8. fejezet

A baleset

A hosszú zuhanyozás után Valeriana a szekrényben kutatott, valami hosszúujjas felső után, amivel eltakarhatja a jegyet a karján. És közben a kezébe került a vékony kis doboz, amit utoljára préselt a táskájába elindulásakor. Édesapja varázspálcája! Lassan óvatosan nyitotta ki, mintha egy értékes, nagyon törékeny tárgy lenne a kis doboz tartalma. Kezébe vette a pálcát, és finoman végigsimította. Itt az ideje, hogy most már igazi boszorkányhoz méltón éljen, és viselkedjen!

Letette a pálcát a kezéből, és folytatta a kutatást a ruhái között. Végül talált egy világoskék, hosszú kardigánt, és felvette a girl-feliratos pólója fölé. Elégedetten nézte végig, ahogy a ruhadarab elfedi a koponyát a felé ágaskodó kígyóval, majd a pálcát a kardigán zsebébe süllyesztette.

Ekkor kopogtattak, és belépett az ajtón Narcissa. Valeriana szeme önkéntelenül keresztanyja jobb karjára siklott, amelyet blúza ujja takart. Hát ő is takargatja a jegyet!

-         Hallottam, hogy visszaérkeztél. – mondta Narcissa, és úgy tűnt, hogy őt pedig Valeriana karja érdekli. Odament hozzá, kezébe fogta a lány karját, és óvatosan felhajtotta a kardigán ujját. Egy pillanatig mozdulatlanul nézett szembe a koponyával, és kígyóval, majd ujjait végigsimította a jegyen. – Nagy dicsőség ennek a jelnek a viselése, úgy viselkedj, hogy mindig méltó legyél hozzá!

Valeriana döbbenten hallgatta keresztanyját. Büszkén kellene viselnie azt, amit a legnagyobb szégyennek tart? De leginkább az ütötte szíven, amit Narcissa az arcát megsimítva még hozzátett:

-         Szüleid is mindent megtettek, hogy megfeleljenek a Nagyúr követelményeinek, igazán megérdemelték, hogy a kegyeibe fogadja őket.

A szülei… Vajon mi mindent tettek meg Voldemortnak, annak a varázslónak, aki a sötétségben él, és aki mindenkit ebbe a sötétségbe akar taszítani.

-         Keresztanyám, te tudod, hogy a mamáéknak mi volt a feladata? – kérdezte Valeriana bátortalanul.

-         Nem. – hangzott a rövid válasz, és Narcissa arca olyan zavartságot tükrözött, hogy Valeriana nem mert visszakérdezni, bár nagyon furcsállotta, amit hallott.

-         A Nagyúr azt kívánja, hogy azt folytassam, amit a mama elkezdett. Csak azt kell tennem, amit akkoriban ő tett, de én nem tudom pontosan miként is végezte a dolgát.

-         Máris feladattal bízott meg? – Narcissa hangjából nem csak a csodálkozás, hanem a büszkeség is kicsengett.

-         Igen.

-         Elmondta, hogy mit kíván tőled nem?

-         De igen. Azt mo…

-         A te dolgod, hogy a képességeidet kihasználva végrehajtsd ezt a feladatot, és jegyezd meg, hogy soha senki nem tudhatja meg, hogy ki, és mi vagy, és mit kell tenned. Ez csak rád tartozik! Nem kell, hogy feleslegesen más is tudjon erről, és esetleg visszaélhessen vele.

-         Nem is érdekel, hogy mivel bízott meg? – csodálkozott Valeriana.

-         Nem. Keresztapád mellett már megszoktam, hogy ami a halálfalók között zajlik, arról nekem nem kell tudnom.

-         De hiszen te is… te is az vagy!

Narcissa egy pillanatig farkasszemet nézett keresztlányával. Valeriana nem értette, hogy mi rossz van abban, amit kérdezett, hiszen a válasz olyan nyilvánvaló, mégis várta, hogy keresztanyja szájából hallja az igazságot. Narcissa viszont ahelyett, hogy válaszolt volna, hátat fordított, és kezét már tette is a kilincsre, majd a válla mögül még visszaszólt:

-         Hat órakor vacsorázunk. Kérlek, legyél pontos! – azzal már nyílt is az ajtó, és magára hagyta Valerianát, aki úgy állt ott, mint akit pofon vágtak. Azt hitte, hogy majd keresztanyja segíteni fog neki abban, hogy hogyan is fogjon ahhoz a borzasztó, és megalázó feladathoz, amivel Voldemort megbízta. E helyett csak kertelt, és furcsa kijelentéseket tett. Használja ki a képességeit? De hát milyen képességei is vannak? Négy éve nem is alkalmazta mindazt, amit képességnek lehet hívni. És különbenis, ő azelőtt is csak egy átlagos boszorkány volt. Ahhoz pedig, hogy nagyapja közelébe kerüljön, nem is kellene semmilyen fondorlatot, vagy varázslatot használnia, hiszen első szavára tárt karokkal várná őt, ebben teljesen biztos volt. Ugyanakkor tudta, hogy az egyenes utat nem választhatja, mert az feltűnő lenne Voldemortnak, és csatlósainak. De hát akkor mit találjon ki? Hogyan lehetne nagyapja közelében úgy, hogy senkinek se tűnjön fel a kettejük között lévő kapcsolat, és jó viszony? Nagyapja a Roxfortban van. Ott csak diákok, és tanárok szoktak megfordulni. Biztosan feltűnne, ha egy idegen állandó jelleggel megjelenne az iskola igazgatójánál. Pedig kell lennie valami megoldásnak!

„Majd nagyapa tudja, ő biztosan tudja mi erre a megoldás! Csak oda kell mennem!” – és ettől a gondolattól kissé megnyugodott. Leült az íróasztalhoz, és neki állt levelet írni. Hosszan, részletezve számolt be az előző napok eseményéről, és a problémájáról. Végül elolvasta a levelet, és összehajtotta. Közben jobb karján kissé felcsúszott a kardigán ujja, így a koponya széle láthatóvá vált. Valeriana szíve nagyot dobbant. Még nem szokott hozzá, hogy az a sötét jel a teste része. Gyorsan visszahúzta a kiskabát ujját, hogy az ismét eltakarja a jegyet, majd a levelet újból a kezébe véve felállt. Hirtelen forróság öntötte el, mi van, ha a levél illetéktelen kezekbe kerül? Nem szabad, hogy megtörténjen, de ezt nem védheti ki. Nem olvashatja senki más a levél tartalmát, sem auror, sem halálfaló! Előkapta pálcáját a zsebéből, és mivel a tinta eltüntető bűbáj hirtelen nem jutott eszébe, így egy hirtelen mozdulattal meggyújtotta a levelet. A papírlap nagy lánggal égett, és elérte Valeriana ujjait is. A fájdalomtól azonnal eldobta az égő levelet, ami az íróasztalon landolt. A tűz újabb táplálékot találva, nem hogy kisebb, hanem egyre nagyobb lett. Valeriana reflexszerűen eldobta a pálcáját, és felkapta az égő levelet az alatta lévő régi dossziéval együtt, nehogy másban is kárt tegyen a tűz. Rohant a fürdőszobába, és a mosdóba dobta a lángoló papírhalmazt, majd megnyitotta a vízcsapot, és pár másodperc múlva a tűzből nem maradt más, mint a nagy halom ázott pernye, és annak kellemetlen, szúrós illata. A megkönnyebbülés után hirtelen felváltotta a riadalmat a fájdalom. Mindkét keze megégett. A még mindig zubogó víz alá tartotta. Ez némileg csökkentette fájdalmát, de aztán újból erősödött, és elviselhetetlenné vált. Már nem segített a víz hűsítő simogatása sem. Elzárta a vízcsapot, és hólyagos, feketére pörkölődött ujjbegyeiben szörnyülködve visszament a szobába. Leült az ágyra, és miközben fújta ujjait, azon tanakodott, hogy most kitől is kérjen segítséget. Szégyellte magát, hogy ilyen ügyetlen volt, és nem nagyon akarta sem keresztanyja, sem Draco előtt bevallani ezt a kis incidenst.

Ekkor kopogtattak az ajtón.

-         Kisasszonyom, mindjárt hat óra! Kérem siessen, asszonyom dühös lesz, ha elkésik! – dugta be fejét Mimi az ajtón, majd választ sem várva, máris eltűnt.

Valeriana hirtelen felpattant, pálcáját a kevésbé fájós ujjaival a zsebébe dugta, majd sietett, nehogy keresztanyjának okot adjon a neheztelésre.

Az ebédlőben már az asztalnál ült Narcissa, és Draco is. Valeriana kezeit a háta mögé dugva helyet foglalt az egyik széken.

-         Nos, akkor jó étvágyat! – mondta Narcissa, és nekiállt, hogy szedjen magának a tálon lévő ízletes falatokból.

Valeriana bátortalanul nyúlt a szedőlapát felé. Nem igazán tudta, hogy miként fogja meg anélkül, hogy a mozdulat ne fájjon. A lapát nyele hűvös volt, ez először még jól is esett sebeinek, de ahogy erősen megszorította, hirtelen olyan fájdalmat érzett, mintha ezer tű állt volna az ujjaiba. A lapát kiesett a kezéből, a rajta levő étel az asztalra repült.

-         Mi történt a kezeddel? – kérdezte Narcissa, amikor észrevette Valeriana kezén az égési sérüléseket.

-         Semmi, csak egy kis baleset. – mondta Valeriana, és újból a lapát felé nyúlt.

-         Hagyd csak! – szólt rá Narcissa, és csettintett az ujjával. – Mimi! – és amikor a manó megjelent, folytatta. – Szedj Valeriana kisasszonynak!

Valeriana arca vörös volt a szégyentől. Fejét lehajtva, igyekezett néhány falatot a szájába juttatni, bár meglehetősen éhes volt, hiszen egész nap nem evett semmit.

-         Draco, vacsora után vezesd, kérlek Valerianát apád laborjába, és segíts valamit készíteni sérülései enyhítésére. – vetette oda Narcissa a fiának.

-         Muszáj? – nyögte Draco, mint egy dacos gyerek.

-         Igen. Egyrészt még soha nem járt az alagsorban, másrészt, ha valamit összetör, apád rettenetesen dühös lesz.

Valeriana ettől a kijelentéstől még rosszabbul érezte magát. Hát ez ő, és a képességei. Már semmit nem lehet rábízni.

-         Köszönöm keresztanyám, de majd rendbe jön. – próbált kimászni a program alól, bár az igazat megvallva, egy kis gyógyírt elviselt volna a keze.

-         Ne tiltakozz! Ilyen kézzel még a pálcádat sem tudod megfogni. Egyébként, hogy történt?

-         Mondtam, csak egy kis baleset…, csak egy kis baleset történt a pálcámmal.

Draco beleprüszkölt az ételébe.

-         Na szép kis boszorkány az ilyen! Visszafelé sül el a pálcája! – kacagott gúnyosan, Valerianát végképp zavarba hozva.

-         Draco! – szólt megrovón fiára Narcissa. – Valeriana négy éve nem használta varázserejét. – aztán Valeriana felé fordult. – Nem lehet, hogy megsérült időközben az a pálca?

-         Nem hiszem. – mondta Valeriana, egy kicsit bátrabban, amikor észrevette, hogy keresztanyja a védelmére állt. – A mama mindig nagyon vigyázott rá. A tokjában tartotta jól elzártan. Senki sem használta soha a papa pálcáját, amióta…

-         Édesapád pálcáját használtad? – nézett keresztlányára döbbenten Narcissa.

-         Igen. Miért?

-         Az a pálca nagyon különleges. Nem csodálom, hogy édesanyád sohasem engedte, hogy a kezedbe vegyed. Nem sok van belőle a világon. Használója elég, ha csak a varázsigére gondol, ki sem kell mondania. Viszont, ha ki is mondja, akkor a varázslat felerősödik. Nagyon óvatosan kell vele bánni. Nagy önfegyelmet, és gyakorlást igényel a használata.

Valeriana rendkívül hálás volt, hogy keresztanyja nem feszegette a baleset további részleteit, és jól esett látnia, ahogy Draco pökhendi arcára ráfagy a mosoly a meglepődéstől. Persze nem kevésbé lepődött meg ő maga sem. Természetesen hallott már arról, hogy létezik ilyen varázspálca, de arra sohasem gondolt, hogy édesapjáé is ilyen lenne. Büszkeség, és egyben félelem töltötte el a tudattól, hogy most az ő birtokában van egy ilyen különlegesség.

A vacsora további része csendben zajlott le, majd a végén Draco felpattant az asztaltól, és már indulni készült, amikor Narcissa szigorú tekintet kíséretében emlékeztette rá, hogy mit kért tőle. A fiú így kelletlenül megvárta, amíg Valeriana elfogyasztja limonádéját, és ügyetlenül visszahelyezi a poharat az asztalra.

-         Indulhatunk végre? – förmedt Valeriánára türelmetlenül.

-         Igen. Mehetünk. – állt mellé a lány, bár ehhez a kétszemélyes programhoz egyáltalán nem volt kedve. Draco olyan ellenségesen bánt vele, pedig ő nem is adott erre okot. Nem szerette volna folytatni vele az előző esti vitát.

A Malfoy-villa alagsora meglehetősen sötét és nyirkos volt. Hosszú folyosókon haladtak előre hol jobbra, hol balra. Valeriana alig győzte szedni a lábát, hogy Dracoval lépést tartson.

Aztán végre megálltak egy nagy faajtó előtt, melynek közepe táján az ismerős „M” betű köré két kígyó tekeredett. Draco elővette inge alól a nyakában lógó kulcsot, és a zárba helyezte, de nem fordította el, mint ahogy azt szokás. Jobb kezét az „M” betűre helyezte, és akkor az ajtó kitárult.

Amint beléptek, fáklyák sora lobbant lángra megvilágítva a számos szekrényt, és polcot. Valeriana elámult a bájital-alapanyagok gazdagsága láttán. Olyan érzése volt, mintha iskolájának bájitaltan termében járnának. A számos növény, és egyéb hozzávaló illatának keveréke ismerősek voltak számára. Hány órát töltött el rendszeres gyakorlással hasonló légkörben! Magabiztosan lépkedett az ismerős tárgyak között. Megdöbbent, hogy keresztapja milyen precizitással állította betűrendi sorba a szekrények tartalmát. Szekrényről szekrényre járt megcsodálva a gazdag gyűjteményt. Aztán az egyik polcnál megtorpant.

-         Nahát! Ez hogy kerülhetett ide? – kérdezte csodálkozva egy furcsa növényre bámulva.

-         Apám hozta nem sokkal azelőtt, hogy eltűnt. – vágta rá félvállról Draco.

-         Hébé virága. Eddig még csak könyvben láttam. Több növény keresztezéséből nyerhető speciális eljárással. Tízévente virágzik, és virágából nyert főzet tulajdonosát hatalmas erővel ruházza fel. Ez tiltott növény! Hogy kerülhetett édesapádhoz?

-         Apámnak hatalmas gyűjteménye van a tiltott dolgokból. – rántotta meg a vállát Draco jelezve, hogy nincs ebben semmi különös. Valeriana meg is riadt ettől. Mennyi mindent nem tudhat még keresztapjáról, akit annyira szeretett. Némán bámulta a növényt azon tanakodva magában, hogy vajon mit akarhatott keresztapja Hébé virágjával, és mikor virágozhatott utoljára?

-         Itt van minden, ami égési sérülések gyógyításához szükséges: calendula, aloe barbadensis, chamomilleae. – mondta Draco, és letette a tinktúra hozzávalóit az asztalra.

-         Mit akarsz azokkal? – fordult hirtelen Valeriana a fiú felé. – Nem mondom, hogy nem érnek semmit, de ennél van jobb is. Mit tanultok ti gyógynövénytan, és bájitaltan órán? Hypericumra lenne szükségem, valamint centella asiaticára, ja és aziaticizidre. – sorolta a szükséges növényeket, és örömmel látta, hogy a fiú arca zavarában a sápadt fehérről enyhén vörösre váltott.

-         Ezekről biztosan jövőre fogunk tanulni. – szabadkozott Draco. Nem volt ínyére, hogy alul maradjon.

-         Jövőre? Ez a Beauxbatonsban elsős tananyag! – hökkent meg Valeriana, majd szeme tágranyílt, és gúnyosan elmosolyodott, amikor folytatta. – És hogyhogy fogunk? Talán megjött az eszed tegnap óta, és folytatod a tanulást?

-         Igen. – felelte Draco olyan halkan, hogy Valeriana nem is hallhatta volna, ha egy kicsit messzebb áll. Örült, hogy bár alig ismerik egymást, mégis hatottak szavai a fiúra. Mivel azonban nem akart vitát kezdeményezni, nem feszegette tovább a témát, inkább hozzáláttak az áztató oldat, és a tinktúra elkészítéséhez.

Draco meghúzva magát, legjobb képességeit elővéve hajtotta végre Valeriana utasításait. Úgy érezte magát, mintha diákként vizsgázna éppen a tanára előtt. Igyekezett bebizonyítani, hogy egy Roxfortos diák is kiválóan jártas a bájitalok, gyógyírok elkészítésében. Valerianát rendkívül szórakoztatta ez a helyzet. Nyeregben érezte magát Dracoval szemben, így kihasználva kedvező helyzetét feltette azt a kérdést, ami a legjobban foglalkoztatta:

-         Hogyan lehet eljutni a Roxfortba? – kérdezte, és egy kicsit meglötyögtette a Hypericum- oldatos vízben a kezét. Szemét lesütötte, nehogy tekintete találkozhasson a fiúéval, aki unottan ült az üst mellett várva, hogy a tinktúra elkészüljön.

-         Mi dolgod a Roxfortban? – jött a válasz helyett a döbbent kérdés.

-         Nem hiszem, hogy rád tartozik!

-         Á, a megbízásod, amiről anyám olyan büszkén számolt be nekem. A Nagyúr máris feladattal bízott meg! – hangjában a tettetett gúny mögött irigység bújt meg.

-         Igen. És?

-         Ó, ez aztán a megtiszteltetés! Feltűnsz a semmiből, a Nagyúr máris a kegyeibe fogad, sőt feladatot is ad! Te aztán biztos nagyon nagy boszorkány lehetsz! – vágta oda a lánynak Draco, és idegesen kevert egyet a zöldes löttyön.

-         Miért vagy velem ilyen ellenséges? – kérdezte Valeriana csendesen, és most kifejezetten kereste a fiú tekintetét.

-         Miért? – Draco gondolkodott egy kicsit, majd rávágta: - Csak! Mert te…

-         Mert, én megtehetem azt, amit te nem? – nézett Valeriana a fiú szemébe, tudta, hogy fején találta a szöget, de nem jött válasz. – Hiszen még csak tizenhat éves vagy!

-         Na és! Potter is annyi, mégis azt csinálja, amit akar. Annyi hülyeségbe keveredik, mégse torkolja le senki. Próbálnék én ennyire beleavatkozni más dolgába! De én nem tehetek semmit, csak amit a szüleim, amit az apám jónak lát!

-         Hidd el, addig jó, amíg melletted állnak!

-         Nem tudom. Néha úgy érzem jobb lenne a kötelékek nélkül. – legyintett dühösen.

-         Draco, ne akard megtudni, milyen szülők nélkül felnőni!

Csend lett. A két kék szempár összetalálkozott. Valeriánának olyan érzése volt, mintha két testvér közötti szócsataként zajlott volna le az iménti beszélgetés. Mennyire szeretett volna mindig egy testvért! Ha Draco nem viselkedne vele olyan ellenségesen, akkor lehetne olyan kapcsolat közöttük, mintha a nővére lenne a fiúnak. De ez pillanatnyilag csak hiú ábránd. És különbenis olyan különbözőek, hiszen teljesen más neveltetést kaptak mind a ketten. Draco egy igazi halálfaló-palánta, ő pedig csak kívülről az. Érzelmei teljesen mást diktálnak.

A tinktúra elkészült. Valeriana pálcájával óvatosan egy varázsigét olvasott még a világoszöld folyadékra.  A folyadékból zselés anyag csapódott ki, a tetején pedig áttetsző lé maradt. Draco annyira elmerült gondolataiban, hogy még aggódni is elfelejtett Valeriana pálcahasználata miatt. Leszűrték a lét egy pohárba, amit Valeriana egy húzásra meg is ivott. Draco kétkedő fintorral nézte végig, ahogy a pohár tartalma lecsúszik a lány torkán.

-         Szóval, hogy juthatok a Roxfortba? – használta ki Valeriana Draco elmélázását, miközben kézfejével megtörölte a szája szélét.

-         Miért kellene, hogy segítsek neked? Éppen elég, hogy most veled kell töltenem az estét, hogy kiszolgáljalak, mintha nem lenne jobb dolgom. – felelte flegmán, miközben kis gézdarabokat vagdosott a kötéshez.

-         Elhiszem, hogy lenne jobb dolgod, hidd el, hogy nekem sem szórakoztató a társaságod. Viszont segítened kell, mert… mert a Nagyúr híveként kérlek rá! – nyögte ki nehezen a szavakat Valeriana remélve, hogy ezzel rá bírja venni Dracot az információk átadására.

-         A Nagyúr szolgái kiderítik, amire szükségük van. Nem szorulnak rá más segítségére! És különben is egy igazi halálfaló nem kér, hanem parancsol. – szájalt vissza, mire Valeriana igazán dühös lett. Részben attól, hogy ilyen nehezen kell választ kapnia kérdésére, részben pedig Draco szemtelensége miatt.

-         Rendben. Akkor parancsolom, hogy mondd el, hogyan jutok el a Roxfortba! – kiabált rá a fiúra miközben kezébe vette a pálcáját, és fenyegetőn Dracora szegezte. – Vagy ki akarod próbálni a pálca erejét?

Draco arcán látszott, hogy megriadt. Talán maga sem tudta, hogy a lánytól, vagy a pálcájától fél jobban. Egy kis szünet után úgy döntött, hogy jobb eleget tenni Valeriana kérésének. Így miközben gondosan bekenték, majd bekötötték az égett ujjakat egyesével, Draco részletesen elmagyarázta az útvonalat Roxfortba. Valeriana igyekezett minden szót megjegyezni: King’s Cross pályaudvar, kilenc és háromnegyedik vágány, Roxfort expressz, Roxmorts, majd onnan séta.

Mikor végeztek a sebek ellátásával, a maradék főzetet egy üvegcsébe tették, hogy később a kötések cseréjekor Valeriana újból használni tudja. Draco gondosan rendet rakott az asztalon, így hamarosan nyoma sem volt, hogy ott korábban komoly munka folyt. Már majdnem éjfél volt, amikor megkönnyebbülve, hulla fáradtan elhagyták a helységet. Mind a ketten hamar álomba merültek.

Valeriana sebei napról- napra javultak, és egyre jobban tudta használni ujjait. Rengeteg szabad ideje volt, így sokszor volt alkalma gyakorolni az érzékeny varázspálca használatát. Dracoval leginkább kerülték egymást, csak étkezésekkor találkoztak. Narcissa se sokat kereste a társaságát. Néha sétálni hívta a hatalmas parkba, és leginkább Valeriana kiskoráról beszélgettek.

Aztán egy hét múlva Valeriana úgy látta, hogy a gondos ápolásnak köszönhetően sebei teljesen begyógyultak, ujjait kiválóan tudta használni. Készen állt az indulásra. Este a vacsoránál bejelentette, hogy másnap elutazik.

Narcissa a lelkére kötötte, hogy minél hamarabb jöjjön vissza, hiszen ez a ház az ő otthona is. Draco nem szólt semmit; úgy tett, mintha meg se hallotta volna, amit Valeriana mondott, tányérja fölé hajolva étkezett tovább.

Másnap kora reggel útnak indult. A kapuból még visszanézett. Szeretett volna végleg búcsút venni a Malfoy kúriától, de tudta, hogy még vissza kell térnie ide, hogy szerepét tovább játszhassa.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés