Sea of Sin
Sea of Sin

 
Kapcsolatok / Contacts
 
Useless-girl
 
Slipknot (ENG)
 
Trivium (ENG)
 
SepticFlesh (ENG)
 
Behemoth (ENG)
 
Adam Lambert (ENG)
 
Teen Wolf / Sterek (ENG)
 
Marvel Cinematic Universe (ENG)
 
30 Seconds To Mars (ENG)
 
PLACEBO (ENG)
 
DM Fanfictions (ENG)
 
Bi/Lesbian/Gay stories (ENG)
 
Sophie/U-girl - Chance for Immortality
Sophie/U-girl - Chance for Immortality : Chance for Immortality 33.

Chance for Immortality 33.

  2006.04.06. 22:34


Író: Sophie

Közzététel dátuma: 2006.04.06.

Elérhetőség: estrelle@citromail.hu

Tartalom: A Nagy Csata és történései. Kissé néhol részletesre sikeredett. Egyébként érdekes, hogy hamar túl akartam jutni rajta, ehhez képest elég terjengősre sikeredett… :D

Megjegyzés: Sajnálom, hogy ennyit kellett várnotok a folytatásra, de valahogy kifogytam a spirituszból. Meg ugye egyben küldöm ezt az igencsak hosszúra sikeredett fejezetet, ezért is más a formátum kicsit. (Az esetleges hibákért elnézést!) Kritikákat szeretettel várok!

 

33. Fejezet

The end of all things…

 

A kastélyban szokatlan csend uralkodott. Senki sem járt a folyosókon. A portréalakok nyugtalanul sugdolóztak és át-átsurrantak szomszédaikhoz. A levegőben vészterhes feszültség ült. Egyedül a Nagyterem felől hallatszott némi mozgolódás.

Odabent az ott maradt diákok és az időközben megérkezett erősítés hallgatta Dumbledore utasításait az estére vonatkozóan. A négy hosszú asztal most is végig tele volt. Egy szék sem maradt üresen, de a rajtuk ülők most nem voltak egységesen fekete talárokba öltözve. Ugyanúgy, mint két éve a Trimágus Tusán, a Nagyterem megtelt különféle színfoltokkal, de ez az alkalom korántsem volt olyan vidám.

Minden jelenlévő arcán feszült várakozás, néhol félelem és kezdődő pánik jelei mutatkoztak. Mint az várható volt, a Mardekár asztalánál ült a legkevesebb diák. Perselus Piton arcáról azonban ezzel kapcsolatban sem lehetett semmi érzelmet leolvasni. Ha lehet, vonásai még a szokásosnál is merevebbek voltak. Nem törődött a horzsolásait bámulókkal. Most igazán jól jött neki, hogy mindig magasított nyakú ingeket és talárt hordott, hisz így azok eltakarták a fehér kötés nagyját a nyakán. Hosszú, néhol lehorzsolódott ujjaival türelmetlenül dobolt Dumbledore mellett az asztalon.

 

„Az óra lüktet lassú percegéssel,

Kimérve a megmérhetetlen időt;

Ébren a honfigond virasztva mécsel,

Homlokra összébb gyűjti a redőt.

Vajúdni meddig tart még e világnak?

Sors! Óraműved oly irtóztató:

Hallom kerekid, amint egybevágnak:

De nincs azokhoz számlap, mutató.”*

 

Elgondolkodva hordozta körbe tekintetét. Csodálkozott rajta, hogy Dumbledorenak sikerült ennyi mindenkit összeszednie ilyen rövid idő alatt. A Hugrabug asztalánál a Beauxbatons –ból és Franciaországból érkezett varázslók és boszorkányok ültek, a Griffendélnél szinte minden idősebb diák ottmaradt aggódó, de büszke szüleikkel és a Rendtagok többségével. A Weasleyk például teljes létszámban felvonultak – kivéve persze Percyt, akivel még mindig nem rendeződtek a dolgok. Az idősebb fiúk mellett idegen barátaik ültek. A Hollóhát székeit a Lupin és Cover professzor által meggyőzött vérfarkasokkal, roxmortsi lakosokkal, és pár minisztériumi emberrel osztotta meg. A Mardekárhoz kerültek a Bulgáriából, Írországból, és máshonnan segíteni érkező mágusok. Ők voltak a legtöbben. A házimanók ugyan nem jelentek meg, de Piton tudta, hogy Dumbledore nekik is engedélyezte a harcot. Bár nem fűzött sok reményt a manók varázserejéhez és hatékonyságához, most sem szólt bele Albus döntésébe.

Számba kellett továbbá venni azt a pár vámpírt is, akik tartoztak az igazgatónak és most a katakombákban aludtak, a két sárkányt, akiket Charlie Weasley hozott, valamint a Tiltott Rengetegben élő megannyi állatot és lényt is, akik készek voltak megvédeni Roxfortot és az otthonukat.

Keserűen felsóhajtott. Tudta, hogy mindez még mindig kevés lesz a Nagyúr hatalmas seregével szemben. De nem tehettek semmit. Persze nekik itt van a „híres” Potter is!

„Nevetséges! Dumbledore tényleg azt hiszi, hogy ez a taknyos kölyök el tudja törölni a föld színéről a Sötét Nagyurat? Hogy lenne képes erre? Hiszen akkor legalább olyan hatalmas erejének kellene lennie, és ha ez igaz lenne, akkor nem reszketne és sápadozna, mint most is. Biztosan nem lesz képes megölni a Nagyurat! Képtelenség! Néha úgy érzem, a Nagyúrnak igaza volt azzal kapcsolatban, hogy Dumbledore bolond…

És ez az átkozott várakozás… Ez sokkal idegőrlőbb! És csak rosszabb lesz minden eltelt perccel. A Nagyúr sem bolond. Direkt megvárat minket, hagyja, hogy a pánik és a félelem növekedjen, amik pontatlansághoz, gyengeséghez vezetnek. Azt hiszi, ezzel könnyű prédák leszünk a halálfalói között. Nos, én nem fogom könnyen adni magam, az biztos. Annyit küldök a másvilágra, amennyit csak lehet. Nem fognak érdekelni a Minisztérium kikötései! Méghogy kábítóátkok! Ezek nem érdemelnek mást, csak a halált! Mondjuk furcsa, hogy ezt pont én mondom, hiszen akkor ennyi erővel én is azt érdemelném. És ha esélyt adok rá, könyörtelenül ki is fogják használni. Gondolom a Nagyúr szemében most igencsak nagy szálka lettem. Persze nem hiszem, hogy a történtek után személyesen akarna végezni velem. Lesz neki anélkül is elég dolga. Például legyőzni Pottert és Dumbledore-t. ”

Elmélázva simított végig sima állán, és az igazgató felé pillantott, aki még mindig instrukciókat adott a támadással kapcsolatban. Nem figyelt rá, a tanári karral és a Rendtagokkal már este mindent részletesen megterveztek. Mindenkinek meg volt a helye. Neki is. Most fürkészőn figyelte az Albus mellett ülő két mágust, akik nagyon hasonlítottak az igazgatóra. Az egyik a Szárnyas Vadkan csaposa, Aberforth Dugald Quintius Dumbledore, a másik pedig Damian Jonathan Caius Dumbledore.

„Sose gondoltam volna, hogy Albusnak még van élő rokona Aberforth -on kívül. És most előkerül ez a Damian… Olyan furcsa ez az ember. Ugyanazt a nyugalmat árasztja, mint Albus, de valahogy kicsivel mégis ’ősibbnek’, tapasztaltabbnak tűnik. És ismeri Estrelle –t. Az a tegnapi megjegyzése nem lehetett véletlen.  ’A holló még kiszabadulhat a kétfejű sas markából, ha lesz, aki elszakítja a köteléket…’ Biztos, hogy Estrelle –re célzott vele, de pontosan mire gondolt? Látó lenne? Túl sok a kérdés körülötte, de ha Albus megbízik benne, akkor én sem tehetek mást. Amúgy sem tűnik rosszindulatúnak…”

Damian hirtelen ránézett és halványan elmosolyodott.

„Hihetetlen, ugyanaz a szempár. Három pár égszínkék tekintet… hajszálra ugyanolyanok… Le sem tagadhatnák a rokonságot.”

Inkább a diákokat kezdte mustrálni és magában latolgatni kezdte, hogy mennyi esélyük lesz a túléléshez. Longbottomon például egyenesen megütközött, mikor megtudta, hogy marad. Maximum tíz percet adott neki, habár a Minisztériumi eset után… Grangerben viszont a maga módján bízott. Túl tehetséges ahhoz, hogy elessen. Weasley egy másik kérdés. Ha a lány mellette marad, túlélheti. A Hollóhátasokban sok esélyt látott, a Hugrabugnál viszont csak pár tehetséges párbajozót tudott volna megnevezni. Természetesen az ottmaradt Mardekárosai többségében biztos volt, hogy nem fog csalódni. Akik meg a másik oldalon fognak harcolni… nos remélte, hogy észhez térnek, bár ennek minimális volt az esélye. Talán ha szembesülnek a veszteségekkel és a harc kegyetlenségével, rádöbbennek, hogy helytelen, amit tesznek.

És a legnagyobb kérdőjel Potter volt. Ha felülkerekedik, megmenti a varázsvilágot, és talán a muglikat is. Ha elbukik, annak beláthatatlan és súlyos következményei lesznek mindkét világra nézve. Utálta bevallani, de egy kicsit reménykedett, hogy a kölyöknek sikerül győzni. De ami a legjobban foglalkoztatta, az még mindig Estrelle volt. Vajon sikerül kiszabadulnia saját elméjéből? Le tudja-e győzni Deborah Seraphint?

Még mindig reménykedett, hogy életben maradhat, hogy visszatérhet. Rettenetesen vágyott rá, hiányzott neki az érintése, a hangja, a mozdulatai. Nem akart belegondolni, hogy talán már csak az emlékeiben él. Dumbledore –ral sem beszélt a félelmeiről, túl büszke volt ahhoz. De akkor ki mással oszthatta volna meg a gondolatait? Rajta kívül senki sem volt kíváncsi rá. Csupán Estrelle. Lázálmaiban gyakran volt vele. Hol szeretkeztek, hol halkan beszélgettek, de volt mikor csak szótlanul és szorosan átölelte. Az ilyen álmok után kínszenvedés volt az ébredés. Testét csak egy kiadós hideg zuhany csillapíthatta le – de néha az sem. Az utolsó nap közeledtével azonban a sürgető ösztönök a háttérbe szorultak és már csak arra vágyott, hogy egészségesen láthassa és végigsimíthasson az arcán. Be kellett vallania magának, hogy nem tudja elfelejteni őt soha többé, hogy… az Isten verje meg: beleszeretett! Persze ezt már régebben is tudta magáról, de mégis… ahogy újra és újra tudatosult benne, mintha megijedt volna, ilyenkor pedig hogy elnyomja ezt az érzést inkább dühöngeni kezdett. „A ’nagy’ Perselus Piton menthetetlenül szerelmes, és egy nőtől függ érzelmileg! Holott eddig mindenki azt hitte róla, hogy nincsenek érzelmei – talán még saját maga is! Én, akit soha nem szeretett senki, aki semmit nem kapott az élettől és az emberektől, csak pofonokat és fájdalmat… Ironikus és hihetetlen. Ez fogja a vesztemet okozni.” – húzta el gúnyosan a száját.

*

 

A délutáni napfény vakítóan, mégis hideg fénnyel borította be az erdőt. Egy teljesen feketébe öltözött alak azonban egy öreg tölgy vaskos ágai között árnyékban maradt. Csendben, kissé félrehajtott fejjel hallgatta a fák susogását. Néha sajnos előjött ez az emberi szentimentalizmusa, amit nagy valószínűség szerint anyjától örökölt. A nőtől, akit a maga módján szeretett, de aki a húgát mindig több figyelemben részesítette. Talán ezért is gyűlölte meg őket és azt a tökéletességet, amiben éltek, és amilyennek mutatták magukat. Sokszor rájuk akart kiáltani, hogy nem látják, hogy az egész csak egy színjáték? Hogy bármelyik percben meghalhatnak? Hogy nincs igazság a földön és mindenhol ott vannak a belülről rágó kórságok?! Még a saját családjukban is.

De már rég meghaltak. Abban a csatában, ami az ő első igazi összecsapása volt az igaz oldalon! Ó, milyen izgatott volt előtte. Heteken keresztül megkettőzött erővel készült rá. Jól kellett szerepelnie, hiszen Voldemort Nagyúr nem tűr hibát és habozást! Persze nem csak a bálványnak való megfelelés hajtotta, hanem legfőképp a keserű bosszú, és a beteges kíváncsiság az iránt, hogy milyen lehet szülőgyilkosnak lenni…

Elcsodálkozott rajta, hogy egyikük sem vette észre, hogy ő születésétől más volt? Hogy benne elromlott valami? Tényleg nem vették észre a megnevezhetetlen kórt, ami belülről rágta, és megváltoztatta? Észre kellett venniük! Az nem lehet, hogy ennyire ne törődtek volna vele! Vagy csak nem akarták észrevenni? Ja persze, mindig csak a tökéletes kishúga körül forgolódtak…

De ez már nem számít. Most már az, aki. Számos beteges hajlammal és perverzióval, de irigylésre méltó erővel, pozícióval, büszkeséggel és ranggal, amit méltón kiérdemelt. Az első adandó alkalommal végzett a szüleivel. Először az anyjával, aztán a bolond apjával, akik mit sem tudtak a Nagyúr terveiről. Soha nem tudták meg, hogy miért kényszerítették őket, hogy halálfalók legyenek a lányuk védelme érdekében. Nem jöhettek rá, hogy minden összefüggött.

Attól a perctől kezdve utálta a húgát, amint megszületett. Minden adandó alkalommal bántotta. Talán azért, mert megérezte benne is azt a pusztító erőt, ami saját magában is megvolt, bár sokkal gyengébben. De testvére „sötétsége” más volt. Nem annyira gonosz keletű. Mindennek ellenére volt benne valami megfoghatatlan tisztaság és ártatlanság. Akkor még nem tudta, hogy két lélek lakozik húga testében, és ez okozta tisztánlátásában a zavart.

A tisztaság és az ártatlanság azóta pedig már rég elveszett. Mindkettőt ő vette el tőle. Gyűlöletének ködén keresztül az évek során mindinkább kicsapódott a vágy. A szeme előtt cseperedett nővé. Így visszagondolva talán először akkor kívánta meg húgát, mikor az tizenkét éves volt. Akkoriban mutathatta meg Voldemortnak is. És egy nap végre egyik mocskos vágya teljesülhetett: birtokba vette húga testét, és bemocskolhatta saját szennyével.

Voldemort. Kevés ember volt az életében, akire felnézhetett. És a legfőbb Ő volt. Irányt, értelmet adott pusztító vágyainak. Az ő szárnyai alatt kiélhette, kitombolhatta minden dühét, agresszióját, gyűlöletét, amit a sárvérűek, félvérek és muglik iránt érzett. De legtöbbször mégis a családját képzelte az áldozatok helyére. Pusztulás és romlás vette körül, de ő jól érezte magát, ez éltette. Ha már lelke megmagyarázhatatlan keserűségét nem csillapíthatta, akkor inkább mindenkit szenvedésbe és halálba taszított. Nem fukarkodott a kínzásokkal és a halálos átkokkal sem. Leírhatatlan gyönyör töltötte el, mikor látta áldozatait szenvedni. A káosz, ami körülölelte főleg a Nagyúr bukása előtt, végre körvonalazta, hogy mi is dúl az ő testében és lelkében. Végre ismerősnek érezhette a világot, nem volt többé kívülálló. Voltak társai, akik mégha nem is olyan szinten, mint elvárta volna, de megértették és osztoztak beteges szenvedélyeiben. Persze közel sem olyan mértékben. Ők beérték a gyilkolászással, a nemi erőszakkal, a gyújtogatással és a részeges tivornyázásokkal.

Neki azonban több kellett! Ő teljes mértékű fertőt akart. Egy mocskos bölcsőt, amiből csak a halál és pusztító ereje kelhet ki végső ítéletével lesújtva minden érdemtelenre. És mindezt Voldemortban látta megtestesülni. Kevés olyan elkötelezett híve volt és van, mint ő.

Tehetetlenül állt annak idején a tény előtt, hogy ez a megingathatatlannak hitt hatalom bujdosásra kényszerült egy csecsemő miatt. Évekig kereste, de sehogy sem jutott a nyomára. Pedig nem járt messze céljától. Mikor észrevette alkarján ismét kirajzolódni a Sötét Jegyet, könnybe lábadt a szeme. Tudta, hogy előbb-utóbb ismét eljön az ő idejük, újra kiengedik a szellemet a palackból. Türelmetlenül várta a percet, mikor újra csatlakozhat Urához. És ez a pillanat el is jött. Most pedig az egyik legfontosabb megpróbáltatás előtt állnak. Az este kezdődő csata eldönti a háborút. És nyerni fognak. Utána pedig csak a tisztogatás marad.

Ő felkészült. Azzal is tisztában van, hogy lehet, hogy ez élete utolsó napja. Ha meg is kell halnia, akkor harcban fogja ezt tenni, mégpedig úgy hogy minnél több ellenfelet magával ragad. De nagy esélye van arra, hogy túlélje, és Voldemort méginkább megbecsült bizalmasává váljon. És onnantól nem lesz megállás. Már előre várta az estét, és türelmetlenül számolgatta a perceket napnyugtáig. De ezzel az őrületbe kergette társait és saját magát is, ezért inkább eljött a kastélyból és lesétált a folyópartra, hogy lenyugodjon. A nap bántó sugarai elől azonban visszahúzódott a tölgy hűs ágai közé.

Pár lépésre innen lökte bele a vízbe azt a rühes vérfarkast, vagy lycont is. Lehunyt szemmel elmosolyodott. Azzal a szeméttel legalább már nem kell számolnia. De fajtársait mostantól méginkább üldözni fogja. Nem tudta pontosan, hogy ő megfertőződött-e, ugyanis a hadakozás közben kapott pár sérülést. Minden az est leszálltával fog eldőlni. Ő is bundát fog növeszteni, vagy inkább mágusi tehetségére fog szorulni?

Nem tudta, de abban biztos volt, hogy mindkét esetben jó szolgálatot fog tenni a Sötét Nagyúrnak, és győzelemre fogja vezetni a rábízott egységeket. Mindent meg fog tenni, hogy ne csalódhasson benne, habár tartott a kudarctól. De társaival, ahogy este magukra kanyarítják sötét köpenyüket, végre támadásba lendülhetnek. Ő már réges-rég eljegyezte magát a halállal, nem félt köszönteni és megcsókolni őt.

Összerándult. A karján iszonyatos erővel felizzott a Sötét Jegy.

 

Micsoda romok fölött megyek!

Füstölgő tanyák,

Nyikorgó csontváz-karok

Mutatják a hajnalodó utat.

 

Kedvesem egy föl-fölvillanó

Mosolyát kutatom

Későn virágzó fagyalbokrok alján

S a világ végét rettegem.

 

Elhagyott templom küszöbén

Áldom a suhanó halált,

Ki fekete köpenye alatt

Megmutatta az életet.1

 

 

*

Jön, jön… egy istenkéz sem tartja vissza…

Mint mélybe indult sziklagörgeteg:

Élet? Halál? Átok, vagy áldás lesz? – Ah,

Ki mondja meg! Ki élő mondja meg!

Vár tétován a nép, remegve bölcse,

Vakon előtte kétség és homály.

Idő! Szakadna bár méhed gyümölcse…

Ne még, ne még – az istenért! – megállj.2

 

Mindenki felsorakozott. Csupán a parancsra vártak a szörnyű vezértől. Elől a dementorok, mögöttük az óriások, akik majd megtörik Roxfort védővarázslatainak többségét (a maradékot Voldemort fogja feloldani halálfalói segítségével), utánuk következik a halálfalók hármas számú csapata Mulicberrel az élen. Ha ők elesnének, akkor siklanak előre a lidércek, akik a még kitartó védők lelkeit a megmaradt dementorokkal együtt folyamatosan el fogják rabolni. Ha pedig az áldozatok lelketlenné válnak, Voldemort a Belialtól kapott erővel képes lesz irányítani őket, mint holmi zombikat.

Amint a telihold fénye kiteljesedik, a már átalakult lyconökhöz csatlakozhatnak a vérfarkasok is. A vámpírokat a végére tartogatta, mint ahogy a tapasztaltabb halálfalókat is. Ha Belial nagyon türelmetlenkedik, szükség esetén neki is megadja, amit kért, ezért is fogja maga mellett tartani Deborah –t.

Minden készen áll. Öklével hamarosan lesújt Roxfort falaira, aminek erejétől alapjaiban fog megrendülni az épület. Gonoszan elmosolyodott, ahogy seregei élére állt. Mögötte Deborah, Livius, Lucius, és az Azkabanból kiszabadított halálfalók sorakoztak. Ahogy a vámpírra pillantott, azt szokatlanul sápadtnak látta, holott értesült róla, hogy a mai napszálltakor több embert is szárazra szívott, hogy teljes erejével szolgálhassa őt.

Hátat fordított rettenetes seregének, melynek hátborzongató moraja elnyomta a hűvös este zajait. Gondolatai már Roxfortnál jártak. Amint felemelte pálcáját tartó bal kezét, egy pillanatra minden elcsendesült.

-         Az egyetlen dolog, amit elvárok tőletek, az a győzelem! Bőkezűen osszátok a halált, mert rátok sem fog más várni ha elbuktok!

Az erdő fái között egyre erősödő szél rohant keresztül, majd belekapott a vezér éjfekete talárjába. Voldemortot egy pillanatra elöntötték az emlékek gyűlölt gyerekkoráról, halott, sosem ismert anyjáról, aztán a megannyi véres csatáról, mikor ugyanígy állt ereje teljében a seregei élén. Most sem érzett félelmet. Tudta, hogy ezen az estén csak győzhetnek. Karja előre lendült, a pillanatnyi csendet pedig szörnyű üvöltések sorozata törte meg. Az égen számtalan zöld sugár cikázott keresztül, majd felvillantak a vigyorgó baljós koponyák kígyónyelvükkel.

 

Amerre én megyek:

Lángot vetnek a hazugság-erdők,

Bennégnek a kifacsart gondolatok,

A maszkok lehullanak.

Néhány gitár és hegedű vijjog

Nagyon messziről:

Emlékek, emlékek, emlékek,

Nem komolyak, nem fájnak.

Kiönt medréből a köd,

Elnyeli a sugarakat,

Elönti a tornyokat,

Templomok, házak nincsenek,

Az anyám sem mosolyog,

Keringő, szédült zuhanás

Van a szívem helyén.

S a tetőn, boldogságok fölött

Két kitárt kart mereszt

Egy hívogató, fekete,

Borzalmas kereszt.3

 

*

Még mindig sajgott bal alkarja. Már rég hívta magához Voldemort a híveit, de a majd két órán át tartó perzselő izzás most elviselhetetlenül parancsoló volt Akadt pillanat, mikor már állt fel, és indult volna, de ilyenkor mindig gyorsan magához tért, és hogy a jelenlévőkben ne keltsen gyanakvást, mindig adott valami célt mozdulatainak, például odament egy polchoz, mintha valamilyen könyvet keresne. Úgy érezte azonban, hogy az igazgató és Damian mindent ért, és megért. Az ő szemükben nem volt megbotránkozás, vagy rosszallás. Gyanította, hogy Albus majdnem mindenbe beavatta a Turunel-hegyről érkezett nagybátyját, de nem haragudott rá.

Rögtön szólt az igazgatónak mikor felizzott az átkozott bélyeg. Kicsit hihetetlennek tartotta, hogy talán utoljára, és ez a hívás most mindent meg fog változtatni. Pár percre rá a Potter kölyök is berontott verejtékező homlokkal.

„Szóval ő is látta, érezte. Most már tényleg nincs visszaút.”

Ahogy a rémült fiú arcára nézett, megállapíthatta, hogy még soha nem látta ennyire sápadtnak. Mindentlátó szigorú szemei kiszúrták a fekete haj tövénél elinduló izzadságcseppeket és a szokatlanul erősen kirajzolódó sebhely haragos izzását. A fiatal arc egy pillanatra megkeményedett, mikor találkozott a tekintetük, de Piton most nem látott haragot vagy gyűlöletet az arcán, csupán a határozottság mögött húzódó félelmet. El kellett ismernie, hogy a fiú nincs irigylésre méltó helyzetben. Sosem akart cserélni vele, most azonban pláne nem.

Dumbledore megadta a jelzést: ahol emberek tartózkodtak a kastélyban, felizzott egy főnixtoll. Erre a fordulatra felbolydult a kastély. Mindenki a nagyterembe sietett. A hangzavar egy pillanatra elviselhetetlen volt, de amint az igazgató belépett, hűvös csönd támadt. Mindenki tőle várta a bíztatást, hallani akarták, hogy még van remény a győzelemre. És Dumbledore megadta nekik ezeket, bár az ő szívében is kétség támadt. Belenézett Harry smaragdzöld szemeibe és látta a rettegést, de tudta, hogy mikor eljön az idő felülkerekedik saját félelmein. Reménykedett benne, hogy túléli ez a tehetséges gyerek, akit az évek során annyira megkedvelt.

Nagy volt a tét, ezt mindannyian tudták. Gondolatban mindenki elbúcsúzott a szeretteitől, végigpörgették magukban az elkövetkezendő lehetséges képeket, és Dumbledore utasításait. Igen, amíg ő talpon van, addig nem lehet baj. Reménykedtek, hogy a szerencse az ő oldalukra áll. Lassan mindannyian felsorakoztak, elfoglalták helyüket. Pár perc volt még az est leszálltáig, mikor nem messze lángok és füst csapott az ég felé. Roxmorts. Néhányan látni vélték a magasan vigyorgó zöld koponyát is. Pár perc múlva pedig már hallani lehetett a súlyos lábak dübörgését és a rettenetes sereg moraját. Néhányan a védők közül reszketni kezdtek, de a többiek torkában is araszolni kezdett felfelé a félelem.

Ron és Hermione Harry mögött álltak, egészen a két Dumbledore között. Piton higgadtan várta egykori társait. Karba font keze és rezzenéstelen arca nem árult el semmilyen érzelmet, holott már percek óta görcsösen markolta varázspálcáját. Nem tudta mit fog érezni, ha meglátja azt a kecses alakot azon az oldalon, de nem is akart belegondolni. Tudta, hogy nem lesz ideje rá. Minden idegszálával a harcra kell majd figyelnie. De mégis… A tudat, hogy Estrelle, pontosabban a testét használó Deborah ott fog állni Voldemort mellett… Neki már így is elég nehéz volt, most meg ráadásul az jár a fejében, hogy mit művelhetett a Nagyúr vele.

„Nem gondoltam volna, hogy egyszer Rá leszek… féltékeny…”

*

Harryt kiverte a jeges veríték és a fagyos cseppek elindultak lefelé a hátán, mikor meglátta Voldemortot. Egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni, aztán érezte, hogy a feje egyre jobban lüktetni kezd. De ezt a fájdalmat nem csak állandóan sajgó sebhelye okozta, hanem az újra feléledő minden csepp gyűlölet, amit a feketemágus iránt érzett. Minden seb, amit ő okozott, felszakadt hevenyészetten befoltozott szívén és lelkén. Tudta, hogy nem engedhetné, hogy ezek az érzések eluralkodjanak rajta, hiszen csak hibákhoz vezetnének, és ezeket most igazán nem engedhette meg magának.

Párszor mély lélegzetet vett a hűvös esti levegőn, hogy kitisztuljon a feje, és most már el tudta szakítani a tekintetét a gyűlölt alakról, hogy felmérje a sereget. Elképedt, és ha őszinte akart lenni magához, elöntötték a kétségek. Valahogy nem tudott reménykedni benne, hogy le tudják győzni ezt a hatalmas sereget. És ha belegondolt, hogy minden rajta múlik… Legszívesebben elbujdosott volna, de tudta hogy nem teheti. Ahogy végignézett barátain, társain, mindegyikőjük szemében ott volt a félelem, de az elszántság is. Piton hirtelen ránézett, mintha érezte volna, hogy figyelik, és gúnyosan elmosolyodott. Kissé összébb szűkültek a fekete szemek, a következő pillanatban pedig már meg is hallotta a gúnyos hangot a fejében.

„Lám, lám a nagy Harry Potter kételkedik és reszket? Ez nem illik a ’dicső’ Potter névhez! Szedd össze magad, kölyök, ez most nem játék!”

Elégedetten nyugtázta, hogy a smaragdszín szemekben harcias láng lobban. A gyűlöleté és a határozottságé. Pillanatnyilag az sem érdekelte, ha iránta érzi, a lényeg az volt, hogy sikerült egy kis ideig kilendítenie a fiút a bizonytalanságából.

Szigorú tekintetét újra a hömpölygő feketeségre szegezte. A szél az ellenség felől fújva elhozta a lidércek, az időközben a védőátkok által elhullott óriások, és az égett hús bűzét, és még valami annál sokkal borzalmasabbat, ami ott lappangott az erdő fái között és kivárt. A levegő megtelt feszültséggel. A csendet a menetelő lábak zaja és pár hangosabb horkantás törte meg. Piton nem látta be az egész sereget a Tiltott Rengeteg fái miatt, de sejtette, hogy nem csak az a párszáz ember az ellenfél, nem csak egyfelől fognak támadni. Egy pillanatra azokra a védőkre gondolt, akik a kastély másik oldalán várakoznak, és óhatatlanul is eszébe ötlött a kérdés, hogy vajon melyikükkel nem fog többé találkozni.



* Arany János: Magányban (részlet)

1 Dsida Jenő: Fekete köpeny alatt II.

2 Arany János: Magányban (részlet) – 2.

3 Dsida Jenő: Apokalipszis

 

(...)

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés / Sign in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
VENDÉGKÖNYV / GUESTBOOK

 
Placebo (HUN)
 
30 Seconds To Mars (HUN)
 
Depeche Mode (HUN)
 
Harry Potter folytatásos (HUN)
 
Harry Potter novellák (HUN)
 
Bi/Lesbian/Gay történetek (HUN)
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.