Írta: Brigi

Korhatár és figyelmeztetések: 14 éven aluliaknak nem ajánlott

A félreértések folytatódnak

Harry nagyot kortyolt az édes forró csokoládéból, majd lenyalta a nyelvével a tejszínhabot, ami a felső ajkára tapadt. Zavartan elmosolyodott.

- Örülök, hogy végre beszélhetünk – tette le a csészéjét Rowena.

Olyan csinosan volt felöltözve, hogy Harry szinte leplezetlenül bámulta. Hosszú, de merészen felhasított fekete szoknyája alól elővillantak barnult lábai. Felül egy fehér blúzt és egy fűzőnek tetsző – de nem akként funkcionáló -, fekete-borsó mellényt viselt. Nyakában rózsaszerű medált hordott, haja pedig nagy loknikban omlott vállaira. Szemei most is tompa, hamuszürke fénnyel csillogtak. Ron ide vagy oda, Harry úgy vélte, hogy ha ez a nő nem véla, nincs igazság a földön.

- Én tudom – mondta komoran -, hogy mindkettőnknek fájdalmasak ezek az emlékek, és… nem szeretném, ha Voldemort megérezné a szomorúságod… hm… - mosolyodott el. – Olyan nehéz a tanítványomként rád néznem… Mintha James ülne itt előttem. Mikor kisfiú volt, ő is így nézett ki. Ugyanolyan szép arcod van, mint neki volt. V-vannak róluk képeid? – kérdezte óvatosan.

- Egy kevés…. Az első évem végén kaptam Hagridtól egy fényképalbumot… azt mondta, anyáék ismerőseitől szerezte be – bámult bele Harry a csészéjébe.

Rowena felállt a kanapéról, és az egyik könyvespolcához lépett. Levett róla két barna, bőrkötéses könyvet és a fiú kezeibe nyomta.

- Tessék – ült le mellé.

Harry óvatosan kinyitotta az egyiket. Válla lassan megereszkedett, ahogy meglátta az első képeket. Az első oldalon több kisebb portré is volt, mindegyiken egy-egy diák. Harry nehezen, de felismerte az ifjú Rowenat, Lilyt, James-t, Remust, Petert, és… felpillantott. Sirius fényképe gyűrött volt és szakadt; látszott rajta, hogy utólag lett összeragasztva – Harry szerint Magifix-szel.

Rowena felállt és lassan az ablakhoz sétált. Sóhajtva nekikezdett a mondókájának.

- Tudom, mit akarsz kérdezni… hogy miért van olyan szörnyű állapotban Sirius képe.

Harry úja a fotóra pillantott, és látta, hogy az ifjú Sirius durcásan könyököl a fénykép alsó keretére. Ha kihúzná magát, mint a többiek, pont a fejénél lenne a szakadás. James vigyorogva integetett bosszús barátjának, Remus és Lily pedig mosolyogva nézték egymást.

- Miután a szüleid meghaltak, és Sirius a börtönbe került, azt hittem, egy világ omlik össze bennem. Egyszerűen elképzelni sem tudtam, hogy volt képes ilyet tenni a barátaival, akiket annyira szeretett. Becsapva éreztem magam. Szörnyű volt azzal a tudattal élni, hogy éveken át egy ilyen szörnyeteget szerettem… hogy tulajdonképpen nem is ismertem a valódi énjét. Dumbledore professzor elintézte, hogy jó messzire elutazhassak: messze a minisztériumtól és az igazságszolgáltatástól. Attól tartott, Sirius ügyében még talán engem is elővennének, és valahogy a bűntársának kiáltanának ki… Remus pedig itt maradt, teljesen egyedül a világban. Elvesztettünk mindenkit, akit szerettünk. Nem bírtam a mosolygó fényképeire nézni – ölelte át magát. – Széttéptem mindegyiket, amelyik csak a kezem ügyébe került…

Harry lapozott egyet és több csoportképet is talált. Sirius a szélén állt az egyiknek, és látszott, hogy le lett tépve az a rész. Természetesen újra össze lett ragasztva, de az ifjú Black inkább átcammogott a szakítás másik, tágasabb oldalára a többiekhez. Harry, átérezve ugyan a nő szomorúságát, akaratlanul is elmosolyodott. James felugrott Sirius hátára az egyik képen, barátja pedig roskadozott a teher alatt.

- Később aztán – sóhajtott a nő újra -, három éve, mikor megszökött, szörnyű borzalom fogott el. Féltem, hogy bántani akar téged. Noha sohasem hittem el teljesen, hogy képes lenne a saját kezével megölni a keresztfiát, egy gyermeket, mégis… azt reméltem, elkapják újra, mielőtt bajod esne…

A mellette álló szellem-Sirius arca döbbenetről árulkodott.

- Nem… tudta, hogy végülis ártatlan volt?

- Nem, amíg Dumbledore nem szót nekem. Azt kérte, ne küldjek neki baglyot, hiszen azzal fény derülhetne a hollétére. Természetesen vártam hát, hogy ő jelentkezzen… tükrön keresztül… levélben… Azt nem is reméltem, hogy személyesen fog eljönni. De nem: sohasem keresett. Pedig szabad volt immár… szökött fegyenc, de szabad…

- Talán… nem tudta, hol keresse…

- Dumbledore-tól megkérdezhette volna…

- Lehet, hogy azt hitte, hogy ön… időközben férjhez ment valaki máshoz és már családot alapított.

Rowena elmosolyodott, és lehunyta a szemeit. Pár pillanatig nem szólt, és Harry borzasztóan szomorúnak érezte őt.

- Hónapok teltek el hasztalan várakozással. Egyszer a Trimágus Tusa, egyszer pedig Karkarov miatt nem tudtam visszajönni, akármennyire is szerettem volna. És nem történt semmi… Mintha nem is hiányoztam volna.

Sirius szemeiben fájdalom jelent meg. Odalépett a nő mellé, és megfogta a kezeit, noha az nem érzett ebből semmit.

- Perselus azt mondta, sose beszélt rólam…

- P-piton professzor? – lepődött meg Harry.

- Miután Voldemort visszatért, a Rend ugye újra összeállt. Perselus és én békét kötöttünk azok után, amik kettőnkkel történtek. A Renden belül nem sokan tudják, tulajdonképpen milyen szörnyű veszteségek érték őt is… Dumbledore… McGalagony professzor… Mordon…

- Mordon – vigyorodott el Harry.

- Ő mind a mai napig kételkedik a történetben. Ismered, milyen…

A fiú egyetértően bólintott.

- Úgy hallottam – fordult vissza Rowena, haloványan mosolyogva – te is bepillantást nyertél az emlékeibe.

Harry nyelt egyet.

- Bár ne tettem volna. Azóta is gyötör a lelkiismeret-furdalás. Ha kezdettől fogva tudtam volna…

- Harry – ült le mellé a nő megint, megfogva a kezét – Perselusnak jó oka volt arra, hogy mindezt titokban tartsa előtted. Az ügyet még a minisztérium is szigorúan titkosan kezelte, azok után, hogy a jóslat szerint te és Neville is kiválasztottak lehettetek…

James elgondolkozott azon, vajon miről beszélhetnek. Egy kérdő pillantást vetett Siriusra, de az tanácstalanul megvonta a vállait.

- De… úgy tudtam La…

- Ne mond ki a nevét – tette az ujjait az ajkára a tanárnő.

- Elnézést. Szóval… a születésünk nem esik egybe, ha jól tudom…

- Nem, valóban. De… - suttogta a nő borzongva – akkoriban rengeteg korodbeli gyermek meghalt. Amíg Voldemort nem tudta pontosan, milyen gyerekekre illik rá a jóslat, mindenkivel végzett, akit gyanúsnak talált…

Harry arcából kifutott a vér, és csak némán meredt maga elé.

- Ne magad okold emiatt. Perselus tudta, hogy így tennél, ha tudnád. De talán… most, hogy már idősebb vagy, már meg tudsz ezzel birkózni…

- Ha apránként jönne minden… - csuklott meg Harry hangja – akkor talán könnyebb lenne… - dörzsölte meg a halántékát. – De most… hogy minden egyszerre történik… minden rossz, egymás után…

Rowena átölelte a fiút, és vigasztalni próbálta.

- Ahogy hallottam, eddig nagyon bátran helyt álltál… - mondta mosolyogva. – Amiken keresztülmentél, és amiket túléltél, felérnek egy kisebb csodával, ha megnézzük, milyen fiatal is vagy még… Szeretném, ha tudnád – szorította meg a fiú hideg ujjait -, hogy velem egy újabb segítőtársra találtál. Ne hidd, hogy egyedül kell mindezt végigcsinálnod! Mi mindig veled leszünk, hogy segítsünk.

- Piton professzor is ezt mondta – felelte Harry megnyugodva.

- Ő nem az ellenséged. Erre Sirius is rájöhetett volna…

Harry elmosolyodott, és eszébe jutott a két férfi gyűlölködő pillantása, amikor szemtől szemben álltak egymással.

- Perselus mesélte, mi volt a Black-házban – csóválta meg a fejét Rowena. – Rémesek…

Harry úgy vélte, a mellőzöttsége ellenére Rowena mégiscsak boldogan gondol vissza keresztapjára. Szemeiben néha vágyakozást látott fellobbanni.

- Bárcsak visszajöhettem volna időben – sóhajtotta. – Legalább egyszer találkozhattam volna vele újra… Most már sohasem fogja megtudni, hogy a szüleimnél ott várja a szép kislánya…

Harry elejtette az albumokat.

- M-m-m-mi? – dadogta.

Sirius, szellem létére úgy elsápadt, hogy azt lehetett hinni, eltűnik az arca. A szívéhez kapott, és egy székre hanyatlott. Kigúvadt szemekkel meredt Rowenara. Lily szemei csillogtak a boldogságtól, James pedig megveregette rémült barátja vállait, nagy büszkén.

Rowena gonoszul elvigyorodott, és felvonta a szemöldökeit.

- Látom, bevetted, mi? – kuncogta el magát. – Ne haragudj, nem hagyhattam ki.

Harry végre mert újra levegőt is venni, mert eddig még a lélegzetét is visszatartotta. Lassan kezdte ő is azt hinni, amit Hermione: hogy ez a nő nem igazán tiszta agyilag, de elmosolyodott.

A három szellem is leeresztett, mint egy léggömb. Sirius rendesen csalódott volt.

- Most pedig gyere, menjünk! Megígértem, hogy kisegítek az iskola kórusában. Tudod, mikor idejártam, én is velük énekeltem…

- Ron! Végeztünk a Patil-lányokkal! – kiáltotta Dean. – Szólnál Harrynek, hogy most már ő is jöhet?

- Persze! – felelte Ron, és már szaladt is fel a szobájuk felé.

Vidáman szelte a lépcsőfokokat, remélve, hogy majd tudnak lőni egy pár őrült és agyament fényképet. Mikor azonban benyitott, felállt a szőr a hátán.

- Vedd elő! Hadd fogjam meg! – hallotta Ginny pajkosan követelőző hangját.

- Ginny! – rikoltotta felháborodva. – Mit akarsz te megfogni?!

Húga és barátja kővé dermedtek, majd harsányan kacagni kezdtek.

- Mi olyan vicces? Te lány, kifelé innen! – mutatott Ginnyre. A szemével követte a lány elsuhanó alakját, majd Harryre vicsorított. – Ti mi az eget műveltetek már megint?! Ide figyelj! Tudod jól, hogy te vagy talán az egyetlen ember, akit nem kergetnék el azonnal a húgom közeléből. De ha megrontod itt nekem ezt az ártatlan kislányt, esküszöm, szétverlek, mint vak suszter a cipő sarkát!

- Na de Ron! – vigyorodott el Harry. – Tudod, hogy nekem ott van Marie! Mi Ginnyvel csak barátok vagyunk.

- Persze, barátok – füstölgött Ron még órákkal később is.

Harry csak rázta a fejét minden epés gyanúsítgatáskor. Úgy tűnt azonban, a sors fura tréfát űzött vele, hiszen a tanév eddigi része joggal pályázhatott volna a „kínos félreértések időszaka” címért.

Másnap reggel ő és Ron a nagyterem felé battyogtak, és barátja még mindig a témán lovagolt.

- Figyelj. Ígérem, nem töröm be az orrod. Barátok vagyunk. Mint férfi a férfitól kérdezem: midet akarta megfogni Ginny?

- Jaj, hiszen már annyiszor mondtam! – sóhajtott Harry. – Hát a sárkányomat… 

Ekkor az egyik sarkon egy levelet olvasó Remusba ütköztek. A férfi úgy tűnt, hallotta az utolsó egy-két mondatot, mert igencsak ferde szemmel nézett fogadott unokaöccsére. Mikor látta, hogy a fiú arcán a szégyen pírfoltja jelenik meg, végigmérte, kajánul elmosolyodott, és szó nélkül tovább állt.

Harry úgy állt ott, mint aki sóbálvánnyá változott, és figyelte tanára tovahaladó lépéseit.

- Milyen sárkány? Egy pillanat! – eszmélt fel Ron. – Ennyire beteg azért még te sem lehetsz, hogy sárkánynak hívd a...

- Ron! Nekem tényleg van egy kicsi sárkányom! – kapta el a fiú grabancát Harry. – Az a minisárkány, amit másfél éve a Trimágus Tusa első próbáján kihúztam a zsákból! A kicsi magyar mennydörgő!

- Hű, tényleg… - jutott eszébe barátjának a kabala.

- És most emiatt beégtem Remus előtt! Csak mert nem akartál hinni nekem! Mit fog most gondolni rólam? Azt fogja hinni, hogy valami beteg állat vagyok!

Ron csak kacagott, amikor Remus helyébe képzelte magát. Szinte maga előtt látta, amit a tanár hihetett a beszélgetésükből elkapott foszlányok alapján. Harry azonban a haját tépte mérgében. Elhatározta, hogy tisztázza a dolgot Remus előtt, mielőtt az még egy teljesen elferdült képet alakít ki róla. Ebéd után fel is kerekedett a tanári szoba felé. Remélte, hogy más nem lesz ott. Ebédnél látta, hogy sok tanárkolléga nem volt jelen: a hugrabugos prefektustól, Hannah-tól úgy hallotta, Roxmortsba mentek egy páran.

Nagyot nyelt hát, mikor az ajtó elé ért. Izgatottan kopogott remegő ujjaival, de érdekes módon senki sem szólt, hogy bemehetne. Kopogott hát még egyszer, de újból csak hallgatás. Az ajtóra tapasztotta a fülét, mert mintha tompa morajlást hallott volna. Igen, tisztán kivehető férfihangokat hallott. De akkor miért nem engedik be? Biztos csak nem hallották beszélgetés közben. Hiszen akkora ez a tanári…

Óvatosan lenyomta a kilincset, és résnyire kinyitotta az ajtót. Lustán a kanapéra hajított talárokat látott, a szék mögül azonban érdekes hangok jöttek.

- Gyerünk, Perselus! Nyúlj be még egy kicsit mélyebben! Mindjárt…

- Mindjárt… elérem… - nyögte Piton. Erőlködés hangját adta ki.

- Mindjárt meglesz… – búgta fura hangon Remus.

- Tedd… arrébb… - szuszogott a bájitaltan tanár -… a lábadat…

- Nem tudom! Miért?

- Összerugdosod… vele a… nadrágomat.

- Én meg már lenyeltem egy jó tincsre valót a hajadból – riposztolt Lupin. – Arrébb kellett volna lebegtetni ezt a vitrint… akkor jobban elfértünk volna…

- Össze…-vissza dőlt volna… benne… minden – sóhajtott Perselus. – Nem bírom! – nyüszítette lemondóan.

- Ne add fel! Már majdnem megvolt…

Harry érezte, hogy hajszálai egyenként merednek az ég felé. Arcán a színek a sárgától a kékeslilásig bizarr egymásutánban váltakoztak. Szüleinek és Siriusnak a szelleme ott lebegett mellette. Jót kuncogtak a komikus helyzeten, és most is elkísérték, hogy lássák, miként mászik ki belőle. Mikor azonban ők is meghallották a hangokat, elborzadtak.

- Mi a fenét csinálnak ezek? – suttogta maga elé össze-összekoccanó fogakkal.

- Ez már ott marad… - lihegett Piton. – Én be nem nyúlok még egyszer! Nézd meg: tiszta izé lett a ruhám!

- Én mondtam, hogy vedd le az inged – hallatszott Remus kedves hangja.

- Mi lenne, ha te kezdenél el ott lenn turkálni? – fakadt ki Perselus. – Az előbb is megfogtad a fark…

Harry itt csapta be az ajtót. Megkapaszkodott az ajtófélfákban két oldalt, mert azt hitte, összecsuklanak a térdei alatta. Sebesen forgatta fejét, elpillantott mindkét irányba a folyosón, hogy látta-e őt valaki leselkedni. Majd olyan gyorsan elkezdett vágtatni, mintha az életéért futna. Szerencsétlenségére nem ért el az első elágazásig, mire kinyílt a tanári ajtaja. Remus kidugta zilált fejét, és szétnézett. Mikor megpillantotta Harryt, felderült az arca.

- Harry! Te vagy az? Gyere, segíts nekünk egy kicsit! – intette magához.

A fiú először mozdulatlanná dermedt, úgy nézett ki, mint az antik futószobrok. Majd kelletlenül megfordult, és kótyagosan odasétált a tanárihoz. Fura távolságtartással, iszonyodva tekintett Lupinra, aki nem értette ugyan e szokatlan arckifejezést, de mosolyogva hátba veregette.

- Én… - nyöszörögte Harry, belépve a szobába – nem… láttam semmit… tényleg… amit meg hallottam, azt gyorsan elfelejtem! Ígérem! – vékonyodott el a hangja.

- Harry, miről beszélsz? – vonta össze a szemöldökét Piton, aki a szőnyegen térdelve azzal foglalatoskodott, hogy a fekete ingébe kapaszkodó porcicákat leszedegesse. Haja megint hosszú volt.

- Jól vagy? Olyan sápadtnak nézel ki…

- Sőt… - remegett Harry most már leplezetlenül – tudják mit? – pillantott hol az egyikre, hol a másikra. – Nem is hallottam semmit! – és már szaladt is volna ki a helyiségből.

- Álljon meg a menet! – kapta el Remus, és leültette a fotelbe. – Mi van veled?

- Mint egy mugli, aki kísértetet látott – vigyorodott el Piton.

- Én… én…

- Harry, segítesz nekünk kiszedni ezt a kígyót kiszedni a szekrény alól?

Harry agya hirtelen kitisztult.

- Milyen kígyót? – kérdezte nagy szemeket meresztve.

- Áh… elszökött a mi hibánkból… - simogatta meg Remus a saját tarkóját zavarában. – Mikor ebéd után bejöttünk a tanáriba, egy nagy dobozt láttunk, vörös lepedővel letakarva. Meg akartuk nézni, mi az, és megláttuk, hogy egy terrárium az, benne egy hatalmas kígyóval.

- Remus meg ügyesen arrébb botladozott ijedtében, ahelyett, hogy becsukta volna az üvegdoboz tetejét. Mert hogy nyitva volt… - tette hozzá Perselus sóhajtva.

- Na, azért te se bővelkedtél a spontán ötletekben. Te is bezárhattad volna!

- Persze! És ha megmar? Addig kellett volna bezárni, míg aludt. De a csörtetésedre rögtön felébredt.

- Szóval mivel nyitva volt a dolog teteje, kimászott belőle. Mi meg a székeken állva próbáltuk megállítani. Mikor bemászott a szekrény alá, sikerült eltalálni egy „Immobilus!”-szal, de a falig repült tőle. És hiába nyúlkáltunk a szekrény alatt, a földön fetrengve, nem értük el…

Remus elhallgatott, mert Harry először halkan, majd egyre harsányabban kacagni kezdett.

- Min nevetsz? – kérdezte Perselus, egyre kellemetlenebbül érezve magát. – Mindjárt elmegy a kedved a kacagástól, ha levonok vagy húsz pontot a Griffendéltől.

Harry a kezeit a szájára tapasztotta, de még úgy is hallatszott a görcsös kuncogása, szeméből pedig potyogtak a könnyek.

- Ugyan már, Perselus. Hiszen mi csináltunk bohócot magunkból. Nehogy már még emiatt is pontot vonj le tőlük…

- Én… - próbált levegőhöz jutni Harry – sajnálom… tényleg… de nem bírom visszatartani… És nem… nem önökön nevetek… hanem magamon, hogy milyen… hülye voltam…

- Miért lennél hülye? – kérdezte Remus kedvesen. Erre már Perselus is elmosolyodott.

- Jobb, ha nem mondom el – rázta meg a fejét a fiú. – Persze, hogy segítek.

Mind a hárman lehasaltak a földre, a szekrény elé, noha most még szűkösebb volt a hely.

- Lumos! – villantotta fel Piton a pálcája végét. – Látod? – mutatott a mozdulatlan bestia felé.

- De hisz’ ez Gumicukor! – kurjantott Harry.

- Gumicukor? – pislogott nagyokat a két férfi.

- Igen, Hagrid kígyója. Vagyis, most Dareling professzoré, mert kölcsönadta neki. Róla tanultunk az egyik órán.

Perselus megforgatta a szemeit.

- Hogy kerül a tanári szobába egy EKKORA kígyó? És hogy meri Hagrid behozni ezt a dögöt az épületbe? Esküszöm, egyszer panaszt teszek a minisztériumnál…

- Veszélyes egy ilyen hatalmas állat – bólogatott sápadtan Remus is. – Mi lett volna, ha megtámad titeket órán? A harapása biztos halálos…

- Piton professzor úr, mint a Mardekár házvezető tanára csak nem fél a kígyóktól? – kérdezte Harry vigyorogva.

- Na, befogtad a szádat! – pillantott rá szigorúan a férfi, de ajkainak szegletében mosoly bujkált. A fiú megint kuncogni kezdett.

- Gumicukor egyébként nem bánt. Nincsenek méregfogai.

- Honnan tudod?

- Dareling professzor mondta órán… meg beszélgettem vele…

- Beszélgettél ezzel a kígyóval?

Harry hevesen bólogatott.

- Persze. Hiszen tudja, hogy párszaszájú vagyok.

- Azt hiszem, ennek most hasznát fogjuk venni. A következőt fogjuk tenni. Én ráküldöm a mozdulatlanság feloldására szolgáló átkot, te pedig, Harry, megmondod neki, hogy menjen vissza a helyére.

- Persze, nem gond.

- Akkor… háromra. Egy… kettő – dugta be a pálcáját a szekrény alá. – Három!

Jó hangosan mondta a bűbájt, a kígyó szemei pedig azon nyomban megelevenedtek.

- Szia Gumicukor! – köszönt rá Harry mosolyogva.

(...)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés