17. Fejezet

Az új ház

Ezt a fejezetet szeretettel küldöm Reának!

Eugene izgatottan készülődött a hálóteremben. Ketten is felajánlották neki, hogy segítenek a pakolásban, de a fiú ezeket a dolgokat magának szerette intézni. Érzett egy kis szomorúságot amiatt, hogy két hétig nélkülöznie kell menyasszonya társasságát, de ezt csökkentette az öröm, hogy végre viszontláthatja anyját és kishúgát.

Amikor végzett a csomagolással, sóhajtott egyet, vállára kapta a nehéz utazótáskát, és elindult a klubhelységbe, ahol már jó páran összegyűltek útra készen, hatalmas ládáikkal együtt.

Eugene odament Ginnyhez és Ronhoz. Már egy nappal ezelőtt megbeszélték, hogy együtt utaznak. Úgy tervezték, hogy Eugene két napig még a Weasley családnál fog megszállni, mivel Piton hamarabb nem tudja elhagyni az iskolát. Utána viszont átköltöznek az új Piton házba.

Eugene-t nagyon kíváncsivá tette az a pár információ, amit sikerült apjából kicsikarnia a házat illetően. Azt mindenesetre jó lett volna tudni, hogy apjának mit jelent az egész nagy épület…

Néhány perc múlva csatlakozott a kis csapathoz Hermione is. Harry a kapuban fájó szívvel búcsúzott el a társaságtól, és szomorúan nézett a magányos karácsony elébe. Ugyan mind a négyen megígérték, hogy fognak neki írogatni, de az mégsem pótolja a barátok hiányát.

Öten utaztak egy kupéban, hiszen Neville is besorolt hozzájuk még az állomáson.

Eugene egész úton csöndben maradt, és hallgatta a többieket. Nem különcködni akart, de jobban esett most csak gondolkodni.

Figyelte őket, ahogy olyan élményekről beszélnek, amiknek ő nem lehetett részese, hiszen akkor még nem tartozott közéjük. Vagy talán most sem tartozik igazán közéjük? Lehet, hogy csak azért tűrik meg, mert nem akarják Hermione barátságát elveszíteni. Meglehet, bár a verekedés óta sikerült még jobban összebarátoznia velük.

Az ablak felé fordult, és míg az elsuhanó fák egyetlen nagy pacává mosódtak össze szemei előtt, felelevenedtek gondolataiban azok a kellemetlen pillanatok.

A gyengélkedőn igencsak nyomorultul érezte magát, ahogy az apja veszekedett vele. Az indulat, ami a folyosón szinte elvette az eszét, el is illant, mihelyst a javasasszony elé küldték őket. Úgy érezte hibás a történtek miatt, és a lelkiismerete is bántotta, hiszen Ront szemmel láthatóan megviselte a büntetés. Eugene addig nem nagyon beszélgetett a fiúval, de tudta, hogy az a jelvény nagyon sokat jelent számára, és most ezzel a verekedéssel ezt is kockára tette. Nyomasztotta az is, hogy ezzel a verekedéssel talán eljátszotta Mrs. Weasley bizalmát is, akit nagyon megkedvelt az ott-tartózkodásuk alatt.

Amikor Piton és McGalagony magukra hagyták a gyengélkedőn a két fiatalt, egy jó darabig nem is szóltak egymáshoz és kerülték egymás tekintetét Később viszont, ahogy mind a ketten lehiggadtak, főleg mikor megbüntették őket, már tényleg hülyeségnek tűnt a verekedés…

Ron hamar belátta, hogy hibát követett el, amikor belekötött Eugene-be, és Eugene is bocsánatot kért undoksága miatt. Mind a ketten elismerték, hogy ki kell békülniük, ha nem akarnak Hermionénak fájdalmat okozni. Eugene tudta, hogy a lánynak ugyanolyan fontosak a barátai, mint ő, és nem akarta, hogy Hermione úgy érezze, választania kell köztük.

- De csöndes vagy… - mondta Hermione, Eugene-nek.

- Csak gondolkodtam – válaszolta a fiú elmerengve, miközben tekintetét le sem vette a tájról.

- Min, ha szabad kérdeznem? – faggatózott tovább a lány, de csak egy vállrándítást kapott feleletként. Egy kicsit rosszul esett neki a fiú ezen megnyilvánulása, de tisztában volt azzal, hogy úgysem tudja megváltoztatni.

Csalódottan sóhajtott egyet, és azzal próbálta magát vigasztalni, hogy Eugene így is jobban megnyílt előtte, mint bárki más előtt, és olyan oldalát is ismeri, amit más nem… de akkor is nehéz volt szembesülnie a fiú nehéz természetével.

Eugene észrevette a lány kedveszegett arcát, és átölelte.

- Haragszol? – súgta a fülébe.

- Nem… - durcáskodott még egy kicsit Hermione.

- Rosszat mondtam? Jaj, ne duzzogj, kérlek! Csak néhány óráig leszünk együtt, és utána legközelebb januárban találkozunk – még jobban hozzásimult a lányhoz – Nagyon szeretlek, még akkor is, ha néha nem úgy tűnik…

Hermione persze nem tudott sokáig neheztelni a fiúra, hiszen érezte ezt jól, anélkül is, hogy bizonygatta volna.

***

Eugene ismét Ron szobájában lakott a Weasley házban.

A két fiú a várakozásokkal ellentétben csak kevésszer kapott össze, de akkor sem komolyan. Eugene inkább elvonult, és az étkezésekkor is később jelent meg, hogy egyedül legyen. Látszott rajtuk, hogy inkább kerülik a konfliktusokat.

Eugene a nap nagy részét bent töltötte, ha tehette inkább nem ment ki a hóba fagyoskodni. Szerette a telet, meg a hóesést - de csak nézni a kandalló mellől.

Persze nem úszhatta meg ilyen könnyen a dolgot; a Weasley ikrek tettek róla, hogy ne csak ücsörögjön az alatt a pár nap alatt. Szegény Eugene-nek nem sok esélye volt kettőjükkel szemben.

A két fiú megragadta vendégüket a kabátjánál fogva, és jól meghempergették a hóban. Eugene persze - hogy mentse a tekintélyét - velük együtt nevetett, bár a hóban fürdést nem élvezte túlságosan.

Utána hiába törte a fejét, hogyan lehetne visszavágni a két ördögfiókának, semmi épkézláb ötlet nem jutott az eszébe.

Ennek utólag örült, mert az ikrek később kárpótlás - és reklámfogás - gyanánt ellátták néhány érdekes újdonsággal a Weasley Varázsviccbolt kínálatából.

A Bongyorító Bogyót ki is próbáltatták vele, persze előtte megesküdtek, hogy semmi baja nem lesz tőle, nem lesz rosszul vagy hasonló. Rosszul nem is lett, csak a haja göndörödött be, de teljesen.

A tükörképén még ő maga is nevetett egy jót, pedig ő aztán kényes volt szép fekete hajára. Ezt a csínyt most mégis megbocsátotta, főleg amikor megtudta, hogy néhány óra múlva elmúlik a hatása.

A következő találmányuk egy füstbomba volt, aminek a lényege az, hogy sűrű fekete füstbe borítja az adott helységet, amin sem természetes, sem varázseredetű fény nem hatol át. Egy 'jópofa' mellékhatása még az, hogy összefüggő koromréteget képez az emberek bőrén.

Eugene belegondolt, hogy mi lenne az eredménye annak, ha ő is áldozatául esne egy ilyen gaztettnek... Valószínű mindenki menekülne tőle, hiszen csak a szeme fehérje világítana…

Volt egy harmadik 'találmányuk' is, de azt nem merték Eugene-nek beadni, félve anyjuk reakciójától. Ez a Némító Nyalánkság, mint a neve is mutatja, egy órára teljesen megnémítja 'áldozatát'.

Eugene udvariasan megköszönte az ajándékokat, de nem gondolkodott rajta, kin fogja kipróbálni. Szegény Frics idegbajt is kapna, ha Eugene is elkezdi a Varázsvicc-tárgyakkal való szórakozást...

Karácsonyeste előtti napon állított be Piton az Odúba. Csak annyit mondott Emilynek, és a kislánynak, hogy pakoljanak, még aznap átköltözhetnek az új Piton-házba. A fia holmiijait is csak később szállította át, mert először be akarta mutatni az új otthonát Eugene-nek.

A süppedő hóban csak igen lassan érték el az épületet. Bár tényleg nem messze épült a ház a Weasley-ék otthonától, úgy tűnt, mintha kilométereket kellett volna megtenniük. Amikor odaértek a hatalmas kovácsoltvas-kerítéshez, a fiúnak tátva maradt a szája.

Az épület úgy nézett ki, mint valami régi kastély. Nem voltak tornyai, de a hatalmas kapuja, és az örökzöld sövény igen előkelővé tették.

Eugene visszafojtott lélegzettel ment be a hallba. Csodálatos látvány tárult elé. Most inkább egy elegáns szállodára emlékeztette az épület, mint lakásra. A padló fekete és fehér márványból volt kirakva, az oszlopokon növények lógtak.

- Nos, tetszik? - kérdezte Piton, látva fia megdöbbent arcát.

- Nagyon... De... Honnan szereztél rá ennyi pénzt? - nem tudta elképzelni, hogy apja a tanári fizetésből ilyen mesepalotát tudott volna építtetni.

- Eladtam a Roxmortsi házam. Ott sokkal többe kerül egy telek, mint itt. Ezt a házat viszont évek óta nem lakta senki.

Eugene-t szemmel láthatóan nem elégítette ki ez a magyarázat, továbbra is érdeklődve nézett az apjára.

- Az a ház jóval többe került, mint ez. Maradt pénz a felújításra is. Van fogalmad, mennyibe kerül egy lakás Roxmortsban?- magyarázkodott tovább Piton.

- Nem igazán... - mondta elgondolkodva a fiú.

- Gyere, körbevezetlek. Emilynek és Suzanne-nak te fogod megmutatni a szobájukat.

Eugene-ben megmaradt végig az az érzés, hogy ez a ház valamikor egy fogadó, vagy szálloda lehetett. Ezt a gyanúját erősítette az is, hogy külön kis lakórészlegekre osztották az épületet. A többszintes építményben minden egyes szobához külön fürdőszoba és kicsi konyha tartozott.

Lent a nagy hall is fel volt osztva. Kialakítottak egy étkezőt, egy közös nappali szobát, valamint egy nagy könyvtárat. Az étkezőből nyílt a nagy konyha, amit a lehető legkorszerűbben rendeztek be. Nem zsúfolták tele mindenféle különleges konyhai gépekkel, de ami szükséges lehet, mind megtalálták.

Eugene nem is számolta, hogy mennyi szoba van. A legérdekesebb viszont még hátramaradt: a pince.

A ház föld alatti részét a fiú igencsak izgalmasnak találta. Több, hosszú egymásba ágazó folyosó alkotta a pincét, amiből szintén sok kis kamra nyílt.

- Olyan, mint valami óvóhely! - állapította meg Eugene.

- Az is volt. Nos, azért mutatom meg neked is, és majd Emilyéknek is, mert ez a része a lakásnak az enyém lesz. Ide csak akkor gyertek, ha valami halaszthatatlan dolgot akartok megbeszélni velem. Nem szeretném, ha azt hinnétek, valami fontos dolgot titkolok el előletek. Ez a pince nem titkos, nincsenek benne különleges dolgok, viszont nem szeretném, ha sokat járkálnátok ide. Világos?

Eugene csendben bólintott. Bár legbelül zavarta, hogy apja határozottan kirekeszti őket a ház ezen részéből, de meg tudta érteni, hiszen ő is hasonló természet volt. Sokszor ő maga is szeretett elbújni, és egyedül festegetni, gitározni. A nevelőszülei elfogadták ezt a szeszélyét, és tiszteletben tartották. Úgy gondolta, ő sem tehet egyebet, mint elfogadja apja kérését.

Emily ezalatt a kevés megmaradt holmiját pakolgatta egy utazóládába. Nem szívesen hagyta ott az Odút, mivel már jól összebarátkozott Mrs Weasley-vel. Ráadásul egy gondolat nem hagyta őt nyugodni már napok óta. Igazából nem volt oka félni, és nem volt alapos indoka ezt gondolni... De a feltételezéstől, ami Mrs Weasley egy elejtett félmondatából származott, nem tudott szabadulni.

Az asszony csak ennyit mondott valamelyik nap, amikor a költözésről beszéltek: „Én nem bíznék benne…”

Ez a pár szó teljesen felkavarta. Hiszen nem is ismeri a férfit! Hogy bízhat meg benne, amikor szinte semmit sem tud róla? Az a kevés, amit Eugene apjáról hallott pedig nem túl bíztató. Hiszen milyen apa az, aki tizenhat évig felé sem néz a gyerekének?

Nehéz szívvel hagyta ott az Odút. Hiába bíztatta őt Eugene, mégsem gondolt úgy arra az új házra, mint biztonságot nyújtó otthonra.

Az új szobájában sem találta a nyugalmat. Álmában sem gondolta, hogy ilyen csodálatos helyen fog lakni. Ő is hatalmas lakosztályt kapott, egy kétszemélyes baldachinos ággyal, világosbarna szekrénysorral. A falon egy egészalakos ovális tükör függött.

Emily nem tudott ülve maradni, csak rótta a köröket a szobában. Papucsot sem vett föl, lába belesüppedt a puha meleg szőnyegbe. Végül úgy döntött, lemegy a férfi szobájába és beszél vele. Végül is meg kell ismernie azt, akinek a házában fog élni akár évekig…

Lent a pincéből halvány fény szűrődött ki. Emily tudta, melyik a férfi szobája, hiszen Eugene előzőleg megmutatta. Most, hogy ott állt az ajtó előtt, kezdett inába szállni a bátorsága. Vajon nem fogja a férfi félreérteni… Esetleg dühös lesz amiért lejön zaklatni őt… De ha már itt van, nem visszakozik… Összeszedte a bátorságát, és bekopogott.

- Ki az? – kérdezte egy barátságtalan hang az ajtó túloldaláról.

- Emily… - válaszolta a nő. Azt hitte egy pillanatra, hogy Piton el fogja zavarni őt, de az ajtó néhány pillanat múlva kinyílt.

Piton szó nélkül beengedte a nőt, mintha számított is volna a látogatására.
- Üljön le – mutatott egy székre. Mrs Gray némán szót fogadott, és leült. Piton is helyet foglalt az asztal másik oldalán, szemben vele – Kér valamit?
- Nem köszönöm, professzor – felelte Emily automatikusan.

- Mit óhajt? – kérdezte Piton, és magában elmosolyodott azon, hogy már Emily is professzornak szólítja.

A nő erre nem nagyon tudott mit válaszolni, hiszen pontosan ő maga sem tudta, miért is jött ide. Piton, hogy oldja a kínos hallgatást, mégiscsak elővett két poharat, és töltött a nőnek, majd magának egy kis likőrt. Emily most nézte meg jobban a szobát. Nehéz, fekete tölgybútorok álltak a falnál, és egy irodai asztalt tettek középre. Az asztalon szigorú rend volt – talán csak azért, mert most rendezték be a szobát – és az egyik szélén egy bekeretezett kép állt. A varázslófénykép egy szőke hajú nőt ábrázolt, de arca annyira mozdulatlan maradt, hogy Emily először egyszerű mugli fotónak nézte. Szerette volna tudni, kit ábrázol a fénykép, de nem mert kérdezősködni, hiszen a férfi esetleg tapintatlanságnak vélné.

- Ő volt a feleségem, Eugene édesanyja – szólalt meg csendesen Piton, amikor észrevette, hogy a nő tekintete hosszasan elidőzik a portrén.

- Szép nő… - mondta halkan Emily.

- Igen… De gondolom nem ezért jött, hogy erről faggasson – Pitont meglehetősen zavarba ejtette a téma, hiszen feleségéről soha, senkinek nem beszélt.
- Valóban nem… Csak… Eugene eljegyzésével kapcsolatban szeretnék önnel beszélgetni – igyekezett más mederbe terelni a beszélgetést Emily, ahogy észrevette, hogy kényes témát feszeget.. Ez az eljegyzés-kérdés szintén foglalkoztatta, hiszen eddig csak Eugene-nel beszélt a dologról. Nem tetszett neki túlságosan az ötlet, hogy a fiú szinte gyerekfejjel vágna bele ilyen komoly dologba. Azon már meg sem lepődött, hogy nevelt fiát nem tudta lebeszélni róla, hiszen a fiúnál makacsabb embert nem ismert a földön. Most minden reménye Piton volt, akit eddig elég józan gondolkodásúnak ismert meg.

- Még a fiammal nem is beszélt róla?

- De igen, csak szerettem volna az ön véleményét is meghallgatni – Emily most már egy kicsit határozottabbnak érezte magát.

- Nos, szerintem Eugene jól választott… Mivel kvibli, aranyvérű párt nem valószínű, hogy találhatna magának. Miss Granger viszont pont megfelelő neki. Évfolyamelső, amióta csak a Roxfort tanulója. Szülei megbecsült emberek a muglik világában. Azt hiszem a hozomány is megfelelő lesz…

- Tessék? – nézett Emily csodálkozva – Ez úgy hangzik, mintha az a lány valami árucikk lenne!

- Miért, nem erre volt kíváncsi? – Piton nem értette Emily hirtelen kitörését, hiszen csak a legjobbat akarta a fiának.

- Nem! Én arra voltam kíváncsi, hogy hogyan egyezhetett ilyenbe bele! Hiszen még gyerekek…

- Eugene már nem gyerek. Tudja, hogy mit akar kezdeni az életével – mondta hidegen Piton.

- De nagyon is az még! Honnan tudja, hogy nem talál egy másik kislányt a jövő héten? Még csak tizenhat éves, szerintem még bele sem gondolt igazán, mit jelent egy házasság… - tiltakozott tovább Emily. Miközben igyekezett kitartani elvei mellett, észre sem vette, hogy nyoma sem maradt korábbi tartásának a férfival szemben.

- Kénytelen felnőni, hiszen ő a családfő. A házassághoz valóban fiatal egy kicsit, de úgyis csak az iskola elvégeztével tartják meg az esküvőt – magyarázta tovább Piton a magáét.

- Az eljegyzéshez is túl fiatal – jelentette ki határozottan a nő. Egyre jobban dühítette, hogy nem jutnak közös nevezőre.

- Nem hinném. Én sem voltam idősebb semmivel, amikor a szüleim megkérték nekem Eva kezét.

- És ezt hagyta? – Emily teljesen fel volt háborodva. Nem értette, hogy létezhet a mai világban ilyen középkori felfogás? Hiszen ez a férfi fiatalabb is nála…
- Tudja, eszembe sem jutott ellenkezni. A tisztavérű máguscsaládoknál a házasság nem úgy történik, mint a mugliknál. Mi kevesen vagyunk, és nincs sok választási lehetőség.

- Mi van akkor, ha esetleg valaki nem szereti, akihez hozzá akarják adni? – Emily még mindig nem tért magához a döbbenettől. Hálát adott az égnek, hogy ők nevelhették Eugene-t. Ha az édesapjánál marad, ki tudja, milyen ember lenne belőle…

- Előbb utóbb megszereti. Nincs más választása – közölte tárgyilagosan a férfi.

- Ez szörnyű! – adott most már határozott hangot nem tetszésének Emily.

- Az sem kevésbé szörnyű, ami a mugliknál folyik… A szülőknek alig van beleszólásuk a gyermekük házasságába. Még akkor sem, ha az jóval rangon alul akar házasodni – vágott vissza sértett félként Piton. Egyszerűen nevetségesnek találta Emily felháborodását, és örült, hogy még idejében magához vette a fiút.

Ezen még nagyon sokáig vitatkoztak, eredmény nélkül, amiről a szobájában ücsörgő Eugene nem is sejtett…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés