18. Fejezet

Sirius

Sexy Sirius, alias Gary Oldman J

Másnap Estrelle már kora reggel a gyengélkedőn ült Sirius ágya mellett. A férfi ugyan még mindig nem volt eszméleténél és az arca is eléggé beesett volt, mégis jobban nézett ki, mint pár nappal előtte. A lány csak fogta a mozdulatlan kezet, és még mindig az igazgató szavain gondolkodott.

-         Sajnálattal hallottam Minervától a dolgot. Reméltem, hogy az én varázslataim elegendők lesznek, de úgy látszik tévedtem. Elérkezettnek látom az időt arra, hogy komolyabb eszközökhöz nyúljak…

-         Mire gondol?

-         Nos, egy roppant bonyolult eljárással remélhetőleg hatásos védelmet tudnánk maga köré szervezni, de ez a módszer egyben roppantul veszélyes is. Nem tudom, hogy…

-         Szeretném hallani professzor úr!

-         Rendben. Tehát a lényeg az, hogy meg kell idéznünk egy démont, aki védelmet tud biztosítani önnek.

-         De hát ez… ez nagyon nagy hatalmat igénylő varázslat, és ha nem tévedek, rengeteg áldozatot is be kell mutatni ahhoz, hogy…

-         Ne féljen Estrelle, a tanári kar véleményem szerint biztosan segíteni fog, a többit pedig csak bízza rám! Most mindenek előtt még áttanulmányozom néhány könyvemet, amik pontos leírást adhatnak, és majd hivatom, ha konkrétummal szolgálhatok.

„Na igen, nem nagyon tehetek ellene semmit. Úgy tűnik ez az utolsó esélyem, ha önmagam akarok maradni… Ez nem lehet igaz! Miért kell mindennek ennyire bonyolultnak lennie?!”

-         Ráadásul még te sem tértél magadhoz… Jaj, Sirius! Én nem így képzeltem ezt az egészet… Én komolyan nem akartalak bántani… Még talán azzal tudnám vigasztalni magamat, hogy a mi kapcsolatunk mindig is furcsa volt…

Estrelle rámosolygott a férfire, majd a következő pillanatban egy réges-régi jelenet elevenedett meg lelki szemei előtt…

*

Egy fiatal, alig huszonkét éves lány vágott át hangtalanul az erdő ősöreg fái között. A szürkületi homályban még néhány madár csiripelése hallatszott, de amint az est egyre közeledett, mindinkább nagyobb csend ereszkedett az erdőre is. Ahogy a lány felért az előtte magsodó hegy lábához, visszanézett a távolban elterülő falucskára, ahonnan útja indult. Fekete szemeiben megcsillantak a távoli ablakok és a csillagok fénye. Hosszú hajába pedig bele-belekapott a hűvös, északi szél. A lány mindig elcsodálkozott a Skót-felföld szépségein.

A Mágiaügyi Minisztériumban eltöltött három év alatt a megbízásoknak köszönhetően sokfelé járt, hogy felkutassa és megfigyelje a vámpírok viselkedését, és alkalomadtán még beszédbe is elegyedett velük. Most is ehhez a zegzugos barlangrendszerhez küldték, mivel a faluból érkezett jelentések szerint egy vámpír bujdokolt arrafelé. Estrelle mindig is szeretett utazni, és minden „küldetésére” nagy lelkesedéssel indult.

Lassan ismét a hegy felé fordult és szemével pásztázni kezdte az élesen kimeredő sziklákat. Magát bíztatva végül ismét elkezdett felfelé lépkedni. Mire az egyik feketén ásító barlanghoz ért, kicsit ki is fulladt. Lassan előhúzta pálcáját, de nem gyújtott kis lángocskát a végén, hiszen elég jól látott a sötétben. Sokkal jobban, mint az átlag varázslók és boszorkák. Hangtalanul bement a vájatba, de az üres volt.

„Hát akkor hajrá! Van még egy pár…” – bíztatta magát és feljebb mászott a csúszós köveken. De hiába nézte át már legalább a tizedik barlangot, egyikben sem látta jelét annak, hogy azt valaki is használná. Mikor lenézett a mélybe, kicsit elcsodálkozott. Nem is vette észre, hogy ilyen magasra mászott. Már épp arra gondolt, hogy pihen egy kicsit, amikor alig hallható zaj ütötte meg a fülét. Először nem ismerte fel, hogy mi az, de aztán rájött, hogy pár kavics indult lefelé a lejtőn nem messze mögötte. Érezte, hogy valaki, vagy valami arrafele jár, és egy másodpercre az egyik barlang előtt egy fekete árnyat vélt kivenni a sötétségből, ami a következő pillanatban már el is tűnt az alagútban.

Nagyon óvatosan elindult a vélt irányba és ügyelt rá, hogy ne csapjon semmi zajt. A barlang szájánál erősen megmarkolta pálcáját és a falhoz tapadva elindult befelé. Az adrenalin száguldozott a vérében. Minden lépés után megállt hallgatózni, de még hosszú percekig nem hallott semmit, csak a kövekről csöpögő víz hangját. Aztán egy forduló után mintha egy alakot látott volna az egyenetlen padlón feküdni. Lélegzetét visszafojtva közelebb lopakodott, és akkor már meg is hallotta a sípoló szuszogást a fekete halom felől.

Estrelle pár percig csak állt és hallgatta. Végül vett egy mély lélegzetet és az úgy tűnt alvó alak felé indult előre szegezett pálcával.

-         Lumos! – suttogta alig hallhatón, mire a pálca végéből egy kicsiny láng bújt elő bevilágítva a barlang egy részét. Amint a földre nézett, magától pár méterre meglepődésére nem egy állatot – mint ahogy sejtette -, hanem egy embert látott hason feküdni. Hatodik érzéke megsúgta, hogy nem vámpírról van szó. A külseje alapján inkább remetének tűnt derékig érő fekete, csimbókos hajával, csontsovány karjaival és ezer helyen elszakadt ruhájával, ami Estrelle szerint hajdanán egy talár lehetett. A férfi arcát nem látta, mivel azt jobb karjára hajtotta, a balon viszont egy mély sebet fedezett fel a hosszan felszakadt, koszos anyag alatt, ami még csillogott a friss vértől. A lánynak úgy tűnt, mintha a férfi valami elől menekült volna, de az ereje elhagyta, mielőtt elérhetett volna rejtekhelyére.

Gondolataiból egy hangosabb szusszanás térítette magához, ami akár kutyamorgásnak is beillett volna. Estrelle centiről-centire közelítette meg a férfit, és már nyúlt volna a seb felé, hogy alaposabban megvizsgálja, mikor az idegen ujjai hirtelen a nyaka köré kulcsolódtak, és a lányt teljes súlyával a barlang kemény falához szorította. Estrelle tágra nyílt szemmel figyelte a dühtől és félelemtől eltorzult arcot.

-         Ki maga és mit akar? – mordult fel mély, reszelős hangon a férfi.

-         Sirius Black. – nyögte elhalón a lány.

-         Á, csak nem a Minisztériumtól jött? Újabban fiatal lányokat küldenek az elfogásomra? – mérte végig szemtelenül a lányt. – Be kell valljam… nem rossz, nem rossz…

-         Disznó! – sziszegett vissza fojtottan.

-         Na-na, csillagom, előbb azt mondd meg, hogy hogyan találtál rám!

A lány elszántságtól és dactól csillogó szemmel nézett a férfira, akinek szakálla alatt gúnyos mosoly ült. De a szemei továbbra is hidegek, mégis tébolyultan csillogóak maradtak. Estrelle azonban rögtön észrevette a szemek alatt húzódó sötét karikákat, amik hosszú álmatlanságról tettek tanúbizonyságot.

-         Én nem magát kerestem…

-         Na persze, és ezt higgyem is el?

-         Nem kell elhinnie, elég ha én tudom, hogy nem hazudok. – húzta össze kicsit a szemét.

-         Akkor mégis mit keres itt?

-         Egy állítólagos vámpír után kutatok, akit a falusiak láttak errefelé kószálni.

-         És mit akar attól a vámpírtól?

-         Az nem tartozik magára.

-         Igazán? – Hogy hangsúlyozza Estrelle hátrányos helyzetét, kicsit erősebben szorította meg fél kézzel a nyakát, másikkal pedig lefogta pálcáját tartó kezét. Finoman beleszimatolt a levegőbe. – Hmm… érzem a félelem szagát…

-         Én nem félek magától!

-         Olyan biztos ebben? – azzal olyan közel hajolt a lány arcához, hogy ajkaik pár centi híján összeértek. – Most már csak arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy mit akart csinálni velem, amikor elindult felém?

Estrelle torkán nemigen akartak szavak kijönni. Furcsán érezte magát. Rettentően idegesítette a férfi, aki még ilyen állapotában sem vesztette el fölényét. Taszította az ápolatlansága, mégis… érezte, ahogy belenézett a fekete szemekbe, hogy valami nincs rendjén. Hirtelen mintha már nem is lett volna olyan hűvös az éjszaka… Gyorsan Black karjára emelte tekintetét és rekedten megszólalt.

-         Láttam a sebét… gondoltam… gondoltam megnézem, hátha tudok segíteni…

Legnagyobb meglepetésére Sirius hangosan nevetni kezdett. De Estrelle nyomban megérezte, hogy ez nem boldog nevetés…

-         Most meg mit nevet?

-         Tudja… tudja már nem is emlékeztem rá, hogy… hogy mióta nem mondtak nekem hasonlót. Már nagyon régen nem törődött velem senki…

-         Értem.

-         Nem. Maga soha nem fogja érteni. – azzal Estrelle legnagyobb döbbenetére és megkönnyebbülésére elengedte őt, és fáradtan hátrébb ült. – Tizenkét év mindenféle szeretet nélkül hosszú idő…

-         Tizenhárom év még hosszabb. – Sirius erre a mondatra felkapta a fejét.

-         Micsoda?

-         Nem érdekes. Na, megengedi, hogy ellássam a sebét, vagy nézzem végig, ahogy elvérzik?

A férfi ugyan még mindig gyanakodva figyelte a lányt, mégis hagyta, hogy segítsen neki. Miután Estrelle végül leszakított egy darabot talárja ujjából és a szépen gyógyuló sebet bekötözte vele néhány fertőtlenítővarázslat után, gúnyosan elmosolyodott.

-         Most már elhiszi, hogy nem az életére akartam törni, és nem azért küldött a Minisztérium, hogy elkapjam magát? Különben is… arra ott vannak a dementorok, nem?

-         De a Minisztériumnak dolgozik, igaz? – Estrelle bólintott. – Akkor nem bízhatom magában.

-         Ugyan miért nem?

-         Mert én egy veszélyes szökött rab vagyok. Egy tömeggyilkos.

-         Magának úgy tűnik, hogy fejvesztve menekülök, vagy megpróbálom elátkozni a pálcámmal, amit minden bizalmatlansága ellenére nálam hagyott?

-         Tehát… ha most elengedem, akkor nem fog a nyakamba varrni egy rakás minisztériumi embert?

-         Nem. – maga Estrelle is meglepődött a válaszán.

-         Miért? – nézett rá hitetlenkedve a férfi.

-         Mert nem hinném, hogy maga bűnös.

Sirius nem jutott szóhoz. Az eszét se tudta már, mióta nem látott olyan embert, aki hitt az ártatlanságában, aki nem fordította el a fejét, aki nem suttogta, hogy gyilkos… A felismerés, hogy már mennyire vágyott erre, teljesen letaglózta. Maga sem tudta miért, de mindjárt szimpatikusabbnak tűnt neki a lány. Hálája jeleként pedig rá is mosolygott. Hirtelen zavarni kezdte saját ápolatlansága. Csimbókos haja, sárgás fogai, beesett arca, ápolatlan szakálla. Ruháira pillantva még jobban elborzadt. Azon megszámlálhatatlan szakadás és vastag réteg sár száradt. Eddig nem nagyon törődött a külsejével, hiszen csak a menekülésre gondolt, és kutya alakjában nem is számított ruhája állapota. Gyorsan megrázta a fejét, hogy a szokatlan gondolatokat kiverje a fejéből és újra a lányra nézett.

-         Ő… nem lenne jobb, ha… Nem éhes? – szakította meg a feszült csendet Estrelle. Látva a férfi felcsillanó szemét, gyorsan oda is varázsolt pár szendvicset, miután biztosította „vendéglátóját”, hogy nem őt akarja megátkozni.

Miután végignézte, ahogy a férfi eltűnteti az ételt, lassan felállt.

-         Nekem ideje lenne mennem. Gondolom az a vámpír ma már nem fog jelentkezni… - kacsintott hamiskásan a férfire, majd eltűnt a sötétben.

Ezek után többször is elment Siriushoz, bár néha a férfi napokra eltűnt. Vitt neki ételt, és pár pokrócot. Ahogy telt az idő, egyre jobban megnyíltak egymás felé. Rengeteg dologról beszélgettek. Sirius például elmondta, hogy mi is történt valójában Peter és közte azon az utcán. Hogy hogyan nevetett fájdalmában és keserűségében, amikor Pettigrew eltűnt a csatornában. De az azkabani évekről még makacsul hallgatott.

Estrelle pedig elmesélte hogyan élt tizenhárom évet szeretet nélkül, hogy milyennek találta a Roxfortot, merrefelé dolgozott.  Aztán egyik nap felvetette az ötletet, hogy menjenek el hozzá, hogy Sirius rendbe tudja egy kicsit hozni magát.

Sirius - mint mindig – most is először gyanakodva fürkészte a lány tekintetét, de végül elmosolyodott és rábólintott. Rájött, hogy bízik a lányban, aki ígéretéhez híven, nem hozta a nyakára az üldözőit.

A barlang bejáratánál azért a biztonság kedvéért gyorsan átváltozott kutyává, és úgy követte egy darabig a nőt, majd együtt hoppanáltak.

Estrelle akkoriban egy szerény házat bérelt a muglivilágban. Miután elvégezte a Roxfortot és a Minisztériumnak kezdett dolgozni, többé nem akart a szülői házban maradni, ami szülei halála óta mintha maga is haldokolt volna a benne terjengő sötétségtől.  Házában volt egy előszoba, ahonnan jobbra egy nappali, balra a konyha és egy kis éléskamra nyílt, szemben pedig egy lépcső vezetett a három emeleti hálószobához, amikhez nem túl nagy, de kényelmes kis fürdőszobák is tartoztak.

A lány körbevezette a férfit, az egyik fürdőben megmutatta, hogy mit hol talál, majd lement a konyhába valami vacsorát összeütni. Sirius hosszasan folyatta magára a melegvizet. Már régóta nem jutott több neki hideg patakoknál és tavacskáknál. Abban a pillanatban rettentő hálát érzett a különös lány iránt, aki megajándékozta őt ezzel az apró örömmel. Mire visszatért a konyhába, addigra az egész házat finom illatok töltötték be. Bár Siriusnak teljesen új volt a környezet és a helyzet, az otthonos kis ház nagyon megtetszett neki.

Nem akart a lányra ijeszteni, ezért megköszörülte a torkát. Mikor Estrelle egy pohárral a kezében megfordult, az rögtön ki is esett a kezéből és apró darabokra tört a kőpadlón. Annyira sokkolta a változás, amin a férfi átment, hogy percekig nem tudott megszólalni. Sirius lassan elmosolyodott, majd Estrelle felé indult, hogy segítsen összeszedni az üvegdarabokat. A lány még mindig megbabonázva nézte őt, ahogy előtte állt. Tekintete ide-oda járt a férfi tiszta és sima arcán, ami a borotválkozás után mintha tíz évet fiatalodott volna. A haját is jócskán megkurtította, most csak a válláig omlott vizes csigákban. A sötétzöld póló és a fekete farmer, amiket egy ház udvaráról lopott el, pontosan illettek rá. Ugyan arca még mindig beesett volt és szemei alatt a karikák sem halványultak, már látszott rajta a visszatérő élet színe. A lány hirtelen észbe kapott, hogy már percek óta hitetlenkedve bámulja, ezért inkább gyorsan az üvegdarabok után nyúlt, teljesen megfeledkezve róla, hogy elég lenne egy varázsszó, és máris régi alakjában tündökölne a pohár.

Sirius segített neki, és mosolyogva vette tudomásul, hogy régi csábereje visszatért. A kis incidens után megvacsoráztak. A férfi megjegyezte, hogy régen evett ilyen finom rántottát, mikor Estrelle magyarázkodni kezdett volna, hogy nem volt otthon más. Miután mindent elpakolt, ismét szóba elegyedtek.

                                                    (...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés