II. rész

Perselus kissé ingerülten kavargatta az előtte rotyogó üst tartalmát. A zavar egyre érezhetőbben kezdett elhatalmasodni rajta, ugyanis a hálószobából kihallatszott a lány viháncolása. A mágus előkotort a padlásról egy hatalmas dézsát, és megbűvölte azt, hogy tartsa folyamatosan melegen a benne lévő vizet. Magára hagyta a lányt, aki kacagva adta át magát a rózsaillatú fürdő gyönyörének. Egy puha szivaccsal mosogatta testét, szépen, ráérősen. Bőre teljesen felélénkült a nyugtató hatású víztől, az illattól pedig jótékony bódulatba esett. Mosolyogva nézte, hogy peregnek le a vízcseppel a karjáról.

Odakint Perselus nem találta a helyét, idegesen járt-kelt a nappaliban. A főzet elkészült, talált is neki egy csinos kis üveget, amiben összeérnek a hozzávalók. Kikészítette a polca, hogy legközelebb, ha társaival találkozik, magával vihesse.

Már jó ideje besötétedett, a hálószoba ajtaja alatt azonban kiszűrődött a bent égő lámpás fénye. Perselus remegő kezekkel az ajtóhoz lépett: meg akarta kérdezni Sarah-t, szüksége van-e valamire. De akaratlanul is belesett a lécek közötti résen. Rossz tulajdonságai közül a leküzdhetetlen kíváncsiságát utálta a legjobban. Már annyiszor bajba került emiatt...

A lány háttal állt neki, épp akkor emelkedett ki a vízből. Nőiesen kerek csípőjéről gyöngyözve folyt alá a víz. Bőre pirult volt és csillogott. Karjával a kitett törölközőért nyúlt, és óvatosan törölgetni kezdte magát.

Perselus lehunyta mohó szemeit, testén jóleső borzongás futott végig. Kezével megtámasztotta magát, és hozzásimult az ajtóhoz. Halkan sóhajtott...

- Perselus! - hallatszott bentről a lány hívó szava.

A varázsló rémülten hátrahőkölt: azt hitte, rajtakapták, hogy leskelődött.

- Segítenél nekem?

Megigazította magán az inget, majd belépett a szobába.

- V-végeztél?

- Igen, remek volt, köszönöm. Segítesz nekem? Most, hogy így magamra csavartam a törölközőt, nem tudok kimászni a dézsából...

Kérdőn rámeredt. Perselus bíztatóan biccentett egyet, és feléje nyújtotta a kezét.

- Kapaszkodj meg bennem.

Sarah a nyaka köré fonta karjait, a férfi pedig megemelte a lábait, ölbe kapva a lányt. Egy pillanatig némán nézték egymást, majd Perselus lesütötte a szemeit, és az ágyra fektette terhét.

- Köszönöm - suttogta az. Ajkai elnémultak. Perselus megenyhült, szokatlanul szelíd vonásait figyelte, és nem is tudatosult benne, hogy ajkaik összeértek egy pillanatra. Nagyon óvatos és rövid csók volt, inkább ügyetlen próbálkozás, mint szenvedélyes összefonódás. Mikor Perselus újra kinyitotta a szemeit, Sarah zafírkék íriszével kellett farkasszemet néznie. Arcát szinte égette a pír, és nyelni is alig bírt, úgy dobogott a szíve.

- Én... - dadogta rekedten - Bocsáss meg! - mondta gyorsan, majd magára hagyta a pislogó lányt.

Miután bezárta maga mögött az ajtót, óvatosan nekidőlt a falnak, és a plafont nézve mélyeket sóhajtott. Ujjaival tétován megérintette saját ajkait, majd sápadtan kiviharzott a házból. Szabályosan menekült a közeléből. Rutinszerűen rótta a már jól ismert, kitaposott ösvényeket, agya pedig idegesen dolgozott...

Már világos volt, mikor kábultan nekidőlt a patakon átívelő fahíd korlátjának. Szemei táskásak voltak, és kimerültségről, kialvatlanságról tanúskodtak. Arca nyúzott volt, és minden végtagja fájt az egész éjszakás kóborlás után. Cipője és nadrágjának szára itt-ott sáros volt, hiszen a sötétben nem igazán látta, hova lép.

Kilógatta kezeit a víz fölé, fejét pedig lehorgasztotta.

- Egy barom vagyok... ehhez nem fér kétség... Hogy lehettem ekkora idióta?

Soha nem gondolta volna, hogy egy nő ennyire ámulatba tudja ejteni, hogy ajka valaha női ajkat csókolna, hogy kezei egy bársonyos női test vonalát érintenék... És hogy ez a nő pont egy mugli legyen?! Ez lehetetlen! Mivel érdemelte ki ezt a büntetést?! Legalább boszorkány lenne! De hogy halálfaló létére egy varázstalan lényhez kezdjen el vonzódni? A sorsnak elég bizarr humora van néha...

Szó sem lehet róla, mondogatta magában elszántan, miközben vadul keresztülcsörtetett a bozóton. Ennek véget kell vetni. Elengedi a lányt, hadd menjen haza, csak ne lássa többet. Ennek az egésznek se jövője, se értelme, ráadásul mindkettőjüket kellemetlen helyzetbe hozhatja.

Lerúgta a cipőjéről a sarat a verandára lépve, majd nagyot sóhajtva benyitott.

Sarah az asztalnál ült, és riadtan pattant fel, mikor meglátta, hogy a férfi visszatért. Odaszaladt hozzá, és a nyakába vetette magát.

- Úgy aggódtam érted! Azt hittem, valami bajod esett odakint! Hol voltál? - kérdezte rémülten.

Perselusban egy pillanat alatt omlott össze minden elhatározás, amit idefelé jövet felépített magában. Már azt is kieszelte, mit fog mondani, amivel kiadhatja a lány útját, de mikor az aggódva a nyakába borult, azonnal darabjaira hullott minden, mint egy kártyavár. Sarah nagy szemeibe nézett, és szeretett volna talpraesetten megszólalni, de csak néma tátogásra futotta tőle. A lány megkönnyebbülve fúrta a fejét a nyakába, mikor látta, hogy semmi baj nem érte. Perselus érezte szívének lassuló dobogását, úgy simult egymáshoz a két test. Kezeivel átkarolta a lányt, és viszonozta az ölelést. Óvatosan megsimogatta a lány feltűzött haját, majd lehunyt szemmel elmerült az ölelés békéjében...

Délután, a borult, szürkés ég ellenére sétálni indultak az erdőben. Sarah úton-útfélen lehajolt, és leszakított egy-egy szál színes virágot, és hozzátűzte a kis csokorhoz, amit kezében szorongatott. Másik kezével Perselus izzadó ujjait szorongatta. Néha rá kellett néznie, hogy bíztassa egy kicsit, hiszen a férfi roppant izgatottnak tűnt. Az ilyenkor zavartan elmosolyodott, de nem szólt. Nem szerette kimutatni sebezhető pontját, de a lány rögtön rátapintott.

A fahídnál aztán elidőztek egy ideig. Perselus megnyílt valamelyest, és rengeteget mesélt neki a varázslók világáról, saját viselt dolgairól, a halálfalókról, de a Nagyúrról csak érintőlegesen beszélt: nevének említése is borzongással töltötte el, úgy érezte, tiszteletlen lenne vele szemben, ha fecsegne róla.

Sarah egyre jobban elkomolyodott a sötét varázslók történeteinek hallatán, de igyekezett az ítélkezéssel várni addig, míg Perselus befejezte mondókáját.

Sóhajtva szembefordult a korláttal, és belebámult a vízbe. Megpillantotta saját tükörképét.

- Nem szólsz semmit?

- Tudod, nagyon nehéz ez az egész... És meglehetősen ellentmondásos. Hogyan gyűlölheti valaki a félvéreket, sárvérűeket, ha így neked jobb - vonta össze a szemöldökét -, amikor maga is félvér? Hiszen az ő apja is varázstalan lény volt... Hol itt a logika?

- Ne keress benne - nézett rá könyörögve Perselus. - Az egész a gyermekkori sérelmei miatt van. Másról van itt szó. A hatalomról.

- Miért olyan fontos az neked?

- Talán mert sosem volt... - mosolygott rá keserűen a férfi.

Sarah odalépett hozzá, és szeretetteljesen átölelte. Kedvesen simogatták egymás hátát, és ringatóztak. Kellemes érzés volt egymáshoz bújni az egyre hidegebb őszi szélben. Csókjaik most már sokkal vágyakozóbbak és odaadóbbak voltak, mint legelőször. Óvatosan simogatták egymást, hangosan sóhajtoztak egy kis levegőért, mikor már nem bírták szusszal. A zavar még mindkettejük arcán ott tükröződött, de már érezték, hogy egy teljesen új érzés kezdi hatalmába keríteni őket...

- Te sose főzöl magadnak rendes ételeket? - kérdezte cukkolódva Sarah. - Amióta itt vagyok, csak apró-cseprő kajákon tengődünk...

- Én nem tudok főzni - mosolygott fanyalogva Perselus, és egy tükörben megigazította kabátját, és begombolta talárját. Látszott, hogy menni készül.

- Akkor mire megjössz, készítek valami finomat.

A férfi hálásan elmosolyodott. Megcsókolta a lányt, felmarkolta a szerelmi bájitalos fiolát, és körülnézett, nem hagy-e ott valamit.

- Vigyázz magadra! - mondta neki Sarah féltőn.

- Te is - suttogta az, miközben megölelték egymást. - A házat bűbáj védi kintről, senki sem árthat neked, míg itt vagy. Ha mégis valami baj történne... menekülj a csapóajtón a pincébe. Azon, amelyiket mutattam... Ott nem találnak rád... Sietek vissza... - gyöngéden megcsókolta még egyszer, majd pár lépést hátrált, és halk pukkanás kíséretében hoppanált.

Sarah egy kicsit megijedt, és egy ideig még mozdulatlanul állt, a kezeit tördelve, majd aggódva látott neki a főzésnek.

- Az üveg, Lucius - nyomta a szőke férfi kezébe a szerelmi bájitalt Perselus. - És ne feledd az utasításokat! Csak borban oldódik fel láthatatlanul, minden más italban vörös foltként látszani fog.

- Értem. Köszönöm, Perselus - suttogta Malfoy, miközben felhúzta csuklyáját, és feltette maszkját.

- Mit fog ma este mondani?

- Nem tudom... három új tag beavatását tervezik ma este... egy ifjú házaspárét, Lestrange-ékét... és...

- Lestrange? De hisz annak Bellatrix a felesége! Egy Black! - horkant fel Perselus.

- Tudom, nem fűznek hozzájuk kellemes emlékek. De hű szövetségesnek bizonyultak, és a Nagyúr sohasem téved!

- Egy Black... - motyogta a másik makacsul. - Az unokatestvére auror-képzésen vesz részt! Ez őrültség!

- Biztos vagyok benne, hogy valahogy be fogják tudni bizonyítani a hűségüket! A Nagyúr nem ostoba, ő is gondolt az árulás veszélyeire. Fogd a fáklyádat, induljunk!

Mindketten a tűzbe tartották fáklyájuk végét, mely lobbanva lángot fogott. Elindultak az elhagyatott templom felé.

Az épület teteje tizenkét éve egy tűzvész martalékává vált. Csupán kőfalai diadalmaskodtak a pusztító erőkkel, és maradtak állva, fittyet hányva az időjárás viszonytagságaira. Egy romos temető vette körül, ám a muglik már évek óta nem temettek ide egyetlen halottat sem. A legközelebbi település mérföldekre volt innen, így a magányos vidék kiválóan alkalmas volt arra, hogy Voldemort és követői újabb gyűlést tarthassanak.

Ahogy beléptek a szürke kövekből emelt falak közé, Perselus az égre emelte a tekintetét. Egy felhőt sem látott, a csillagok csak úgy fénylettek a kristálytiszta sötétségben.

A többi halálfaló is megérkezett lassan. Mindegyikük kezében fáklya lobogott, és lassan kört kezdtek el formálni. Perselus elfoglalta megszokott helyét az ifjabb Kupor és Karkarov mellett.

- Igor - biccentett halkan, mikor meglátta a szakállát épphogy növesztgető északi férfit.

- Perselus - viszonozta az a gesztust, kissé tartózkodóan. - Újra együtt.

- Igen - morogta az. Undorodva oldalra nézett, hol a tizenéves, szalmaszőke fiú állt, büszke tartással. Orrát ugyanúgy magasan hordta, akár gyűlöletes apja. - Még mindig nem értem, mit keres itt ez... hiszen még gyerek... - suttogta oda Karkarovnak.

- Ráadásul az apja a mágiaügyi miniszteri szék egyik várományosa, tudom - fintorgott a férfi. - És egy elvetemült auror. Róla is lesz szó ma este, úgy tudom...

- Nocsak...

- Rookwood hozott némi információt a Minisztériumból... Bumfoltot megint sikerült szóra bírnia...

- Az a féleszű - csóválta meg a fejét Perselus gúnyosan.

- Monstróék megint késnek - sziszegett a szakállas mérgesen. - A kezemen már szétizzik a bőr. Hogy mernek késlekedni, ha egyszer a Nagyúr hívja őket?

Ebben a pillanatban két nagydarab, zilált külsejű alak hoppanált majdnem a kör közepén. Sötét talárjukon látszott, hogy sietve gombolkoztak csak be. Kapkodva feltették a fejükre a csuklyát, de Crak a maszkját majdnem fordítva illesztette az arcára.

Karkarov megforgatta a szemeit.

- Ostoba - suttogta.

Mindkét késő gyorsan tüzet kért a mellettük állóktól, és hamar meggyulladtak a fáklyáik.

Egy sötét talárba burkolózó, tekintélyt parancsoló jelenség tűnt fel a kör közepén. Bő csuklyája alól nem látszott ki, csak az ajka, ahogy lehajtott fővel előre lépett. Mögötte három, egyszerű fekete talárt viselő, beavatásra váró fiatal varázsló lépdelt, szinte megbabonázva. Perselus felismerte a nőben a gyűlölt Sirius Black unokatestvérét, Bellatrixot. A nő fekete haját csak úgy lengette a hideg szél.

A kört alkotó halálfalók mind térdre ereszkedtek a megjelenő Nagyúr előtt. Voldemort ajkai elégedett mosolyra húzódtak. Két kezével lassan intett, hogy hívei megemelkedhetnek.

- Híveim, hű halálfalóim! - szólította meg őket mély hangján. - Köszöntelek titeket újabb éjféli találkozónkon! - folytatta nyájasan. - Fontos teendőink hívtak minket újra össze. Először három újabb társatokat kell átsegítenetek a beavatás kínzó gyönyörén - intett kezével a mögötte álló, mindenre elszánt jelöltekre. - Igen, három új segítőtárssal gyarapodik dicsőséges közösségünk, fogadjátok őket különös tisztelettel - pillantott Bellatrixre, majd gonoszul elmosolyodott. - Ezt követően hűséges társatok, Rookwood híreit fogjuk meghallani. Különös óvatosságra kell, hogy intselek titeket. Veszélyek leselkedhetnek rátok. De ne szaporítsuk tovább a szót! Lestrange - mutatott a férfira - lépj közelebb hitveseddel! Ewerilon! - mutatott a harmadik jelöltre is.

Mindhárman letérdeltek előtte. Három segítő feltűrte bal alkarjukon a fekete talárt, de Bellatrix nem hagyta, hogy más végezze el ezt helyette, így buzgón maga tette szabaddá a karját. Szemében oly elszántság csillogott, hogy Perselust rögtön gondolkodóba ejtette...

A nagyúr odalépett a nőhöz, és ő is felhajtotta talárja ujját. Csontos, halvány bőrű kezének láttán a körben álló halálfalók hisztérikusan felnyögtek, mintha extázisba estek volna.

Perselus meredten figyelte a hosszú, hegyes karomban végződő ujjakat, melyek megcirógatták a selymes bőrt Bellatrix karján. Piton előtt elhomályosultak a képek. Saját beavatása jutott eszébe, mikor ő térdelt ilyen áhítattal a Sötét Nagyúr előtt... mikor az ő bőrét érintették azok a hegyes körmök...

A nő sikolyára azonnal feleszmélt. Olyan hangosan üvöltött, mint akinek tüzes vasat nyomtak a bőréhez. Alkarján már ott vöröslött a Sötét Jegy. És bár nem történt tényleges bélyegzés, a mágikus sebhely körvonalaiból ömlött a vér, eláztatva a nő talárját. Két halálfaló mögé lépett, hogy megtartsa testét, de Bellatrix elalélt - Perselus nem tudta, vajon a fájdalomtól, vagy attól a borzalmas kéjtől, amit a jegy megszerzése okoz. Hitvese rezzenéstelen tekintettel bámulta Voldemortot, aki elégedett mosollyal jutalmazta kitartását. Ujjai a férfi alkarja felé siklottak. A levegőben fura táncot lejtettek, mintha rajzolnának valamit. Ennek eredményeképp a Sötét Jegy az ő alkarján is elkezdett kirajzolódni. Lestrange szó nélkül tűrte a fájdalmat, de fogait erősen össze kellett préselnie, hogy ne ordítson.

- Ewerilon - simogatta meg a nagyúr a fiatal, szőkésbarna hajú férfi arcát, kinek szürke szemeiben kéjes vágy izzott fel minden érintésre. - Add a karod!

A szőke nem is próbálta visszatartani fájdalmas sikolyát, de belemosolygott az éjszakába, mint akinek végre felszabadult a lelke. Ziláltan omlott össze, a halálfalóknak úgy kellett elvonszolniuk a Nagyúr elől.

- Megvagyunk hát! - kiáltott diadalmasan Voldemort. Kezeit az égnek emelte, halálfalói pedig térdre borultak előtte. - Jöjj most, Rookwood, halljuk, milyen híreket hoztál a Minisztériumból!

A megnevezett férfi alázatosan előlépett a körből, és szinte a földön csúszott ura elé.

- Nagyúr, könyörülj rajtam, nem tudok jó hírekkel szolgálni! - fohászkodott.

- Emelkedj fel, Rookwood! - parancsolt rá Voldemort. - Hallgatunk.

- Barty Kupor... az idősebb - tette hozzá sietősen, miután páran az ifjabbik felé pillantottak - újabb jogosítványokkal ruházta fel az aurorokat... Most már akár a főbenjáró átkokat is használhatják ellenünk, hűséges szolgálóid ellen.

Többen elborzadtak a hír hallatán, Perselus arcán tömény gyűlölet jelent meg. Még a Nagyúr keze is ökölbe szorult.

- Ez biztos, uram - esedezett a kém. - Bár korántsem akkora az egyetértés ez ügyben a Minisztériumon belül. Sokan ellenezték ezt a felvetést...

Voldemort ellépett tőle, és egy dühödt sóhajtást hallatott.

- Úgy, szóval Barty Kupor... - mondta kimérten, majd az említett személy fiához fordult.

Lágyan lépdelve a fiú elé állt, aki azonnal leborult előtte. Karmos ujjaival felfelé biccentette a kölyök állát, és farkasszemet nézett vele. Az megremegett a vörösen izzó szempár láttán.

- Neked nincs félnivalód, gyermekem... - suttogta sejtelmesen. - Haragunk nem ellened irányul, hanem gyűlölt apád ellen - szavai olyanok voltak, mint egy kígyóbűvölő sípja. Barty teljesen elbódult a dicsőségtől, hogy a Nagyúr ilyen kegyes vele. - Természetesen védelmemet élvezed - mondta Voldemort fennhangon, figyelmeztetésként az olyan halálfalóknak, akik képesek lettek volna a fiút büntetni apjának vétkei miatt. - Szerencsétlen gyermek... - mondta Voldemort szinte szánakozva, majd bizarr kéjjel a fiú dús szalmaszőke hajába túrt. - Mennyit kell szenvedned apád miatt... Akárcsak nekem - hajolt hozzá közel, hangja pedig egészen elvékonyodott. - Sorsunk összeköt minket...

Újra a kör közepe felé fordult, és visszasétált helyére.

- Egyéb hírek, Rookwood?

- Nincsenek, uram. Minden és mindenki olyan fejetlen és zavarodott, mint eddig...

- Akkor kénytelenek leszünk élni ezzel a csodálatos alkalommal, és kihasználni pillanatnyi gyengeségüket... - mosolyodott el gonoszan ura. - Csaljatok és hazudjatok! Öljetek és nyomorítsatok, hadd tudja meg mindenki, hogy Voldemort Nagyúr nem tűri, ha alattvalóit fenyegetik! - kiáltotta diadalittasan.

Halálfalói boldogan kurjongattak; némelyek a földön csúszva odamásztak elé és talárjának szegélyét csókolgatták, mások az égiekhez fohászkodva köszönték meg ezt a hihetetlen kitüntetést.

- Mielőtt azonban elmennétek - intett le mindenkit Voldemort -, Perselus! - fordult a bájitalok szakértőjéhez.

Perselus megremegett. Lehajtott fejjel ura elé lépett és fél térdre ereszkedett.

- Hű szolgád vagyok, Nagyuram - mondta áhítatosan.

- Ehhez nem fér kétségem, nemes halálfalóm - húzta le a csuklyát a fejéről Voldemort. Hosszú fekete hajába belekapott szél, és sejtelmesen lobogni kezdett. Feljebb tolta a porcelánmaszkot az arcán ujjaival, és megsimogatta az ifjú mágus szépen ívelt állát és ajkait. A férfi testén kellemes borzongás és jóleső bódulat futott végig. - Perselus, derék harcosom, bájitalok nagy mestere, most újból szükségem lesz tudományodra!

Egy üres pergament vett elő, melyen az ujja puszta suhintásától kisebb lista jelent meg.

- Készítsd el nekem a következő főzeteket és mérgeket. Uradnak szüksége lesz rájuk...

- Ahogy parancsolod, Uram - alázkodott meg előtte Perselus.

- Menj, nem is tartalak fel. Négy nap múlva ugyanitt fog várni Avery... ennyi elegendő, ugye? - kérdezte szinte gyengéden.

- Természetesen, Uram.

- Menjetek hát mind, hűséges halálfalóim! - tárta ki a karjait Voldemort. Lobogó talárral megfordult és távozott.

Szolgálói sorra hoppanáltak. Egy páran még a helyszínen maradtak, és megvitatták a részleteket, Perselus pedig azon kapta magát, hogy még mindig a földön térdel.

Hamar felkelt, leporolta talárját, és egy néma pillantást vetett Karkarovra, aki hümmögve bámulta az ifjabb Bartyt.

- Szeretnénk, hogy velünk tarts, Perselus - lépett hozzá Lucius lelkesen, Crak és Monstro társaságában -, de tudjuk, hogy dolgod van. Nem is tartunk fel.

Piton bólintott, majd elindult a kifelé vezető ösvényen.

Mikor eltűnt mindenki szeme elől, egy hoppanálással otthonában termett.

Sarah-t az asztalra borulva találta: a várakozás közepette elálmosodhatott és elaludt. Perselus gyönyörködve nézte egy darabig. Letette maszkját és a pergament, amit az imént kapott, levette talárját, majd a lányhoz lépett. Óvatosan megemelte a fejét, karjait saját nyaka köré fonta, és becipelte a hálószobába. Az egyszer-egyszer félálomban motyogott valamit, de nem ébredt fel a vigyázó léptekre. Perselus lefektette őt az ágyra. Lehúzta cipőit, majd gondosan betakargatta, majd megsimogatta a kezeit. Megcsókolta a homlokát, majd kiment a szobából, hagyta, hadd aludjon.

Az asztalra pillantott, ahol két személyre volt megterítve, egy pohárban - váza híján - valamilyen kedves kis vadvirág úszkált. Melegség öntötte el a szívét, és a varázspálcájával felhevítette a vacsorát. Szedett magának a tányérba, és halkan enni kezdett.

Miután végzett, félrevonult saját kis „konyhájába”, magához véve a listát. Meglehetősen kívánós volt ez alkalommal a Nagyúr, hiszen legalább tizenegy különféle főzetet rendelt meg tőle. Perselus előszedte a hozzávalókat, és nekilátott a kotyvasztásnak...

Másnap dél körül járhatott az idő, mikor Sarah álmosan előbotorkált a szobából. Haja kócos volt, de még így is bájosan festett. Oldalra pillantott, és meglátta Perselust, aki kissé dülöngélve kavargatott valami főzetet. Hatalmasakat ásított, és már alig bírta nyitva tartani a szemét. Háromféle főzetet már félretett nagyobb edényekbe, hadd érjenek, másik négy fajta már útra készen állt különböző méretű fiolákban.

- Egész éjjel főzicskéltél - bújt oda hozzá hátulról a lány.

Perseluson kellemes érzés lett úrrá.

- Jó reggelt... remélem, nem én ébresztettelek fel.

- Nem, dehogy - mosolyodott el a lány. - Miért nem pihensz egy kicsit?

- Ezt befejezem, és utána lefekszem egy kicsit... - nyöszörögte a varázsló. - Alig állok a lábamon...

- Készítsek valami harapnivalót?

- Nem, nem, köszönöm, ahhoz is fáradt lennék, hogy egyek - mosolyodott el a férfi. - De a vacsora nagyon finom volt.

- Bocsáss meg, hogy nem vártalak meg. Úgy elálmosodtam...

- Semmi baj... Nem gondoltam volna, hogy ilyen későn fogok jönni...

Felemelte a keverőkanalat, megnézte, hogyan csorog vissza belőle a főzet.

- Ez is kész van - dörzsölte meg a szemeit. - Ideadod nekem azt az üveget? - mutatott egy palackra.

- Persze.

Egy tölcsér segítségével beletöltötte a kék színű főzetet, majd fadugót dugott a szájába. Az üveget a többi mellé helyezte.

- A többit majd később - sóhajtott.

Hagyta, hogy a lány kivonszolja a helyiségből. A lámpást is elfújta. Halkan felnyögött.

- Borzalmas ez a kanapé - mondta fájdalmas képpel.

- Nehogy már itt feküdj le aludni! - mosolyodott el a lány. Kézen fogva húzta maga után a hálószobába.

Kábán leült az ágy szélére.

- Nem... fekszem bele koszos ruhával az ágyba... - motyogta.

- Ezzel most ne törődj - húzta le a csizmáit a lány.

Perselus elhalóan dőlt hanyatt, fekete haja szétterült a fehér ágyneműn.

- Most pedig próbálj meg az alvásra koncentrálni - suttogta kedvesen a lány.

A varázsló érezte, hogy pillái elnehezülnek, majd lassan elbóbiskolt...

A hálószobából kiszűrődő fényre szentjánosbogarak gyűltek az ablak alá. A nap már rég lement, sötétségbe burkolózott a külvilág.

Perselus a hosszú alvás után kellemesen ébredt; úgy érezte, sikerült kipihennie magát. Tulajdonképpen a takaró melege ébresztette fel. Eleve fel volt öltözve, így a vastag takaró alatt kicsit leizzadt. Feje a puha párnákon nyugodott, keze pedig...

Kinyitotta a szemeit, és látta, hogy Sarah hozzá bújva szundikál. Egymást átkarolva feküdtek a széles ágyon.

- Mi... - hőkölt hátra szemérmesen, de ezzel csak annyit ért el, hogy majdnem felébresztette a lányt.

Nyugton maradt hát, és úgy nézte az alvó szépséget. Testének közelsége kéjes izgalommal töltötte el. Megsimogatta az arcát, és szájon csókolta. Ujjai óvatosan végigsiklottak a lány betakart derekán. Szorosan odabújt hozzá, és újra lehunyta a szemeit...

Nem sokkal később már mindketten felébredtek békés álmukból. Sarah egy picit elpirult, mikor kiderült a turpisság, hogy odabújt mellé aludni. De egy kedves csók elég volt ahhoz, hogy a kócos szépség megnyugodjon. Kimentek a konyhába, és kerestek maguknak valami ennivalót.

- Olyan sürgősek ezek a főzetek, hogy sietned kell velük?

- Négy napom van az elkészítésükre... De nem mindegyik jó rögtön az üvegbe töltéskor. Van, amelyiknek még érlelődnie kell egy kicsit... Azokat csináltam meg először... Már csak három van hátra, azok a legkönnyebbek.

- Szegénykém...  - simogatta meg arcát a lány.

- Nekem ez nem teher... szeretem ezt csinálni...

- De ugye ma már nem főzöl többet?

Perselus mosolyogva megrázta a fejét.

Sarah szeme szokatlanul csábítóan csillogott aznap este. Szinte mágnesként vonzotta magához Perselust, keskeny ajkait, melyek most mohón tapadtak a nő ajkaira. A mágus magához húzta Sarah-t, és egymáshoz simulva osztoztak a csók keltette mámorban. Levegőért áhítozó mellkasuk egy pillanatra mohóságuk útjába állt: Perselus a lány nyakát kezdte el csókolgatni, az pedig remegve, halkan felsóhajtott. Kezeik vándorútra indultak a másik testén. Szemeik egy óvatos, kérdő pillantásban találkozott: mindkét íriszben ugyanaz a gyönyör iránti vágyakozás lángolt. Perselus nem kérette hát magát: óvatosan ölbe kapta a lányt, és még mindig csókban összeforrva a hálószobába vitte. Lefektette az ágyra, lerúgta saját cipőjét, és föléje hajolt.

Mindkettejük szíve hevesen dobogott az izgalomtól és ettől a teljesen új állapottól. Remegő kezekkel elkezdték megszabadítani a másikat a felesleges rongyoktól.

Perselus keze megsimogatta a lány tűzforró, feszes lábait. A lány ingének utolsó gombját is sikerült kigombolnia, keze pedig már siklottak volna annak formás keblei felé, de egy pillanatra elhúzódott tőle.

- Várj... - suttogta - Várj, valamit tudnod kell... Nem várom el, hogy esetleg... hálából legyél velem - sóhajtotta, hiszen a lány kezei nadrágjának gombjaival bíbelődtek.

- Hálát is érzek - rebegte az -, de ezt egészen biztosan azért teszem, mert... a szívem helyesnek találja...

Több szóra nem volt szüksége Perselusnak sem, boldogság járta át a szívét.

- Szeretlek...

- Én is szeretlek...

Sikerült megszabadulniuk az utolsó ruhadaraboktól is, és szelíden bújtak egymáshoz. Perselus óvatos játékba kezdett a lány testével, sötét hajzuhataga lassan és izgatóan követte ajkait annak hasán keresztül egyre lejjebb. Sarah hangosan felnyögött, a plafonra mosolygott, és megmarkolta a lepedőt. Hosszú perceken keresztül ment az érzéki játszadozás, mely mindkettejükben egyre csak fokozta a mámorító forróságot. Végül Perselus a lány combjai közé feküdt, és egy bíztató pillantásra várt csupán. Egy félénk csók kíséretében meg is kapta. Szorosan egymáshoz bújtak, és egy halk sóhajt követően a két test, melyeket addig kéz nem érintett, eggyé vált...

- Avery - biccentett Perselus.

A zuhogó esőben a fejére húzta köpönyegét, de még így is bőrig ázott.

- Ezek a bájitalok, amiket a Nagyúr kért - nyújtotta át kosarat, benne a palackokkal. - A címke mindegyiken rajta van. Ne feledd, óvatosan kezeld őket!

A férfi némán bólintott.

- A Nagyúr nem fogja elfelejteni hűséges szolgálataidat - búgta.

Némán bólintva elváltak, és mindketten hoppanáltak.

Otthonában Sarah várta Perselust.

- Odaadtad neki? Gyere, tiszta víz vagy!

Miközben megszabadította a férfit nedves ruháitól, törölközőkbe csavarta annak didergő testét.

- Igen, és remélem, egy jó ideig nem kell semmit sem főznöm neki... - sóhajtott Perselus. - Borzalmas mérgek ezek, rossz belegondolni, mihez kezd velük.

Sarah hallgatott.

- Most gyűlölsz, ugye? Gyűlölsz, mert fegyvert adok a kezébe?

- Nem gyűlöllek... tudod, hogy ez nem igaz. Szeretlek, de féltelek, hogy bajod eshet... hogy elfognak, és ezekért felelősségre vonnak.

- Hogy tud egy ilyen ártatlan nő egy ilyen elvetemült embert szeretni? - kérdezte mosolyogva a férfi.

- Nem vagy elvetemült. Te jó ember vagy... és megérdemled, hogy szeressenek...

Jól hozzábújt, hogy felmelegítse a fázó testet. Ajkaik újból csókra éheztek, testük a másiké iránt áhítozott, ahogy ez a friss szerelmeseknél lenni szokott...

Hetek teltek el békés nyugalomban. Odakint ugyan egyre hidegebb testet öltött a mogorva időjárás, a szerény Piton-kúriában azonban a hangulat korántsem volt fagyosnak mondható. A fiatal pár minden lehetőséget megragadott arra, hogy testi vágyuk kielégülést nyerjen.

Perselus élvezte a gond nélküli szabad és boldog pillanatokat - korábban ugyanis sosem volt alkalma felszabadultan nevetni. Kedvesének nemcsak, hogy sikerült felforgatnia a házát, de őt is teljesen kiforgatta önmagából. Félretette komorságát, szótlanságát, búcsút mondott rigolyás énjének, és örömmel adta át magát a derűs változásnak. Eszébe sem jutott már elkergetni a bolondos muglit a lakásból, sőt, vicces kedvében azzal fenyegette, hogy, ha szökni próbál, magához láncolja, mint egyesek a házimanójukat szokták.

Úgy érezte, a lány iránti szerelme egyre csak erősödik.

Egyik este, szeretkezés után lustán feküdtek egymáson. Perselus megsimogatta a lány hátát és fenekét, közben elmélázva bámulta a kandallóban táncoló lángnyelveket.

- Min morfondírozol? - kérdezte Sarah kedvesen.

- Csak azon, hogy... hogy nem akarom, hogy valaha is elmenj... Azt akarom, hogy örökre itt maradj velem.

A lány felült, és pajkosan nézett rá.

- Ez most egy... házassági ajánlat volt?

- Ahogy vesszük... - mosolyodott el kedvese. Felült, és megkomolyodott az arca. Megfogta a lány kezét. - Drága Miss Sarah Sampson, egyetlen kedvesem - kezdte emelkedett hangon, de a lány alig bírta megállni kuncogás nélkül. - Hozzám jössz feleségül?

- Igen! - kurjantotta el magát a lány. - Én bármikor hozzád mennék, de ebben édesapám véleményét is ki kell kérned. Javaslom, kicsit összeszedettebb ruházatban járulj eléje - simogatta meg a férfi meztelen hasát, és keze játékosan lejjebb csusszant.

Perselus elkomorodott.

- Édesapád? - kérdezte kicsit aggódva. - Úgy érted, az apádtól is kérjem meg a kezed?

- Ez a varázslóknál nem így szokás?

- D-de, de hát... az apád mugli, én pedig...

- Nem szabadba elmondanunk nekik? Van erre törvény a varázslók világában?

- Törvény konkrétan nincs. Ha egy varázsló vagy boszorkány mugli családba házasodik be, akkor egy idő után illő tudatni velük a másságát...

- De te félsz.

- Igen, én félek. Szerinted hogy reagálnának?

Sarah nem tudta elrejteni az arcán megbúvó kételkedést.

- Szerintem húzós lesz. De szeretnek engem, biztos, hogy bele fognak egyezni - közelebb ült hozzá. - Nagyon szeretlek, és akár itt helyben örök hűséget fogadnék neked. De az anyám egész életében arra készült, hogy lássa az ő kicsi lányát menyasszonyi ruhában. Nem szeretném, ha nélküle kellene az oltár elé állnom... Tényleg, ti is templomban esküdtök? - ráncolta a homlokát.

- Persze. Miért?

- Hát, tudod... mert az egyház mindig úgy vadászta a boszorkányokat...

Perselus elmosolyodott.

- Rendben, akkor elmegyünk a szüleidhez - csókolta meg a lányt.

- Ne izgulj! - szólt rá Sarah, miközben átmentek az egyik zebrán.

Perselus csak ritkán járt a muglik világában, így roppant félelmetesnek találta a varázstalanok városait. A mindenfelé rohanó autók zaja és dudálása szörnyen megrémítette, az emeletes buszok pedig egyenesen halálfélelmet keltettek a bátor halálfalóban. Úgy szorongatta kedvese kezét, hogy az szinte elkékült.

Mindenfelé hatalmas embertömegek hömpölyögtek. Mindenki a munkába vagy az iskolába sietett.

- Kifogtuk a reggeli tömeget - bosszankodott Sarah, mikor megérkeztek a magasvasút pályaudvarára.

- Ez mi? - kérdezte suttogva kedvese, a sínekre meredve.

- Egy tömegközlekedési eszköz. Elektromossággal működik, és arra való, hogy egy jókora kupac embert elvigyen az egyik helyről a másikra.

Perselus körbenézett. Mindenütt kabátos-sálas, hátizsákos vagy aktatáskás emberek mászkáltak, akik reggeli kávéjukat itták papírpoharakból, halat és sült krumplit ettek koszos újságpapírból, vagy az aznapi napilapokat böngészgették. Kisebb csoportokba verődő iskolás lányok mások ruháit méregették, a fiúk idegesen pislogva cigarettáztak, de a legkülönösebbek a színes hajú, tüskékre zselézett fejű punkok voltak. Iszonyodva nézte a láncaikat, testékszereiket, tetoválásaikat, élénk sminkjüket, ha volt, és mogorva tekintetüket, melyekkel sikeresen távol tartottak maguktól mindenkit.

- Miért van rajtuk olyan szöges nyakörv? - kérdezte elborzadva.

- Nem tudom, szerintem csak úgy díszítésként - vonta meg a vállait a lány.

- Úristen - suttogta Perselus, mosolyt csalva Sarah arcára.

A közeledő szerelvény nagyot dudált, a hangosbemondó pedig figyelmeztetett mindenkit, hogy lépjenek hátrébb.

A mágus olyat ugrott, mint akibe áramot vezettek. Sarah csak kuncogott.

- Ugye, milyen más?

- Most már elhiszem, hogy félhettél, amikor hozzám kerültél - motyogta az. - Ezek után remélem, hogy legalább a leánykérés zökkenőmentesen fog menni...

A szerelvényben jól egymásnak passzírozva kellett utazniuk, a varázslónak pedig kezdett tömegiszonya lenni.

- Gyere, itt leszállunk - simogatta meg a kezét kedvese.

Mikor kiértek az aluljáróból, egy sokkal csendesebb és barátságosabb környéken találták magukat. Az utca keskeny volt, és csak kevés autó parkolt ebben az időszakban. Két-háromemeletes, magasított belterű, fehér falú házak álltak szorosan egymás mellett, mindegyiknek külön bejárata volt. A házak előtt sötét levelű fák álltak.

- Itt laksz? - nézett fel Perselus az egyik házra csodálkozva. - Gyönyörű szép...

- Gyere! - fogta meg a kezét Sarah.

Elindultak felfelé a lépcsőn.

- Ez lesz az. Remélem, hogy itthon vannak...

- Mi lesz, ha nem egyeznek bele? - tette fel a rettegett kérdést Perselus.

- Akkor majd bevetem a filmekből ismert, jól bevált trükköt és azt mondom, terhes vagyok...

- Várj! - tartotta vissza a kezénél fogva a férfi. - Ilyesmivel ne viccelődj, én tényleg akarok gyereket!

- K-komolyan? - lágyult meg Sarah arca. - Ó, Perselus, annyira szeretlek!

Boldogan megölelték egymást.

- Menjünk be, jó? - szipogott a lány.

Már nyúlt is volna az ajtó gombjáért, de ekkor az váratlanul kinyílt.

Egy tőlük alig fiatalabb, világosbarna hajú, farmernadrágos fiatalember vágtatott volna ki az ajtón, ha nem állnak ott. Mindhárman megdermedtek egy pillanatra. A bentről kijövő fiú elejtette a hóna alatt szorongatott esernyőt, a szemei remegni kezdtek és megteltek könnyel.

- S-s-s... SARAH! - vetette magát szinte nyivákolva a lány nyakába.

Perselus hátrahőkölt.

- Csakhogy itt vagy! Istenem, már azt hittük, meghaltál! Hát élsz! Annyira boldog vagyok! Anya! APA! - kiáltott be a házba hangosan. - Gyertek! Itt van Sarah! Hazajött az én nővérkém! - hadarta egy szuszra.

- Hé, hé, hé, Patrick! Azért hadd vegyek levegőt is, jó? - simogatta meg a srác buksiját a lány. - Partick! Nyugodj meg végre! És ne verd fel az egész környéket, ha lehet. Menjünk inkább be, nagyon fontos vendéget kell bemutatnom nektek.  

Mindhárman beléptek az előszobába. Perselus gyönyörűnek találta a helyiséget. A falakat szép, virágos tapéta borította, a mennyezetről díszes csillár lógott alá, és egy csodálatosan megmunkált falépcső vezetett fel az emeletre.

Míg Sarah becsukta maguk mögött az ajtót, a Patrick nevű fiú szúrós szemekkel méregette a titokzatos idegent. A dolog kölcsönös volt, noha Perselus a zavarát igyekezte ezzel leplezni.

A korosodó szülők rémülten siettek elő a konyhából és nappaliból, és sírva fakadtak, mikor meglátták elveszettnek hitt lányukat. Percekig ölelgették egymást, Perselus pedig kedvesen nézte őket.

- Anya, anya, ne sírj! Várj, hadd mutassak be nektek valakit! - törölgette meg a szemét Sarah. - Gyere, Perselus! - fogta meg a férfi kezét. - Apa, anya, Patrick - mondta lelkesen -, hadd mutassam be nektek a vőlegényemet, Perselus Pitont!

(...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés