6. Fejezet

A baleset

Eugene napjai a Roxfortban magányosan teltek. Ráadásul a feladatok, amiket kapott, igencsak megviselték az amúgy igen gyenge fizikumú fiút. Az apja - úgy tűnt - nem igazán érdeklődik iránta, mióta a Griffendélesekhez költözött. Csak reggel és este ment oda hozzá, hogy megkérdezze, hogy van. Persze a fiút a büszkesége nem engedte, hogy panaszkodjon.

Már vagy két hét telt el azóta, hogy elhagyta otthonát, ami szinte percről percre jobban hiányzott neki. Csak az tartotta benne a lelket, hogy Mr. Spring minden másnap küldött neki levelet. Ő viszont nem írt hosszú válaszokat, nem akarta megijeszteni a nevelőszüleit. Tudta, hogy így is elélggé megviselte őket is az elválás.

Az iskola lakói sem könnyítették meg az életét. A diákok noha nem barátkoztak vele, nem is bántották, igaz, ő sem közeledett feléjük. Egyedül Hermionéval és Neville-el beszélgetett néha, de arra sem akadt túl sok lehetőség. A tanárok bár megpróbáltak segíteni neki a beilleszkedésben, azért érezni lehetett, hogy nem igazán kedvelik a fiút.

Egyik szerda reggel az aszalnál ült a Nagyteremben, egyedül reggelizett, mivel aznap korán az üvegházba kellett mennie segíteni Bimba professzornak. Szeretett ott lenni a különleges növények között, ráadásul a tanárnő is egyre könnyebb feladatokat bízott rá.

Megevett egy szelet pirítóst, de nem igazán esett jól neki. A szinte teljesen üres teremben még magányosabbnak érezte magát. Ráadásul amióta az iskolában tartózkodott egyre rosszabb lett az étvágya, arca is egyre sápadtabbá vált.

Reggeli után még várt pár percet, hátha kap levelet, majd elindult az iskola udvara felé. Fekete munkatalárt viselt, haját szokás szerint összefogta. Bármennyire is szerette a reggeleket, bármily gyönyörű is volt a kert, aznap nem tudta érdekelni. Annyira boldogtalannak érezte magát, legszívesebben hazaszökött volna, de tudta jól: ezt nem teheti meg.

- Jó reggelt, Eugene! – köszönt vidáman a tömzsi tanárnő, mikor meglátta a fiút.

- Jó reggelt, Bimba professzor! – megpróbálta viszonozni a mosolyt, de nem sikerült neki.

A tanárnő szánakozva végignézett a fiún. Nem értette, hogy lehet az, hogy az apja nem veszi észre, mennyire rosszul néz ki a fia. El is határozta, a következő ebédnél szóváteszi neki.

- Az lenne most a feladatod, hogy lemosod annak a növénynek a leveleit – mutatott az egyik cserépre a nő, majd sietve hozzátette - Vigyázz, nehogy megszúrjon!

Valóban: a növény leveleinek a szélén, mint apró, tűhegyes fogak, tüskék sorakoztak.

Eugene csak bólintott, és elkezdte súrolni a hatalmas, viaszosan fénylő sötétzöld leveleket, a tanárnő pedig leült, és egy nagy cserépbe lapátolt virágföldet.

Egy kis idő elteltével Bimba professzor felállt, és átment valamiért a szomszédos üvegházba, aminek a fiú nem igazán örült. Valahogy nem tetszett neki a gondolat, hogy egyedül itt maradt a sok ismeretlen növény között, amikben kitudja, milyen rémségek laknak...

Már a sokadik levelet tisztította, amikor egy hatalmas ronda bogarat vett észre a növény szárán. Az állat dühösen csattogtatta rágószerveit, és hangos zümmögéssel adta a fiú tudomására, mennyire nem örül annak, hogy ő körülötte matat. Eugene ijedten felkapta a kezét, aminek az lett a következménye, hogy belefúródott az ujjába a növény egyik tüskéje. Káromkodott egyet a sarokba hajítva a rongyot, amivel a leveleket mosta. Megvizsgálta az ujját, de a szúrásnyomon kívül nem látott rajta semmi különöset. Szitkozódva folytatta a munkáját, a bogarat gondosan elkerülve, míg a professzornő vissza nem ért.

- Történt valami, amíg távol voltam? – kérdzete kedvesen a nő.

Eugene fejében megfordult, hogy beszámol neki a bogárról, és a balesetről, de a büszkesége nem engede, hogy bevallja: megijedt egy kis ízeltlábútól.

- Nem történt semmi különös – hazudta nagy lelki nyugalommal, a kezét a talárja zsebébe rejtve.

- Akkor köszönöm szépen a segítséged, most már elmehetsz. Hagrid üzeni, a mai nap nem kell menned hozzá, de holnap jó lenne, ha reggel hétkor ott lennél a kunyhójánál – mondta mosolyogva a fiúnak.

- Holnap reggel hét? Rendben, ott leszek. Viszont látásra!

Örült, hogy így lett egy szabad órája, legalább rajzolgathat egy kicsit, amit igencsak elhagyagolt az elmúlt hetekben. Leült a klubhelyiségben az egyik fotelba, elővette a füzetet és egy ceruzát, de csak kábán meredt a papírra. Hirtelen nem tudta mit is rajzoljon. Körülnézett a szobában, de nem talált semmi olyat, amit érdemes lenne papírra vetni. Végül úgy döntött, megpróbálja Hermionét lerajzolni emlékezetből. Annyira belemerült az alkotásba, hogy nem figyelte az időt, így le is késte volna az ebédet, ha nem szólnak rá.

Az étkezés alatt azt vette észre, hogy apja szokatlanul gyakran néz felé, de fogalma sem volt, mi lehet ennek a szokatlan érdeklődésnek a hátterében.

***

Piton szerda délelőttje egész jól telt. Vett néhány új bájital alapanyagot az Abszol úton, azokat rendszerezte, rakta kisebb edényekbe. Ebéd előtt egy órát tartott az elsős Hugrabugos, illetve Hollóhátas diákoknak, amin aránylag simán ment minden. Viszont a jókedve csak addig tartott, amíg az ebédlő felé menet meg nem megszólította Bimba professzor.

- Piton professzor, van egy perce? – kérdezte a nő tőle szokatlan, ellentmondást nem tűrő hangnemben.

- Természetesen. Miben lehetek segítségére? – nézegette fölényesen a tanárnőt Piton.

- Nem segítséget szeretnék kérni, inkább a fiáról váltanék önnel pár szót – mondta kissé sértődötten a tanárnő.

- A fiamról? Mit művelt az a… - sziszegte idesegen a férfi. Szinte biztos volt benne, hogy csak panaszt kaphat arról az engedetlen kölyökről.

- Nem tett ő semmi rosszat. Nagyon rendes fiú. De olyan mintha beteg lenne. Nem veszi észre, hogy milyen sápadt? – kérdezte kissé szemrehányóan a tanárnő.

- Majd este beszélek vele – hagyta rá Piton hűvösen, holott lelke mélyén igenis rossz volt ezt hallani. Magának sem merte bevallani, de féltette a fiút.

Az ebédnél jobban megnézte őt. Az arca tényleg beesettnek látszott, és fehérebb is volt, mint szokott lenni. Alig evett, pedig Londonban úgy tűnt, igencsak jó étvágya van.

- Csak nem Potterék csinálnak vele valamit? – futott át Piton agyán a gondolat, amitől keze akaratlanul is ökölbe szorult - A Mardekárhoz kellett volna mennie!

Eugene hamar befejezte az étkezést, és sietve elindult a klubhelység felé. Úgy tűnt a griffendéles diákikat igencsak hidegen hagyja a fiú gyors távozása, amitől Piton még idegesebb lett.

A férfi felállt az asztaltól, és odament a hatodikos Griffendélesekhez. Azok ijedten összerezzentek, mikor meglátták a tanárt.

- A mai bájitaltanra hozzák magukkal a fiam is! Megértették? – nézett szigorúan a megszeppent diákokra.

- Igen, tanár úr! – mondták azok kórusban.

Mikor a professzor távozott, csodálkozva összenéztek.

- Miért akarhat Eugene-nel beszélni? – kérdezte halkan Neville.

- Remélem, nem kiabálni akar szegénnyel… - sajnálkozott Parvati.

- Ugyan, előttünk nem hiszem, hogy veszekedne vele. De nem is tett olyat, amivel kivívhatná apja haragját – mondta Hermione, de az ő arcán is látszott az aggodalom.

- Hogy nem kiabálna? Még előttem is leordította, amikor először találkoztunk. – morogta Harry sötéten.

- Lehet, hogy megtudta azt, hogy Eugene nekem elmesélte… - kezdte Neville, de kapcsolt, hogy a fiú rajta kívül senkinek nem beszélt a családjáról.

Azt mindenki megtudta, hogy Eugene kvibli, meg azt is, hogy nem az apjánál nőtt föl, de a pontos részleteket senki sem tudta. Ennek a következménye az lett, hogy vadabbnál vadabb pletykák kezdtek keringeni Piton családjával kapcsolatban.Persze sem megerősítést, sem cáfolatot nem kaptak ezek a híresztelések, így egymásnak teljesen ellentmondó történetek kerekedtek ki. Természetesen az igazságot mindenki tudni szerette volna, de tisztábal voltak vele: egyik Pitonnál sem érdemes ezzel próbálkozni. Viszont igencsak felvillanyozta a csapat lány tagjainak az érdeklődését Neville ezen kijelentése.

- Neked elmesélte? – sikkantotta Parvati izgatottan. - Hogy titkolhattad? Most azonnal elmondod, különben megöl a kíváncsiság! – a lány szinte átesett az asztalon, úgy odahajolt Neville-hez, hogy minden szavát hallja, de a fiú csak megrázta a fejét, és nem szólt semmit. Belegondolt, hogy neki is rosszul esne, ha Harryék kipletykálnák, mi van a szüleivel. Parvati egy néhány percig várakozva nézte a fiú arcát, de mikor látta, hogy úgysem szed ki belőle semmit csalódottan visszaült a székére.

Eugene ebéd után a hálóterme ment, a gitárját próbálta felhangolni. A megérkezése óta ezt a kedvtelését is kénytelen volt mellőzni. Annyira belemerölt ebbe a tevékenységbe, hogy észre sem vette, mikor lépett be Hermione a szobába.

- Szia! – köszönt a fúnak, és leült mellé az ágyra – Hogy vagy?

- Jól, köszönöm! – válaszolta szinte kedves hangon, de nem nézett fel a lányra.

- Ma délutánra van feladatod? – kérdezte óvatosan a lány. Bár a kevés alkalommal, amikor beszélgettek, egész rendes fiúnak ismerte meg Eugene-t, viszont még mindig voltak előitéletei vele szemben.

- Délutánra nincs. Este kell majd csak segítenem Fricsnek. Miért kérded? – nézett érdeklődő tekintettel a lányra. Fekete szemeiben nem volt gyanakvás vagy gúny, a lány mégis zavarba jött a tekintetétől.

- Apád szeretné, ha a következő bájitaltanra velünk jönnél – bökte ki végül, várva az esetleges negatív fogadtatást.

- Rendben. Nem mondta, hogy miért? – kérdezte sójahtva a fiú.

- Azt nem. Gyere akkor, induljunk, az óra tíz perc múlva kezd – Hermione örült, hogy ilyen simán ment a kellemetlen beszélgetés, megkönnyebbülve indult az ajtó felé.

Eugene kelletlenül feltápászkodott, és követte a lányt.

Mikor beértek a tanterembe, már mindenki ott volt, még Piton is. Hermione idegesen az órájára nézett, de látta, hogy nem késett el, sőt, még lenne öt perc az óra kezdetéig. Félve nézett a tanárra, de ő valami könyvet olvasgatott, tudomást sem vett az érkezőkről. A lány leült a helyére, Eugene pedig a terem végében lévő székek egyikén foglalt helyet.

Az órán egy egyszerű altató főzet elkészítése volt a feladat. Mindenki csendben dolgozott, egy idő után el is feledkeztek Eugene jelenlétéről.

Rövid idő múlva majdnem mindenki üstjéből szép, halványrózsaszín füst kezdett gomolyogni.

Piton a padok között járkált, de egyelőre nem tudott senkibe belekötni – a legnagyobb sajnálatára. A griffendélesekhez érve viszont gonosz mosoly terült el az arcán. Úgy tűnt, Hermione már kész van, a folyadékot kis kristályüvegcsébe töltötte, a kondért már ki is ürítette.

- Miss Granger, úgy gondolja, elkészült? – kérdezte a tanár gúnyosan.

- Igen, tanár úr! – húzta összébb magát a lány.

- Biztos benne? – sétált a lány padjához komótosan Piton.

- Igen, tanár úr! – jött a határozott vákasz.

- Be is bizonyítaná? – a férfi szemében alattomos fény villant.

- Igen, tanár úr! – nézett magabiztosan a tanár szemébe.

- Kortyoljon bele! – parancsolta.

Hermione kidugaszolta az üvegcsét, és gondolkodás nélkül belekortyolt. Piton kivette a kezéből az üveget. Pár pillanat múlva Hermione előre dőlt, és mélyen elaludt.

- Ebből az álomitalból, ahány kortyot iszunk, annyi időre alszunk el. Miss Granger csak egyet kortyolt, tehát egy percen belül magához kell térnie. A legtöbbször a Szent Mungóban alkalmazzák kisebb beavatkozások alatt. Vigyázat! Ha egy kicsit is elszámolták a hozzávalókat, végzetes következményei lehetnek. Az elkövetett kisebb hibákat nem lehet észrevenni sem a bájital színén, sem az állagán – miközben az előadást tartotta, gonosz pillantásokat vetett Harry felé – Rendben, Miss Granger, V-t kap – mondta a most ébredező lánynak. Lássuk, ki a következő- itt egy kis hatásszünetet tartott, de a teremben ülők már mind tudták, ki lesz a következő „áldozat” - Potter!

Harry kimert az üstjéből, és ő is belekortyolt. Most teljesen biztos volt benne, hogy jól készítette el a főzetet, tehát egy cseppet sem félt a következményeitől. Valóban, hamarosan ő is elaludt, és rövid idő múlva fel is ébredt. Piton szája széle megrándult, kicsit csalódott volt, hogy nem tudta megbüntetni Pottert. Persze azért Harry sem járt annyira jól: a tanár csak E-t adott neki, mivel fél perccel később múlt el a szer hatása.

- Longbottom! Bemutatná ön is a művét nekünk? – sétált oda a remegő fiúhoz Piton. A Mardekárosok elkezdtek nevetgélni a szomszédos padokban. Neville lesápadt, remegő kézzel nyitotta ki az üvegcsét, de nem ivott bele, hanem ijedt tekintettel nézett a tanárra.

- Mi lesz, Longbottom? Mindenkinek innia kell a főzetből, különben B-t kap. Nos? – sürgette őt a férfi.

Neville már az ajkához emelte az üveget, amikor Eugene felpattant a helyéről, néhány széket elsodorva odarohant a fiúhoz, kikapta a kezéből az üvegcsét, és megitta a teljes tartalmát. De a szer nem úgy hatott, mint ahogy kellett volna!

Eugene elsápadt, és összeesett. Szeme felakadt, zihálva vette a levegőt.

A teremben a diákok kétségbeesetten pattantak fel a székükről, nem tudták, mi fog történni. Ekkor Eugene arca fájdalmas fintorba rándult, ajkát iszonyú kiáltás hagyta el.

Először Pansy Parkinson nyerte vissza a lélekjelenlétét, kirohant szólni Madam Pomfreynak.

Piton közben letérdelt a fiához, ölébe vette a fiú fejét. Nem tudta, mi lehet a baj, hiszen a rosszul elkészített főzetnek sem lehet ilyen hatása. Ennyire még Longbottom sem szúrhatta el! Amennyire a helyzet engedte, megvizsgálta a fiút, és rögtön gyanút fogott, mikor ránézett a kezére. A seb az ujján most olyan volt, mintha kígyó marta volna meg. Szólongatta a fiút, de az nem válaszolt, talán nem is fogta föl, amit az apja mond. Az osztályban pánikhangulat kezdett kialakulni, néhány lány már majdnem sírva fakadt, amikor megérkezett a javasasszony. Elég volt ránéznie a fiúra, máris látta, hogy nagy a baj!

- Azonnal a gyengélkedőre kell szállítani! – adta ki a parancsot. Piton bólintott, felemelte a magatehetetlen fiút, és otth agyta a rémült diákokat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés