartalmát az ott élő Istennek, remélve, hogy segíteni fog rajta.

Az esti vihar szakadó esőt hagyott maga után másnap. Az időjárás borongóssá és sötétté vált. A stúdióból hallották az időnként felhangzó dörgéseket. Egy nagyon sápadt és csöndes Dave Gahan ült a keverőpultok előtt a földön a reggeli újságot és az erős espressoját tartva. A kezei még mindig remegnek. Andrew egy ideje figyeli őt. Nem igazán tudja, hogy miként reagáljon rá. Amennyire csak lehet, próbál bízni a társában. De túl sok visszatáncolást látott már. És ismerve az énekes többi problémáját, nagyon is tisztában van a helyzet törékenységével. Először is be kell vallania: aggódik.

Végre! Martin megérkezett, bár késve az eső miatt. Szinte lehetetlenség ilyen időben taxit fogni. Belekezd a reggeli rutinjába pár béna vicc után a viharról. Aztán meglátja Dave-et. Annyira sokkosnak és ijedtnek tűnik a sötét árkokkal a szemei alatt. Ő sem tudja visszatartani az aggódását. Közelebb lép a magas férfihoz.

- Reggel óta ilyen?

- Igen, de szerintem a szokásos fejfájása miatt. Láttam, hogy a halántékát dörzsölte, és a kávéját sem issza, csak tartja.

- Beszélek Chrisszel. Talán Dave beszélt vele. Remélem, semmi komoly – siet el, hogy némi információt szedjen ki a zenészből, akivel Dave cigizni szokott. De mindenki tanácstalan az állapotát illetően. Úgy tűnik, hogy majdnem balesetet is szenvedett míg idevezetett. Azt mondják, hogy meg van húzva a kocsija.

Egy kicsit később a két szőke férfi az énekes előtt guggol szólongatva őt. De úgy néz ki, hogy teljesen máshol jár. A dobos elkezdi rázni a vállát. Két ködös véreres szem találkozik az övékével.

- Hé, jól vagyok! Egy perc múlva feléneklem azt a számot, csak kávézni akartam egyet.

- Dave, szerintem pihenned kellene – mondja el véleményét csendesen Christian megfogva Dave karját, hogy felsegítse. A zavart férfi úgy tűnik, hogy szédül is.

- Visszatért a migréned, igaz? – kérdezi Martin és úgy néz ki, mint egy szomorú apuka – Beszélek a többiekkel és Chris majd elvisz a hotelodba. És majd később beszélek veled, hogy mire jutottunk Johnnal ma – jelenti ki ellenkezést nem tűrő hangon.

- Igen, hazaviszlek – jegyzi meg a dobos kényszerítve a vékony figurát, hogy távozzon vele, szintén nem hagyva neki ellenkezési lehetőséget. Úgyhogy Dave csak annyit tud tenni, hogy valamit motyog az orra alatt, hogy jól van és nincs erre szükség, de engedi magát kivezetni az épületből.

A hotel nincs messze, de a nap ennyi idő alatt is meggondolja magát és megjelenik az égen, mint holmi díva kiterítve sugarait a nyilvánosság elé, hogy csodálják ragyogását. Az út kellemes volt, Chris próbált néhány vicces történetet mesélni a szülővárosáról. És mielőtt elment, mint valami kötelességtudó nővérke ellenőrizte, hogy Dave bevette-e a gyógyszereit és megkérdezte, hogy szüksége van-e még valamire. Az erős fájdalomcsillapítók szinte azonnal kiütötték a férfit. Mikor legközelebb felébred a telefonja csörgésére, már késő délután van.

- Huh? – sikerül végre megtalálnia azt az istenverte mobilt.

- Helló, Martin vagyok. Remélem, nem ébresztettelek fel…

- De felébresztettél.

- Bocs, csak el akartam mondani, hogy a többiekkel megegyeztünk egy hosszú hétvégében. Úgyhogy szünetet tartunk az elkövetkező négy napban. Mindannyiunknak jól jönne kicsit több szabadidő… Én meglátogatom a lányaimat és Chris is hazamenet.

- Szóval meg akarsz győzni róla, hogy nem miattam van… nagyon okos.

- Kérlek, ne kezd most ezt el. Az igazat mondom, és te sem tudsz ilyen állapotban dolgozni, te is tudod jól.

- Igen Apuci! Jó leszek Apuci! Érezd jól magad a gyerekekkel.

- Kösz. És kérlek, vedd komolyan… Aggódom érted – halkul el a végére – Szia, David! – teszi le gyorsan, bizonytalanságban hagyva Dave-et az érzései felől.

Tudja, hogy a rémálma igaz volt. Ő követte el ezeket. Annak idején voltak olyan éjszakáik, amikor így kínozta Martint. Néha meg is kötözte. Mart érezni akarta a fájdalmat, neki meg ki kellett engednie azt a valamit, mielőtt teljesen az őrületbe kergette volna. Pokoli és tökéletes párost alkottak. Szükségük volt egymásra. Hogyan lehetne képes tovább csinálni ezt a szelídítője nélkül? Martin volt az egyetlen, aki úgy fogadta el, ahogy van. Talán a szörnyeteg diadalmaskodni fog felette. Nem. A gyógyszerek és a doktorok segíteni fognak. Az egész csak egy tévképzet, arra pedig vannak bogyóik. Nem igazi… csak a fejében van. Nem engedheti, hogy visszazuhanjon a sötétségbe.

A csengő hangja téríti magához a gondolataiból.

- Oh! Nicsak! – bámul az ajtóban álló barátnőjére.

- Nos, téged is jó látni, David – csókolja meg az arcát Jennifer – Szóval, beengedsz?

- Oh, bocsi – veszi el a csomagjait – Azt hittem, pénteken jössz.

- Hm, akkor inkább menjek vissza? – kérdezi tettetett sértődöttséggel és ártatlansággal az arcán.

- Nem, butuska – lép beljebb vele Dave és a karjaiba veszi – Csak fáradt vagyok és meglepett – rejti el az arcát a hosszú barna hajban belélegezve a nő megnyugtató illatát.

- Martin felhívott, hogy megint visszatért a fejfájásod, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hamarabb jövök. És amúgy is beszélni akartam veled – néz rá a szomorú férfira – Azt hiszem, közelebb kerültünk, és én akarom ezt. És szerintem, beszélnünk kellene arról, hogyan is látjuk a kapcsolatunkat és mit is akarunk kihozni belőle.

Következő fejezet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés