II. rész

A búcsú napján Harry megrendülten állt a londoni nemzetközi repülőtér egyik termináljának üvegfalú bejáratánál. Marie, miután a jegyével kapcsolatban minden adminisztrációs teendőt elvégeztek, odalépett a fiúhoz. Nem szólt egy szót sem, de remegő ajkai, és könnyesedő szemei elárulták az érzéseit. Óvatosan megsimogatta Harry arcát, aki megfogta a kezét, és lassan magához húzta őt. Szorosan átölelték egymás nyakát, ringatva a másikat, hátha azzal enyhül valamelyest a fájdalom, ami szívüket marcangolta. Harry megígérte magának, hogy nem fog sírni a lány előtt, és ezt többé-kevésbé sikerült is betartania: csak pár visszatarthatatlan könnycsepp csusszant le az arcán, melyeket gyorsan letörölt, míg egymást ölelgették. Marie már nem tudott ennyire könnyen parancsolni a szeméből potyogó gyöngyszemeknek, és vizesre sírta a fiú pólóját.

Mikor felharsant a hangosban az utolsó felszólítás a beszállásra, végleg el kellett búcsúzniuk.

- Marie! - hallatszott az egyik kísérő hívó hangja.

- Ígérd meg, hogy sosem fogod elfelejteni, milyen volt! - kérlelte Harry.  

- Harry, én - suttogta a lány kedvese arcába - én várni fogok rád...

- Annyira szeretlek - szuszogták csókolózás közben.

- Most menj! - mondta határozottabban Harry.

A lány azonban akaratosan megrázta a fejét, és nem mozdult.

- Menj! Menj, vagy még nehezebb lesz... - könyörgött szinte a fiú. - Kérlek!

Marie lassan hátrálni kezdett, és megfogta az egyik nővérke kezét, mert félt, ha nem tartja valaki féken, visszafut a fiúhoz. A nő elkezdte húzni a bejárat irányába, de ő nem tudta levenni a szemeit Harryről. Addig nézték egymást, amíg az alagút el nem kanyarodott.

Harry szívén, mikor elvesztette szem elől, fájdalmas ostor csattant. Sokkal erősebben érezte a kínt, mint korábban, de ehhez szörnyű idegesség, bizonytalanság és rettegett borzongás is társult. A gyomra összeszorult, a szemei égtek az el nem ejtett könnycseppek miatt, a torkát pedig hatalmas gombóc szorongatta.

- Menjünk haza... - mondta elhalóan Pitonnak, aki tisztes távolságban állt, és várt.

- Nem akarod megvárni, amíg...?

- Nem tudnám végignézni, ahogy egyszerűen elrepül...

A férfi némán, aggódó arccal bólintott.

Harry a hazavezető úton egyetlen szót sem szólt. A metróban kifelé bámult az ablakon, bele az alagút sötétségébe, és úgy érezte, mindenki rohan körülötte, csak ő áll egy helyben, mozdulatlanul. A tömeg nyüzsgése elhalkult számára, azt se hallotta meg, hogy egy öreg néni sipítozva káromkodott a lusta fiatal punkokra, akik nem adták át neki a helyet. Csak akkor eszmélt fel, mikor Piton megérintette a karját, hogy ideje leszállniuk. A taxiban is az ajtónak dőlve merengett. Lehelete párás foltot hagyott az ablakon, melybe mindenféle kusza betűket, szíveket, virágokat rajzolgatott. Meredt szemeiből most már megállíthatatlanul folytak a néma könnyek, de egyetlen arcvonása sem árulta el, hogy bőg. Mindössze szemei vörösödtek el egyre jobban. Nem láthatta, de vörös hajú édesanyja ott ült mellette, közte és Piton közt, és kedvesen simogatta a kezét. Tudta, hogy fia ebből valószínűleg semmit sem érez a bőrén valójában, és a tehetetlenség borzasztó keserűséggel töltötte el.

- Szegény kicsi fiam - suttogta, majd megcirógatta a könnyáztatott arcocskát.

Sirius és James kidugták a fejüket a csomagtartóból, és keserű pofával figyelték a szomorkodó fiút.

- Nem baj - mondta végül Sirius -, majd lesz másik! - majd láthatatlan kezével megsimogatta Harry buksiját.

- Másik? Szegény még ezt se heverte ki! Hát nem látod, mennyire össze van törve? - szipogott James. Lily közben odabújt a fiúhoz, és a vállára hajtotta a fejét.

- Most, hogy újra kezdődik az iskola, hátha hamarabb sikerül elfelejtenie... - mentegetőzött barátja. - Ron és Hermione majd elfeledtetik vele a bánatot. Csak ne ezzel a halálmadárral kellene lehúznia a még hátralevő másfél hetet... - pillantott oldalra, Pitonra.

- Sirius! - csattant fel Lily ingerülten. - Nem megmondtam, hogy viszonyulj kedvesebben Perselushoz?

- Mr. Mamusz Potternek dirigálhatsz, de nekem nem! - riposztolt az gőgösen.

- M-mamusz? - kerekedtek el James szemei. - Mi a...?!

De nem fejezhette be, mert Lily, levetkőzve minden nőiességét rávetette magát Siriusra, és püfölni kezdte. A férfi persze meglepettségében nem tudott mivel védekezni, és elterült a csomagtartóban, de lábai a kocsi belső légterében kalimpáltak. Egy véletlen rúgással eltalálta a sebváltót, és másik sebességbe állította, amitől az autó megrándult, a motor pedig beteges krákogásba kezdett. Harryt és Pitont elkapta a biztonsági öv, de mindketten erős szorítást éreztek a mellkasukban. A sofőr holtra váltan, kapkodva igyekezett rendbe hozni a dolgokat.

- Mi történt? - kérdezte szipogva Harry.

- Nem tudom. Minden rendben? - szólt előre Piton a sofőrnek, de lerítt róla, hogy aggódik. Egyik kezével a zsebéhez kapott, amiben Harry a férfi pálcáját sejtette. Benne is motoszkálni kezdett a gyanú, hogy a kocsi talán valamilyen mágikus támadás áldozatául esett. Félénken forgatta a fejét, de sem az utcán, sem a mellettük elhaladó kocsikban nem talált semmi szokatlant.

- Biztos csak valami a váltóval. Igaz, eddig még sosem csinált ilyet - törölgette a homlokát a vezető. - Úgy tűnik, minden rendben...

Az út további része zökkenőmentesen telt. A három szellemalak bűnbánóan kuporgott a csomagtartóban, de Sirius vérig sértődött a bántalmazás miatt, James pedig még mindig nem tudta elhinni, hogy papucsférjnek bélyegezték.

Otthon Harry némán felballagott a lépcsőn és bevánszorgott a szobájába. Megállt az ablaknál és csendben bámult kifelé.

Piton egy pillanatig megállt az ajtóban, majd saját elvonult saját szobájába. Pennát és tintát szedett elő, és nekifogott egy levél megírásának...

Napokig gyilkos csend honolt a lakásban. Harry úgy közlekedett, mint valami dementor, szinte hang nélkül. Alig evett valamit, ha le is ült az asztalhoz, akkor is csak hitehagyottan meredt a tányérra. Letargiája Pitonra is átragadt, aki szokatlanul nyűgösnek érezte magát. Ha legalább beszélt volna a fiú, könnyebb dolga lett volna. De így, hogy a kölyök olyan néma volt, mint egy rúd szalámi, még beszélgetést is nehéz volt kezdeményezni.

A ház is megsínylette Petunia néni távollétét. A polcokon vékony porréteg telepedett meg, a virágok levelei pedig itt-ott sárgulni kezdtek. Piton, mikor az egyik porcicától köhögni kezdett, egy pálcasuhintással eltüntette ugyan a koszt, de ez alig változtatott az állapotokon. Se a tévé, se Dudley hifije nem bömbölt, a lépcső nyikorgása, a reggelizés zajai, mind-mind hiányoztak, és kezdték igazán elviselhetetlenné tenni a szünidő hátralevő részét.

Harry folyamatosan elmulasztotta az okklumencia órákat, nem, mintha más dolga lett volna. Egyszerűen csak döglött az ágyon, teljesen elhagyva magát, és néha még arra sem vette a fáradtságot, hogy kiszellőztessen, ha büdös van.

Pitont egyre jobban kezdte idegesíteni mindez.

Egyik reggel a konyhában üldögélt, és reggeli kávéját kortyolgatva olvasta az aznapi újságot. A muglik levelei és számlái egy külön kupacban hevertek az előfizetett újságok mellett. Ezeket minden reggel átfutotta, hátha felfigyel valamilyen szokatlan eseményre, de semmit sem tapasztalt. Összehajtotta a kezében levő példányt, majd gőzölgő pirítósáért nyúlt, mikor nyílt a konyhaajtó, és belépett rajta Harry.

Tanára egy kérdő pillantást vetett rá, majd visszatért az evéshez.

- Ha így folytatod, ezek a muglik már az etetésedet is meg tudják spórolni... - jegyezte meg epésen.

- Csak nem vagyok éhes...

- Így nem is leszel.

Harry összevonta a szemöldökét.

- Meddig akarod még ezt csinálni? - tette fel végre a kérdést a férfi. - Semmi értelme annak, hogy naphosszat az ágyadban fetrengj. Inkább foglald el magad! Mondjuk folytathatnád az okklumenciát, úgy mellesleg. Mert így semmi értelme annak, hogy itt legyek. Jobb dolgom is lenne, mint egy szomorkodó kamaszt kerülgetni nap mint nap. Vigyázni tud rád más is.

A fiú kigúvadt szemekkel hallgatta, majd lehajtotta a fejét.

- Ha elkezdesz bőgni, esküszöm, itt hagylak! - mondta Perselus cseppet megriadva.

Legnagyobb meglepetésére Harry haloványan elmosolyodott.

- Elhiszem, hogy nehéz volt velem mostanában - kezdte. - Sajnálom, hogy a tanulást is félbehagytam, csak... Kellett egy kis idő, amíg mindent helyreraktam magamban. Persze még mindig hiányzik, de... Rendben leszek.

- Végül elmondtad neki, hogy varázsló vagy? - kortyolt egyet a kávéból Piton.

- Nem. Nem hinném, hogy könnyen fel tudta volna dolgozni... - merengett el a fiú.

- Nem minden mugli reagál olyan bigott módon, mint a nevelőszüleid - folytatta tanára lusta hangnemben. - Nézd csak meg azt a bohóc Copperfield-et... Milliókat hülyít meg egy pár olcsó trükkel...

- Ezt már annyiszor meg akartam kérdezni! - lendült előre Harry. - Ő tényleg varázsló?

- Egy fenét. Ostoba kvibli, aki megcsinálta a szerencséjét a muglik közt.

- Olyan gyorstalpaló tanfolyamon tanult meg varázsolni, mint Frics úr?

- Honnan tudod, hogy Frics is kvibli? - kérdezte Piton meglepetten.

- Véletlenül láttam meg egy papírt az asztalán... de ez nem fontos! Szóval Copperfield tényleg varázsol?

- Általában. Szikrát bárki tudna lőni a varázspálcájából. A lebegtetéshez sem kell nagy szaktudás.

- Na és amikor átmegy a falakon?

- Átmegy a falakon? - húzódott gúnyos mosolyra a tanár ajka. - Az csak megtévesztés. A Szombati Boszorkány hónapokig pletykált arról, hogy egy láthatatlanná tevő köpönyeggel hajtja végre az ilyen jellegű mutatványokat. A hoppanálást biztos nem tudná megtanulni...

Harry halkan kuncogni kezdett.

- A minisztérium évekig perben állt vele, de mindig sikerült megúsznia a dolgot. Most elég nagy a csend körülötte.

- A muglik vevők az ilyen megfoghatatlan dolgokra. De Marie nem biztos, hogy örült volna, ha megtudja.

Piton letette a csészéjét.

- Nézd, Harry, ez egyáltalán nem biztos. Van valami, amit... Nos, amit nem mondtam el neked, de csak azért, mert Dumbledore megkért rá, hogy előbb bizonyosodjak meg felőle.

A fiú elkomorodott.

- Elegem van abból, hogy az igazgató úr mindent elhallgat előlem, csak mert azt hiszi, jobb nem tudnom semmiről! Semmi joga nincs ehhez! És mindig csak bajba kerültem emiatt!

- Ülj vissza - parancsolt rá a férfi teljes lelki nyugalommal. - Majd meglátod, lehet, hogy felesleges is lett volna elmondanunk neked.

- Pontosan... miről van szó?

- Az egész Marie-val kapcsolatos. Mikor először megláttam a fényképen, már felmerült bennem a gyanú, hogy...

- Ó, nem! - ingatta a fejét Harry dühösen. - Ha most azzal jön nekem, hogy ő is Voldemort híve, jobb, ha nem is folytatja!

- Miket beszélsz? - nézett rá értetlenül Piton. - Leülnél végre? Egészen más dologról van szó.

A kölyök bizalmatlanul rásandított, de azért leült. Az asztal túlsó végén Sirius az egyik szék támlájára támaszkodva ült, és elmélázva hallgatta régi riválisa szavait.

- Hallottál valaha a Salemi Mary legendájáról?

Harry megrázta a fejét.

- Őszintén, ti sohasem olvastok? - vetett egy csalódott pillantást feléje Piton. - Kiábrándító... - sóhajtott. - De a salemi boszorkányközösségről már biztos hallottál. Ugye?

- Aha! A kviddics világkupadöntőn láttuk is a sátrukat. Miért?

- Remek... A krónikás feljegyzések szerint a salemi boszorkányközösség a tizenhetedik században áttelepült angol puritán közösségekből nőtte ki magát. A muglik különböző téveszmékkel magyarázzák az akkori eltévelyedéseket. Úgy vélték, a jelenség ott helyben keletkezett, pedig tulajdonképpen azok, akiket később az elhíresült első salemi boszorkányokként tartottak számon, már Angliában is azok voltak. Akkoriban a „Malleus” még mindig hatalmas befolyással bírt, és emiatt rengeteg embert végeztek ki boszorkányság gyanújával. Azt ugye tudod, mi a Malleus Maleficarum? - kérdezte sandán nézve. - Mindegy - legyintett lemondóan, mikor Harry megrázta a fejét. - Boszorkányellenes könyv. Bárkit, akit gyanúsnak ítéltek meg, bezárhatták és elégethették, függetlenül attól, hogy valóban boszorkány vagy varázsló volt-e - Harry önkéntelenül is megborzongott. - Sok európai boszorkányközösség úgy vélte, a legjobb lesz, ha az újvilágba menekülnek, mielőtt őket is megvádolják valamivel. A salemiek is egy ilyen menekülő csoportként hajóztak Amerikába. Persze a bigott puritán településen, ahová sodródtak, nehéz volt folytatni a megszokott praktikákat, hiszen mindenki mindenkin rajta tartotta a szemét. Ezért egészen más életmódot kényszerültek folytatni. Inkább az erdők mélyén, ligetekben, távol a népek szeme elől tevékenykedtek, ezért tartja őket a mai varázslótudomány úgy számon, mint a természetközeli mágia fő művelőit - az afrikaiak mellett. Ezért is gyakori, hogy a salemiek az erdőt járva például a fákat ölelgetik, vagy meztelenül táncot lejtenek az időjárás isteneinek, noha napjainkban világos, hogy az ilyesmi semmilyen hatással nem bír. Az ő hitük azonban sokkal erősebb, és rengeteg ősi vonást megőriztek. Saját forrásaik szerint a szellemi vezetőjüknek egy bizonyos Mary nevű fiatal lányt tekintettek, akit a helybéliek elsőnek gyanúsítottak meg azzal, hogy boszorkánymesterséget gyakorol. A lánynak menekülnie kellett. Csupán kéziratos naplója maradt fenn, amit addig vezetett, abból világosan fény derül boszorkányi mivoltára. Onnantól kezdve az életútját homály fedi, sokféle legenda szövődött köré. Egyesek úgy vélték, az igazságszolgáltatás végül csak rátalált, és kivégezték, mások azonban hittek abban, hogy sikerült messzire elmenekülnie. Utóbbiak szerint száznyolcvan évig élt, és leszármazottai még ma is élnek szerte a világban. Ezt persze semmi sem bizonyította hosszú évekig. A múlt században azonban a párizsi világkiállításon felbukkant egy fiatal férfi, aki a Salemi Mary vonásait viselte.

- Az mit jelent?

- Mint kiderült, Mary leszármazottait és felmenőit a szemeik alapján lehetett azonosítani. Ősei génjeiben történt egyfajta genetikai változás, és szemük íriszében sárgás foltok jelentek meg.

Harry eltátotta a száját, és tiltakozva közbe akart szólni.

- Várj, hadd fejezzem be! Az a fiatal férfi Párizsban, az is ugyanilyen tekintettel bírt. Salemi Marynek is ugyanilyen szemei voltak, a naplójában pedig megerősíti, hogy az anyjának is. A francia varázslóközösség azonnal felfigyelt a jelenségre, de a férfi rögtön eltűnt a szemük elől. Azóta is próbálnak a nyomára akadni, de a lehetséges utódait is keresik.

A fiú vállai megereszkedtek.

- Szóval Marie is boszorkány?

- Dehogy, ezt egy szóval se mondtam! Sőt, úgy tűnik, semmilyen reakciót nem mutat a varázslóvilág irányában.

- Mi?

Piton elfintorodott.

- Hát... mi megérezzük a fajtánkat. A varázslók és boszorkányok megérzik egymást.

- Hogyan? Szóval meg kellene tudnom állapítani egy szembejövő emberről, hogy az varázsló-e vagy sem?

- Miért, nem tudod? Azt hittem...

- Nem, egyáltalán nem tudom! Évekig éltem Mrs. Figg szomszédságában, de csak tavaly nyáron derült ki, hogy ő is kapcsolatban áll a varázslóvilággal!

- Ez... furcsa - hőkölt hátra meglepetten Piton. - Pedig ez... általában ösztönösen szokott működni. Mindegy, erről majd később beszélünk, ha akarod! Ami Marie-t illeti, lehet, hogy teljesen véletlen a szemének a színe. Miután kiderült, hogy ez alapján lehet Salemi Mary utódjait felismerni, tiszta paranoia alakult ki az antropomágusok körében, és mindenkiben sárgaszemű salemit láttak - aztán persze mindegyik észlelés hamisnak bizonyult.

- V-várjunk csak! Sárgaszemű? De hiszen Madame Hoochnak is sárga szemei vannak!
- Igen, neki is vannak salemi felmenői, meg szokott is elég fura dolgokat művelni - legyintett kicsit zavartan a férfi.

- Miket? - vigyorgott kíváncsian tanítványa. - Csak nem leskelődött utána?

- Nem kell leskelődnünk, hogy észrevegyük a tanárkollegák szokatlan dolgait - mosolygott sunyin Piton. - McGalagony professzor előszeretettel vadászik patkányokra és egerekre a Mardekár pincehelyiségében meg a sötétebb folyosókon... Dumbledore professzorról mindenki tudja, hogy vannak érdekes szokásai. Madame Hooch is... szóval, ő az erdőben szokott mászkálni, meg...

- Meztelenül szokott táncolni a Tiltott Rengetegben? - kacagta el magát Harry.

Perselus zavarodottan hümmögött.

- Szóval nem is a bestiák miatt tiltott a Tiltott Rengeteg, hanem azért, hogy ne lássuk meg, ahogy meztelenkedik? - tett rá még egy lapáttal a fiú.

- Na, azért tényleg vannak veszedelmes lények abban az erdőben - mentegetőzött a férfi.

- Hú, ha ezt a fiúk megtudják! - szőtte tovább a terveit Harry.

- Eszedbe ne jusson bárkinek is elmondani! - rivallt rá szigorúan tanára. - Mindezt teljes titoktartással kell kezelned! Pár éve roppant kellemetlen incidens volt emiatt! Néhány griffendéles és hollóhátas fiú kiment egyik éjszaka az erdő szélére, hogy Hagrid új kedvencével játszanak, és véletlenül meglátták Madame Hoochot, amint...

- Juj, komolyan? És mi történt?

- Dumbledore óvatos felejtésátkot bocsátott rájuk, amivel kitörölte az elméjükből a találkozás emlékét.

- Um, miért?

- Hogyhogy miért? Hatalmas botrány lett volna belőle.

- Hát ez nagyon durva - vigyorgott Harry.

Piton az égre emelte a tekintetét, majd mosolyogva folytatta.

- Marie-hoz visszatérve: semmi sem utal arra, hogy a salemi lány leszármazottja lenne. Dumbledore már ráállított néhány embert az ügyre...

- Egy pillanat! Most figyeltetni fogják Marie-t?

- Csak megvizsgálják a családját. Így persze nehéz, hogy a szülei már rég halottak... De semmit sem fog észrevenni mindebből.

- Azt sejtem. Egész helyes kis kémhálózata van a varázslóknak... - motyogta bosszúsan Harry.

- A francia kollégák teljes titoktartással kezelik az ügyet, és rajtatartják a szemüket a lányon, közbelépnek, ha valami veszély fenyegeti.

- Milyen veszély fenyegetné?

- Te magad azért elég komoly veszélyforrásnak számítasz - jegyezte meg komoran Piton. - Ha az ellenségeink közül bárki tudomást szerez a kilétéről, vagy hogy hol tartózkodik, kiváló adu-ásszá válna számára. Zsarolhatnának vele, Harry...

A fiú nyelt egyet.

- Én nem is gondoltam, hogy ezzel őt is veszélybe sodorhatom...

- Jobb is, hogy visszament Franciaországba, ott viszonylag távol van tőled és a rád leselkedő lehetséges veszélyektől. És könnyebb is így megvédeni...

- Miért nem akarta Dumbledore, hogy ezt megtudjam? - kérdezte pár pillanat hallgatás után Harry. - Miért nem mondta el nekem, tanár úr?

- Teljesen másképp álltál volna hozzá a lányhoz. Végig azt figyelted volna, vajon boszorkány-e...

- Lehet... vajon véletlen, hogy találkoztunk vele?

- Veled kapcsolatban már rájöttünk, hogy semmi sem történik véletlenül... - mondta különös hangsúllyal a férfi.

Harry mosolyogva sóhajtott egy nagyot.

- Most pedig egyél végre rendesen. Úgy nézel ki, mint akit éheztetnek.

A fiú engedelmesen bólogatott, majd megterített magának, és betette a kenyérszeletkéket a kenyérpirítóba.

- Szóval hogy is van ez a megérzéses dolog?

- Nehéz ezt elmagyarázni egy olyannak, aki nem érti, hogy működik... Ha nem ismernél, és veled szemben jönnék az utcán - kezdte kissé gyanakodva Piton -, akkor tudnád, hogy varázsló vagyok?

- Hát, ez azért sok dolog függvénye - nyalta meg Harry a mézbe mártott kanalat. - Ha talárban jönne, és mondjuk nem lenne se farsang, se Halloween, akkor biztos bolondnak tartanám... egyébként is, hiszen a felnőttek nem igazán szoktak ilyen maskarákban mászkálni még ilyen alkalmakkor sem - folytatta vigyorogva, mikor meglátta a férfi fintorgó arcát. - De ha ilyen rendes, mugli ruhában jönne, biztos nem tudnám megállapítani...

Piton egy darabig hunyorogva méregette.

- Miért?

- Hát, tulajdonképpen ez egyfajta előny a varázslóvilágban. Hogy rögtön megérzed a szembejövőről, hogy varázsló-e vagy sem...

- Miért kell nekem mindenben különcnek lennem? - nyögött fel Harry panaszosan.

- Ezzel a képességgel, vagyis tulajdonképpen ennek hiányával nem vagy egyedül - merengett el a professzor. - Az aranyvérűeknek ez sokkal könnyebben megy...

Harry megeresztett egy gyilkos pillantást feléje, de ő türelemre intve felemelte a kezét.

- Várj, ennek semmi köze a sárvérű-aranyvérű dologhoz. Engem meg különben sem érdekel az ilyesmi. Az aranyvérű gyerekeknél ez azért könnyebb, mert olyan környezetben nőnek fel, ahol mindennapos a mágia. A körülöttük lévő emberek folyamatosan használják varázserejüket, így egy idő után hozzászoknak ennek a jelenlétéhez, és kezdik a varázslói képességet is megérezni a másikban. A mugli családból származó gyerekekkel más a helyzet. Gyakran homály fedi az egyik szülő másságát, amíg meg nem érkezik a levél az iskolából. Így a gyerekek se tudnak semmit a képességeikről.

Harrynek eszébe jutottak Seamus szavai. Miután beosztották őket a Griffendél házba, elmesélte, hogy neki csak az édesanyja boszorkány, és hogy az apja eléggé megrettent, mikor ez kiderült. Bólintott, jelezvén, hogy érti a dolgot.

- A legrosszabb helyzetben azok vannak, akiknek mindkét nemzője mugli.

- Hermione... Hermione azért elég kivételes növendék, nem?

Piton felvonta a szemöldökét.

- Kivételesen szemtelen növendéket akartál mondani?

- Hermione a legtehetségesebb az egész iskolában. Ezt senki sem vonja kétségbe.

- Persze, hogy nem. De ettől még nem kellene úgy elszállnia magától.

A fiú elvigyorodott.

- Azért örülne, ha ezt ő is hallotta volna.

- Egyébként te is hasonló helyzetben vagy, mint ő - folytatta komolyabb hangon Piton. - Te is muglik közt nőtték fel. Vagyis jobban mondva...

- Igen? - sandított rá Harry kérdőn.

- Nem fontos. Szóval muglik közt.

- Hát ez tiszta szívás - rázogatta meg Harry a kezét, mert a forró pirítós megégette az ujjait.

- Egyszer majd megtanulod te is - legyintett a tanár, majd egy újabb újságot kotort elő. - Ez mi? - kérdezte.

Dudley színes magazinjai voltak a kezében. Az egyik egy népszerű zenés tinimagazin volt, a másik sportújság a testépítésről, de két becsomagolt férfimagazin is előkerült.

- Juhhuhuj! - vigyorodott el Harry. - Kíváncsi vagyok, Dudleynak hogyan sikerült ezt Petunia néni elől mindig elrejteni... - mutatott az egyik címlapjára, melyen egy lenge öltözetű nő volt. - Biztos agybajt kapott volna, ha megtudja, miket olvasgat a fiacskája.

Feltépte a csomagolást, és leült olvasni az egyiket. Mosolyogva lapozgatta, az egész oldalas képeknél nyálát csorgatva bámulta a fehérneműs fotókat.

Piton megcsóválta a fejét, és elkezdte olvasni a másikat. Nem válogatott a cikkek közt, inkább olvasta mindet egymás után, hogy ne unatkozzon. A nagy szemmeresztgetés közepette Harry néha oldalra sandított, hogy figyelje a férfi reakcióit. Annak arcáról azonban szinte semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Sőt, Harry egy idő után azon kapta magát, hogy már nem is az újságot bújja, hanem végig tanárát lesi. Alaposan végigmérte, és meg kellett állapítania, hogy a férfi a szokásosnál is soványabb. Nem volt egy gyenge testalkatú ember sosem, de korábban valamelyest izmosabbnak tűnt. Most azonban igencsak soványka benyomást keltett, ahogy görnyedten az asztal fölé hajolva olvasott. Haja is nőtt a nyáron egy keveset, de ugyanolyan ébenfeketén csillogott, mint korábban. Ahogy ott ült, hosszú ujjaival tartva az újságot, Harry úgy érezte, rögtön észrevenné, hogy ez a férfi nem közönséges mugli, még ha nem is érzi meg varázslótársait. Piton egész tartása más volt, mint egy hétköznapi emberé. A muglik nagytöbbsége szétvetett lábakkal pöffeszkedik a székeken, mintha a vécén trónolnának. A professzor azonban egymáson átvetett lábakon ült, egyik keze a lábain pihent, és egész megjelenése sokkal előkelőbb volt, mint mondjuk Vernon bácsié. Az aranyvér, gondolta, valahogy mégiscsak kiütközik a varázslókon...  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés